dicsekedhet olyasmivel, ami ne lett volna ártalmára, épúgy senkinek se
lehet olyan hiányossága, ami ne lett volna valami hasznára. A mesebeli
szarvas csodálta szarvait és szidta a lábát, amidőn azonban a vadász
űzőbe vette, lába mentette meg először; utóbb azonban a sűrűbe tévedve
szarvai okozták vesztét. Minden ember kerül életében olyan helyzetbe,
amidőn hibái kötelezik hálára. Amint senki sem érti át egészen az
igazságot, mielőtt nem küzdött ellene, épúgy senki sem ismeri meg jól az
emberi akadályokat vagy tehetségeket, valamíg nem szenvedett az
előbbiektől, vagy nem látta diadalmaskodni az utóbbiakat a saját hiányos
tehetségein. Temperamentum hiánya-e, ami őt alkalmatlanná teszi a
társadalmi életre? De hisz ez által kénytelen önmagával mulatni, s az
önsegély ügyességeit megszerezni és így, sebzett osztriga módjára
kagylóját gyönggyel díszíti.
Erősségünk gyöngeségünkből nő ki. A fölháborodás, amely titkos erőkkel
fegyverkezik föl, csak akkor ébred föl, ha megkínoznak, megszurkálnak, s
hevesen ránk rontanak. A nagy ember mindig szeretné magát kicsinyíteni.
Valamíg az előnyök vánkosain ül, álom jő szemére. Ha azonban
meglökdösik, háborgatják, legyőzik: alkalma nyílik a tanulságra; most
már eszére, férfiasságára van utalva; rájött tényekre, s a maga
tudatlanságára; kigyógyúl beteges képzelődéséből; mérsékletre és igazi
képességekre tett szert. A bölcs ember támadói pártjára áll. Neki még
nagyobb érdeke, mintsem azoké, hogy a maga sebezhető pontjait
megtalálja. A seb beheged és lehámlik róla, s amidőn ellenségei már
diadalmaskodni akarnak rajta, íme, ő sebezhetetlenné vált. A korholás
jobb a dicséretnél. Én legalább gyűlölöm, ha az ujság védelmemre kel,
míg, ha ellenem kikelnek, ez nekem a siker bizonyos biztosítéka. Mihelyt
a magasztalás mézes-mázos szavait hallom, úgy érzem, mintha meztelen
kezekkel volnék ellenségeimnek kiszolgáltatva. Általában véve minden
rossz, amelybe nem bukunk végkép bele, jótevőnk. Amint a
Sandwich-szigetek lakói azt hiszik, hogy az agyonvert ellenség ereje
átmegy beléjük, úgy mi is nyerünk erőben minden kisértésnél, amelynek
ellenállunk.
Ugyanazok a biztosítékok, amelyek megvédenek bennünket a balsorstól,
szükségtől, ellenségeskedéstől, oltalomban részesítenek, ha akarjuk, az
önzés és ámítás ellen. Lakatok és rudak nem a legjobb intézményeink; s a
csalafintaság a kereskedelemben nem a bölcseség ismérve. Az emberek
élethossziglan abban a balga babonában szenvednek, hogy meg lehet őket
csalni. Azonban ép oly lehetetlen, hogy valaki más csaljon meg
bennünket, mint enmagunk, amint lehetetlen, hogy egy dolog ugyanabban az
időben meglegyen meg ne is legyen. Minden üzletkötésünknél jelen van egy
csöndes harmadik. A dolgok természete és lényege maga veszi át a
biztosítékot, hogy minden szerződés teljesítve lesz, úgyhogy a
tisztességes eljárás nem járhat pórul. Ha háládatlan gazdát szolgálsz,
szolgáld még jobban. Tedd Istent adósoddá. Minden róvás megfizettetik. S
mentől tovább halasztódik a fizetség, annál jobb neked, mert ő kamatos
kamattal szokott fizetni.
Az üldözések története az arra irányuló törekvéseknek a története, hogy
a természetet megcsalják, hogy a vizet fölfelé folyassák, hogy homokból
fonjanak kötelet. Mindegy, hogy ezt sokan cselekszik-e vagy csak egy; a
zsarnok-e vagy a csőcselék. A csőcselék olyan tagok társasága, akik
önmagukat fosztják meg a józan észtől és áthúzzák a munkáját. A
csőcselék olyan ember, aki önként sülyed le a vadállat fokára. Legjobban
szeret éjjel cselekedni. Tettei esztelenek, mint egész alkata. Üldözi az
elvet, megkorbácsolná a jogot; az igazságot szeretné kátránnyal s
tollúval bevonni, s szeretné felgyújtani a szidalmazott házakat és
embereket, akik azoknak birtokában vannak. Hasonlít a játszó
gyermekekhez, akik tüzifecskendővel rohangásznak és a csillagok felé
fecskendeznek, hogy kioltsák a hajnal pírját. A sérthetetlen szellem
azonban dühüket az erőszakot tevők ellen fordítják. A vértanú nem
szenvedhet becstelenséget. Minden ostorcsapás lángnyelv; minden börtön
egy annál dicsőbb hely; minden elégetett könyv vagy felgyújtott ház
világraszóló fényesség; minden elfojtott szó a föld minden részéből
visszhangzik. Mert elkövetkeznek a közösségek világos és gondolkozó
órái, amikor meglátják az igazságot és igazságot szolgáltatnak a
vértanúknak.
Így minden dolog a körülmények közönbösségét hirdeti. Az ember minden.
Mindennek két oldala van: egy jó és egy rossz. Minden előnynek megvan az
ára. Ekképen megtanulom, hogy elégedett legyek. Ámde a kiegyenlítés tana
nem egyértelmű a közönbösség tanával. A nemgondolkozó emberek készek ezt
mondani: «Minek tegyük a jót; egy az eredménye jónak, rossznak; ha jót
nyerek, meg kell fizetnem érte; ha jót vesztek, nyerek érte a másik
oldalon; minden cselekedet közömbös».
De van a lélekben valami mélyebb tény, mint a kiegyenlítés, t. i. a
tulajdon természete. A lélek nem kiegyenlítés, hanem maga az élet. S
lélek van! A körülményeknek rohanó tengere mélyén, amelyek vizei
tökéletes egyensúllyal áradnak-apadnak, ott van a reális Lét őseredeti
alapja. A Lényeg, az Isten: nem viszonylat, nem rész, hanem az egész. A
Lét a roppant igenlés, amely kizárja a tagadást, önmagában bírja
egyensúlyát, s magába szív föl minden viszonyt, részt, időt. Természet,
Igazság, Erény mind onnan erednek. A Bűn a tőle való eltávolodás, vagy
az ő elvesztése. A Semmi, a Hamisság csakugyan olyan mint a nagy Éj vagy
árnyék, amelyen, mint háttéren rajzolódik az eleven világegyetem; de
sohasem szül tettet; nem tud alkotni, mert ő nincs. Nem tehet semmi jót;
nem tehet semmi rosszat. Magában véve persze rossz; mert nem lenni
rosszabb, mint lenni.
Úgy érezzük, hogy a gonosz tettek megérdemelt megtorlása tekintetében
csalódunk, mert, íme, a bűnös ragaszkodik bűnéhez és semmi jele, hogy
válságba vagy itélőszék elé kerül. Esztelenségét se menny, se föld előtt
nem cáfolja meg semmi. Így hát talán végkép kijátszotta a törvényt? Nem.
Mert oly mértékben, amelyben rosszaságát és hazugságát keblében hordja,
oly mértékben távolodik, hal el a természettől. Valamiképen az ő baja
kifelé is észrevevődik majd, de ha nem is, ez a halálos életlefokozás
kiegyenlíti az örök számadást.
Másrészt nem lehet azt állítani, hogy a becsületesség hasznát meg kell
vásárolni valami veszteséggel. Az erényre nincs birság kiszabva, sem a
bölcseségre; ők a Lét természetes járulékai. Csak erényes cselekedetben
vagyok én tulajdonképen az, aki vagyok; erényes cselekedettel gazdagítom
a világot; termékennyé teszek khaoszt és sivatagot, a sötétséget
visszavonúlni látom a szemhatáron. A szeretetnek, tudásnak, szépségnek
nincs határa, ha legtisztább értelmükben vesszük ezeket az
attributumokat. A lélek nem akar tudni határokról és mindig az
optimizmust igazolja, nem a pesszimizmust.
A lélek élete haladás, nem állomáson veszteglés. Ösztöne bizalom.
Ösztönünk a lélekjelenlét foka szerint taksálja az embereket, nem a
lélektávollét szerint. A bátor nagyobb ember, mint a gyáva; az igaz, a
jóakaró, a bölcs férfiasabb, mint a bolond és gazfickó. Az erényre nincs
adó kiszabva, mert az magának az Istennek bevételezése; föltétlen lét,
fokozás lehetősége nélkül. Anyagi javakért adót kell fizetni, s ha érdem
és verejték nélkül szereztem, nem vert bennem gyökeret s a legközelebbi
szél elfújja majd tőlem. Ám a természet minden java a léleké és a mienk
lehet, ha a természet törvényes pénzével fizetünk érte, azaz szívünk és
eszünk által helyeselt munkával. Nem akarom, hogy olyan jószág kerüljön
a kezembe, amelyet nem érdemeltem ki, így pl. valami elásott kincses
fazék – mert tudom, hogy új terhek járnak vele. Nem kívánok magamnak
külső javakat, sem birtokot, sem tisztségeket, sem hatalmat, sem
embereket. A nyereség csak látszólagos, ellenben az adó biztos. De azért
a tudásért nem fizetsz adót, hogy a kiegyenlítés létezik, s hogy nem jó
kincs után ásni. Ez a tudás örök békével örvendezteti a lelkem. Összébb
szorítom az engem érhető balsors korlátait. Megtanulom szent Bernát
bölcseségét: «Nem árthat nekem más, mint enmagam; az igazságtalanságot,
amit elviselek, magamban hordom s csak enhibámból szenvedhetek igazán.»
A lélek természetében van meg az egyenlőtlen körülményeknek a
kiegyenlítése. A természet radikális tragédiájául a «több» és «kevesebb»
közti különbség jelentkezik. Hogyne érezne a «kevesebb» fájdalmat,
fölháborodást vagy irigységet a «több» iránt? Ha olyanokat látunk,
akiknek kevesebb a tehetségük, rosszúl érezzük magunkat és nem igen
tudjuk, mit tegyünk velük. Szinte kerüljük a tekintetüket; félünk, hogy
az Istent vádolják. Bizony, nagy igazságtalanságnak látszik. De ha a
dolgokat közelebbről vesszük szemügyre, ezek a hegységnyi
egyenlőtlenségek elenyésznek. A szeretet enyészteti, mint ahogy a nap
elolvasztja a tenger jéghegyeit. Minden ember szíve és lelke egy lévén,
az «Övé» és az «Enyém» közti keserűség megszünik. Az övé az enyém. Én
vagyok a testvérem, s a testvérem az én. S ha nagy szomszédok árnyéka
túlnő is rajtam, azért szerethetem, s az aki szeret, a magáévá teszi
azok nagyságát, akiket szeret. Eközben fölfedezem, hogy testvérem az én
gyámolom, aki a legbarátibb céllal működik az érdekemben s hogy az az
állapot, amelyet úgy csodáltam és irigyeltem, az enyém. A lélek
természete, hogy mindent eltulajdonítson: Jézus és Shakespeare a lélek
töredékei s szeretettel meghódítom és bekebelezem őket a magam tudata
birodalmába. A Jézus erénye nem az enyém? A Shakespeare szelleme sem az
enyém? Ha nem tehető az enyémmé, akkor nem szellem.
Ilyen a balsors természetrajza is. A változások, amelyek az ember
boldogulását rövid időközökben megszakítják, intései a természetnek,
amelynek törvénye a növekedés. Minden lélek ennél a belső
szükségszerűségnél fogva elhagyja a dolgok, barátai, otthona, a
törvények, hitek egész rendszerét, amint a kagylós hal elhagyja csillogó
szép házát, mert nem engedi tovább nőni, s lassankint új házat épít
magának. Az egyén erejéhez képest ezek a forradalmak gyakoriak, míg
néhány szerencsésebb lélekben szüntelenek. Ezeket egészen lazán fűzi
minden világi kötelék, amely úgy veszi őket körül, mint valamely
áttetsző, az eleven formát láttató folyékony hüvely, míg a legtöbb
embert az sok dátumból összeverődött, határozatlan jellegű,
megkeményedett héj módjára veszi körül és zárja börtönbe. Abban az
esetben lehetséges a bővítés, s a mai ember alig ismeri meg a tegnapit.
S ezentúl az ember külső életrajza az legyen, mint rázza le napról-napra
a halottá vált körülményeket, amint naponta friss fehérneműt vált. Mi
azonban esett állapotunkban, akik egy helyben maradunk s nem haladunk, s
ellenállunk az isteni terjeszkedésnek, ahelyett, hogy együttműködnénk
vele: mi csak lökésekben növekszünk.
Nem válhatunk meg barátainktól. Nem engedhetjük távozni angyalainkat.
Nem látjuk, hogy csak azért távoznak, mert arkangyalok lépnek be
helyettük. Bálványimádói vagyunk a réginek. Nem hiszünk a lélek
gazdagságában, a saját örökkévalóságában és mindenütt jelenlétében. Nem
hisszük, hogy az új nap új erőket hoz, amelyek túlszárnyalják vagy
megújítják a szép tegnapot. Ott veszteglünk a régi sátor romjainál,
amely egykor kenyeret, szállást, szerszámot adott s nem hisszük, hogy a
lélek újra táplál, betakar, erősít majd minket. Nem merjük hinni, hogy
virradnak-e még reánk olyan édes, szép napok. Pedig hiába ülünk és
siránkozunk. A Mindenható szava azt mondja: «Kelj föl, s menj előre,
örökké!» A romok közepette nem maradhatunk; az újban nem bízunk, s így
hátrafordított szemekkel járunk-kelünk, mint a szörnyalakok.
S a balsors kiegyenlítődései bizonyos hosszabb időközökben az értelem
számára is nyilvánvalóakká válnak. Láz, csonkítás, kegyetlen csalódás,
vagyonbukás, barátok elvesztése abban a percben kárpótolatlan és
kárpótolhatatlan veszteségnek látszanak. Ám a biztosan ható évek sora
megmutatja azt a mély gyógyító erőt, amelynek mindezek a jelenségek alá
vannak vetve. Egy drága barát, feleség, testvér, szerelmes halála,
amelyet akkor megfosztásnak éreztünk, kissé később a vezérlő vagy
géniusz képét veszi föl, mert rendesen forradalmat idéz elő
életpályánkon, lezárja a gyermekség vagy ifjúság egy lezárásra váró
korszakát, megszakít egy régi foglalkozást, háztartást, életformát, s
lehetővé teszi, hogy a jellem fejlődésének kedvezőbb új útra térjünk át.
Megengedi vagy gátolja új összeköttetések szerzését, új befolyások
befogadását, amik a legközelebbi években főfontosságúaknak bizonyúlnak s
a férfi, vagy nő, aki amúgy napos kerti virág maradt volna, amelynek nem
volt helye gyökerei számára s amelynek fejét túlsok nap sütötte, a falak
bedőlése s a kertész hanyagsága következtében az erdő szent fájává
válik, amely széles körben árnyékozik és gyümölcsözik a szomszédos
embertársak sokaságának örömére!
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Az eredetiben: «these halcyons» = ilyen halcyoni napokat.
Halcyon = jégmadár. «Halcyoni napok» = szélcsendes, derüs napok, amikor
a hitrege szerint téli napfordulatkor a jégmadár tojásait kikölti. –
«Vénasszonyok nyara», az eredetiben «indiai nyár» = «Indian summer».]
[Footnote 2: L. erről a thémáról Emerson két gyönyörű essay-ját, mely
fordításomban a «_Szerelem, Barátság, A Költő_» cimű füzetben jelent
meg. (Rózsavölgyi és társa, 1920.)]
[Footnote 3: Magyarúl az az értelme: «takarítsd be, szedd rendbe a
szénádat idején».]
[Footnote 4: Persze az angol nyelv szavait érti; a mi zárójeles
magyarázataink még kevésbbé tarthatnak igényt pontosságra, hisz a
fogalmak, amelyeknek megjelölésére szolgálnak, társadalmunkban s
nyelvhasználatunkban kevésbbé alakultak ki. (Fordító.)]
[Footnote 5: Itt a fordító – s bizonyára az olvasó is – ingert érez,
hogy kérdőjelet tegyen Emerson e mondata szélére, azzal a jámbor
óhajjal, «vajha úgy lenne!» Mert az erő érvényesülését még valahogy
elfogadhatjuk általános tételnek, de a szeretetét? Az igazi gentlemanét?
Ehhez oly eszményi társadalom volna szükséges, a milyenről csak
álmodozni lehet. (Ford.)]
[Footnote 6: Itt kuriosumkép jut eszünkbe Voltaire finnyás kifakadása a
bárdolatlan, vadember Shakespeare ellen. (Ford.)]
[Footnote 7: Ez a bevezetés a fordításban meg van rövidítve. Az eredeti
hosszabb theológiai polémiát folytat ezen a helyen. (Ford.)]
[Footnote 8: Persze ez az Emerson-féle «dualisztikus», nem egészen fedi
a közkeletű filozófiai műszó értelmét, mert itt inkább csak a sarkítást
jelenti. Emerson végeredményében monista, még pedig idealista-monista.
(Ford.)]
TARTALOM.
A fordító előszava 5
Természet (Nature) 12
Önbizalom (Self-Reliance) 37
Személyiség (Character) 72
Életbölcseség (Prudence) 96
Jó modor (Manners) 114
Kiegyenlítődés (Compensation) 147
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
10 |kötetében |kötetében)
45 |m gattatnak |mozgattatnak
45 |fintort orzítják |fintort torzítják
45 |emnnyire taksáljon |mennyire taksáljon
45 |újság ditkál |újság diktál
58 |családomet |családomat
71 |kogy magad |hogy magad
77 |fény vagy a hó |fény vagy a hő
104 |sem szab ad |sem szabad
110 |álljaank |álljanak
114 |ha boldogságról |«ha boldogságról
117 |előkelő divat» |«előkelő divat»
138 |egyéne e |egyéneket
141 |helyettesí,tik |helyettesítik
141 |Sibyllákat- |Sibyllákat,
142 |őke térzéseivel |őket érzéseivel
144 |dologbel ső |dolog belső
155 |rátamadnak |rátámadnak]