De má erre mëhhőkűt Miska. Azt hitte, hogy má ezt Juliska së tuggya
mëttënnyi.
Elkezdëtt járkányi, várta Juliskát.
Nemsokára a lyány mëg is érkëzëtt.
– Mi bajod, hé!
– Hej! nagy baj a! azonn má të së tudsz igazítanyi!
– Mondd el csak, hátha, no!
A hogy Miska elmongya, – de maj hogy ríva nem fakatt! – aszongya rá
Juliska: Isz e sëmmi! Tudod-ë, mit? Csapd el a lovad kívël a falunn, én
mëg majd aranszőrű lóé vátozok, rám ülsz, oszt elmënünk.
Úgy is lëtt. A lyány aranszőrű lóé vátozott, oszt vitte Miskát
ungonn-berkënn kërësztű.
Mikor má közel vótak a palotáho, aszongya neki az aranszőrű ló:
– Të, ha bemégy, csak annyit mongyá: Aggyon Isten jó estét, levelet
hoztam! Akkor gyere ki, de në a kapunn, ha a kapu tetejinn!
Úgy is tëtt Miska.
Mikor a levelet átatta, többet nem szót, mint a mennyi mëv vót
parancsolva, akkor kigyött, oszt usgyi! el a kapú tetejinn kërësztű!
Akkor hallották, hogy tapsikolnak a hátok mëgëtt, oszt kiabállyák
utánnok, hogy »jó jártatok, mer máskép szuroké vátatok vóna!«
Mikor a Juliska házokho értek, má hajnalodott, Rút fëlségi mëg az
öregasszony még javába aluttak. Juliska visszavátozott lyánnak, Miska
mëg bemënt jelëntenyi, hogy má itthon van.
Az ördög csak csóváta a fejit, de a feleségi most is csak aszonta neki:
– Ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt!
Avval lëtelt a Miska esztendeji, a három nap.
A két fiatal azomba még az útonn fëltëtte magába, hogy mëszszöknek,
akarhogy! de ők otthaggyák az ördögtanyát!
Juliska bemënt a házba, hármat köpött az asztalra, úgy hajnaltájba el is
mëntek ők ëgyütt.
Rëggel fëlériz az asszony, beszól a lyánya szobájába:
– Kelly fël má, lyányom! mëvviratt!
Kiszól az első köpés: Mënëk, anyám! mingyá mënëk!
Kisvártatva mëgínt szót az asszon:
– Kelly fël má, lyányom! söpörd ki a házat!
A másogyik köpés is kiszól: Mingyá mënëk!
Utóllyára sokállotta má az asszony, bekiátott, de most má mérgesenn:
– Gyere má, hê, oszt rak’ tüzet!