Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgén pár embër. Élhettek
vóna, mindënik vót, csak gyerëkik nem.
Az asszony, a kit csak elő-utó tanát, mindënkinek panaszolta a baját,
hogy minő elesëtt szërëncsétlen ő! hogy ő neki gyerëkët nem ad az Isten!
A hogy így panaszolkogyik, ëgy öreg asszony azt a tanácsot atta neki,
hogy mikor a szëmetët viszi ki a házbú, nézze mëg, a hán babszëmet taná
benne, nyellye lë, oszt annyi gyerëki lëssz.
Mëg is fogatta a szót az asszony.
Ëcczër viszi ki a szemetët, mint másnap rëggel, az utóssó kosárba tanát
három babszëmet. Lë is nyelte mingyá.
Igaza lëtt az öreg asszonnak, mer az asszony vastagodott, oszt az
idejire lëtt is neki három gyerëki.
Az ëgyik este születëtt, azt elnevezték Esté-nek, a másik éfékor lëtt
mëg, annak Éfé nevet attak, a harmagyik hajnalba, annak mëg Hajnal lëtt
a nevi.
A család hogyím mësszaporodott, mingyá mássánt fordút mindën. A
keresetyikbű épen hogy meg birtak ényi. Az apjok nem is várt má ëgyebre,
csak fëlnyőnének má, oszt kereshetnének magoknak.
De nem këllëtt rá soká várnyi.
Nevekëttek a gyerëkëk, ëcczër mëg is nyőttek. Az apjok is jó erősnek
tanáta őköt. Aszongya nekik: »no! gyerëkejim! hát mán nagyok vattok, mët
tuggyátok keresnyi a magatokét, ereggyetëk el szógányi!«
A legényëk fëlkészűtek mind, az annyok csinát nekik valamit, azt
betëtték a tarisznyába, oszt avval elszánták magokot az útra.
Mëntek, mëndëgéltek hetedhét ország ellen, ha elfárattak, ëgymást
bíztatták, süvűtöttek, danoltak. Nem vót sëmmi bajok së.
Ëcczër beértek ëgy királyi udvarba. Elmonták, hogy kiskik? hovavalósik?
mé gyöttek? hogy hát szógálatot gyöttek vóna keresnyi!
A kirá kapott rajtok. Vót neki ëgy kúttya, a kit més sënki së birt
kitisztítanyi. Aszonta nekik: »no! ha kitisztíttyátok a kutamot, nektëk
adom a három lyányomot!«
Fëlválalták. Harmannapra tiszta is lëtt a kút, olyan këgyes tiszta víz
forrott bele, hogy nem győztek belűlle elëget innya.
De a legényëk is követelték ám a bért: a három lyánt. Arra aszonta a
kirá: »jó van! én állom a szavamot! de a három lyánt három sárkány őrzi,
elsőbbet attú szabadíjjátok mëg!«
Törte ez az ódalát a három testvérnek. De má úgy gondolták, hogy
akarhogy lëssz, má csak mégis mëg këll szabadítanyi azokot a lyányokot,
akarkiné vannak!
Elindútak. Sokáig való járás után beértek ëgy erdőbe. »No! hát itt
mëthálun!« De hogy mán éhënn vótak, Estére rábízták a főzést, ők mëg
elmentek keresnyi a lyukat, a hun a főd alá lëhet lëjárnyi.
Még azok odajártak, Este a hogy főzött, ëgy fárú lëszót neki ëgy kis
embër, hogy »ëszëk én abbú!«