Kedves barátaim, azt mondom nektek, hogy az ilyen fehérhaju, gyékényen
guggoló magánbölcs élete se mindig olyan fenékig tejfel ám, ahogy ti, a
láthatatlan messzeségben, hiszitek… Lám, ma reggel a posta – ajánlott,
express-levélben – egy sereg sulyos gorombaságot hozott a ti szegény,
vén szolgátoknak, aki bizonyára nem adott még okot arra, hogy ilyen
szigoruan bánjanak vele. Van bennem annyi hiuság, hogy az egész levelet
nem árulom el nektek, de egyet-mást mégis kiszedek belőle, hogy az
együgyü reflexióimat nyilvánosságra hozhassam.
„Bölcs kádi – mondja a levél – én szédületesen el vagyok ragadtatva a te
hatalmas eszedtől, de engedd meg azt az alázatos megjegyzést, hogy a
tanitásaid nem érnek egy fabatkát. Összegyüjtött müveidet meg nem
érdemelt figyelemmel olvasom minden nap, de olyan bölcseségre, aminek én
is hasznát vehetném, még nem akadtam az irásaidban. Mit akarsz
folyton-folyvást a szerelemtől, s azoktól a rejtelmes, lelki
processzusoktól, amiket csak a dologtalan novellisták találtak ki? Te is
azt hiszed, hogy az egész világ csak a szerelem körül forog? Nem akarlak
kiábránditani, öreg világcsavargóm, de hidd el nekem, hogy ez mind csak
olyan smonca, ahogy ti, pesti irók, oly bájos közvetetlenséggel mondani
szoktátok. Nekem például, aki e sorokat irom, százszor, sőt ezerszer
több gondot okoz az a probléma, hogy miből fogom előteremteni a családom
fürdőzési költségeit, mint az, hogy miféle viharok játszódnak le a
Tusznelda grófnő szivében. Ezt a problemát oldd meg bölcs kádi, s akkor
én, a józan pesszimista, is le fogom emelni előtted tönkrezüllött
borzalino-kalapomat. Hagyj nekem békét a szerelemmel, de mondd meg
magyarán és értelmesen: honnan keritsek elő junius végéig nyolcszáz
forintot, mert legalább is ennyire van szükségem, ha nem akarom, hogy
tisztelt nőm ő nagysága az egész nyaramat megkeseritse.“
Ime, száraz magva a „józan pesszimista“ levélnek, melynek egyes
kifejezéseiért még a VI. ker. kir. járásbiróság is habozás nélkül
megállapitaná a becsületsértést. Én azonban nem fogom föl a dolgot
nagyon érzékenyen, hiszen jól tudom, hogy a pénztelen ember nem szokott
pályázni a középeurópai udvariassági rekordra. Sőt azt is elismerem,
hogy a haragos levélirónak némileg igaza van, mert azokban az esetekben,
mikor üres az erszényünk, csakugyan nem szoktunk érdeklődni a Tusznelda
grófnő szerelmi problemái iránt. De ha én ilyen nemeslelkü és konciliáns
vagyok, viszont névtelen levélirómtól is megkivánhatom, hogy ne engem
okoljon azokért a bajaiért, melyeknek előidézésében igazán nincs részem.
Tovább megyek: még módom sincs hozzá, hogy legalább a tanácsaimmal
segitsek. A gyékényen ülő remeték ugyanis feltétlenül bölcs férfiak, de
mint váltógiránsok nem tartoznak a legjobbak közé. Kornfeld Zsigmond is,
Lánczy Leó is gondolkodás nélkül ajtót mutatnának az öreg Diogénesnek,
ha mint jótálló vagy készfizető kezes akarná a jóakaratukat megnyerni.
Igy tehát – bármennyire szeretném – nem ajánlhatom fel a gondbaborult
családapának szerény girómat, sőt még azt se tanácsolhatom neki, hogy a
szövetkezetekhez forduljon, mert, ha a klienseimtől hallott hirek
megfelelnek a valóságnak, akkor a szövetkezeti vezérigazgatók mostanában
adósak maradnak a főpincérnek a kávéjuk árával. Gyakorlati utbaigazitást
tehát nem adhatok, de egy tényállást mégse hallgathatok el: azt, hogy
ezek a különleges tavaszi gondok tisztára a mi szép hazánk
specialitásai. A külföldön minden középsorsu polgár már októberben
számolni kezd a nyaralás kérdésével, s jövedelmeiből pedánsul félrerak
egynehány százalékot, hogy aztán junius végén, vagy julius elején
elvihesse a családját a nagyvárosból. A fürdőköltség rendes, szigoruan
respektált rovata a német, francia, vagy angol háztartás budgetjének.
Nálunk, nehány komoly hivatalnok-családtól eltekintve, a fürdőzés
problemája csak akkor kerül felszinre, mikor a fürdők nagyhangu
prospektusai megjelennek az ujságokban. Ilyenkor aztán megered a
futkosás: a véres hajsza a pénz után, a szégyenkezések, megalázások és
megőszülések korszaka, amikor a bankok előszobái mindig tele vannak
verejtékező uri emberekkel, s amikor az államnyomda fokozott üzemmel
nyomatja a váltókat és az adósleveleket. Mindenki a bank pénzéből akarja
meghozatni szerető családjának a sárgadinnyét, ahelyett, hogy ahoz az
összeghez nyulna, melyet – a viszonyaihoz képest – az egész év folyamán
félrerakott. Ez a baj, tisztelt atyámfia, nem pedig az, hogy én szerelmi
smoncákat irok. Mert nekem nem az anyagi ügyek elintézése a resszortom,
hanem a lelki problémák földeritése. Az anyagi kérdéseket az okos ember
mindig a saját eszével oldja meg, s nem fordul miattuk öreg remetékhez,
akik boldogok, ha sóskát és salátát ehetnek, s ha a finom és illatos
dohány naphosszat ki nem fogy a pipájukból…