A monarchiában és külföldön egy időben gyökeret vert a hit, hogy a
háborúért elsősorban Tiszát és vele Magyarországot terheli a felelősség.
Hogy ez a rágalom egyáltalában visszhangra találhatott, annak két oka
volt; az első Tisza István egyéniségében rejlett: ő jóbarátaira és
ellenségeire mindenkor az erő, az elszántság és a harciasság benyomását
tette; a másik ok lélektani természetű: azoknak, akik Magyarországot oly
kegyetlenül kifosztották, szükségük volt arra, hogy bírói tógát öltsenek
magukra.
Amióta azonban az osztrák köztársaság külügyi hivatala kiadta:
«Diplomatische Aktenstücke zur Vorgeschichte des Krieges 1914» című
közleményeit, azóta kétségtelen, hogy a magyar miniszterelnöknek semmi
köze ahhoz a háborús úszítóhoz, akinek alakja jóideig kísértett a
világsajtóban. A monarchia összes államférfiai közül éppen ő volt az,
aki sokáig és szívósan ellene szegült a fegyveres elintézésnek. Az
osztrák vöröskönyv okiratai világosan beszélnek.
Július 1-én kelt felterjesztésében Tisza gróf az uralkodóval szemben
hangsúlyozza, hogy végzetes hibának tartja és nem vállalja érte a
felelősséget, ha Berchtold gróf arra akarja felhasználni a szerajevói
rémtettet, hogy leszámoljon Szerbiával. «A miénk volna a legrosszabb
locus standi, mint békebontók állanánk az egész világ előtt és a
legkedvezőtlenebb viszonyok közt nagy háborút lobbantanánk lángra.
Másodszor a mostani időpontot, mikor Romániát jóformán elveszítettük, a
nélkül, hogy valami pótlást nyertünk volna érte és mikor az egyetlen
állam, amelyre számíthatunk, Bolgároszág, kimerülten a földön fekszik,
egyáltalában nagyon kedvezőtlennek tartom.»
A július 7-iki közös minisztertanácsban a magyar miniszterelnök a
jegyzőkönyv szavai szerint azt a kijelentést tette: «most már ő is úgy
látja, hogy a Szerbia elleni katonai akció lehetőségével inkább kell
számolnunk, mint azt közvetlenül a szerajevói merénylet után hitte
volna. A Szerbia elleni meglepő támadásba, amelyet nem előzne meg
diplomáciai akció (és úgy látszik, tervbe vettek ilyen támadást,
sajnálatosképpen Hoyos gróf is ilyen értelemben nyilatkozott Berlinben),
soha sem tudna beleegyezni, mivel ilyen esetben az ő nézete szerint
Európa szemében igen rossz helyzetbe jutnánk és alkalmasint számolnunk
kellene, az egy Bulgária kivételével, az egész Balkán
ellenségeskedésével.»
Továbbá: «Föltétlenül követelésekkel kell föllépnünk Szerbiával szemben,
de ultimátumot csak akkor adhatunk, ha Szerbia nem teljesíti
követeléseinket. A követelések legyenek súlyosak, de nem
teljesíthetetlenek.»
És: «Ha nem fogadják el követeléseinket, akkor ő is a katonai akció
mellett volna, de már most is hangsúlyoznia kell, hogy célunk csak
Szerbia megkisebbítése, de semmi esetre sem végleges megsemmisítése
lehet, mivel Oroszország ezt élethalálharc nélkül soha sem engedhetné
meg és mivel ő, mint magyar miniszterelnök, soha sem egyezhetne bele,
hogy a monarchia Szerbia egy részét annektálja. Annak megítélése, hogy
megtámadjuk-e most Szerbiát vagy sem, nem Németország dolga. Neki
egyénileg az a nézete, hogy a mostani pillanatban nem kell föltétlenül
háborút viselnünk.»
A vita folyamán megállapítja az elnök (Berchtold gróf), hogy: «… az
összes jelenlevők a magyar királyi miniszterelnök úr kivételével oly
nézeten vannak, hogy a tisztán diplomáciai siker, még ha Szerbia
eklatáns megalázásával végződnék is, értéktelen volna és azért olyan
követeléseket kell Szerbiával szemben támasztanunk, amelyeknek
visszautasítása előrelátható, hogy katonai beavatkozással gyökeresen el
lehessen intézni a kérdést.»
Berchtold gróf így ír július 7-iki fölterjesztésében: «Tisza gróf azt az
álláspontot képviselte, hogy háborús akciónak csak akkor lenne helye
Szerbiával szemben, ha nem sikerülne Szerbiát diplomáciai eszközökkel
megalázni. Tisza gróf attól fél, hogy háború esetén Szerbia balkáni
barátaival és szövetségeseivel is akadna dolgunk.» Azután: «Ezzel
szemben az értekezlet összes többi részvevői a magukévá tették az
általam képviselt álláspontot, hogy a mostani alkalmat fel kell
használni egy Szerbia ellen indítandó háborús akcióra, mert ha tovább
várunk, akkor helyzetünk csak romlani fog.»
Július 8-ikán kelt fölterjesztésében a magyar miniszterelnök kifejti a
következőket: «A mindenesetre igen örvendetes berlini hírek, továbbá a
szerbiai események miatt érzett jogos felháborodás, a tegnapi közös
minisztertanács összes többi részvevőiben azt a szándékot érlelték meg,
hogy provokálni kell a Szerbiával való háborút, hogy végleg leszámoljunk
a monarchia főellenségével. Nem voltam abban a helyzetben, hogy egész
terjedelmében magamévá tegyem ezt a tervet. Minden emberi előrelátás
szerint Szerbiának ilyen megtámadása fölidézné Oroszország közbelépését
és így a világháborút, pedig én – Berlin minden optimizmusa ellenére is
– legalább is kérdésesnek tartom Románia semlegességét.» Továbbá: «Abban
foglalom össze az elmondottakat, hogy az általunk provokált háborút
alkalmasint igen kedvezőtlen föltételek mellett kellene végigharcolnunk,
míg a leszámolásnak későbbi időpontra való halasztása, ha diplomáciailag
jól kihasználjuk az időt, az erőviszonyok javulását eredményezné. Ha a
politikai szempontok mellett tekintetbe veszem az államkincstár és a
közgazdaság helyzetét, amelyek óriás módon megnehezítenék a hadviselést
és a társadalom számára szinte elviselhetetlenné tennék a háborúból
folyó áldozatokat és szenvedéseket, akkor kínosan lelkiismeretes
fontolgatás után nem tudom viselni a felelősséget a Szerbiával szemben
javaslatba hozott katonai aggresszióért.»
Azután: «Tehát kimért, de nem fenyegető hangú jegyzéket kellene
Szerbiához intéznünk, amelyben felsoroljuk konkrét panaszainkat és
preciz kívánságainkat.» És tovább: «Előrelátható, hogy Anglia minden
valószínűség szerint ilyen értelemben fog nyomást gyakorolni a többi
entente-hatalomra és a cárnál is latba fog esni a megfontolás, hogy ő
anarchista bujtogatások és antidinasztikus gyilkos merényletek védnöke
nem lehet.» És végül: «Ha Szerbia enged, akkor persze bona fide el kell
fogadnunk a megoldást és nem szabad megnehezítenünk visszavonulását.»
Berchtold gróf július 14-iki felterjesztésében a következőket mondja:
«Tisza gróf lemondott kifogásairól, amelyeket a rövid határidőhöz kötött
ultimátummal szemben emelt, miután utaltam a katonai nehézségekre,
amelyek a halogatásból származnának. Arra is rámutattam, hogy a
mozgósítás elrendelése után is lehetséges volna még a békés elintézés,
ha Szerbia idejében beadná a derekát.» «Tisza gróf továbbá nyomatékosan
hangsúlyozta, hogy a tervezett eljáráshoz csak oly föltétel mellett
járulhatna hozzá, ha még az ultimátum elküldése előtt a közös
minisztertanács oly értelmű határozatot hozna, hogy a monarchia –
eltekintve kisebb határkiigazításoktól – a Szerbia elleni háborút nem
kívánja területek szerzésére használni.»
A július 19-iki közös minisztertanácsban «a magyar királyi
miniszterelnök felszólítja a jelenlevőket, hozzák meg azt a határozatot,
amelytől neki, miként az utolsó megbeszélés alkalmával hangsúlyozta, a
magyar királyi kormánynak az egész akcióhoz való hozzájárulását függővé
kell tennie. A minisztertanácsnak ugyanis még egyhangúan ki kell
mondania, hogy a Szerbia elleni akció nem függ össze a monarchia
valamelyes hódító terveivel és hogy a monarchia a katonai okokból
szükséges határkiigazításokon kívül, Szerbia egyik részét sem akarja
annektálni. Föltétlenül ragaszkodnia kell hozzá, hogy ilyen egyhangú
határozat hozassék.»