Vót ëcczër ëgy tót gyiák. Az së nem tanút, së nem dógozott,
kërësztűszalmát së csinát sosë, ëgyszóval sëmmire së vót jó, nem
ényivaló embër vót.
Otthon a házáná má az apja is mëgúnta tartanyi, elcsapta. A tót gyiák
mëg hóna alá kapott ëgy nagy latin könvet, kimënt a piaczra, oszt
elkezdte ott olvasnyi.
A népek körűáták, hallgatták, mit olvas e? Ëcczër ëgy öregasszony
aszongya neki:
– Má én mëgkérdëzëm, lelkëm! mit olvas maga? mëg kicsoda maga?
Aszongya a tót gyiák:
– Ez az a könv, a mibű én a gyövendő mondok, én mëg gyövendőmondó
vagyom.
Ott vót a kirá is, hallotta, hogy ez az embër jövendőmondó, fëlhítta
magáho, oszt mëmmonta neki, hogy az ő lyányának a gyűreji elveszëtt, ha
mët tunná mondanyi, hun van, ad neki száz forintot.
A tót gyiák válalkozott, hogy ő mëgmongya. Akkor a kirá bekűtte hozzá a
szakácsot, kérdezze mëg, minő étel mëg ital këll, csak kérjën, mindën
mëllëssz!
Be is mëgy a szakács, oszt kérdëzi, hogy mi këll?
Aszongya a tót gyiák:
– Ako leves, ako bab, ako pëcsënye, ako bor,[72] nekem mindegy!
Kimëgy a szakács, oszt mëgparancsollya, hogy vigyënek be ëgy _akó_
levest, ëgy _akó_ babot, ëgy _akó_ pëcsënyét mëg ëgy _akó_ bort.
Vót a kirának három inassa, ëgy szőke, ëgy vërës mëg ëgy feketeképű.
Viszi be a levest a szőke inas. Aszongya rá a tót gyiák:
– No! të, szőke, itt vagy!
Mëgy be a babbal a vërës inas, annak is aszongya:
– No! të, vërës, itt vagy!
Harmacczorra beállít a feketeképű, annak is úgy szól:
– No! te, fekete, itt vagy!
Mëgijedt a három inas szörnyenn, mer nállok vót a gyűrő. Sugdostak
odaki, hogy mit csinállyonak? ha a kirá mëttuggya, fëlakasztyák őköt!
Bemëntek a tót gyiákho. Aszongyák neki:
– Jaj! csak në mongya má mëg, hogy mink loptuk el a gyűrőt, mer
fëlakasztonak bennünket! Adunk ezër-ezër forintot mëg a gyűrőt is
odaggyuk, csak në szóllyék sëmmit!
A tót gyiák mëgörűt, hogy ilyen könnyen rátanát a gyűrőre! monta is
magába: no! të, Szücskő! (mer úgy hítták!) szërëncsés vagy!
A mit az inasok mondtak, szívesenn beleegyezëtt.
Elvëtte a háromezër forintot, a gyűrőt mëg beadta kënyérbélbe ëgy nagy
pulykának.
Estére kérdëzi a kirá:
– No! mëg van-ë má a gyűrő?
Aszongya ő:
– Mëg bizom! a pulyka bëgyibe mëgvan!
A kirá csudákozott: hogy kerűhet az a pulyka begyibe? De a tót gyiák
csak bizongott, hogy ott van a!
Fëlbontották a pulykát, hát a gyűrő csakugyan a bëgyibe vót.
A kirá mingyá ki is fizette Szücskőnek a száz forintot.
Azután lëmënt hozzá a kirákisasszony, elvitte magával a kerbe. Ott a
fődönn fogott ëgy szücsköt,[73] oszt aszongya a tót gyiáknak:
– No! ha olyan okos vagy, hogy të mindënt kituccz tanányi, tanádd ki
hát, mi van a kezembe, adok nekëd száz forintot.
A tót gyiáknak eszi ágába së vót, mi lëhet a kirákisasszony markába.
Csak a fili tövit vakarta.
– No! të Szücskő mëv vagy szorúva! – monta magába.
– Az az! – kiátott a királyány – ördög vigye el a dógodat, hogy ezt is
ki tuttad tanányi! Ne a száz forint ë!
A tót gyiák oszt hazamënt, a sok pézbű akar hóttyig elélhetëtt.
_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzési idő: 1904.
junius._