Minden túlzás hiányt okoz; minden hiány túlzást. Minden édesnek megvan a
maga keserűje; minden rossznak a jója. Minden élvezőképességnek megvan a
maga büntetése, ha túlhajtják. Mérsékelt használatáért az élet felel.
Minden szikra elmésséggel szemben áll a bolondság egy szikrája. Amit
vesztettél a réven, megnyered a vámon és viszont. Ha a javak
szaporodnak, élvezőik és fogyasztóik is szaporodnak. Ha a gyűjtő
túlsokat markol, a természet elveszi tőle kincseit a ládafiából;
szaporítja a birtokot, de megöli a tulajdonost. A természet gyűlöli az
egyedárúságokat és kivételeket. A tenger hulláma nem siet jobban
elsimúlni legvadabb tarajzása után, mintahogy az életfeltételek
változatai igyekeznek kiegyenlítődni. Mindig beáll valamely elsimító
körülmény, amely a túlkapót, túlerőset, túlgazdagot, túlszerencsést
alapjában véve ugyanarra a szintre fokozta le, amelyen a többiek vannak.
Ha valaki társaságban túlérdes és túlheves, s vérmérsékleténél s
helyzeténél fogva rossz polgár, – mord és bősz tengeri kalóz-arc, – a
természet megáldja egy sereg szép fiúval és leánykával, akik kiválnak a
falusi iskolában és az ő irántuk érzett féltő szeretet sötét arcát
kedvessé, udvariassá simítja. Ily módon a természet megpuhulásra
kényszeríti a gránitot és földpátot, kiragadja a vadkant s helyébe
bárányt tesz s imígyen mérlege helyrebillen.
A mezőgazda úgy képzeli, hogy a hatalom és magas állás igen szép dolgok.
Ám az elnök nagy árt fizet a Fehér Házért. Rendesen föláldozza érte
minden békéjét és legférfiasabb tulajdonságait. Hogy csak rövid időre is
megőrizze ilyen tekintélyes helyzetét a világ előtt, kész port nyalni
igazi urai előtt, akik ott állnak trónja mögött. Vagy vágyódnak az
emberek a géniusz hatalmasabb és állandóbb nagyságára? Egyik sem
sérthetetlen. Aki akaraterejénél vagy elméje hatalmánál fogva nagy s
ezrek feje fölött tekint el, meg van terhelve kiválóságával. Minden
fényvillanás új veszélyt hoz. Övé a fény? Bizonyságot kell tennie a
fényről és nyugalmat nem ismerő lelke új revelációihoz való hűsége
folytán mindig túl kell szárnyalnia azt a rokonszenvet, amely olyan
kielégülést szerez neki. Esetleg igaztalannak kell lennie apja, anyja,
felesége, gyermeke iránt. Megvan-e mindene, amit a világ szeret, csodál
és kíván? Félre kell dobnia csodálatukat s hűnek kell maradnia az ő
igazságához, miközben melléknévvé és gúnynyá válik.
Ez a törvény uralkodik a városok és nemzetek törvényein is. Hiába ellene
minden tervezgetés, tusakodás. A dolgok nem engedik, hogy soká rosszúl
vezessék. «Res nolunt diu male administrari.» Ámbár nem mutatkozik újabb
rossz tettek gátja, ez a gát megvan és majd mutatkozik is. Ha a
kormányzat kegyetlen, a kormányzó élete nem biztos. Ha az adó túlmagas,
hozadéka egészen lecsökken. Ha a büntető kódex túlkemény, az esküdtek
nem itélnek el. Ha a törvény túlenyhe, kipótolja a magánbosszú. Ha a
demokrácia terrorral dolgozik, nyomásának ellentáll a polgárok megnőtt
energiája s az élet hevesebben lobog. A férfias igaz élet és kielégülés
kijátszani látszik az életkörülményeknek úgy túlzott mostohaságát, mint
szerencséjét s nagy közönnyel rendezkedik be a legkülönbözőbb
körülmények között. A jellem befolyása minden kormányzat alatt ugyanaz
marad, Törökországban épúgy, mint Uj-Angliában. A történelem
becsületesen megvallja, hogy Egyptom egykori zsarnokai alatt is az ember
lehetett olyan szabad, aminővé a kultura csak tehette.
Ezek a példák bizonyítják azt a tényt, hogy a világegyetem képviselve
van minden részecskéjében. A természet minden dolga tartalmazza a
természet minden erőit. Minden rejtett anyagból van alkotva. Így a
természettudós egy típust lát minden átalakuláson keresztül; neki a ló
futó, a hal úszó, a madár repülő, a fa gyökerező ember. Minden új forma
nemcsak alapjellegét ismétli meg a típusnak, hanem részenkint annak
minden részletét, célját, előmozdítóját, hátráltatóját, energiáját s
egész többi rendszerét. Minden foglalkozás, ipar, művészet, kereskedelmi
forgalom a világ kompendiuma és egymás kiegészítője. Mindegyik egy egész
jelképe az emberi életnek, jójának, rosszának, megpróbáltatásainak,
ellenségeinek, folyásának és végének. S valahogy mindegyik kénytelen
alkalmazkodni az egész emberhez és előadni egész sorsát.
A világ minden harmatcsöppben egésszé kerekedik. A mikroszkóp nem tud
olyan apró állatkát találni, amely kevésbbé volna tökéletes, azért, hogy
apró. Szem, fül, ízlés, szaglás, mozgás, ellentállás, étvágy, a
szaporodás szervei, – amelyek az örökkévalóságot szolgálják, – mind
helyet találnak ebben a pirinyó teremtésben. Igy tesszük bele életünket
is minden tettünkbe. A mindenütt jelenlét igazi tana az, hogy Isten
minden attribritumával újra és újra megjelenik minden mohában és
pókhálóban. A világegyetem értéke minden ponton megnyilvánúl. Itt van a
jó, amott a gonosz; ha itt a vegyrokonság, ott a taszítás; ha itt az
erő, ott a korlátja.
A világegyetemet eleven élet tölti el. Minden dolga erkölcsös. Az a
lélek, amely bennünk érzelem, kívülünk törvény. Érezzük sugallatát, a
történelemben láthatjuk végzetes szigorúságát. «Benne van a világban és
a világ általa lőn.» Az igazság nem késik. A tökéletes igazságosság az
élet minden részében igazra billenti mérlegét. A görög mondás szerint:
az istenek kockája mindig ólmozva van. A világ olyan, mint egy
egyszeregy-tábla, vagy matematikai egyenlet, amely, bármerre forgatod,
mindig egyformán oldódik meg. Bármely példát választasz, mindig pontos
értéke – se több, se kevesebb – fog kijönni. Minden titok kiderül,
minden bűn megbűnhödik, minden erény jutalmat nyer, minden
igazságtalanság helyreüttetik, csöndben és egészen biztosan. Amit mi
osztó igazságnak nevezünk, az az egyetemes szükségszerűség, amelynél
fogva az egész megjelen, valahol csak a rész megjelen. Ha füstöt látsz,
ott tűznek is kell lenni. Ha kezet, vagy lábat látsz, ott tudod, hogy
folytatásában kell lennie a törzsnek, amelyhez tartozik.
Minden tett önmagát jutalmazza vagy bünteti, más szóval önmaga egészíti
ki magát, még pedig kettős módon: először a dologban, vagyis a reális
természetben; másodszor a körülményekben, azaz a látszólagos
természetben. Az emberek a körülményeket hívják osztó igazságnak. De az
esetnek megfelelő igazság magában a dologban van s azt csak a lélek
látja. A körülményekben mutatkozó igazságszolgáltatás az értelemnek is
megnyilvánul; elválaszthatatlan a dologtól, de sokszor hosszú időközre
szóródik szét és így csak évek multán különböztethető meg. A különleges
sorscsapások, úgy lehet sokára követik a vétket, de föltétlenül követik,
mert kisérik azt. Bűn és bűnhödés egyazon törzsből ered. A bűnhödés
gyümölcse észrevétlenül érik belül az élvezet virágában. Ok és okozat,
eszköz és cél, vetés és termés el nem választhatók, mert a hatás már ott
csirázik az okban, a cél előzetes életet él az eszközben, a termés a
vetésben.
Ámbár a világ ekképen egészet alkot s tiltakozik az ellen, hogy
szétválasszák, mi mégis iparkodunk részlegesen cselekedni,
alkalmazkodni; így pl. hogy kielégítsük az érzékeinket, érzéki
élvezeteinket elválasztjuk a jellem követeléseitől. Az ember
találékonysága mindig annak a problémának megoldására irányúlt, hogyan
válassza el az érzéki édeset, az érzéki erőset, az érzéki ragyogót stb.
az erkölcsi édestől, az erkölcsi széptől, az erkölcsi mélytől; hogyan
tehetné ezt a felszínt olyan vékonnyá, hogy alatta ne legyen semmi;
hogyan érhetné el az egyik véget, a dolog másik vége nélkül. A lélek azt
mondja: «egyél», a test ellenben dőzsölni akar. A lélek azt mondja:
férfi és nő legyenek egy test, egy lélek; ellenben a test csak a hússal
akar egyesülni. A lélek azt mondja: uralkodj minden dolgon az erény
céljára, a test pedig csak a maga céljaira tör hatalom után.
A lélek törekszik minden dolgot élettel eltölteni, minden dologba
behatolni. Az egyedüli lény ő akarna lenni. Minden dolognak belé kellene
olvadnia: hatalomnak, élvezetnek, tudásnak, szépségnek. Ellenben az
egyes ember arra törekszik, hogy ő legyen valaki, hogy öncél legyen; a
magánjószágért alkuszik s kufárkodik; azért lovagol, hogy lovagoljon;
azért öltözködik, hogy öltözködjék, azért eszik, hogy egyék, azért
parancsol, hogy lássák és csodálják. Nagyra látó; szeretne hivatalt,
gazdagságot, hatalmat, hírt. Azt hiszi, hogy nagynak lenni annyi, mint
birtokba venni a természet egyik oldalát, az édeset és kellemeset, a
másik oldal: a keserű és kellemetlen nélkül. Ámde ez a szétválasztás
mihamar meghiúsul, s a mai napig egy ilyen tervkovács sem aratott csak
fikarcnyi sikert is. A szétválasztott víz újra egyesül kezünk mögött. Az
élvezet elveszti élvezeti elemét, a haszon a hasznos elemét, az erő erős
elemét, mihelyt el akarjuk választani az egésztől. Nem vághatjuk ketté a
dolgokat, hogy csak az érzéki jóhoz jussunk, amint nem juthatunk olyan
belsőhöz, aminek ne legyen külseje, fényhez árnyék nélkül. «Kiűzheted a
természetet furkós bottal, s mégis mindjárt visszafut.»
Az élet kikerülhetetlen körülményekkel szereli föl magát, amelyet a
balga le akar tagadni. Egyik-másik azzal dicsekszik, hogy nincs hozzá
szerencséje, hogy nincs hozzá köze. Ám a dicsekvés csak a száján van,
ellenben a körülmények a lelkében. Ha kicsúszik alóluk az egyik oldalon,
rátámadnak másik, még sokkal sebezhetőbb oldalán. Ha kikerülte forma
szerint és látszólag, életével állt ellent, önmaga elől menekült, s
ezért annyival inkább halállal lakol. Oly nyilvánvaló minden arra
irányuló kisérlet bukása, hogy a jó élvezetét szétválasszuk az árától,
hogy azt meg se próbálnók, – mert a próba őrültség volna, – ha nem állna
be az, hogy amikor az akarat lázadása, különváló törekvése s ezzel
megbetegedése beáll, ugyanakkor az értelem is megfertőződik, úgyhogy az
ember már nem látja többé Istent egészében minden dologban, hanem minden
dolognak csak érzéki csábítását látja, nem pedig káros oldalát is. Látja
a hableány szép fejét, de nem látja kígyó-törzsét; s azt hiszi, hogy
levághatja magának azt a részt, amely neki kell, arról a részről, amely
neki nem kell. «Mily titok vagy Te, aki csöndességben lakozol a
legmagasabb egekben, Óh egyetlen nagy Istenem, és örök előrelátásodban
vaksággal sujtod azokat, akiknek féktelen vágyaik vannak» – mondja Szt.
Ágoston Vallomásaiban.
Az emberi lélek híven festi ezeket a tényeket meséiben, a történelemben,
jogában, közmondásaiban, közbeszédében. Észrevétlenül kifejeződik minden
irodalomban. A görögök Zeust a legbölcsebb értelemnek hívták; minthogy
azonban a hagyomány sok alacsony cselekedetet is tulajdonított neki,
önkénytelenül is büntetéseket fűztek hozzá, megkötözték a rosszalkodó
isten kezét, s oly gyámoltalanná tették ilyenkor, mint az angol királyt
az ő alattvalói. Prometheus ismeri Zeus egy titkát, amelyért annak
alkudoznia kell; Minerva ismer egy másikat. Nem tud hozzájutni a maga
mennydörgető szerszámaihoz, Minerva elveszi szertára kulcsait.
Világos bevallása ez a Mindenség belső működésének és erkölcsi
tartalmának. Az indus hitrege is ugyanerre az erkölcsre lyukad ki; s
lehetetlen olyan mesét kitalálni és forgalomba hozni, amely ne volna
erkölcsös. Aurora elfelejt szerelmese számára ifjúságot kérni és így
Tithonus, bár halhatatlan, megvénül. Achilles nem egészen sebezhetetlen;
a szent vizek nem fürösztötték meg sarkait, amelyeknél fogva anyja,
Thetis bemártotta. Siegfried a Nibelung-énekben nem egészen halhatatlan,
mert levél hullott a hátára, amidőn sárkányvérben fürdött, s az eltakart
hely okozta a halálát. S így is kell ennek lennie. Szakadás van minden
teremtett dologban. Ez a kisérő megbosszuló körülmény mindig belopja
magát a dolgokba, még az ősi, vad költészetben is, amikor az emberi
képzelet diadalmasan le akarta rázni az ódon törvényeket, ott van ez a
hátulról való fejszecsapás, ez az alattomos fegyver, bizonyítván, hogy a
Törvény végzetszerű; hogy a természet semmit sem ád ingyen; hogy
mindenért árt kell fizetni.
Ez a Nemezis ősi tana, amely őrt áll a világegyetemben és nem hagy bűnt
büntetlenül. A furiák az igazság végrehajtói s ha a nap elhagyná
ösvényét, őt is megbüntetnék. A költők szerint a kőfalak, acélszablyák,
szíjak titkos rokonságot éreztek gazdájuk sérelmeivel; hogy az az öv,
amelyet Ajax Hektornak adott, kötötte oda a trójai hőst Achilles kocsija
kerekeihez, s hogy az a kard, amelyet Hektor adott Ajaxnak, volt az,
amelynek hegyébe dőlt Ajax. Regélik, hogy amikor a thasosiak a
versenyben győztes Theogenesnek oszlopot állítottak, egyik vetélytársa
éjszaka odalopózott s többször megrázta, hogy ledöntse; utoljára
csakugyan megmozdult az oszlop a talapzatáról és estében agyonütötte a
merénylőt.
A monda hangjában van valami isteni. Olyan birodalomból száll alá, amely
fölötte áll a szerző akaratának. Minden költőben az a javarész, amelyben
öntudatlan, amely mintegy lelki alkatából buggyan ki, nem tudatos
feltalálásából; az, amit az egyes művész tanulmányában nem igen fogsz
megtalálni, hanem, amit csak mindnyájuk szelleméből vonhatsz el. Nem
Phidiást akarom ismerni, hanem a régi hellén világ emberének művét.
Phidias neve, élete körülményei, bármily fontosak a történelem számára,
csak zavarnak, ha a legmagasabb rendű bírálatot akarjuk alkalmazni. Azt
kell néznünk, mire törekedett az ember bizonyos adott korszakban, amit
azonban megmásolt Phidias, Dante, Shakespeare közbelépett akarata,
ezeknek a szerveknek az akarata, akikben abban az időpontban az ember
megnyilvánult.
Még megkapóbban fejezik ki ezt a tényt minden nemzet közmondásai,
amelyek mindig a józan ész irodalmához tartoznak s az abszolút igazság
megállapításait foglalják magukban, minden írói képesítés nélkül. Az
olyan közmondások, aminők minden nemzet szent könyveiben foglaltatnak,
az intuiciók valóságos szentélyei. Mert, amit a kényes, lusta
gondolkozású és a külszínhez tapadó világ nem hagy a realistával
megmondatni tulajdon szavaival, azt eltűri ellentmondás nélkül,
közmondás formájában. S a törvények törvényét, amelyet szószékről,
parlamentben, iskolában megtagadnak, óráról-órára prédikálják minden
piacon és műhelyben számtalan szálló igében, s ezek tanítása époly igaz
és mindenütt jelenlévő, mint a madarak és rovarok röptéé.
Minden éremnek két oldala van. – Szemet szemért, fogat fogért, vért
vérért. – Amilyen a mosdó, olyan a törülköző. – Adjatok és adatni fog
nektek. – Mit akarsz? – kérdé Isten – fizess meg érte s vedd. – Aki mer,
az nyer. – Elveszed cselekedeteid igaz bérét, sem többet, sem
kevesebbet. – Aki nem dolgozik, az ne is egyék. – Aki másnak vermet ás,
maga esik bele. – Ha láncot kötsz a rabszolga nyakára, másik vége a te
nyakadra tekeredik. – A gonosz tanács átka visszaszáll a tanácsadóra
stb.
Így van megírva, minthogy így van az életben is. Cselekvéseinket
akaratunkon felül s akaratunk ellenére is a természettörvény irányítja
és jellemzi. Mi a közérdektől távoleső, kis célokat tűzünk ki magunknak,
azonban cselekvéseink ellentállhatlan mágnesség következtében maguktól a
világsarkok vonalába igazodnak.
Az ember szót sem szólhat, anélkül, hogy önmagára ne hozna itéletet.
Szándékosan vagy önkénytelenül minden szavával megrajzolja arcképét
embertársai szemében. Minden vélemény visszahat a nyilvánítójára. Olyan,
mint a gombolyag, amelyet valamely cél felé gurítanak, de a másik vége a
fonalnak a gurítónál marad. Vagy még inkább olyan, mint a cethal után
dobott szigony, amely röptében kötelet teker le a csolnakban, azonban,
ha a szigonyt rosszul dobják, könnyen kettévágja a kormányost vagy
elsülyeszti a csolnakot.
Nem követhetsz el igazságtalanságot anélkül, hogy ne szenvedj
igazságtalanságot. «Senki sem dicsekedhetik olyas valamivel, ami ne
hozott volna kárt a fejére» – mondja Burke. A nagyvilági életet élők nem
látják, hogy önnönmagukat zárják ki az élvezetekből azok hajhászása
által. A vallási türelmetlenség vitézei nem veszik észre, hogy önmaguk
előtt csapják be a menny kapuit, amidőn mások előtt akarják becsukni. Ha
elfeledkezel mások szívéről, a magadét veszted el. Az érzékek minden
személyt szeretnének tárgynak venni, a nőket, a gyermekeket, a szegényt.
Az a mondás: «Kiveszem a zsebéből, vagy kihasítom a bőréből», – mély
filozófia.
A szeretet és igazságosság minden megsértése társadalmi életünkben
gyorsan megbűnhödik. Büntetése: a félelem. Valamíg egyszerű
viszonylatokban állok embertársammal, szívesen érintkezem vele. Úgy
érintkezünk, mint víz a vízzel, mint egyik légáramlat a másikkal,
természetes és teljes átömléssel és áthatással. Mihelyest azonban
bármirészt eltértünk az egyszerűségtől és felemás viszonyba kerülünk, ha
valami jóra törekszem, ami neki nem jó: szomszédom megérzi az
igazságtalanságot, s messze kerül engem, mint én is messze kerülöm;
szeme nem keresi többé az enyémet; háborús állapotba kerültünk; benne
gyűlölet, bennem félelem vert tanyát.
Hasonló megtorlással jár a társadalom minden ősi visszaélése, általában
és egyes esetben is: a vagyon és hatalom igazságtalan fölhalmozása. A
félelem nagyon bölcs tanító és hírnöke minden forradalomnak. Egyik
tanítása ez: valami rothadt, ahol felüti a fejét. A félelem holló, s bár
nem látod világosan, mire les, bizonyos, hogy van valahol holttest. A
tőkénk félős, törvényeink félősek, művelt osztályaink félősek. A félelem
évszázadokon át bőgve, morogva fenyegette a kormányzatot és tulajdont.
Ez a vészmadár nem hiába rikácsol. Nagy igazságtalanságokat hirdet,
amelyeket felülvizsgálat alá kell venni.
Hasonló természetű a változás várása, amely rögtön fölébred bennünk, ha
akarati tevékenységünket fölfüggesztjük. A felhőtlen napok félelme,
Polykrates smaragdgyűrűje, a szerencséért való szorongás, az az ösztön,
amelynél fogva minden nemes lélek aszkéta lemondást és egyéb
helyettesítő erényeket vállal vállára: megannyi imbolygása az
igazságosság mérlege nyelvének az emberi szívben és értelemben.
Tapasztalt emberek jól tudják, hogy legjobb a vámot menetközben
megfizetni, s hogy gyakran nagy árt fizetünk apró fukarságért. A
kölcsönző saját adósává válik. Nyert-e valaha valamit, aki száz
szívességben részesült s egyet sem adott vissza? Nyert-e azzal, ha
nembánomságból, vagy fortéllyal kölcsönvette szomszédja kocsiját, lovát,
pénzét? Ugyanabban a pillanatban fölébred egyik részen a jótétemény
tudata s a másik részen az adósság tudata, azaz egyik részen a fölényé,
a másikon az alárendeltségé. S ez az ügylet megmarad úgy az adós, mint
hitelező szomszédja emlékezetében, s minden újabb ügylet, természete
szerint, tovább változtatja viszonyukat. Nemsokára meglátja, hogy bár
inkább törte volna el a lábát, semhogy szomszédja kocsiját használta
volna, s hogy «minden dologért azzal fizetjük a legmagasabb árt, hogy
kérnünk kell érette».
A bölcs ember ezt kiterjeszti az élet minden részére és tudja, hogy az
eszélyesség dolga, meghallgatni minden igényt, s kielégíteni minden,
időnkkel, tehetségünkkel, szívünkkel szemben támasztott jogos
követelést. Fizess mindig, mert előbb-utóbb úgyis meg kell fizetned
egész adósságodat. Lehet, hogy egy időre személyek és események
ékelődnek közéd és az igazságosság közé; de ami késik, nem múlik. – Ha
bölcs vagy, kerülni fogod a kegyet, amely csak még jobban megterhel
téged. A jótevés a természet célja. Azonban minden kapott jótéteményért
taksa jár. Az a nagy ember, aki a legtöbb jótéteményt osztja. Az az
aljas, – s a világegyetem egyik legaljasabb embere, – aki csak elfogad
kegyeket, de nem fizet érte viszont jóval. A természet rendje szerint
nem mindig, sőt csak ritkán tudjuk a jótétet annak viszonozni, akitől
abban részesültünk. De a kapott jót valakinek vissza kell adni, vissza
kell adni minden jó szót, tettet, cent-et. Óvakodj attól, hogy túlsok jó
maradjon a kezed közt; mert hamar megromlik és férgesedik. Fizesd el
gyorsan valamiképen.
A munkán hasonlóan irgalmatlan törvények uralkodnak. Legolcsóbb a
legdrágább munka – mondják az okosok. Amit mi seprő, gyékény, kocsi, kés
alakjában vásárolunk, az a józan észnek egy közönséges szükségletre való
alkalmazása. Legjobban teszed, ha földeden tanult kertészt fizetsz, azaz
a kertészetre alkalmazott értelmet; hajósodban hajózásra alkalmazott
értelmet; háztartásodban: főzésre, varrásra, kiszolgálásra alkalmazott
értelmet; ügynöködben: számadásokra és üzletekre alkalmazott értelmet.
Ekképen sokszorozod jelenlétedet és szétszórod magad birtokodon. A
dolgok kettős alkatánál fogva nem lehet csalás sem a munkában, sem az
életben. A tolvaj önmagát lopja meg; a csaló önmagát csalja. A munka
igazi jutalma tudás és erény, s ennek külső jele jólét és hitel. Ezeket
a jeleket, mint pl. a papirpénzt, lehet hamisítani és ellopni, de azt,
amit jelképeznek, azaz a tudást és erényt, sem hamisítani, sem ellopni
nem lehet. A munka e céljainak csakis az ész igazi megfeszítésével és
tiszta motivumok követésével lehet megfelelni. A csaló, a játékos, a
szélhámos nem kényszerítheti ki az anyagi és erkölcsi világ ismeretét,
amelyet a munkás becsületes törekvéseivel és verejtékével szerez meg.
Természettörvény ez: Tedd meg ezt vagy azt, s megszerzed a hatalmat;
azonban azoknak, akik nem teszik meg, hatalmuk sem lesz.
Az emberi munka minden formája, elkezdve egy karó meghegyezésétől egy
város vagy epos megtervezéséig, elejétől végéig roppant illusztrációja a
világegyetemben uralkodó tökéletes kiegyenlítésnek. Az adásnak és
kapásnak, a «tartozik»-nak és «követel»-nek teljes egyensúlya, az a tan,
hogy mindennek megvan az ára, – s ha ezt az árat nem fizetik meg, nem a
jószág, hanem valami más jár érte, s hogy lehetetlen bármit is ingyen
kapni – ez époly magasztosan jelentkezik egy főkönyv lapjain, mint az
állami költségvetésekben, a világosság és sötétség törvényeiben, a
természet minden hatásában és visszahatásában. Nem kétlem, hogy e magas
törvények, amelyeket mindenki magától értetődőkül bent talál a
tapasztalati körében, hogy a komoly erkölcs, amely vésője éléből
kiragyog, amelyet mérőónja és mérővesszeje kimér, amely époly
nyilvánvaló az üzleti számla sommájában, mint az állam történetében –
megszeretteti az emberrel az iparát és kereskedelmét és emeli a szemében
és képzeletében a foglalkozását.
Az Erény és Természet közti szövetség minden dolgot arra kötelez, hogy
ellenségesen szembeforduljon a bűnnel. A világ szép törvényei és
eszközei üldözik és űzik az árulót. Látja, hogy a dolgok igazság és
jótevés céljára vannak berendezve, s hogy nincs barlang széles e
világon, amely elrejtene egy gazfickót. Kövess el bűnt, s a föld üveggé
válik. Kövess el bűnt és, ime, mintha hótakaró hullna a földre, aminő
elárulja az erdőben minden fogoly és róka, mókus, vakondok nyomát. Nem
szívhatod vissza a kimondott szót, nem törölheted el a lábad nyomát, nem
húzhatod föl magad után a lajtorját, hogy rá ne jőjjenek a betörésre.
Valamely elitélő körülmény mindig ki fog látszani. A természet törvényei
és eszközei: a víz, a hó, a szél, a nehézkedés törvénye – mind
büntetései a tolvajnak.
Másrészt ugyanily biztossággal működik a törvény minden helyes
cselekedetre nézve. Szeress és szeretni fognak. Minden szeretet oly
egyensúlyban tartja magát mathematikailag, mint egy egyenlet két oldala.
A jó ember birtokában van a feltétlen jónak, amely tűzként övezi és
mindent az ő természetére fordít, úgyhogy nem árthat neki semmi rossz; s
miként a Napoleon ellen küldött királyi seregek a császár közelébe érve
eldobták zászlóikat s ellenségből barátok lettek: úgy a mindennemű
balsors, betegség, támadás, szegénység csak jót szül.