A czigán nagyonn szëgén vót. Hiába könyörgött má Jézusho, Krisztusho,
csak nem ért a sëmmit. Szëgény maratt biz ő kelmi.
Ëcczër elhatározta, hogy kimëgy a határba, agyonütyi a Krisztust.
Vót a határba ëgy feszűllet, baltát vëtt a czigány a kezibe, oda mënt
ki.
Mikor kiér, aszongya a Krisztusnak: »hallod-ë të, Krisztus! én má sokat
könyörögtem nekëd, més së segítëtté mëg, most agyonütlek!«
Aszongya a Krisztus a kërësztrű: »ereggy el erre mëg emerre a dőllőre,
ott tanász ëgy szamarat, ha annak a farkát mëghúzod, oszt aszondod,
hogy: »sz..j aranyat, jószágom!« annyi aranyad lëssz, a mënnyit akarsz!«
Úgy is vót. A czigány mëttanálta a szamarat, mingyá próbát is tëtt vele.
Mëgelégëdve látta, hogy nem hiába húzta mëg a farkát.
Mënt ëgënyest a kocsmába. Mingyá bort kért mëg kóbászt, oszt közbe mëg a
kocsmárosnak eldicsekëdëtt vele, hogy minő szamara van neki. A kocsmáros
së vót bolond, még a czigány odbe itt, kicseréte a szamarat ëgy
másikkal.
Viszi a czigány haza a szamarat. Mongya a feleséginek, hogy »nézd csak,
minő szamár e!« – avval kezte húznyi a farkát mëg monta is, hogy »sz..j
aranyat, jószágom!« – bizon nem vót annak foganattya, még úgy térgyënn
rúgta a szamár a czigánt, hogy maj kitörte ar rossz.
Fëlmérgesëdëtt ezënn a czigány nagyonn. Hát így becsapta őt a Krisztus?
»mëgá csak, Krisztus! mëgá!« fenëgette.
Kezibe vëtte a baltát, mënt újfënt, hogy majd agyonütyi a Krisztust.
A hogy ráemelyi a baltát, aszongya neki a Krisztus: »melletted van ëgy
lepedő, ha annak aszondod, hogy: terí asztalt lepedő! mingyá tele az
asztal mindënféli ennyi-, innyavalóval!«
A czigán fël is vëtte a lepedőt. Ki is próbáta mingyá, mint a szamarat.
Lëtt az asztalonn minden, jólakott a czigán.
De útközben ott vót a kocsma most is, a cigány nem mëhetëtt el előtte.
Bemënt. De a lepedővel is új járt, mint a szamárral: eldicsekëdëtt vele,
a kocsmáros ellopta, másikot adott helyibe, oszt otthonn a feleségí
előtt mëgint hopponn maradt.
Mos má valósággal ördög lëtt, úgy mëhharagudott. Agyonütyi ő a Krisztust
most má! nem këgyelmezs má ő mëg! »hát majd! mikor azs én sámot csak
sëmmivel tőtyi be! honnë këgyelmezsnék!«
Újbú kimënt a határba. Ecs csëpp hijja vót, hogy lë nem ütte Krisztust a
kërësztrű. Akkor aszongya neki Krisztus: »a hátadná van ëgy bot, ha
annak aszondod, hogy »szamáré, lepedőé üsd, vágd!« në fé! aggyig ütyi a
kocsmárost, még a szamarat mëg a lepedőt vissza nem aggya!«
Fogta a botot a czigán, mënt a kocsmába, mos má biztosra!
Aszongya a botnak: »samáré, lepedőé üsd, vágd!« vágta ám a bot a
kocsmárost úgy, hogy allyig birta eléannyi a szamarat mëg a lepedőt.
Hej! örűt a czigán. Vezetyi a szamarat hazafele, a lepedő mëg a nyakára
vót csavargatva.
Mikor hazaért, behíjja a feleségit mëg valamënnyi gyerëkit, elévette a
szamarat, farkáná fogva biztatta. Lëtt is odbe annyi arany, a sok rajkó
maj mëvvakút tűlle. Azutánn a nyakárú leódozta a lepedőt, »teri asztalt,
lepedő!« lëtt ott mindën, a minőt még czigány szëm nem látott. Hozzá is
látott a sok gyerëk az ëvésnek, ivásnak úgy, hogy kettő mingyá mëzzabát
közűllök, fël is fordút.
De a többinek sëmmi baja së lëtt, mém most is él, ha mën nem halt.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska kovácstól. Lejegyzési idő:
1904. január._