Húzzátok meg azt a hármas harangot.
Hadd sírjanak a berencsi leányok.
_Népdal._
* * *
Márton diák, rozmarinszál.
_Népdal._
Cantus præses: ez magában csekély szó; magyarul annyit tesz, mint a
kántusnak az ő prézesse. Mint szinte a kántusnak az ő prézesse is
magában csekély ember, alig tíz markos, inczenpincz, czinegefejű
madárka, kit még subscriptus diák korában is ‚am’cének′ titulált a
seriesolvasó juratusdiák. De hol van azon toll, mely leirhassa, hol van
azon elme, mely felfoghassa az ő hivatalos magasságának mélységét és az
ő dicsőségének iszonyú voltát???!!!…
Hogy a kántusprézes hányadik személy a király után, azt ugyan hevenyében
meg nem tudnám mondani; de hogy igen hatalmas úr, kivált szerdán és
szombaton délután, zsebjeim tisztaságára merem állítani.
Tehát a kántusprézes úr szobáját – mely urat ezentul, rövidségnek
okáért, hétköznapi néven, ‚prézens′ úrnak fogunk nevezni – nagy vasajtó
őrzi. – – Tudatlanok azt állítják, hogy azon vasajtó hajdan könyvtárajtó
volt, de mi nem hagyjuk magunkat oly balgaságokra rábeszélni, mintha még
a könyveket is kellett volna őrzeni a tolvajoktól, hanem azt hiszszük,
hogy az a vasajtó egyedül a prézensnek megőrzése végett készült.
Készítse tehát mindenki látműszereit, fojtsa vissza gyomrába a
lélekzetet, szedje ünnepi ránczokra homlokát, midőn én, a vasajtót
kinyitandó, annak kilincsére teszem alázatos öt ujjamat, hogy a prézens
urat ekkép saját residentiájában bemutassam.
Ah! Épen jókor jövünk. A prézens úr toilettjét rendezi. Ez valami
nagyszerű! Ma temetés lesz; ott persze, a halott után mindjárt a cantus
præses a főszemély; sőt nagyon hihető, hogy halott nélkül hamarább
eshetik temetés, mint cantus præses nélkül; tehát neki ott eleganter
kell megjelenni, – kire annyi szem hallgat és annyi száj néz.
Ime, lobogó gyertyalángnál rozsdás czirkalmot tüzesít meg, annak két ága
közé csomónként hajat szorítgat s a czirkalom segedelmével becsavarja, s
– mily géniális ötlet, a hajbodorító vas helyettesítve van, – a
kenderfürtök apródonként összezsugorodnak, míglen végre a prézens úr
feje olyatén alakot nyer, minő a vedlő borzas jérczéé, vagy, hogy a
magasból vegyük a hasonlítást, mint a sörkorcsmák czégérein a
gyaluforgács.
Ezen átesvén, egy újabb pipereműködéshez fog a prézens úr, mely
neveztetik igazi nevén talpalló-varrásnak; gyilkos egy mulatság a maga
nemében, de cantus præses úrnak mostanság igen fontos okai lehetnek
szabójához nem küldeni ruháit s ezen indokoknál fogva személyesen neki
fekszik a nem legköltőibb foglalatosságnak s a legábrándteljesebb
andalgással énekli össze a corduán talpallót (vulgó strupfli)
nadrágszáraival:
«Eljött az esti szellő»… Hu – huh! be nehezen akar ez a tű átmenni ezen
a rhinoceros bőrön!
«Eljött az esti szellő, ringatva csólnakom.
Az ő nevét susogta, kiért imádkozom» (da capo exaltato, e furioso).
Terring… erre, amarra! még a dicsőséges föltámadását is a hajnalának!
beh megszúrt ez a rozsdás tű, a ki áldója van a vasnyársának!… «kiért
imádkozom.»
«Nappal gondolámban, este nyoszolyámban;