Csak most veszem észre, hogy fentebb egy elavult szó szaladt ki a
tollamból: «halál».
Halál nincsen többé, ezt már mindenki tudja; csak anyagcsere.
Azért, ha a családban valaki meghal, nem az az első dolguk a
hozzátartozóknak, hogy a könyeiket pazarolják, hanem, hogy a biztositó
társasághoz fussanak a polizzével, a bíztositott összeget felvenni.
Temetkezésről sincs már szó többé. Valóban sajnálattal és csodálkozással
tekintünk vissza balga őseinkre, kik számos hektárjait a legalkalmasabb
háztelkeknek pazarolták temetkezési helyekre. S azokban millióit
helyezték el a semmi haszonra nem szolgáló pompának, koporsók és kövek
alakjában.
Észszerü korunkban már az élettől megvált anyagot értékesiteni tudjuk.
Óriási vállalataink vannak, melyek a lélektől megvált testeket hamuvá
égetik.
Semmi sem vesz kárba! A Duna jobb partján elkészített hamvakat megveszi
egy nagy üveggyáros; a balpartiakat pedig egy czukorfabrikás.
Nincs többé halál, csak anyagcsere.
Eként lett az indogermánból legrövidebb idő alatt egy czukorsüveg, mig
az ural-altáji átalakult egy pezsgős palaczkká.
Mind a kettőt felvásárolta aztán egy hirhedett pezsgőgyáros: a czukor
borrá változott át, s mint ilyen be lett töltve a palaczkba.
Igy került össze ismét a két ellenséges vágytárs csodálatos és mégis
természetes anyagcsere utján.