Hun vót, hun nem vót, hetedhétországon is túnat vót, vót ëgy kiráfi.
Annak a kiráfinak ëcczër sëmmi dóga së vót, hát csak úgy passzijóbú
átsétát a szomszéd faluba.
A szomszéd faluba mëg lakott ëgy asztalos, annak vót három gyönyörű szép
lyánya. Azok látták, hogy a nagy úcczán sétá a kiráfi. Ëcczër csak
meszszólal a letöregebb: »én szeretnék ennek a kiráfinak szógállója
lënnyi!«, aszongya a másogyik: »én mëg szobalyánya!«, a harmagyik mëg:
»én mëg feleségi szeretnék lënnyi!«
Mëhhallotta ezt a kiráfi, mëkkérdëzte őköt, hogy csakugyan igaz-ë az, a
mit montak? vacs csak azé monták, hogy ëgyebet nem birtak beszényi? Azok
bevallották, hogy igaz, a mit montak, mëg igazánn is monták. »Nohát –
monta a kiráfi – a ki közűlletëk az én feleségëm akart lënnyi, azt
elvëszëm, a ki pegyig szobalyányomnak mëg szógállómnak kinákozott,
azokot is fëlfogadom!«
Úgy is vót, a letfiatalabbat hazavitte, másnap mëg is esküttek.
De úgy gyött a sora, hogy a kirának nemsokára háborúba këllëtt mënnyi,
otthonn këllëtt hannyi az asszont. Annak mëg nemsokára ëgy gyönyörű szép
fia lëtt, aranhaja vót, csillag a homlokánn.
A testvéreji ekkor levelet írtak a kirának, hogy a feleségi
mëszszaporodott, de két kutyafia lëtt.
Nem is várták vissza a választot, betëtték a gyerëkët – ëgy kosárba,
elerësztették a Tiszánn.
A kirá hazagyött jó darab idő múva. Szomorú vót, de mit csináljék avval
a gyámoltalan asszonval? mëg nem ölhette!
De csak rövid látogatóbú gyött haza, allyig ëgy hét múva útnak erett
mëgint.
Az elmënetel után keves idő telhetëtt el, az asszony mëgint
mëszszaporodott, mëgint csak olyan fia születëtt, mint az első vót. A
testvérjei azt is eleresztették a vizënn, a kirának mëg mëgirták, hogy
újfënt ëgy kutyafiú lëtt az asszontú.
Nem írt vissza mossë, ha hazagyött, oszt mëkkérdëzte az asszont, mi igaz
abba, a mit a testvérjei írtak? Az asszony, szegény tagatta, ő mëmmonta
az igazat, hogy aranhajú, csillagos homlokú gyërëkëk vótak, csakhogy a
testvérjei lëeresztëtték a vizënn. Abba mëk hazuttak, hogy őneki kutya
gyerëki lëtt vóna.
A kirá elhitte de azé belő fájt neki valami.
Dóga vót, elutazott otthonrú mëgint jó darab időre.
De ezalatt az idő alatt az asszony tehërbe esëtt, mihentést az ideji
elgyött, olyan szép lyána születëtt, a kinek párja akkor nehezenn vót:
aranhaja vót mëg hód a homlokánn. Azok a farígy testvérjei a kis lyánt
is vizre tëtték, elvitették a Tiszával. Oszt mëmmëg csak azt írták a
kiráfinak, a mit az első kettőné.
Erre má rögtön hazagyött a kirá, látta, hogy gyerëk nincs mos së,
tizenhat öl mély gödröt ásatott, abba fektette lë a feleségit, az arcza
fëlé mëg ëgy hosszú csövet csinátatott, oszt mëhhatta az őrnek, hogy a
ki csak ára mëgy, köpessën az asszony arczára mindënkivel!