A láz gyorsan halad! A siker, melyet a Daviditák kivívtak, valóban az
volt: vészes tévtanaik az egész tengerpartot behódították. A diadal
mámora egészen elvakítá őket; azt hitték, hogy már nincs ellenség.
Az igazi ellenség pedig csak azért engedett át nekik minden tért, hogy
elhitesse velük teljes győzelmüket.
Damiani Judás hatalma tetőpontján látszott állni. Legnagyobb ellensége,
Velencze is szövetségét kinálta cserébe az eddigi torzsalkodás helyett.
Felszólítá, hogy az új keresztes hadak szállítását együtt vállalják el a
velenczei és raguzai gályákon. Ez a megtisztelés nagy haszonnal is
kecsegtetett. A raguzai fiatal nobilik, a kik a régi erkölcs és szokás
szerint a nősülést a meglett kor feladatának tartották, s nem követték a
gyönyör és könnyelmű mulatságok ujkori divatját; hanem testedző
küzdelemben, harczi dicsőségben kerestek az ifju pezsgő vér számára
kielégítést, mind felesküdtek a keresztes vitézek zászlói alá s indulni
készültek a szent földre. Itthon csak a sybariták maradnak. Velük együtt
készülnek útra az ájtatos papok, a szigoru egyházi rendet követő
szerzetesek: nem állnak útjában a testi örömök apostolainak.
A mint ezektől megtisztul (!) a város, akkor azután meg lehet kisérteni
az utolsó csapást, behozni II. Cajus pápát Raguzába: megnyitni előtte
szent Balázs templomát; s a hitszakadást világra szóló módon kikiáltani.
Az alkalom, mely e czélra ki volt szemelve, a husvét ünnepe leendett.
A velenczei hajóhad, melynek rendeltetése volt a raguzaival egyesülten a
frank és német keresztes hadakat felvenni, megjelent Raguza előtt, s ott
a magas tengeren horgonyt vetett.
A velenczei admirál, Blandino Máté elébb maga ünnepélyes látogatást tett
Raguzában s részt vett a tiszteletére rendezett mulatságokban. Nagy
indulgentiáját tanusítá az által, hogy pompás ajándékokat hozott Monna
Teresina és Monna Barbara számára, épen úgy Lubomira és Milenka
királynéknak is: ez által fejezve ki a Daviditák szokásai iránti
tiszteletét.
A nagyhét napjai következvén, a világi mulatságoknak meg kellett
szünniök; a velenczei admirál visszatért a tengeren horgonyzó hajójára.
Azonban meghívta szives vendéglátásra mind Damiani Judást, mind Boboli
Jánost.
Mind a ketten megigérték, hogy viszonozni fogják a látogatását.
Az olasz azonban csak «kötve hisz a komának». Damiani Judásnak gondja
volt rá, hogy kiséretül vigye magával a magyar helyőrség legkipróbáltabb
vitézeit, azoknak hadnagyával, Benessával együtt.
Nem is álmodta, hogy Pirro Bennessa legnagyobb hivéből hogy változott át
elbuktató ellenségévé. Ő és Boboli Péter titkos szövetséget irtak alá a
velenczei dogéval, mely szerint Velencze megszabadítja Raguzát a
zsarnokától és az eretnek apostoltól, s ennek az árában Velencze
fenhatóságot nyer Raguza fölött, s egy kinevezett grófja fog székelni a
köztársaságban, s ezzel megszünik Raguza függetlensége. Ezek igazán a
földet adták oda maguk alól, hogy megtartsák vele az eget. Tökéletes
igazuk volt! Az idegen zsarnok ütése nem fáj úgy, mint a honfitársé.
Midőn Boboli János rászánta magát, hogy ő is megtegye a látogatást a
velenczei admirál hajóján, nagyon eszében tartá, hogy ott az ő számára
kelepczét is vethetnek; s nem indult neki oly könnyü szerrel, mint a
Rettore. Ő magával hozta a waráng hajóhadát, a kerekes liburnákat Dávid
király személyes vezénylete alatt. Ezek is fel voltak ajánlva a
hitetlenek elleni hadjáratra: tehát mint jó barátok közelítettek a
velenczei hajóhadhoz.
Boboli János azon a liburnán szállíttatá magát az admirál hajóhoz, a
melyen Dávid király maga vezényelt.
Mikor bucsuzva kezet szorított vele, azt mondá neki:
– Lehet, hogy engem itt kelepczébe csalnak. A velenczeitől minden
kitelik. Ha én ezt a gyöngyös süvegemet ezzel a három piros tollal a
levegőbe felhajítom, az azt tudatja veled, hogy árulás történt velem:
veszélyben vagyok. Akkor te tudod, hogy mit cselekedjél.
– Tudom. Bizd rám. Monda Dávid király, s kezébe fogta a hosszú póznára
tüzött kereket, melylyel a hajósainak vezénylő jelt szokott adni.
Damiani Judás és Boboli János egyszerre hágtak fel, két oldalról jövet,
a velenczei admirálhajóra. A magyar testőrök és Pirro Bennessa
csatlakoztak hozzájuk.
A hajó födélzetén pompás biborfüggönyü sátor volt felállítva, a látogató
magas vendégek a kétfelől sort képező fényes öltözetű velenczei
alabárdosok között haladtak odáig.
Akkor két hajóapród félre vonta a sátor függönyeit, s azok közül
kilépett az ősz Boboli Péter.
Kezében tartá kivont kardját. Tetőtől talpig pánczél volt rajta.
– Damiani Judás, Raguza zsarnoka, és te hitetlenek királya, Boboli
János; szólt az öreg nyugodt, kemény hangon. Én titeket a raguzai
köztársaság nevében elfoglak!
Damiani Judás hirtelen kardot rántott s kisérő testőrei közé vonult
vissza, védelemre készen; azonban egyszerre megbénult a karja, a midőn
Pirro Bennessa megragadta a kezét hátulról s a saját testőrei
kifacsarták a kardot az ökléből. Látta, hogy a saját hivei által van
kiszolgáltatva az ellenségeinek.
Azonban Boboli Jánosnak volt annyi ideje, hogy a süvegét felhajíthassa
magasan a levegőbe, mielőtt a kezeit bilincsekbe verhették volna.
– Birátok előtt álltok! Kiálta Boboli Péter.
– Még nem! Dávid király is itt van! Mondá János.
Akkor aztán betömték a száját.