Hát hun vót, hun nem vót, vót ëcczër ëgy katona. Annak a katonának vót
három peníszës krajczárja. Má jó előre fëltëtte magába, hogy az ëgyikënn
vësz masinát, a másikonn dohánt, a harmagyikonn mëg pípát.
El is indú; mëgy, mëndëgé, hát tanákozik ëgy kódussal. »Katona uram,
szánnya mëg a szëgén kódust csak egy krajczárkával is.« De a katona
aszonta, hogy: »Hát akkor hogy gyútok én rá? Csak három krajczárom va’,
az ëgyikënn masinát akarok vënnyi, a másikonn dohánt, a harmagyikonn mëg
pipát! Oszt ha én ëgyet odadok magának, vagy ëgyikët vagy másikot nem
tudok vënnyi!« De a szëgén kódus aggyig kunyerát, aggyig kunyerát, még a
katona oda nem atta neki az egyik krajczárt. Mëgy oszt, mëndëgé
továdabb, hát mëgint csak elé tanállya a kódust. »Katona uram, szánnya
mëg a szëgén kódust csak ëgy krajczárkával!« A katona mos má mics
csinállyon, má ússë gyúthat rá, hát odaggya a másikot is. De a hogy
mëgy, harmacczor is mëllátja a kódust, az újra rimánkodott neki, a
katona látta, hogy avval az ëgy krajczárral má úgysë mëgy sëmmire së,
odadta az utóssót is.
Ekkor oszt a kódus felállott, benyút a szűri újjába, elévett ëgy
muzsikát, oszt a katonának adta. »Látom mos má, hogy fájin embër vagy,
ne ez a muzsika! ha ezt mëhhúzod, tánczra penderű tűlle minden.« A kódus
Szen Pétër vót.
A katona mëkköszönte az ajándékot, oszt tovább mënt. Az útonn valahogy
kedvi kerekëdëtt, mëhhúzta a muzsikát, hát csak elámékodott, mikor
látta, hogy csakugyan tánczol ő előtte mindën. Húzta tovább, oszt nagyon
tecczëtt neki. Ëcczër csak valami kiabálást hall. »Ne killógyék má avval
a muzsikával, ha fëlhagy vele, adok magának száz pëngőt!« Odanéz a
katona, hát láttya, hogy ëgy zsidó ül ott ëgy bukorba a féredógán, oszt
a nagy rángatódzástú mindég ëgy nagy macskatöviskbe veri a farát. »Hát
jó van no! de hún a száz pëngő?«
A zsidó megatta neki, oszt elindútak az útonn ëggyütt.
A hogy mëntek, nemsoká ëgy várasba értek. Ott a zsidó kapja magát,
bejelëntyi a katonát, hogy ő tűlle száz pëngőt lopott. Csávingatták a
fejököt, tanakodtak, oszt kimonták, hogy a katonát fël këll akasztanyi.
Szëgén katona! mëgesëtt most nekëd! mës së gondoltad, hogy így járj!
Akkor oszt mëffogták szegént, oszt vitték ki a határba, hogy majd
felkötyik. Mënt ottang tengër nép, ki kocsinn, ki lovonn, kísírte a
szegén katonát, a ki nagyon odavót, as së tutta, hova lëgyék, csak
szomorkodott. A zsidó mëg örűt, hogy hogy kibánt most ő a katonával!
Mikor má akasztanyi akartak, a katona avval át elé, hogy hagy húzzon még
ëgyet az ő kedves muzsikáján! Utóssó kérési vót, mëgengették. A hogy
ráhúzza, hát tánczba fog minden, a fűszál mëg a fa, meg az a sok kocsi a
lóval, de mëg a zsidó is új járta, mint ar rossz.
Osztan a zsidó únta má a tánczot, rimánkodott, hogy kössék hát őt mëg
akkor két kocsi közé, mer így a rossz is kitöri! Megkötötték
nagynehezen, de ott mëg mëg rosszabbú járt, mer a táncoló kocsik
összevisszaverték mindenit.
A többi népek látták má ekkor a zsidót, hogy ő a bűnös, mer hogyím a
muzsika csakugyan olyan szërzet, hogy attú a nehéznyavalya is ráz, ha
mëhhúzzák, igazat attak a katonának, oszt a zsidót azé, ha még
hunczutkodott is mëg hazudott is, felkötték a katona helyëtt.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Vermes Miklós, besenyői legénytől.
Lejegyzési idő: 1903. deczember._