Az orvos _(legyint)_: Álmodozás. Metafizika. A fejlődés nem is ér véget
itt a földön. De nekem: az embernek, az egyénnek semmi közöm hozzá.
A professzor: Akkor?
Az orvos: Azért mégsem vagyok hitetlen. Nem félek a haláltól. Hiszem,
hogy a halál: a csend, az elpihenés, a megnyugvás. Hiszem, hogy ha
meghalok, csendes és szelid álomra hajtom a fejemet. Remélem, tudom,
hogy két áldott nagy kar nyulik elém, befogad, megringat, elaltat. Ugy
érzem, belesülyedek egy örökkévaló, csendes, nagy, tiszta folyóba, amely
ringatva és lágyan elhömpölyög velem… elárad velem… elring velem
valahová… Messzire… messzire… messzire…
A professzor _(komolyan bólint)_.
_(Csend.)_
Az orvos: A kis lány… Hallom! Itthon van.