Vót ëcczër a világonn ëcz czigány. Annak annyi fia vót, mint a rostán a
lyuk. Má së a házba nem fértek, së ënnëk nem birt annyi az apjok.
Az öreg czigány ëcczër gondolt ëgyet, elindú ő világot próbányi, ki
győzné ënnyivalóval azt a sok rajkót! csak a lelkit veszítyi velëk! maj
csak lëssz valahogy!
El is mënt. A gyerëkejit mëg mind otthatta.
Elért ëgy pusztára, annak a közepinn vót ëgy juhodály. Bemëgy, hát odabe
a juhász épen fejt. Odaszól neki a czigány: »hallod-ë juhász! aggyá
nekëm ëgy kis tejet!« De a juhász aszonta, hogy a tejbű nem ő
rendëlkezik, mer an nem az övé, ha ëgy borzasztó sárkányé, ő abbú nem
adhat.
Hát ez a szó a czigánnak nem sokat ért. Vót nálla ëgy nagy czipó, csak
belenyomta ëgy dézsa tejbe úgy, hogy a dézsába sëmmisë maratt, a czipó
mind fëlszítta.
»No! mëgá czigány, maj lëssz nekëd kapsz, csak ideérjën a sárkány!«
»Lëss? lëss-ë hát? izséllye ű mëg azs annyát, majd adok én neki!«
»Accz-ë hát!« hallacczik ëgy nagy kiátás az ajtónn. Odanéznek, épen
gyött a sárkány. Mëgihett a czigány is, majd elejtëtte a czipót a
kezibű. »Adok ám! mi vagy te! hê! te egy rongyos sárkány vagy! de én a
világerejű czigány vagyok! gyere hát ide, de új járs, mint ezs a
kődarab: tejet csavarok bëlülled!« A sárkány mëcczondollott erre a
kemény beszédre.
»No! pajtás, ha olyan erős vagy, gyere el nálunk, ott hóttyig tanáhaccz
jó kënyeret!« »Jó van no! elmënëk, vágjon sét a zsizs, te büdöss! de úgy
lëgyék ám, a hogy én parancsolom!« Henczëgëtt a czigány nagyon, mintha ő
vóna a kiskirá.
Mikor a sárkány házokho érnek, a sárkánt férehítta az annya, oszt
aszonta neki, hogy »vidd ki ezt a czigánt a kertünkbe, të tudod, hogy
van ott ësz szép csërësznyefa, kűggyed ahho, csërësznyét szënnyi, majd
elbányik av vele!«
Ki is mëntek. A sárkány odavezette a morët a csërësznyefáho, hogy ëgyék
belülle. De allyig ért hozzá a czigány, úgy elvágta, hogy hetet
bakázott. Mikor esëtt lë a fűbe, ép ëgy nyúlra esëtt, am mëg elkiátotta
magát, hogy: más! »Nem más, izsédd mëg az anyádot, én vagyok Jónás, a
csigány!«
Má akkorra a sárkány is odaért. Monta a czigánnak, hogy »no most má vót,
a mi lëgyőzött!« »Lëgyőzsött!? engëm!? ennye! hogy a fricsinyavalya
törjön ki, hát má hogy győzsött vóna lë! mëlláttam a kis öcsémët itt a
fűbe, la! ehhë ugrottam oda! Né! hogy fogna má rám valamit! Ne gondold,
büdös, huzszsun össe a gercs!«
A sárkány elhitte, a mit a czigány mondott.
Mëntek befele. De útközbe a sárkány aszonta, hogy elhiszi a czigány nagy
erejit, de ő mëg szalannyi tud jobban. Aszongya rá a czigány: »Jobban!?
tëë?! is’ a kis öcsém is jobban tud të nállad, te nyavalyás! hát
próbállyuk mëg, no!«
A sárkány beleëgyezëtt, el is indút a mucival versent, de ëgy ürgelyukba
úgy hasravágódott, hogy a mucit itiletnapig së tutta vóna má utóérnyi.
A sárkány má látta, hogy nem fog ki a czigányonn. Az annyátú kért
tanácsot. Az aszonta neki: »tudod-ë, mit? mënnyetëk el az erdőre,
hozzatok fát. A ki többet tud hozni, al lëssz az erősebb!«
El is mëntek ők. Rakott a sárkány olyan hát fát, hogy a czigány mingyá
mëddöglött vóna alatta. A czigány mëg kivitt ëgy szörnyű hosszú kötelet,
kerítenyi akarta vele az erdőt. Látta ezt a sárkány, mëkkérdëzte, hogy
»mit csinász, te bolond!?« »Mit?! fëlkötöm azs egés erdőt, ost
hazsavisëm, ráhajítom a házsatokra, hogy fordúllyék fël azs a büdös
anyád! Én nem sajnálom!«
Még a sárkány fogta könyörgőre a dolgot, hogy így në tëgye, úgy në
tëgye, má csak az annyát kimillye mëg.
De a czigány nem akart tágitanyi. Ő viszi, nem bánnya, hagy dögöllyön
mëg az a vén kutya!
Utóllyára oszt mégis engedëtt, nem vitte haza az egész erdőt, nem vitt
ëgy mákszëm fát së, mig a sárkány vitt olyan háttal, hogy el nem birná
ëgy fé falú.
Mikor hazaérnek, a sárkány elpanaszollya az annyának, hogy járt, hogy a
czigány az egész erdőt el akarta hoznyi, oszt a házra boritanyi. Akkor
aszongya neki az annya: »fiam! horgyatok vizet! a ki többet tud hoznyi,
al lëssz az erősebb!«
A sárkány vállalkozott.
De a czigány ott is az eszivel élt. A Duna mellett kezdëtt ő ëgy árkot
ásnyi árafele, a mére a sárkány lakott.
»Micsinász të avval, hé!?« – kérdëzte a sárkány.
»Hát elvisëm azs egés Dunát mëg a bennevaló vizset mind, hagy dëgëllyen
mëg bennë azs a kutya anyád! fúllyék mëg! én nem sajnálom!« A sárkány
mëgihett most is, mer fétëtte az annyát, hogy ez a bolondos czigány még
mëttëszi, a mit mond. Rimánkodásra vëtte a dógot, hogy csak haggyon fël
a dologgal, má láttya, hogy ő a vitézebb! »Vitézseeebb!? mëghisem ast!
kösönd annak, hogy sépenn kérté, máskép végi lëtt vóna annak a tetyves
anyádnak! hogy a zsizs rágjon séjjel, olyan apróra, mint a mák!«
Mikor mëgérkëznek, mongya a sárkány az annyának, hogy nem lëhet evvel
sëmmire së mënnyi. Olyan vitéz.
Másnap láttya a sárkány, hogy a czigány zsákokba horgya a csutkát a
házok mellé. Mëgkérdëzte: mit akar? A czigány ép akkor gyútott a
pipájára: »Mit akaroook!? rátok gyútom a házsat, ha nekëm nem accs ëgy
zsák pést mëg engëm hazsa nem visël! Sebësenn ast a pést, mer ha
mëhharaksok, nincs azs a pézs, a mé innet elmënnék. Üssön el a ross!«
A sárkány hamarosan mëttőtött ëgy zsákot pézzel, arra a czigány
ráterítëtte a szűrit, annak a tetejibe mëg fëlült maga. Úgy vitte a
sárkány a czigánt haza a falujába.
Mikor betérnek az udvarra, a sárkány lëvetyi a vállárú a nagy zsák pézt,
úgy hogy a czigány háza mingyá szërte-szét szakatt.
»Micsinátá, sárkány!?« – mongya neki a czigány – »mé dőtötted sét azs én
házsam!? rëskess tűllem, mer mëgëslek, te kutya! – Gyerëkëk, gyertëk
csak elé, pofozzsuk fël est a samár sárkánt!«
Azok elégyöttek, vótak elëgendővenn, úgy fëlpofozták a sárkánt, hogy az
ihettyibe táng mém most is szalad.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska czigánykovácstól, a ki nem
vándorol, hanem ipart űző helybeli lakos. Lejegyzési idő: 1903.
deczember._