A kisasszony: De még sohasem voltam egyedül.
A nagyságos ur: Ne félj. Most sem esik bajod. Szép csendesen elalszol a
nagy ágyban, és majd én költelek fel. _(A csengőhöz megy, megnyomja a
gombját.)_
Az inas: Parancs?
A nagyságos ur: Marci, terits meg itt gyorsan. Mire feljövök, meglegyen.
A kisasszony velem vacsorázik.
Az inas: Igenis nagyságos ur.
A nagyságos ur: Szervusz kislány. Viszontlátásra.
A kisasszony: Viszontlátásra.
A nagyságos ur _(elmegy)_.
Az inas _(a szomszéd szoba szekrényéből abroszt, tányérokat,
evőeszközöket szed ki. Az abroszt ráteriti a középen álló asztalra.
Nagyon lassan terit, időről-időre egy-egy oldalpillantást vet a
kisasszonyra)_.
A kisasszony _(zavarodottan áll meg az ajtónál, ahová a nagyságos urat
elkisérte, azután a nagy könyvszekrényhez támaszkodik, azután leül egy
karosszékbe)_.
Az inas _(a torkát köszörüli)_: Hm! Hm!… A kisasszonynak… régen nem
tetszett már nálunk… lenni…
A kisasszony _(buzgón, zavarodottan, előzékenyen)_: Igen. Már régen nem
voltam itt… Marci ur…
Az inas _(buzgón terit)_: Én nagyon sajnáltam, hogy már olyan régen nem
tetszett itt lenni.
A kisasszony: Hogy… nem voltam itt… azt sajnálta… Marci ur?
Az inas: Igen.
A kisasszony: És miért sajnálta, ha szabad kérdeznem, Marci ur?
Az inas _(nagyon buzgón terit)_: Csak ugy.
A kisasszony _(kissé csalódottan)_: Csak ugy?
Az inas: No nem csak ugy. _(Abbahagyja a teritést, felnéz.)_ Ha meg nem
sértem vele, hát azért, mert nekem nagyon tetszik a kisasszony.
A kisasszony _(szeliden)_: Azért Marci ur?
Az inas: Azért, mert nekem nagyon tetszik. Isten uccse… Az én gusztusom
a kisasszony.
A kisasszony _(szemérmesen)_: A maga gusztusa, Marci ur?
Az inas: Abizony. De ne tessék azt gondolni, mintha nekem hiányosságom
volna asszonynépben.
A kisasszony _(sietve)_: Én nem gondolom azt, Marci ur.
Az inas: Van nekem annyi, amennyi kell. Minden ujamra kettő. Ha
füttyentek egyet, már jönnek. Ha csak füttyentek…
A kisasszony _(tisztelettel)_: Ha csak füttyent, Marci ur?
Az inas: Ha csak füttyentek, kisasszony. _(A bajuszát pödri.)_ Sok lány
sirat engem már. Meg sok asszonynak az ura, ha tudná… volna ám háboru.
A kisasszony _(naivul)_: Volna?
Az inas: Volna bizony. Csak azért mondom ezt, hogy én ámbár
parasztlegény voltam… az apám számadó juhász volt Csetneken a nagyságos
ur birtokán… hát azért ne tessék azt hinni, hogy én valami utolsó legény
vagyok.
A kisasszony _(buzgón)_: Én nem hiszem azt, Marci ur, dehogy hiszem én
azt.
_(Csend.)_
Az inas _(tovabb terit. Zavarban van)_.
A kisasszony _(a kezét nézegeti. Még zavarodottabb)_.
Az inas: Hát ez készen volna… Nemsokára itt lesz a nagyságos ur is… Vele
tetszik vacsorázni…
A kisasszony: Igen Marci ur.
Az inas _(megáll az asztal mellett, nem tudja, mihez fogjon)_: Jó ember
a nagyságos ur…
A kisasszony: Nagyon jó ember.