A nagy lakomát nem rekeszté be, csak félbe szakítá a táncz. A jelt
megadta a sztaroszta az által, hogy rágyujtott a nagy tajtékpipájára, a
mit látva, az uraságok is követték a példát s a fekete kávé mellett
hozzá kezdtek a kedélyes füstöléshez. Erre a muzsikusok elhagyták az
étkező termet s miután ők is falatozának, egy kis idő mulva, ujból
megzendült a muzsika a vendégek feje fölött, a palota emeletén, a hová
az étkezőből is fel lehetett jutni csigalépcsőn.
A mint aztán odafenn a mazurka lelkesítő hangjai felharsantak, a
tüzlelkü fiatalság kirugdalta a székeket maga alól, s nem várva a
biztatást, futott fel a lépcsőn a tánczterembe. Az idősebb urak közül is
ment velük, a kinek birta a lába (ebéd után) a garádicsjárást.
Az emeleten volt a viaszkgyertyákkal fényesen kivilágított tánczterem; a
hol már akkor össze volt gyülve a lithván főváros ifju szépeinek és deli
matronáinak diszes koszoruja, kik az ellenkező csarnok lépcsőin jöttek
fel ide.
Henrik is sutba dobta a duzzogást, még az éhkoppot is elfeledte, s ő is
sietett a tánczterembe, mely már tele volt hölgyekkel.
A szép leányok álltak, az éltesebb hölgyek ültek, a hogy szokás.
Henrik is megtalálta a leányok között a szive bálványát. Hét év előtt
még serdülő leányka volt: ma már viruló hajadon. Akkor nagyon szerették
egymást s esküvel fogadták, hogy egymáséi lesznek.
Ott állt a bájos szép Tatjána a mamája előtt. Orosz nemzeti öltönyt
viselt, gyöngyökkel hímzett elővel, drágaköves pártával. Orosz
csinovniknak a leánya volt, a kinek az atyját Szentpétervárról küldték
ide a lengyeleket rendben tartani.
Hét év multán csodamódon megnőtt a szép leány: ő volt a legmagasabb a
kisasszonyok között, megjelenését még emelte a magas orosz párta.
Több pár tánczolta már a mazurkát.
Henrik is odalejtett gyermekkori ideálja elé s elébb meghajtva magát
annak az édes anyja előtt, daliás tempóval kérte a kezét a kisasszonynak
a tánczra. Hét év után első viszontlátás volt ez.
A délczeg hajadon erre elkezdte a hosszú, hímzett keztyüjét lehuzni a
kezéről.
Henrik elbámult. De furcsa uj szokás ez! Hogy a tánczosnő lehuzza a
keztyüt a kezéről, mikor tánczra hivják!
A kisasszony odanyujtá Henrik elé a kezét: de olyan különös mozdulattal.
– Tatjána kisasszony? rebegé Henrik.
– Nos? Doctor! Azt hiszem, hogy ön a pulzusomat akarja megtapintani.
Henrik le volt forrázva. Kigunyolják! ő csak doktor, nem levente! Még az
van hátra, hogy a nyelvét is megmutassa neki a kisasszony: a hogy a
doktornak szokás.
Mozdulni sem tudott, csak ott állt, mint a bálvány. No de hirtelen
segített rajta valaki, elmozdította az utjából. Kázmér volt. Ez csak egy
leventés lábtoppantással jelezte, hogy tánczra kéri a kisasszonyt, s
ennek az mindjárt a derekát nyujtá; Kázmér átkarolta azt a karcsu
derekat s röpítette a leányt magával a tánczba.
Henrik kábultan tekinte utánuk. Az ő hajdani kedvese s az ő jó barátja!
Hogy ragyog a leány szeme, mikor tánczosa szemébe néz! Mintha szemeikkel
tartanák egymást fogva. Ez a mazurkának a varázsa. A levente megáll
középen, karjait összefonva, tánczosnéját elbocsátja magától, a ki őt
körben körüllejti. De az alatt is folyvást leventéje szemébe néz a
leány, s e szem varázsával visszahagyja magát vonni hozzá. S akkor úgy
tesznek, mintha suttognának egymással.
Mikor szünete volt a táncznak, Kázmér odavezette tánczosnéját a
kredenczhez s frissítőt nyujtott neki. Ott ácsorgott Tatjána
kisasszonynak a papája is, a jó Eskimoff Nikoláj. A leány átölelte az
apját, megcsókolta orczáját és a fülébe sugott valamit. Aztán repült
vissza megint lovagja karján a colonneba. A mazurkának sok figurája van:
azt Henrik mind végig nézhette egy ablakmélyedésből.
Mikor vége volt a táncznak, Kázmér visszavezette a kisasszonyt a
mamájához s térdhajtás és kézcsók mellett bucsút vett tőle; Henrik oda
ment a barátjához s szemrehányást tett neki.
– Elkaptad előlem az én szeretőmet.
Kázmér elébb csodálkozva tekinte rá, aztán a szeme közé nevetett.
– De bolond fiu vagy te! Hát az csak természetes, hogy az első tánczot a
szép Tatjánával nekem kell eljárnom a mi házunknál. Ez a világi rend.
– Miért volna ez a világi rend?
– Miért? Te úgy látszik, hogy még nem is tudod, hogy az alatt a hét
esztendő alatt, a míg te velem együtt odajártál a világban, nemcsak a
kis leány nőtt meg ilyen nagyra, hanem a papája is. Az a kis csinovnik,
a kinek te hét év előtt aktákat másolni segítél, manapság grodnoi
kormányzó: excellentiás ur, a ki a várban lakik, s még az én apámnak, a
sztarosztának is parancsol. Úgy bizony fiacskám. A kis Tatjána
nagyranőtt, a mióta nem láttad, nőjj te is nagyobbra, ha el akarod érni.
No ne csinálj ilyen eccehomo képet: eredj inkább tisztelegj te is a
kormányzó urnak. Az most igen nagy barom!