A fiatal ur: Nos?
Az asszony: De olyan jól megvoltak együtt. Olyan jól összeillettek.
Lujzika olyan művelt lány. Iskolákat járattam vele.
A fiatal ur: De a Jézus szerelmére, ha az ember beszélget egy leánynyal,
hát abból csak nem következik még…? Hogy jutottak erre a gondolatra?
Az asszony: Mikor néha találkozott Lujzikával és be tetszett jönni
hozzánk, mi az urammal ugy elgyönyörködtünk kettejükben. Olyan szép pár
voltak.
A fiatal ur _(kétségbeesetten)_: De hiszen én soha egy árva szót se
mondtam, amiből arra következtethettek volna…
Az asszony: De mi azt gondoltuk. Olyan kedves tetszett lenni. Mikor el
tetszett menni, mindig azt gondoltuk, hogy egyszer csak majd bent marad
nálunk.
A fiatal ur: Soha egy szót se mondtam. Óvatos voltam. Korrekt, mint egy
angyal. Soha. Egy szót se.
Az asszony _(makacsul)_: De mink azt gondoltuk. De mink azt gondoltuk.
A fiatal ur: És azért jött hozzám, hogy ezt elmondja?
Az asszony: Nem is tudom, minek jöttem. Mikor reggel olvastuk az
ujságot, Lujzika sirva fakadt. Én meg ruhát kaptam magamra, hogy
idejövök és megmondom…
A fiatal ur: Mit mond meg?