Most mondok én olyan mesét, a kiné csúnyább sincs a világonn, de azé
mernék fogannyi, hogy szëbbet së hallottatok még nálla. Hát hallgassatok
ide! Figyelëm, a ki rossz lëssz, mëvverëm!
Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény ëmber, annak vót ëgy
fia. Szomszéggyába lakott ëgy gazdag embër, annak mëg vót ëgy lyánya.
Ez a gazdag embër ëcczër elmënt a vásárra, ott csíziót húzatott, abba
mëg avvót, hogy az ő lyánya a szëgény gyerëk feleségi lëssz. Ezé nagyon
mëgharagudott.
Hazamëgy, átlép a szëgény embërhë, mëgkérdezi tűlle, hogy eladó-ë a fia
vas së? mer ő mëg akarja vënnyi! A szëgény embër aszonta, hogy ő
elaggya, ússë tuggya eltartanyi, hát csak fizesse ki az árát.
Megalkuttak, a gazdag kifizette, oszt vitte magával a gyerëkët.
Otthon aszongya a kocsissának: »itt van ez a gyerëk, vidd ki az erdőbe,
öld mëg! de mëgöld ám, mer akkor jaj az életëdnek!« A kocsis aszonta:
»jó van!« oszt vitte.
De útközbe nagyonn mëszszánta. Nem vót szívi mëgölnyi, nem bántotta, ha
betëtte ëgy faudúba. Avval mënt haza, otthon mëg aszonta, hogy »jó van
mindën!«
A gyerëkët az udúba eszrevëtte ëgy juhász kutyája, az hordott neki
ételt. Csudákozott a juhász, hogy hova kúdorog az ő kutyája mindég?
utánna nézëtt, hát látta, hogy ëgy gyerëk van a faudúba. Kivëtte onnat,
bevitte a faluba a papho. A pap fëlfogta, oszt hogy a gyerëk okos is
vót, tanítatta.
A gazdag embër nemsokára mëgint elmënt a vásárra, mëllátta a csízióst,
húzatott most is. De a csízió mëgint csak aszonta, hogy a lyánya a
szegény gyerëk feleségi lëssz.
Gond ütte a fejit. Elindút avval a szándékkal, hogy akarhun van, de ő
fëlkeresi a gyerëkët.
Ëcczër ëgy erdőbe ért, ott látott három gyerëkët ëgyütt jádzanyi.
Odamënt, az ëgyikbe mëgösmerte a szëgény embër gyerëkit. Kérdëzgette
oszt: hogy hijják? hogy maratt életbe? hun lakik? mi egymás. A gyerëk
oszt elmonta az életyi sorát végig.
A gazdag embër akkor írt ëgy levelet, odatta a gyerëknek, hogy vigye
haza, az ő feleséginek aggya oda. A levelbe mëg az vót írva: »së
irgalom, së këgyelëm, a külyköt vessétëk be a pinczébe!« Hogy jobb kedvi
lëgyék, még ëgy forintot is adott neki.
De a gyerëk hamarosann elámosodott, lëfekütt, nem indút el a levellel. A
kalapjáho szúrta, oszt ledőt ëgy fa tövibe.
Két pajtása odamënt, fëlbontották a levelet, hát látták, mi van bele
írva! Kitürűték az egészet, oszt azt írták helyibe: »a lyányom add oda
neki! de mingyá!«
Mikor a gyerëk fëlérzëtt, elvitte a levelet a gazdag embër feleségihë.
Mikor az elolvasta, csak a fejit csóváta mëg, de a lyánt a gyerëknek
odatta feleségű. Mingyá ëgybe is keltek.
Hazamëgy az apja a lyánnak, láttya, hogy a szegény gyerëknek csakugyan
feleségi lëtt, maj szétpukkadt, úgy fëlütött benne a dü.
Hogy járjék má végire! hogy öllye má mëg? ezënn törte a fejit. »Öhö! jó
van no!« ëcczër magáho szólíttya a vejit. »Ereggy el a tollyas ördöghö,
hozzá nekëm belülle hat szá tollyút, de aggyig vissza në gyere,
tudod-ë!?«
Szëgény gyerek – má azaz hogy: legén – elindút nagy búvába fëlkeresnyi a
tollyas ördögöt.
Mëgy, mëndëgé, beér ëgy kirá udvarába. Ott mëgkérdëzték, hogy hova
mëgyën? Ő aszonta: »a fekete tengërhe, a tollyas ördöghö!« »Ennye
öcsém!« – monta neki a kirá – »ha ára jársz, tudd mëg, hova lëtt az a
királyány, a ki má három esztendeji elveszëtt?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« –
monta a legény.
Avval mënt tovább. Beér mëgint ëgy kirá udvarába. »Hova indútá të el,
öcsém?« – kérdezte a kirá. »A fekete tengërhë, a tollyas ördöghö!« –
monta a legény. A kirá még aszongya neki: »tudod-ë, mit, öcsém!? Van az
én udvaromba ëgy almafa. Ezelőtt hogyha beteg ëtt belűlle, mingyá jobban
lëtt. Tudd mëg, hogy most má mé nem olyan?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« –
monta a legény.
Nemsoká a harmagyik kirá udvarába ért. Ott mëgint elkezgyik faggatynyi.
»Hova szándékozol, öcsém?« – »A fekete tengërhë, a tollyas ördöghö!«
»No, fiam! ha ára jársz, tudd mëg, mer van nekünk ëgy kutunk, az azelőtt
mindém mëffiatalította az embërt, mé nincs má annak ereji ëd darab időtű
óta!?« – »Jó van, azt is mëttudom, ha lehet« – monta a legény.
Avval mënt, mëndëgét, hetedhét országon is túnat járt má, mikor elért a
fekete tengërhë.
Ott a partonn várt rá ëgy csónakos, az átvitte őt, de mikor a másik
parton mëgátak, aszonta a legénnek: »hallod-e, kedves barátom! ha a
tollyas ördöghö mégy, tudd mëg, hogy mëggyig lëszëk még én itt
csónakos!?« A legény mëgigérte, hogy majd utánna jár, avval tartott
ëgënyest a fekete várnak.
A hogy oda be akar mennyi, a küszögönn feküdt előtte ëgy embër, annak a
mellyin ült ëgy rémísztő nagy malomkő. Az embër elkezdëtt jajgatynyi.
»Jajjajjaj! Istenëm! mëggyig lëssz még rajtam ez a malomkő!?«
A legény eszibe vëtte ezt is, oszt mënt be ëgënyest a házba.
A hogy benyit, ott taná ëgy nagyonn szép királyánt. Annak oszt elmondja:
mi járatba van? mikët bíztak rá? s mi ëgymás, elmondott mindënt. Akkor
aszongya neki a lyány: »bújj el itt, hé! valahova, mer ha a tollyas
ördög hazagyön, szétszaggat ézibe!«
Estére csakugyan is hazagyött a tollyas ördög.
Szaglász këgyetlenű, êre is, ára is, aszongya: »mi van itt vagy ki van
itt? mer én idegenyszagot érzëk!?« Aszonta a lyány: »kitëttem a ruhámot
szárannyi, oszt a naptú szagot kapott, azt érezhetëd!« A tollyas ördög
belenyugodott.
Nemsoká lëfekszënek egymás mellé.
A hogy fekszenek, a lyány ëcczër csak nagyot rúg az ördögönn, oszt kitép
belülle ëgy szál tollyút. Az ördög is fëlihed, aszongya neki: »mi lelt
tégëd? de mërrugtá!?« »Ennye, azt ámottam: ëgy kirá kérdëzte, hun van az
a királyány, a ki má harmadívi elveszëtt?« »Mé nem montad neki, hogy a
tollyas ördögné!« Ezt a legény mind az ágy alatt hallgatta, mer
odabujtatta el a királyány.
Fekszënek, szuszognak, ëcczër a lyány mëgint nagyot rúg az ördögön, ëgy
szál tollyút mëg kiszakajt. Fëlugrik az ördög. »Ennye no! hát mi lelt
téged! mé nem haccz alunnyi, hê?« »Aszt ámottam: ëgy kirá kérdëzte, hogy
van ëgy almafája, a ki abbú ëtt, jobban lëtt, oszt mos má sëmmi ereji
sincs, mi az oka annak?« »Mé nem montad, hogy a napkeletyi ódalába van
ëgy üstpéz; vegyék fël onnat, oszt az alma mëmmëg jó lëssz!«
Allyig szunnyatt el a tollyas ördög, a lyány mëgint úgy inon rúgta, hogy
a rossz is maj kitörte az ördögöt. Fëlugrik mérgesenn, még a szëmi is
cikrádzott. »Hát mikor haccz má të engëm békébe alunnyi? tê? në
bolondozz, mer maj mëjjárod!« »Azt ámottam: – monta a lyány – ëgy kirá
kérdezte, micsinállyék ő avval a kúttal, a mëlyik azelőtt mindënkit
mëffiatalított, most ëgy időtű fogva elvátozott, mi az oka annak?« »Hát
mé nem montad neki, te szamár! hogy ëgy hótt gyerëk van benne, ha azt
kivëszik, a kút mëgint jó lëssz!« De má a harmagyik tollyú a lyány
kezibe vót!
Lëhunnya a szëmit az ördög, nagyon ámos vót, mingyá elalutt. De a lyány
nem hagyott neki békét. Úgy seggbe kottyantotta, hogy majd elharapta a
nyelvit az ördög, oszt még hozzá két tollyút szakajtott. Iszontató
méreggel kelt fël az ördög, mérgibe allyig birt szónyi. »Hát mondd mëcs
csak, mit akarsz të velem? në hozzá ki a békességës tűrésbű, mer váglak
úgy pofonn, hogy mëgemlegeted! nécs csak ë!« »Azt ámottam: ëgy csónakos
azt kérdezte, mëggyig lëssz még ő csónakos?« »Mé nem montad neki,
ebatta, hogy ha valaki beül a csónakjába, oszt a partonn ő előbb
kiugrik, akkor amaz lëssz a csónakos! De nyugoggy má, mer istókbáró
elvellek nagyon, ha még ëcczër fëlkőtesz!«
Alszik az ördög újfent, még mélyebben, mint az elébb. Úgy hortyog, mint
ëgy ló, még az ágy is rëszket alatta. A lyány is illeszkëgyik,
igazogyik, ëcczërcsak olyant rúg a bokájára, hogy mingyá lëmënt rúlla a
bőr. Ugyanakkor kiszakajtott ësz szál tollyút is. – No’ még olyant nem
láttá, mint a minő mérges vót akkor az ördög. Mérgibe mindën tollyú
ëgënyest át rajta. Mëffogta a lyánt, mëgrázta ám, mint a zsákot. »Te,
kutya, te! hát hánszor mëmmondtam má, hogy haggy békét! ne ë!« – oszt jó
tarkón vágta a lyánt, »maradhass vagy ereggy lë az ágyrú, mer én
szétszakajtolak! kutya!« A lyány mëg, mintha rína, aszongya: »mit
tëhetëk én arrú, hogy olyan rosszakot ámodok! most is azt ámottam: ëgy
embër azt kérdëzte, mëggyig lëssz mëg rajta a malomkő? de én nem birtam
mëmmondanyi!« »Mé nem montad neki, üssön el a rossz! hogy aggyig, még
ëgy idegëny embër azt nem mongya: vács fël, vács fël (váltsd fel, váltsd
fel!)!«
A legény hallotta ezt az ágy alatt. Mikor a tollyas ördög ezt kimongya,
csak nagyot kiát: vács fël, vács fël! az ördög mësz szalatt eszi nékű,
mënt a küszöghö, lëvëtte az embërrű a követ oszt magára vëtte.
Másnap útnak indú a legény a királyánval. A hat szál tollyú má a zsebibe
vót. Mikor a csónakosho érnek, kérdëzi a csónakos: »hát mi hírt hoztá
nekëm, fiatal barátom?« de a legény nem akarta aggyig mëmmondanyi, még
az túsó partra nem érnek, oszt elébb ki nem ugrik a csónakbú. Aszonta,
hogy nem tuggya! A csónakos mëg allyig akarta átvinnyi. De nagy
rimánkodásra mëgis mëgtëtte oszt.
Mikor a másik partra érnek, kiugronak a legény a lyánval a csónakbú,
oszt akkor mongyák mën nëki, hogy aggyig lëssz csónakos, még valakiné
hamarabb ki nem ugrik a csónakbú a partra! Vakarta a fejit a csónakos,
de má hiába, mer a legény többet nem ült a vízre.
Odaérnek a harmagyik kirá udvarába, ott mëgmongyák, hogy ëgy hótt gyerëk
van a kútba, vëgyék ki onnan, mingyá olyan lëssz a víz, mint azelőtt.
A másik kirának is elvitték a hírt, hogy az almafa napkeletyi ódalába
ëgy üstpéz van elásva, azt ássák fël, mingyá gyógyító lëssz az almája.
Mind a két kirá nagyon szépenn mëgköszönte nekik a híradást.
Utóllyára beérnek a királyány apjáho, ott a lyányt mëgösmerik, majd
kibúttak örömükbe a bőrikbű.
A legény azután hazamëgy, vitte magával a hat szál tollyút is. Az
apóssának elmongya végig-hosszig, mismit látott, minő szép az a fekete
tengër, minő kincsëk vannak ára? mi egymás. Az apóssa ezënn a hírenn úgy
fëlindút, hogy maga is elmënt mëgnéznyi a fekete tengërt! Mikor a
csónakos a csónakjába eresztëtte, hogy majd átviszi, az csak kiugrik a
csónakbú, a gazdag embër mët táng máig is csónakos a fekete tengërënn.
A szëgény embër fia mëg mész szëbb házat csinátatott, szüretre má abba
is mëntek laknyi a feleségivel. Ott élnek boldogann táng mém ma is,
hogyha mën nem haltak. Eggyig vót, mese vót, tánn igaz së vót.
_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő:
1904. január._