AZ EGÉRFOGÓ.

A láz gyorsan halad! A siker, melyet a Daviditák kivívtak, valóban az

volt: vészes tévtanaik az egész tengerpartot behódították. A diadal

mámora egészen elvakítá őket; azt hitték, hogy már nincs ellenség.

Az igazi ellenség pedig csak azért engedett át nekik minden tért, hogy

elhitesse velük teljes győzelmüket.

Damiani Judás hatalma tetőpontján látszott állni. Legnagyobb ellensége,

Velencze is szövetségét kinálta cserébe az eddigi torzsalkodás helyett.

Felszólítá, hogy az új keresztes hadak szállítását együtt vállalják el a

velenczei és raguzai gályákon. Ez a megtisztelés nagy haszonnal is

kecsegtetett. A raguzai fiatal nobilik, a kik a régi erkölcs és szokás

szerint a nősülést a meglett kor feladatának tartották, s nem követték a

gyönyör és könnyelmű mulatságok ujkori divatját; hanem testedző

küzdelemben, harczi dicsőségben kerestek az ifju pezsgő vér számára

kielégítést, mind felesküdtek a keresztes vitézek zászlói alá s indulni

készültek a szent földre. Itthon csak a sybariták maradnak. Velük együtt

készülnek útra az ájtatos papok, a szigoru egyházi rendet követő

szerzetesek: nem állnak útjában a testi örömök apostolainak.

A mint ezektől megtisztul (!) a város, akkor azután meg lehet kisérteni

az utolsó csapást, behozni II. Cajus pápát Raguzába: megnyitni előtte

szent Balázs templomát; s a hitszakadást világra szóló módon kikiáltani.

Az alkalom, mely e czélra ki volt szemelve, a husvét ünnepe leendett.

A velenczei hajóhad, melynek rendeltetése volt a raguzaival egyesülten a

frank és német keresztes hadakat felvenni, megjelent Raguza előtt, s ott

a magas tengeren horgonyt vetett.

A velenczei admirál, Blandino Máté elébb maga ünnepélyes látogatást tett

Raguzában s részt vett a tiszteletére rendezett mulatságokban. Nagy

indulgentiáját tanusítá az által, hogy pompás ajándékokat hozott Monna

Teresina és Monna Barbara számára, épen úgy Lubomira és Milenka

királynéknak is: ez által fejezve ki a Daviditák szokásai iránti

tiszteletét.

A nagyhét napjai következvén, a világi mulatságoknak meg kellett

szünniök; a velenczei admirál visszatért a tengeren horgonyzó hajójára.

Azonban meghívta szives vendéglátásra mind Damiani Judást, mind Boboli

Jánost.

Mind a ketten megigérték, hogy viszonozni fogják a látogatását.

Az olasz azonban csak «kötve hisz a komának». Damiani Judásnak gondja

volt rá, hogy kiséretül vigye magával a magyar helyőrség legkipróbáltabb

vitézeit, azoknak hadnagyával, Benessával együtt.

Nem is álmodta, hogy Pirro Bennessa legnagyobb hivéből hogy változott át

elbuktató ellenségévé. Ő és Boboli Péter titkos szövetséget irtak alá a

velenczei dogéval, mely szerint Velencze megszabadítja Raguzát a

zsarnokától és az eretnek apostoltól, s ennek az árában Velencze

fenhatóságot nyer Raguza fölött, s egy kinevezett grófja fog székelni a

köztársaságban, s ezzel megszünik Raguza függetlensége. Ezek igazán a

földet adták oda maguk alól, hogy megtartsák vele az eget. Tökéletes

igazuk volt! Az idegen zsarnok ütése nem fáj úgy, mint a honfitársé.

Midőn Boboli János rászánta magát, hogy ő is megtegye a látogatást a

velenczei admirál hajóján, nagyon eszében tartá, hogy ott az ő számára

kelepczét is vethetnek; s nem indult neki oly könnyü szerrel, mint a

Rettore. Ő magával hozta a waráng hajóhadát, a kerekes liburnákat Dávid

király személyes vezénylete alatt. Ezek is fel voltak ajánlva a

hitetlenek elleni hadjáratra: tehát mint jó barátok közelítettek a

velenczei hajóhadhoz.

Boboli János azon a liburnán szállíttatá magát az admirál hajóhoz, a

melyen Dávid király maga vezényelt.

Mikor bucsuzva kezet szorított vele, azt mondá neki:

– Lehet, hogy engem itt kelepczébe csalnak. A velenczeitől minden

kitelik. Ha én ezt a gyöngyös süvegemet ezzel a három piros tollal a

levegőbe felhajítom, az azt tudatja veled, hogy árulás történt velem:

veszélyben vagyok. Akkor te tudod, hogy mit cselekedjél.

– Tudom. Bizd rám. Monda Dávid király, s kezébe fogta a hosszú póznára

tüzött kereket, melylyel a hajósainak vezénylő jelt szokott adni.

Damiani Judás és Boboli János egyszerre hágtak fel, két oldalról jövet,

a velenczei admirálhajóra. A magyar testőrök és Pirro Bennessa

csatlakoztak hozzájuk.

A hajó födélzetén pompás biborfüggönyü sátor volt felállítva, a látogató

magas vendégek a kétfelől sort képező fényes öltözetű velenczei

alabárdosok között haladtak odáig.

Akkor két hajóapród félre vonta a sátor függönyeit, s azok közül

kilépett az ősz Boboli Péter.

Kezében tartá kivont kardját. Tetőtől talpig pánczél volt rajta.

– Damiani Judás, Raguza zsarnoka, és te hitetlenek királya, Boboli

János; szólt az öreg nyugodt, kemény hangon. Én titeket a raguzai

köztársaság nevében elfoglak!

Damiani Judás hirtelen kardot rántott s kisérő testőrei közé vonult

vissza, védelemre készen; azonban egyszerre megbénult a karja, a midőn

Pirro Bennessa megragadta a kezét hátulról s a saját testőrei

kifacsarták a kardot az ökléből. Látta, hogy a saját hivei által van

kiszolgáltatva az ellenségeinek.

Azonban Boboli Jánosnak volt annyi ideje, hogy a süvegét felhajíthassa

magasan a levegőbe, mielőtt a kezeit bilincsekbe verhették volna.

– Birátok előtt álltok! Kiálta Boboli Péter.

– Még nem! Dávid király is itt van! Mondá János.

Akkor aztán betömték a száját.

A három márványfej: Regény, kritikával elegy · 第 43 / 59 题