Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény embër, annak vót négy
fia.
Aszonta ëcczër nekik:
– Gyerëkejim! én sëmmitlen embër vagyok, nektëk kënyeret nem tudok
annyi, idáig neveltelek bennetëkët, mos má mënnyetëk, tanúllyatok
mesterségët, oszt éllyetëk a magatok lábánn!
A négy ëgytestvér mëgértëtte a szót, el is indútak szépenn ëgymásutánn.
Az első csillagvizsgálóhó jutott, attú kapott ëgy szép fájín
messzilátót, a másogyik tolvajok közé kerűt, az ügyességët tanút, a
harmagyik vadászná át el, am mëg olyan puskát kapott, hogy avval akar
czélzott, akar së, mindég tanát, a nëgyegyik szabó lëtt, am mëg olyan
tőt kapott, hogy az puhánn, keményënn ëgyaránt kërësztűmënt.
Mikor minnyájoknak lëtelt az idejik, hazamëntek. Otthonn mëg épen nagy
gyász vót, mer a kirá lyányát elrabolta ëgy sárkány.
Bemëntek ők ehhë a kiráho. Elmonták minnyájan, hogy mit tudnak, ők
szeretnének a kiráho szógálatba beállanyi. A kirá aszonta nekik:
– No! jó! Hát te csillagász, nézd mëg, ott a fa tetejibe kőt ëgy madár,
hány tojás van alatta?