Hun vót, hun nem vót, még az ópërëncziás tengërënn is túnat, vót ëgy kis
kondás, a kinek három malacza vót.
Lakott azonn a környíkënn ëgy kirá, annak a lyánya szerette vóna
mëgvënnyi a kondástú a három malaczot. Lë is kűtte a szobalyánt,
kérdëzze mëg, hogy anná a malaczot? Al lëmënt, mëgkérdëzte. A kis kondás
mëg mëgkérdëzte, hogy eladó a malac, de hát kinek kék? ki vënné meg? A
szobalyány mëmmonta: »a királyánnak!« »Hát mondd mëg neki, hogy az ëgyik
malaczot odaadom, ha a királyány térgyig felemelyi a szoknyáját!«
A szobalyány mëvvitte az üzenetët, hogy a kis kondás csak úgy ad
malaczot, ha a királyány térgyig emelyi a szoknyáját.
Aszongya a királyány: »No! ha csak az a fizetés, akkor jó, akkor nem
kerű sëmmibe së!« Őtözködött mingyá, oszt mënt lë a kis kondásho.
A kis kondás épenn ëgy boglya tövibe alutt, mikor a királyány odaért.
»Aggyon Isten jó napot!« – monta a királyány. – »Aggyon Isten! – fogatta
a kondás, mi járatba van?« »Hát tuggya! én vagyok a kirá lyánya,
elgyöttem a malaczé!« »Jó van, jó! de tuggya-ë, mi annak az ára?« »Hát
honnë tunnám!« – monta kirákisasszony, oszt avval térgyig emelte a
szoknyáját, »ez az ára ë!« A kis kondás maj hogy hova nem lëtt örömibe,
mer a kirákisasszony térgyinn két csillagot látott. Akkor fëlkelt, ëgy
malaczot betëtt a zsákba, oszt odatta a kirákisasszonnak. Am mëg vitte
hazafele.
De – a malaczpëcsënye esëtt-ë jó neki, vagy a kondás tecczëtt-ë mëg? – a
kirákisasszony másnap is lëkűtte a szobalyánt, kérdëzze mëg a kondást,
hogy anna még ëgy malaczot?
A szobalyány lëmënt, azt a hírt vitte haza, hogy ha a kirákisasszony a
hasáig fëlemelyi a szoknyáját, ez övé lëssz a malacz.
Mit vót mit tënnyi? a kirákisasszony újbú lëmënt, a hasáig emelte a
szoknyáját. A kondás a lyány hasánn hódvilágot látott. Akkor odatta neki
a másik malaczot.
Harmannap a harmagyik malaczra kerűt a sor.
A szobalyány má azt hitte, hogy no! a királyány most az egész környík
malacczát mëg akarja ënnyi, hogy mindég kűdözi! De a kis kondás as së
atta ingenn, aszonta, hogy »ha a királyány a mellyiig fëlemelyi a
szoknyáját, odaggya a harmagyik malacot is.«
A kirákisasszony mëttëtte azt is, akkor mëg a kis kondás a napot látta a
mellyinn. Avval elmënt a harmagyik malacz is.
Most má odavót a kis kondásnak mind a három malaccza. Mit őrizzék má ő?
vagy mére mënnyék? Fëltëtte magába, hogy mëkkéretyi a kirákisasszont,
vagy mëgy hozzá vas së, de mëppróbállya.
Hát a hogy bemëgy a palotába, má ëgy katona ott vót, az is a királyánt
szerette vóna. Eléaggya ő, hogy mismi járatba van? hogy ő a
kirákisasszont el akarná vënnyi! »Jó van, – monta a kirá lyánya, – a ki
közűlletëk három kérdésëmre mët tud felelnyi, azé lëszëk!«
A katona csak nagyot nézëtt, oszt magába mëg mérgeskëdëtt, hogy »mé gyön
má ide ilyenkor ez a tahó kondás, olyan piszkos, mint a lëszállott
fekete főd!« de csak nem ért as sëmmit, mëg këllëtt a három kérdésre
felelnyi.
Aszongya nekik elsőbbet a királyány: »no! mongyátok mëg: mi van a
térgyemënn?« A katona gondolkozott, gondolkozott, de nem birta
kitanányi. A kondás mëcs csak a malaczvásállásra gondolt, mingyá
mëmmonta, hogy »két csillag!« A katona mëg, mintha ő is tutta vóna,
hirtelen utánna monta: »én is ezt akartam mondanyi!« de má a kondás
hamarabb mëmmonta.
Másogyik kérdésnek azt atta fël a lyány, hogy »hát mongyátok mëg, mi van
az én hasamon!?« A kondás mán nem is gondolkozott, csak monta, hogy »a
hód!«, a katona mëg mingyá utánna, hogy »én is azt akartam mondanyi!« De
ő mindég akkor szót, ha má a kondás mëmmonta.
A harmagyik kérdés av vót, hogy »tanállyátok ki: mi van az én
mellyemën!?« A kondásnak má ráát a szája, csak mozgatynyi këllëtt neki,
hogy »a nap!« De a katona mostis utánna monta, hogy »én is azt akartam
mondanyi!«
A királyány most má aszonta a katonának, hogy mënnyék, a mére lát, mer a
három kérdésbű ëgyet së tudott kitanányi, mos má ő a kis kondás feleségi
lëssz.
De a katona akadékoskodott, hogy ő is kitanáta, csakhogy a kondás előzte
őt a szóval. No jó! a királyány helyt adott a panaszának, mëkkérdëzte a
kondást, hogy micsodát csinállyonak má evvel a katonával? A kis kondás
azt is kitanáta mingyá.
Aszongya a katonának: »hallod-ë, pajtás! mink most a kirákisasszonval
ëgy ágyba fekszünk, a ki fele a kirákisasszony fordú, azé lësz!« A
katona beleëgyezëtt.
Lëfeküttek az ágyba, ëgyik ódarrú a katona, a másikrú a kondás fekütt.
Akkor a kondás jószagú süteményëket szëdëtt elé a zsebibű, ezt kezte
ënnyi. A katona mëg mësszirű gyött, oszt tisztát má jó régenn nem vëtt,
büdös vót. A királyány allyig áhatta ki ott maga mellett a szagáé, ëgyet
hajított magánn, oszt a kondás fele fordút.
Igy oszt a kirákisasszony a kondás feleségi lëtt, a katona mëg elmënt
Kukutyínba zabot hëgyëznyi.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János parasztembertől.
Lejegyzési idő: 1904. február._