Mert Deák Ferenczet is hívták ám egyszer Ferkónak s ő is volt kis
betüvel «deák».
Abban az időben «humaniorá»-nak neveztek három klasszist, melynek a
diszczipulusai valának az első évben «rhetorok», a másodikban «poéták»,
a harmadikban pediglen «logikusok».
Ezt a három klasszist Deák «Ferkó» Győrben végezte, a méltán jóhirű
benediktinusok gimnáziumában.
Hogy milyen rhetor lehetett a «Ferkó?» hát hisz azt a «Ferencz» eléggé
megmutatta. A «chriáin» alig hiszem, hogy korrigált volna valaha a
professzor. Bizonyos, hogy Cornelius Nepos-t egy szó hiba nélkül tudta.
A «τυπτομην»-t is bevágta kegyetlenül. A «der-die-das»-t pedig
éppenséggel legyürte.
Vakáczióra aztán hazakerült a bátyjához, a nagytekintélyü zalamegyei
táblabiróhoz.
– No hát, Ferkó öcsém, milyen a kalkulus?
Ez volt az első kérdés.
Ferkó büszke öntudattal vette elő a tesztimoniumát.
«Ex omnibus eminens».
– Mindenből kitünő? No ez hát szép! Eminens? Eminens? De hát hányadik
eminens vagy?
Ferkó szerényen megvallá, hogy csak – második.
– Csak második! – S kicsoda az első? Akkor az valami portentum!
Ferkó azt is megvallá őszintén.
– A Klein Móricz.
– Micsoda «Móricz?» Csak nem zsidó talán?
– Igen is, az.
– Micsoda az apja?
– Szatócs.
– No már ez hallatlan! Hogy egy Deák Ferkót második helyre szorítson egy
Klein Móricz, egy zsidó gyerek, egy szatócsnak a fia! Hogy lehet ez?
– Úgy, hogy a professzorom igazságos.
– No én nekem jövő esztendőre azt a Móriczot leverd, mert én azt el nem
viszem a lelkemre, hogy az én Ferkó öcsém második legyen a maga
klasszisában. A hogy Julius Caesár mondta: «inkább egy faluban első,
mint Rómában második».
Ferkó megigérte, hogy törekedni fog rajta.