»Hát mikor?«
»Biz’ annak van má vagy ötven esztendeji, a mikor még én is fiatal
vótam!«
»U! isz’ nem olyan régënn vót e, csak máma!«
»No! máma nem láttam!«
Avval ki vót fizetve az ördög feleségi apró pézzel.
Amazok mëg fëlkerekëttek, a kis ló mënt velëk, mint Dobsos Pétërrel a
bornyú.
Má jó mësszi lëhettek, aszongya Viola Rózsának: »Má mëg mind a két
arczom ég. Biztosann az a kutya apám fogott űzőre bennünköt. Vátozzá të
tólé, én majd arankacsa lëszëk, engëm nem tud kicsalogatnyi, nëfé!«
Úgyis vót. Rózsa lëtt a tól, Viola az arankacsa, ott uszkát, bugdácsolt
a tól közepinn.
Az ördög Plutódrómó mëgösmerte őköt.
Mënt a tól partjára csalogatta a kacsát. »Tasókám, tasókám! tas, tas,
tas!« Még szórt neki szëmet is, de a kacsának vót eszi, hogy mën në
fogassa magát.
Látta az ördög, hogy így nem mëgy sëmmire, lëvetkëzëtt, oszt mënt be a
tólba.
Mikor má a közepire ért, a kacsa kiúszott, a tól kiszáratt, az ördög mëg
hopponn maratt, úgy këllëtt neki hazamënnyi sëmmi nékű. Kapott is otthon
a feleségitű olyan szidást, hogy nem vëttem vóna fël soké. Minő lëhet a,
mikor az ördög feleségi veszekëgyik, mikor a mi asszonyaink veszekedésit
së lëhet kiányi!
Nohát! elég ah hozzá, hogy az ördög otthonn kikapott a meszelőnyellel,
Rózsa mëg Viola mëntek tovább.
Kis időre elértek ahho a faluho, a melyikbe Rózsa is születëtt. Ott
aszongya Viola Rózsának: »No! én mán nem mëhetëk tovább. Itt maradok a
falu véginn. Të mëg ereggy haza, de otthon mën në csókolly sënkit, mer
akkor engëm elfelejtesz.«
Rózsa fogadkozott, hogy dehogy csókolna mëg valakit a világé, hogy
felejtené má ő el az ő kedves Violáját, a ki mëgmëntette má az életyit,
de hánszor!
Avval mëcscsókolták ëgymást, Viola ott maratt a falu véginn, Rózsa mëg
mënt ëgënyesenn haza.
Mikor a kis kapunn belépëtt, annyira mëgörűt, hogy otthon van, hogy
mindënkit mëgcsókolt örömibe.
Igy oszt Violát csakugyan elfelejtëtte.
Szëgén Viola! várt ő rá a falu véginn soká, naprú-napra, csak várt, csak
várt, de Rózsa nem mënt érte. Má tutta, hogy biztosann elfelejtëtte.
Fogta magát, minek várjék hiába? bemënt a faluba, hogy majd elá
szógállónak. De véletlenű épenn a Rózsa házokho utasították, mer ott
csakugyan szükség lëtt vóna ëgy jó szógállóra. Viola mëg szép is vót,
erős is vót, Rózsa annya mingyá beszegőttette.
Viola csak akkor vëtte eszre, hogy Rózsáékná van, mikor Rózsát mëllátta.
De nem szót neki, az mëg nem ösmerte mëg.
Ëcczër ëgy este, hogyím Viola a konyhába fekütt, kimëgy hozzá Rózsa. Azt
hitte, hogy olyan szógálló, mint a többi. De nem tudott vele sëmmire së
mënnyi, Viola mindég az ajtót tëtette be vele, mer akárhánszor becsukta,
mindég kinyít utánna. Igy vót ez reggelyig, mikor má Rózsának ott
këllëtt hannyi a konyhát.
Rózsának má akkorra két legéntestvéri is vót. Violát azok is
mëszszerették. Jártak is ki hozzá, de azok is csak úgy jártak, mint
Rózsa, kivel a kéménylyukat gyugatta szűntelen, kivel mëg a tüzet
takartatta.
Harmannapra kérdëzte Rózsa a testvérjeit: »mëntetëk-ë tik vele
valamire?«
Azok elmonták, hogy bizon nem mëntek ők!
Szöget ütött ez a Rózsa fejibe. Hogy së ő, së a két testvéri nem këll
ennek a lyánnak, biztosann van valakiji, a ki écczaka hozzá jár.
Elhatározta, hogy mëglesi.
Úgyis vót.
Másnap écczaka Rózsa nem fekütt lë, ha lëtérgyepëlt a szobaajtóho, a
kúcslyukho, oszt onnat vigyázta Violát.
Ëcczër csak láttya, hogy Viola kelebibű kiszá két gyönyörű fejír galamb,
oszt csókolódzonak. Viola mëg rázta fëlëttök a kézit, oszt aszonta:
»Hiss te! hiss te! në csókolódzatok! a csóktú felejtëtte el Rózsa is
Violát!«
Hallotta ezt Rózsa, mingyá eszibe jutott, hogy mit fogadott ő Violának,
oszt hogy csakugyan elfelejtette. Kimënt mingyá a konyhába, bocsánatot
kért Violátú, az szívesenn mëgbocsátott neki. Azután mëgölelték,
mëgcsókolták ëgymást.
Másnap mëg ëgygyé lëttek, mëgesküttek, olyan lagzit csaptak, hogy
sarkánn futott a bor mindënkinek. Még máma is fut, ha van minek.
Rózsa mëg Viola még most is ének, ha valamiképenn azóta mëg nem haltak.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, 35 éves, irni-olvasni tudó
asztalosnétól. Jász-árokszállási születésű. Lejegyzés ideje: 1903.
november vége._