– Tudja Ön, hogy miből áll voltaképen a háztüznézés? – kérdezi ma tőlem
egy ismeretlen fiatal ember, aki, ugy látszik, most egyik nevezetes
fordulópontja előtt áll az életének. Az ember gyönyörüen
megborotválkozik, fölveszi a smokingját vagy a redingot-ját s beállit
egy vadonat-idegen házba, melynek felnőtt, férjhezmenő leánya van.
Mindenki tudja, hogy miért jött – nemcsak az apa, anya, a
menyasszonyjelölt tudja, hanem a nevelőnő és a szobaleány is, – de
mindenki oly ártatlan arcot vág, mintha sejtelme se lenne róla, hogy a
látogatásnak mi a célja? Az egész ház zavarban van, a papa ostobaságokat
beszél, a mama kipirul, a fiatal leány, aki a tiszteletünkre szende
Gretchennek öltözött ki, elsápad, a szobalány gunyosan mosolyog, a
kisebb gyerekek lopva leskelődnek az ajtó függönyén keresztül s nekünk
ezer szamárságról kell beszélnünk, amelyek bennünket épp oly kevéssé
érdekelnek, mint a háziakat. Mikor végre eltávozunk, oly boldogan és
megkönnyebbülve lélekzünk fel, mint egy vizből kifogott öngyilkosjelölt.
Lelkiállapotunk ugyanaz marad, akár tetszik a leány, akár nem tetszik, s
mikor a smokingot levetjük, dühösen megfogadjuk, hogy inkább százszor
agglegények maradunk, semhogy még egyszer hasonló helyzetbe keveredjünk.
Persze a fogadalmat csak addig tartjuk meg, amig egy uj, fiatal hölgy
föl nem tünik a látóhatáron, mert ekkor megint előlről kezdődik az egész
processzus. Házasságot ilyen kinszenvedések nélkül nem lehet kötni, ha
csak valami váratlan, kivételes szerencse nem ér bennünket. Helyesnek
tartja Ön a mai háztüznézés rendszerét? Nem gondolja, hogy ezek nélkül a
borzasztó formaságok nélkül is férjjé lehetne az ember? Ha gondolja, hát
az isten szerelméért, árulja el hamar a háztüznézés diszkrétebb és
kellemesebb formáját, mert elhiheti, hogy számtalan fiatal ember csak
azért őrizkedik a házasságtól, mert ezek az előleges gyötrelmek idegessé
teszik.
A nagy lépésre készülő, boldogtalan ifju lelki-állapotát tökéletesen
megértem, mert valóban, nem kis hősiesség kell hozzá, hogy az ember egy
óra hosszat a Shaw és Pinero darabjai felől csevegjen, amikor egy
szerető és savanyuan hangolt család a legfürkészőbb
Röntgen-pillantásokkal igyekszik belelátni a lelkébe. Mikor tudom, hogy
ők tudják, hogy én egész másra gondolok, mint amit élő szóval elmondok,
s mikor világosan érzem, hogy a gondos apa, a szerető anya, sőt a
szendén piruló menyasszony is annyit törődik e pillanatban Shaw-al s
Pineróval, mint a dalai láma reggeli papucsaival, kétségtelenül kitünő
idegzetre mutat, ha mosolygó arccal és nyugateurópai biztonsággal tudom
adni az elmés és gyakorlott causeurt. Hiszen én is tudom, ők is tudják,
hogy nekem nem a Vigszinház repertoirja van eszemben, s őket sem a
Mücsarnok tavaszi kiállitása érdekli, hanem mindnyájan arra gondolunk,
hogy: istenem, milyen jó lenne immár öregebbnek lennünk egy félórával!
Ők a vagyoni viszonyaim felől szeretnének kimeritő információt kapni, én
pedig a keblem mélyén azt kutatom: hogy a pironkodó kisleányból, aki
most a szelid mezei vadvirágot játszsza előttem, nem egy hisztérikus,
bájos kis bestia fog-e kigubózkodni három hónap mulva, amikor már az a
fölemelő hivatás várakozik majd rá, hogy az én hangulataimat és
gallérjaimat gondozza. De azért mindnyájan édesen, elragadtatva
mosolygunk, – és szenvedélyes, sőt viharos érdeklődéssel emlegetjük
Morris Rosenfeldet, vagy azt a másik, barátságos idegent, akit épp ebben
az időben vetnek föl az aktualitás hullámai.
Arra a kérdésre tehát, hogy helyesnek tartom-e a mai háztüznézés
rendszerét, habozás nélkül azt felelem, nem tartom helyesnek. A fiatal
legény komoly szándékkal csak abban az esetben jelenjék meg a leányos
házban, ha már régebbről is jó ismerőse a családnak, vagy: ha már az
előző formaságokon tulesett. A közeledésnek hasonlithatatlanul
kellemesebb módja, ha a két fél idegen terrénumon találkozik egymással,
de az istenért, ne gondoljanak a kávéházra, – ez a megjegyzés Budapesten
nem fölösleges – mert ez a mód valamennyi közt a legutolsó. Ott a
szinház, ott vannak a finom és előkelő éttermek, ahol csakugyan a
véletlenség látszatával ismerkedhetik meg egymással két egymás után
vágyakozó, fiatal teremtés. Az ilyen találkozást boszorkányos
ügyességgel inszcenálhatja egy közös és jólelkü ismerős. De a szinházon,
az előkelő éttermeken kivül is számtalan hely van, ahol egy disztingvált
uri ember egy disztingvált leánynyal megismerkedhetik; hiszen a fiatal
hölgyeket manapság már nem magáncellákban őrzik odahaza, s Budapesten
is, a vidéken is alig van olyan urileány, aki néha-napján a hozzá illő
társaságot föl ne keresné. Itt, az idegen társaságban, a fiatalok könnyü
szerrel közelithetnek egymáshoz, hiszen a férfi, akinek frakkja és
társadalmi poziciója van, mindenüvé bejuthat, ahova tetszik neki. A zsúr
vagy a délutáni tea intim sokadalmában bizvást megbarátkozhatnak
egymással, akiket a sors egymásnak szánt, anélkül, hogy heves
szivdobogással vagy utólagos ideglázzal kellene az ismeretségért
megfizetniök.
A háztüznéző-vizit, melyet a fiatal ember egy idegen családnál megtesz,
csak tévedésből vagy szórakozottságból maradt ki a _Pokol_ cimü
elbeszélő költeményből.