Ëcczër összekerűt három vándolló. Vót azoknak mindënik a szélësatta
világonn, csak pézik nem. Törték a fejiket: hot tëhetnének rá szërt?
Aszongya ëcczër az ëgyik:
– Tuggyátok-ë, hogy lëssz? Maj lëszëk én Krisztus, valamellyitëk lëgyék
Szent Pétër, valamëllyitëk mëg Szent János. Hallottam ide nem messzi a
révésznek sok pézi van, elmënnyünk oda! Kerítünk valahonnét ëgy szép
nagy halat, ëgy jó magosra sült nagy kënyeret mëg ëgy kupa jó bort! A
többi maj lëssz valahogy.
Úgy is vót. Bemëntek a halász gunyhójába, onnat ellopták mind a hármat.
Akkor oszt indútak a templom fele. Onnat ellopták a nagy selyëmpalástot,
két fejíringët, a palástot Jézus vëtte magára, a letöregebb vándolló, az
ingëkët mëg a két másik. Süvegët mëg papírbú nyírtak, azt tëtték a
fejikre.
Elindútak oszt a révészhë.
Bekopogtatnak. Szabad vót bemënnyi.
Az asztalonn égëtt ëgy kis mécsës. Jézus mëgát az asztal mellett, Pétër
az ajtóba, János mëg a pitarajtóba. Elmonták oszt, hogy kik ők?
– Én Jézus vagyok, ez itt Pétër, az apostolom, a harmagyik mëg: János,
otki áll a pitarba.
Összecsapta a két kézit a két öreg: a révész mëg a feleségi. »Szent
Isten! honnat érdemëllyük mink ezt a nagy tisztësségët, hogy a mi
hajlékunkba elgyön a Krisztus két apostolával! – Siessék mán, hozzék
valamit! – Jaj! lelkëm, Jézus Krisztus! në haraguggyék má, hogy nem
tugyuk[78] këllően kiszógányi!«
Akkorára begyött az öreg révész, hozott ëgy hitvány halat a feleséginek,
hogy süsse mëg.
De aszongya Jézus Krisztus:
– Aggyák csak ide! – Pétër! vidd ki ezt a halat Jánosnak, mongyad, hogy
ággya mëg!
Pétër kivitte, de mikor begyött, a nagy hallal gyött be, a kit a
halásztú loptak.
Az öregek majd elestek, annyira csudákoztak a szép halonn.
Azt oszt nemsokára mëgsütték, elég lëtt mind az ötyiknek.
Vocsora közbe kënyeret hozott az asszony, de olyan szëgény vót, mint a
főd.
– Pétër! vidd csak ki Jánosnak: ággya mëg!
Pétër a szép nagy kënyeret hozta be.
Az öregëk méj jobban csudákoztak.
A vocsora utánn elévëtt az öreg révész ëgy rossz kancsót, abba vót ëgy
kis bicskanyitogató, avval kínáta mëg Jézusékot, de Jézus nem itt
belülle! azt is mëgáldatta Jánossal; mikor Pétër begyött, vót bor ëgy
nagy kupával, ihattak hasig!
No! arra mán csakugyan elhitték, hogy Krisz tussal mëg a két apostollal
van dógok! allyig mertek szónyi.
Ëcczër az asszony odafordú az ura filihë:
– Hallya-ë, kend! van ott nekünk az a szakajtó aranyunk, në áldatnánk
azt mëg? most, még itt van a Krisztus!?
– De – mondta az öreg nagy hangosann – jó vóna biz a!
Az öregasszony be is hozta mingyá a szakajtó arampézt.
– Ereggy, Pétër, monggyad Jánosnak: ággya mëg azt a kis pézt!
János vót a letjobb szaladó köztök, szalatt a pézzel mingyá. De Pétër
ëgy kicsit kívël maratt.
Aszongya odbe Krisztus:
– Mënnézëm má, oszt mëgáldom magam is, hátha hasznosabb lëssz az én
áldásom!
Kimënt Krisztus is, de mikor a pitarajtóba ért, ő is csak azt nézte,
mére van a másik kettő? Akkor aló! vesd el magad! utánnok a palástba,
ammëg úgy a lába közé verődött, mindég hasra akart benne esnyi.
Sokállották má az öregëk az áldást, kinézëtt az embër: ugyan mit
csináhatnak má?
De ő is úgy látta őköt még ëcczër, akar én! nem vót ott sënkiféli, még
ëgy lélek së.
Szalatt be mondanyi a feleséginek, hogy:
– Jaj! jaj! nincs péz! elvitte a Krisztus! elvitte a Krisztus! még ilyen
zsivány Krisztust.
Aszongya neki a feleségi:
– Në káronkoggyék kend! hát ha a Krisztus adta, a Krisztus elvëtte! mit
ugat kend annyit a Krisztusra?
Bëzzëg nem bánta má a három vándolló legény, akarhogy szitták, csakhogy
a malaszt velëk maratt!
_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől, 70 éves. Lejegyzés ideje:
1904. augusztus._