Ha iskolakönyvek számára irnék erkölcsös olvasmányokat, akkor a
kérdésre, melyet ma egy olvasónőm hozzám intéz, körülbelül ezekkel a
szavakkal válaszolnék:
– Nagyságos asszonyom, Kegyednek nincs igaza, amikor a szegény urától,
aki nehéz munkával keresi meg a mindennapi, köritett marhahus árát,
finom kalapokat, drága toiletteket és puha, karlsbadi cipőket kiván. A
jó feleséget az efféle bünös hiuság nem gyötri; s inkább olcsó
kartonbluzt visel, a kalapját is maga disziti, semhogy az urának
gondokat és fejfájást okozzon. Hiszen a boldogság nem a drága ruhákban
rejlik, hanem a lélek nemességében és harmóniájában…
Igy szólanék, ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter azzal bizna meg,
hogy egy népszerü olvasókönyvet szerkeszszek. De mivel nem a
kultuszminiszter ur ő excellenciája, tehát nem a Bandika és Juliska
számára irok, hanem a felnőtt asszonyok és urak számára, a válaszomat
egészen máskép fogalmazom meg. Eképpen:
– Nagyságos asszonyom, Kegyednek tökéletesen igaza van, amikor a léha
urától, aki kávéházakra, klubokra, szivarokra és kártyaveszteségre nem
sajnálja a pénzét, azt kivánja, hogy finom kalapokban, drága
toilettekben és puha, karlsbadi cipőkben járassa. Mert a feleség
akármilyen jó és egyszerü is, sohase tud lemondani arról az élvezetről,
hogy másoknak tetszeni akarjon. És százszor jaj neki, ha erről lemond,
mert akkor egyuttal a házasélete boldogságát is kockára teszi. A férjek
ugyanis, akik elvileg a takarékosság és egyszerüség barátai, hamarosan
megunnák azt az angyalt, aki a lélek nemességével akarja őket megtartani
a hitvesi hüség ösvényén. A legjobb férjnek is csak akkor tetszik igazán
a felesége, ha látja, hogy mások is osztoznak vele a szép asszony
bámulatában. Az a nő, aki jól és csábitóan öltözködik, sokkal hosszabb
időre bebiztositja a férjeura szerelmét, mint az, aki délután is a
kopott és megkopott barket-pongyoláját viseli…
Ezek után talán fölösleges mondanom, hogy én az asszonyoktól nem
követelem azt a természeti abnormitást, hogy a külsejüket elhanyagolják.
Sőt: egyenesen azt mondom, hogy az okos nő mindig különben öltözködik
egy fokkal, mint ahogy azt a társadalmi helyzete megengedi. És ez a
nézetem nem is immorális; mert az emberi, – igazabban a férji lélek
ismeretéről tanuskodik. Ismerem a saját fajtámat és igy tudom, hogy
bármennyire puritánok legyünk is, nagyon hamar megunjuk a puszta lelki
nemességet, s kedves nőnk ő nagyságát hasonlithatatlanul csábitóbbnak
találjuk, ha nem csupán házias erényeivel, hanem bájos megjelenésével is
elkápráztat bennünket.
A probléma tehát szerencsésen meg lenne oldva, ha a döntvénynyel
kapcsolatban nem merülne föl egy másik, égető kérdés: honnan vegye az
okos feleség azokat az összegeket, amelyekből a toilette-költségeit
fedezheti? Mert a toilettek, a finom toilettek, veszettül drágák és a
férjek – miért ne vallanók be magunk között? – semmitől se irtóznak
annyira, mint hogy az édes és szeretett nő ruhaszámláit kifizessék. Még
az is, aki nincs ráutalva a takarékosságra, akut idegrohamok közt intézi
el ezt a kinos és kellemetlen ügyet; hát még a megszámlált pénzből élő
nyárspolgár, akinél egyenesen katasztrófaszámba megy, hogy egy nagyobb
összeget egyszerre kifizessen. Hiszen már a történetirók is
megállapitották, hogy a családi viharok legnagyobb részét a feleség
ruhaszámlái okozzák. Az okos nő tehát kikerüli ezeket a veszedelmes
szirteket s tudván, hogy a gaz férfiak csak az idegen hölgyekkel szemben
gavallérok, ama bölcs pénzügyminiszterek példáját követi, akik az
ugynevezett indirekt adórendszer segitségével szivják ki a vért a
szegény polgárok testéből. Amit e ravasz államférfiak a szesz, a dohány,
a kártya, a bélyeg utján vesznek ki a zsebünkből, azt ő nagysága,
szeretett nőnk, a konyhapénz törvényes cimén szerezheti meg a
legkönnyebb és a legkényelmesebb módon. Ne mondja nekem senki, hogy a
férfiak a konyhapénz dolgában se bőkezüek. Igaz, hogy a legtöbben e
téren is becstelenül fukarok, de mivel a sárgarépa, a kelkáposzta és a
nullás liszt tekintetében még a legfurfangosabb férfiu se tartozik a
kipróbált szakemberek közé, a praktikus asszony mindig talál rá módot,
hogy háztartási budgetjét, drága férje lóvátételével, fölemelje. Akinek
nincs pénze, az sikkaszt a konyhapénzből, – mondja egy ismeretlen bölcs,
aki jól ismerte a huszadik század férjeit s bölcsen tudta, hogy a meg
nem vásárolt sárgarépa néha szenzációs selyembluzokká és pompás
kalapokká változik. A fukar bestia legfölebb éhesen kel föl az asztal
mellől, de mi ez ahhoz a másik éhséghez képest, amely a csinos,
jólöltözött, elegáns felesége megpillantásakor elfogja?