Az operett első fölvonása után a színház földszintjén minden látcső egy
emeleti páholy felé fordult. Egy óriás fehér kalap lebegett a páholy
bíborbársony keretében. A kalap alatt egy igen szép, vidám és merész
mosolyu hölgy trónolt. Sándor is feléje fordította látcsövét és
megismerte Édernét. A báróné észrevette és fölemelte legyezőjét. Ez azt
jelentette, hogy jőjjön fel a páholyba. Az attasé nem igen térhetett ki
a fesztelen és nyilvános meghívás elől, bár tudjuk, hogy lelkesedése a
szép asszony iránt már nagyon megcsappant.
A báróné a páholy ajtajában fogadta.
– Nos, József úr, hogy van? Örül, hogy megmentette erényét a gonosz
Putifárné elől?
Éderné nemcsak gyönyörü asszony, de pompás ember-példány is volt, ami
nem egészen ugyanaz. Egész lényéből csak úgy sugárzott és ragyogott az
üde erő, az energia és az élet. Magas, délceg termete, szabályos és
tömör profilja, bőrének frissesége és hajának ragyogó szőkesége,
nemkülönben tartásának és mozgásának nyugodt határozottsága angolszász
benyomást tett, bár a báróné a Visztula mellett született. Egyik
főszépsége a haja volt. Ennek a dús és ragyogó hajnak jóformán minden
szála más színü volt; lenszínü és rókavörös fürtök közé tiszta
aranyfényü szálak vegyültek. Az egész tarkán ragyogó sörény a hullámzó
élet benyomását tette. Lengyel csak a beszédes szeme és a kicsi, fehér
és puha keze volt.
Sándor valami hűvös banalitást mondott az asszonynak, jelezvén, hogy nem
szándékozik többet fölülni a kacérságának. Az asszony azonban egyetlen
rohammal visszafoglalta a már elvesztett poziciót.
– Édes barátom, maga rosszul bánik velem. Nekem ezért haragudnom
kellene, de bevallom, képtelen vagyok reá. Úgy látszik, nekem valami
különös gyöngém van maga iránt… Két ilyen embernek, mint mi vagyunk, meg
kellene egymást értenie… Az arcán látom, hogy most sem hisz az
őszinteségemben? Jól van, hát ne higyjen! Azonban tegyen nekem egy
szívességet… Nagy kedvem volna, hogy egy ostobaságot kövessek el… Ne
kérdje, hogy miért, hanem legyen a segítségemre… Jőjjön velem a Rigóba
vacsorázni. Eljön? Különszobában leszünk, megiszunk együtt egy üveg
Roederert és ha nem találok rá módot, hogy megbékítsem magát, akkor
megérdemlem, hogy Budapest legunalmasabb asszonyának tartson…
Sándor egy kissé elsápadt a kellemes meglepetéstől. Úgy látszik, hogy a
régi módszere, a kiböjtölés taktikája megint bevált egyszer.
A második fölvonás után megvárta a bárónét az előcsarnokban és kocsiba
ült vele.
A Rigó egy előkelő, de a mellett meglehetősen rosszhírü vendéglő volt.
Mikor ketten beléptek a villamos fényben ragyogó kapubejáraton, egy
gyalogos pár haladt el mellettük az utcán. Klotild volt, aki Székely és
a tanár hugának társaságában a hangversenyből ment haza. Sándor nem vett
róluk tudomást, hanem sietve követte a hosszu, fehérprémes kabátjában
tovasuhanó bárónét.
A Rigó különszobájában egyébként kellemetlen meglepetés érte. Három
fiatal úr és egy vénkisasszony várták őket. Valamennyit Éderné rendelte
oda. A kisasszony félig barátnője, félig társalkodónője volt a
bárónénak, afféle jónevü, koldusszegény élősdi, aki különféle
szolgálatokat végzett Éderné személye körül és alkalomadtán a vak és
süket erényőr tisztét is ellátta. Mert a szép báróné egészbenvéve
bámulatos könnyedséggel szökdelt át a társadalmi korlátokon, bizonyos
végső határokon azonban sohasem ment túl, legalább a nyilvánosság szeme
előtt nem. A fiatal urak az imádók gárdájához tartoztak. Megjegyzendő
egyébként, hogy ebben a gárdában csak igen fiatal urak maradtak meg
hosszabb ideig. Afféle szerényebb igényü legények, akiket egy kedvetlen,
vagy egy humorosan anyai gesztussal rögtön el lehetett távolítani, ha
alkalmatlan közelségbe találtak furakodni. Ők valamennyien önzetlen jó
fiúk voltak, egyébként egy-egy valószínűtlen véletlenre számítván, úgy
leselkedtek a báróné körül, mint a konstantinápolyi kutyák a mészárszék
előtt, egyelőre pedig megelégedtek azzal, hogy naivabb emberek szemében
kompromittálhatják a szép asszonyt.
Az ifjak savanyu ábrázattal köszöntötték Sándort. A báróné olyan
formában hívta meg őket, hogy egyikük sem tudott a többiről. Az attasé
pedig alig bírta leplezni haragját. A szép asszony játszott vele és ő
lépre ment neki, akár ezek a tacskók.