A fiatal ur: Hát mit? Mit?
Az asszony _(gyáván)_: Hogy nem szabad Lujzikát boldogtalanná tennie.
A fiatal ur _(kacag dühében)_: Nem szabad? Hallja! Csak nem teszem
boldogtalanná magamat, mert a maga lánya ezt meg azt képzeli.
Az asszony _(naivul)_: Hát nem?
A fiatal ur _(dühösen)_: Persze, hogy nem.
A szolga _(benyit)_: Jön a méltóságos ur.
A fiatal ur: Kérem, tessék most… _(Egy kézmozdulattal távozásra szólitja
fel az asszonyt.)_
Az asszony _(zavartan megy ki az előszobába)_.
A méltóságos ur _(belép és vidáman kiáltja a fiatal urnak)_: Szervusz,
gratulálok, gratulálok.
A fiatal ur _(bizalmas udvariassággal)_: Köszönöm, méltóságos uram. _(Az
asszonyhoz.)_ Azt hiszem…
Az asszony: Megyek már.
A fiatal ur _(szigoruan)_: És tessék tudomásul venni, hogy elsején
elhurcolkodom.
_A fiatal ur bemegy a szobába, a cigarettái között turkál és
bosszankodva beszéli el a másik két fiatal urnak az esetet, az asszony
pedig zavarodottan, szégyenkezve, összezuzva, ostobán botorkál le a
lépcsőn._