Az orvos _(kisiet és egy perc mulva visszatér a kis lánynyal)_.
A kis lány: Jóestét, bácsi.
A professzor: Jóestét, kis lányom. Megismersz még?
A kis lány: Hogyne. Tegnap voltunk az apukával a bácsinál. Megvizsgált
engem.
A professzor: Igen. És most is meg foglak vizsgálni. Jó?
A kis lány: Jó. Apukám mondta, hogy akkor meggyógyulok. Apuka tudja. Ő
is doktor. _(Gyorsan, beavatottan vetkőzni kezd.)_
A professzor: Hát hol voltál most? Sétáltál?
A kis lány: Igen. Sétáltam a kisasszonynyal. Mikor hazafelé jöttünk,
akkor elesett egy ló az uton, annyi ember állt ott… _(Egészen
levetkőzik. A nyelve szaporán pereg. A professzor a hátát kopogtatja;
különös gonddal nézi meg a finom bőrén élesen lerajzolódó hátgerincet.
Az egész vizsgálat nem tart azonban tovább két percnél; a kis lány
élénken és jókedvüen beszéli még el az élményeit, mikor a professzor
készen van.)_
A professzor _(megsimogatja az arcát)_: Jól van kis lányom, készen
vagyunk.
A kis lány _(gyorsan öltözködni kezd)_.
A professzor: Hát hogy is hínak téged, kis lány?
A kis lány: Suzannenak. De a papa Zsuzsónak nevez.
A professzor: Hát Zsuzsókám, hova jársz te iskolába?
A kis lány: Én nem járok iskolába. Pedig ugy szeretnék. Papa nem akarja.
Azt mondja…
Az orvos _(nem birja ki a várást)_: Zsuzsókám, szedd a holmidat, szaladj
át a szobádba, majd ott öltözöl fel.