Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy gazdag kirá, annak vót ëgy
elátkozott fekete vára, a kibe temérdek ördög lakott, a kiknek a
hatalmába vót az ő lyánya is.
Hiri mënt, hogy a kirá annak aggya a lyányát mëg a fekete várat, a ki a
várba három écczakát ki tud tőtenyi.
Hallotta ezt ëgy katona. Erősenn fëltëtte magába, hogy ő kitőtyi, ha ott
vesz is, de a királyányának az övének këll lënnyi.
El is mënt a kiráho, mëmmonta neki, hogy ő válalkozik. »No jó, édës
fiam! csak ott në hadd magadot!« »Dehogy hagyom, dehogy hagyom! felség!
maj csak lësz valahogy!«
Avval elindút, mënt, mëndëgét, tanát ëgy fallal körüvëtt palotát. Av vót
a fekete vár.
Bemëgy a kapunn. A hogy az első ajtóho ér, az kinyilyik előtte magátú,
de utánna mëgint becsapódott. Igy a másogyik mëg a harmagyik ajtó is.
Mikor a harmagyik ajtó is becsapódott utánna, hát látott a szobába ëgy
asztalt, a ki tele vót mindenfajta étellel, itallal mëg szivarral.
Tutta, hogy ez nincs ide téve hijába, hozzáült, oszt ugyancsak hozzá is
látott az ëvéshë. A hogy ül, az ajtó felő zörgést hall, odanéz, hát gyön
befele ëgy merejű fekete lyány. »Aggyon Isten jó estét!« köszön a lyány.
»Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« mongya rá a katona. »Hát még nem
vagyok jó, de ha még kécczër itt hász ezënn kívël, akkor jó lëszëk.«
Akkor a lyány nyakig mëffejírëdëtt, oszt visszamënt.
A katona mëg jó lakott, oszt látta, hogy sënkivel itt sëmmi dóga nem
akad, lëfekütt, alutt mint a tej.
Nem bántotta őt egész écczaka sënki.
Másnap este mëgint kopognak az ajtó felő. Gyön a lyány, nyílyik előtte
az ajtó. »Aggyon Isten jó estét!« köszön. »Aggyon Isten, ha jó lélek
vagy!« fogaggya a katona. »Mén nem vagyok jó egészenn, csak félyig, de
ha még hónap itt lëszël, egészenn jó lëszëk!« Mikor ezt kimonta, derékig
mëffejírëdëtt.
A másogyik écczaka së törtínt vele sëmmi. Ételyi, itallya vót,
szivarozott, az annyába së vót jobb dóga.
Harmagyik este mëgint nyít az ajtó. Beköszön a lyány: »Aggyon Isten jó
estét!« »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« »Má egészenn jó lélek vagyok!«
Mikor ezt kimonta, mingyá mëffejírëdëtt tetőtű talpig.
Akkor aszongya a katonának: »Hallod-ë? eggyig is dombéroztak itt az
ördögök, jó vót, akarhun fekütté, de ha most lëfekszël, a kanapéra
feküggy, onnan mën ne mozdú!«
Avval kimënt. A katona mëg mihentést elvégezte a vacsoráját, azonnal dőt
a kanapéra.
Allyig pihen lë, hallya a nagy csörgést-csattogást, dobogtak odaki, mint
a ló.
Ecczërcsak kinyilyik az ajtó. Gyön ëgy nagy ördög sokadmagával, a mit
értek, vágtak, törtek, elpusztítottak azok mindënt, hajingáták a kanapét
is ëgyik sarokbú a másikba, de a katonát nem bánthatták.
Mikor má jó kikapálódzották magokot, visszatakarottak, a honnan gyöttek.
Rëggerre mëg má hideg nyomok së vót a várba.
A kirákisasszony mëg, a ki tellyesen jó lélek lëtt, a katona feleségi
lëtt, a fekete várba ének még most is, ha valahogy mën nem haltak.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi, vén lánytól. Lejegyzési idő:
1903. deczember._