Hun vót, hun nem vót, vót a világon három gyerëk. Az a három gyerëk
háromfélit kapott az apjátú örökségbe: a letnagyobb ëgy macskát, a
közepső ëgy kakast, a letkisebb mëg ëgy sóstülköt.
Hát biz ez egyik olyan nagy valami, hogy mëg is lëhetne belülle ényi,
elindútak vándollanyi, világot próbányi.
A letöregebb olyan házho ért, a hun annyi vót az eger mëg a potykán,[74]
hogy a házba allyig lëhetëtt tűllök laknyi. Panaszolkodtak is a
legénnek, hogy minő keserves az ő sorok ilyen helyzetbe. Aszongya a
legény:
– Hát ha az a baj, van nekëm olyan macskám, hogy kifogja a világ egerit.
– Van?
– Van bizony!
– Hát hogy aggya el? – kérdëzgették, faggatták a legént.
– Hát mënnyit annak érte?
Adtak érte ötezer forintot, a mivel a legény mëg is elégëdëtt.
A közepső is elindút a kakassal. Beér ëgy faluba, de szörnyű setét vót.
Abba a faluba hat ökrönn hordták a hajnalt, oszt soká virradt mëg.
Aszongya ëcczër ott valakinek, hogy:
– Ha az én kakasom kukorikol, má tudom, hogy nem messzi van a hajnal.
A népek elkezdtek ezënn is csudákoznyi. Hát hogy lëhet a? mint lëhet a?
A legény oszt elmongya, hogy ha a kakas elsőt kukorikol, az jelëntyi a
hajnalnak, hogy mëgy, a másogyik kukorikolás azt jelëntyi, hogy a kakas
má a hajnalná van, a harmagyik mëg azt, hogy má itt van a hajnal, fël
lëhet kelnyi!
Összenéztek az embërëk, ilyent ők még nem pipátak. Aszongyák ott
ëgymásnak, hogy:
– Vëgyük mëg!
Aszongyák a legénnek:
– Hát hogy anná a kakast?
– A mennyit adnak érte!
Adtak is a legénnek valami tizezër forintot. Hát mëgélhetëtt a kakasbú
az is tisztësségësenn!
A harmagyik ëgy sóstülköt kapott, de nem lëtt vóna má aj jó kutyát ütyni
së!
Fogja magát a legény, mëghallotta, hogy a pokolba fogva van ëgy
királyány, elmënt a pokol elejbe, oszt elkezdëtt rémisztővenn tülkölnyi.
Kigyönnek az ördögök, kérdëzik, hogy:
– Mit akarsz të itt, hé!?
– Aggyig tülkölök, még a pokol össze nem szakad.
– Jaj! në tülkölly má aggyig, inkább adunk, a mit kérsz!
– Hát aggyátok ide a királyánt mëg ëgy kád aranyat hozzá!
Az ördögök as së tutták örömikbe, mit csinállyonak, hogy ilyen könnyű
szërrel szabadútak! Vitték is a lyánt mingyá a kád aranynyal ëgyütt. A
legény befogott ëgy rossz kocsiba, fëltëtte az aranyat mëg a királyánt,
oszt ballagtak.
Allyig mënt ëgy kicsit, utánna szalad ëgy ördög:
– Hallod-ë, hé! nem viszëd ám el olyan könnyen a szép lyánt mëg az
aranyat! a mëllyikünk jobban tud szalannyi, azé lëssz.
– Jó van! beleëgyezëtt a legény is. De hallod-ë, ördög, elébb tróbádd
mëg a kis öcsémmel, maj mëlládd, azt së tudod lëgyőznyi, nem még engëm!
Avval ëgy bukorho vezette az ördögöt, abbúl kiugrott ëgy kis muczi, de
olyan futásnak eredt, hogy az ördög hármat së lépëtt, mikor ő má a másik
határba járt.
Az ördög szégyënszëmre hazamënt.
A legény mëg ballókázott tokább.
Allyig mënt ëgy darabonn, mëgint mëgállíttya ëgy ördög.
– Hallod-ë, legény! nem ettéd ám még a szép lyány!
– Hát kié? – mondta a legény.
– Azé, a ki a vizbe nagyobbat tud buknyi! – felelt az ördög.
Vót ott ëgy patak, de nagy vót mëg mély, abba bukott az ördög. Beletelt
ëgy félórába is, még fëlgyött. Aggyig mëg a legény fogott ëgy vadkacsát.
Mikor az ördög fëlgyött, aszongya neki:
– Ládd-ë, komé! nekëm ez a húgom! mëllásd: minőt bukik e! hátha még én
buknék!
Avval behajitotta a vadkacsát a vizbe. Lëbukott az úgy, hogy a fene
győzte vóna bevárnyi, még fëlgyön. Az ördög is otthatta.
De a legény még most së mëhetëtt békével. Gyött a harmagyik ördög is. Am
mëg aszonta, hogy a ki nagyobbat tud kiátanyi, azé legyék a szép lyány
mëg a kád arany!
A legény ebbe is beleëgyezëtt. Kiátott az ördög olyant, hogy a ló is
majd elszaladt a kocsival, a legénnek mëg maj berekedt a fili. Akkor
aszongya a legény:
– No! ördög! maj kiátok én olyat, hogy a fejed is mëghasad! jó lëssz, ha
előre beabroncsozod!
Az ördög sihetëtt a fejit jó előre beabroncsolnyi. Behúnta a szëmit,
oszt úgy várta a kiátást.
A legény mëg fëlfogott ëgy nagy követ, úgy vágta az ördög fejihë, hogyha
mëg nem lëtt vóna abroncsolva, csakugyan szétesëtt vóna.
Látta az ördög, hogy evvel nem lëhet sëmmire së mënnyi, otthatta, csak
annyit mondott:
– Nem bir tëveled még az ördög së!
A legény mëg elvitte a kád aranyat mëg a szép lyánt. Mëgesküttek, lagzit
laktak, faggyút sz....k, anná világítottak. Boldogok lëttek. Még most is
ének, ha még mëg nem haltak.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa öregasszonytól. Lejegyzési
idő: 1904. június._