A kisasszony: Igen. Hozzám is nagyon jó.
Az inas: Engem is igen kedvel. Tudja-e kisasszony, mit igért nekem.
A kisasszony: Mit Marci ur?
Az inas: Azt igérte, hogy ha majd egyszer elmenne a kedvem a
legyeskedéstől a mások felesége körül, és ha kedvem támadna a rendes
életre, és ha megházasodnám, hát vagy adna nekem egy kis bérletet
Csetneken, vagy megtenne itt a házban házmesternek. Ezt igérte. Ha
megigérte, meg is tartja.
A kisasszony: Megtartja. Hogyne. Bizonyosan megtartja.
Az inas _(megfontoltan)_: Nem lesz rossz dolga annak, aki az én
feleségem lesz.
A kisasszony: Nem Marci ur.
Az inas: Én a tenyeremen hordom majd. Jó dolga lesz annak az asszonynak.
A kisasszony: Bizony jó, Marci ur.
_(Hallgatás)_.
Az inas: Hát én már megteritettem… Kimehetek.
A kisasszony _(hirtelen)_: Ne menjen még Marci ur.
Az inas _(kicsit kényesen)_: Talán terhére is vagyok a kisasszonynak.
A kisasszony: Nem Marci ur, egy cseppet sem. _(Habozik.)_ Tudja Marci
ur, hogy én is falusi lány vagyok.
Az inas: A kisasszony?
A kisasszony: Én. Kisbiró volt az apám Pélyen, Borsodmegyében. Ugy jött
fel ide portásnak a gyárba, ahol most van. Mezitláb jártam én még az
első iskolába.
Az inas _(ujjongva)_: Mezitláb? _(Egy lépést tesz előre.)_ Ejnye, hogy a
mosolygó Szüz Mária áldja meg, de örülök neki. Hát a kisasszony is – ha
meg nem sértem – parasztlány volt?
A kisasszony: Bizony, parasztlány voltam én is.
Az inas: Aztán, hogy lett itt…?
A kisasszony: Tudja, Marci ur, itt Pesten aztán cipőt kellett huzni, ugy
kellett az iskolába járni. Aztán az apám kalaposboltba adott, aztán
mamzell lettem…
Az inas _(alig bir magával)_: Ejnye, azt a ragyogó ünnepnapi
égboltozatát, de örülök.
A kisasszony: Aztán egyszer, mikor az üzletből hazamentem,
megismerkedtem a nagyságos urral.
Az inas _(megáll az előnyomulásban és a lelkesedésben. Kissé
leforrázódott.)_
A kisasszony _(észreveszi a rossz hatást, feláll)_: Tudja-e Marci ur,
hogy a nagyságos ur engem ki akart venni az üzletből?
Az inas _(nem az előbbi kedvvel)_: Ki akarta venni?
A kisasszony: Igen. Lakást akart nekem venni. Hogy majd ő tart el engem.
De én nem akartam.
Az inas _(még mindig kissé komoran)_: Nem akarta?
A kisasszony: Nem. Nem én. Nem nekem való az. Tisztességes lány vagyok
én. Dolgozni akarok én. Nem nekem való az… A nagyságos ur pénzt is akart
nekem adni… De én sohasem fogadtam el…
Az inas: Miért nem?
A kisasszony: Nem… Nem fogadtam el… És tudja-e Marci ur, mit mond nekem
mindig a nagyságos ur?
Az inas _(kissé már barátságosabban)_: Mit kisasszony?
A kisasszony: Azt mondja: »Kislány, ha egyszer itt akarsz majd hagyni
vagy ha férjhez akarsz menni egy derék, becsületes emberhez, akkor az
egész pénzt megkapod tőlem… egyösszegben… hozománynak…«
Az inas: Azt mondja?
A kisasszony: Azt.
Az inas _(megfontoltan)_: Ha mondja, meg is tartja.
A kisasszony: Meg.