A csillagászat megoldatlan titkai közé tartoznak azok a fénylő égi
testek, a melyeket puszta szemmel egyetlen fénylő pontnak látunk, erős
látcső előtt azonban két csillag lesz belőlük, némelyiknél a színeikben
is eltérők, az egyik zöld, a másik sárga, vagy kék és fehér és ezek nem
egymás körül forognak, hanem mindketten egy láthatlan központ körül,
mintha a kettőjük között volna egy sötét, önvilágtalan föld s azt járná
körül két nap.
Hát ha az égnek szabad ilyen megfejthetlen talánynyal birni, miért ne
jöhetne ugyanaz elő – a mikrokozmoszban?
– Megfogott engem a te átkod, mondá Lubomira Milenkának, midőn az ünnep
negyedik napján egy teljes virágjában pompázó gránátalma árnyékában a
tömeges esketési szertartást végig nézték. – S aztán egy fügefalevéllel
eltakarta az arczát.
– Fáj? kérdé Milenka.
– Gyönyör! – De eléget.
– Tudod-e még, mikor a százlábú férget leverted a vállamról s azt
kérdezted, nem fáj a marása? én azt feleltem, csak a csók édességét
érzem.
– Én is éreztem e csókot. S az a pokol tüzének a perzselése volt.
– Oltsd el.
– Mivel?
– Új csókkal.
– Kárhozatra akarsz vetni? Hisz ő a te szerelmed.
– Mondok neked egy talányt. Ha egyet kétfelé osztanak, lesz belőle
kettő; ha kettőt összetesznek, lesz belőle fél.
– Nem értem azt.
– Egy öröm két szerető szív között kétfelé osztva, kettős öröm, s két
bánat két szerető szivben csak fele bánat.
– Azt akarod, hogy kövessük a waráng királynék példáját, s egyikünk
jobb, másikunk bal kezét fogva szerelmünk választottjának lépjünk az
oltár elé? Hisz ez a pokol!
– Nem a mennyország kulcsai vannak-e a kezében, ki ott az áldást osztja?
– Nem azt a poklot értem én, a mely a föld alatt van, hanem a mi itt a
szívben lángol. Amazt még megtagadhatom, mondva: «nincs lelkem, nincs
túlvilág! nem hiszek semmiben», de nem tagadhatom el ezt! Ha szent Dávid
király példája feljogosít is, ha II. Cajus pápa absolvál is: nincs az a
canon, a mely a szerelemféltést elhallgattassa valaha. A vadak, a rabnők
szokva vannak hozzá, hogy az uraik ne nézzék őket másnak, mint házi
állatnak; de én bennem olasz vér forr, nálunk a ki ha szeret, egészen
szeret.
– Hát szeresd őt egészen. Legyünk mindketten az ő asszonyai. Te a
királynő, én a rabnő. Tied legyen a büszkeség, enyim az alázat. Legyen a
te szerelmedé a hadi zsákmány, az enyimé az alamizsna. Én a te örömed
sugaraiban fogok ragyogni, s árnyékom soha meg nem látod. Te verset irsz
majd a te boldogságod óráiról – és én elénekelem azokat.
Sohasem történt még az a világon, hogy egy szerető nő így erőszakolja rá
a kedvesét a vetélytársnéjára. Ez egyszer megesett.
Bizonyítja az a három márványfő egymás mellett.
Csakis úgy lehetett az, hogy az egyiké volt a hatalom, a másiké a
türelem.
Boboli János volt az első a dalmata nemesi világból, ki egyszerre két
menyasszonyt vezetett az oltár elé. Mind a kettőnek egyszerre hűséget
esküdött.
S a gonosz példa nagyon is gyorsan hatott. Raguza arany fiataljai,
kiknek a szentföld elvesztése után semmi dolguk sem volt, csapatostul
vándoroltak az új Jeruzsálembe. Keresni azt a paradicsomot, melynek
ajtaját nem őrzi többé a lángpallosos angyal.
S minthogy a Daviditák ritusa szerint elvett feleségeket Raguzába nem
vihették, mert ott fejvesztésre itélték volna őket, tehát ott kellett
maradniok az új telepen, s ilyenformán egymás után emelkedtek a pompás
villák, paloták a Brantavölgyben és a Cadmus szikláin túl. De jöttek
távol országokból is mindenünnen azok, kiknek vagy a szive, vagy a
becsülete kapott sebet, itt orvosára talált. Az oltár elé járulóktól nem
kértek itt se dispensatiót, se dimissorialét, se matrikulát;
összeeskették kérdezetlenül. Bukott kereskedők, megszökött sáfárok,
elűzött izmaeliták, autodafé elől futó eretnekek, kincseikkel menekülő
zsidók, lombardok, mindannyian biztos menedékre találtak az új
világvárosban.
S a csábító példájánál még erősebben hatott az ifju Boboli a
költeményeivel. Versei, a melyeket Pindar név alatt irt, a legkábítóbb
mámort adják vissza, melyben a szerelem dicsőíttetik, két szerelem
egyszerre. Ovid Amorum Libere nem okozott annyi kárt az erkölcsökben,
mint ezek a fescenninák. Még akkor nem volt sajtó, mely azokat
sokszorosította volna; de volt annál sokkal hatályosabb intézmény: a
vándor énekeseké; a troubadourok, (minnesängerek, hegedűsök), a kiket a
szigorú erkölcsű magyar királyok nem hiába pusztítottak ki bottal és
karddal az országukból, bejárták ez időben egész Európa minden országait
s hordták a szivbeli ragályt városról-városra; piaczokon, kastélyokban,
várak pitvaraiban énekelve az új Jeruzsálemről, a hol szabad a szerelem.
Az új város rohamosan növekedett. Már úgy megtelt házakkal, hogy az
utóbb jövő települők nem fértek el a Brantavölgyben, hidat vertek
czölöpökre a tengerágon keresztül a nagy Scoglioig, s ott kezdtek új
házakat építeni a tenger hullámai közé.
Hogy Raguza mindezt szótlanul, beavatkozás nélkül eltűrte, hogy
csendesen el tudta nézni, mint keletkezik a tőszomszédságában egy vele
hatalmasan versenyző város, hogy parancsol abban egy új pápa, ki a római
pontifexet detronálja; hogy terjed el onnan egy új vallás, mely az egész
keresztyén hitet megrontja, alapjaiból kiforgatja; és a mi fődolog, hogy
csoportosul e helyen össze a három világrész minden felkavart salakja, a
mit más ország, gyomrából emészthetetlenül kivetett, mindenféle
törvényszegő, kötelezettséget nem ismerő kalmár, hamis mértékkel mérő
üzér, csalfa pénzváltó, könnyű pénzverő, ördöngős varázsló, baklovag s
támad mind azokból egy új nemzet, melynek törvénye: a többieket
megcsalni; – ennek egyedüli magyarázatát abban a helyzetben lehet
feltalálnunk, a melybe maga a hatalmas köztársaság, az új rettore,
Damiani Judás alatt került.
Damiani Judás, hogy az elnyert uralkodói hatalmat a kezében megörökítse,
folytonos czivódást tartott fenn a versenyző hatalmas Velenczével. Ez őt
otthon népszerűvé tette.
Akármilyen nagy kifogások emelkedtek is a belkormányzata ellen, mikor
arról volt szó, hogy Velenczének valamely túlkapását kell megtorolni, a
patriotismus minden pártot az erélyes Damiani körül egyesített.
Ez elfeledteté velük az új Jeruzsálemben történteket.
Az első évben minden ember nevetett azokon. Azt mondták: bolondság az
egész. Hogy ennek a megindítója épen a volt rettore, Boboli Péter fia
volt, inkább ennek vált nagy szégyenére. El is bujt az öreg, Lacroma
szigetében, egy évig nem mutatta magát.
A városból időnként megszökött s új Jeruzsálemben letelepedett fiatal
nobilik dolgát is csak futó kalandnak tekinték. Majd kitombolják
magukat, s akkor eszükre térnek, ott hagyják a donnáikat s visszajönnek;
szakált eresztenek, okos emberekké lesznek.
Annak a kósza hírnek pedig senki sem adott hitelt, mintha az új rettore,
Damiani Judás maga is átszökött volna egy napon a szomszéd új
Jeruzsálembe s a felesége nővérével, Davidita ritus szerint megesküdött
volna. Ez bir ugyan a valószinűség indokolt látszatával, de adatokkal
nem megállapítható.
II. Cajus pápa hatalma növekedett – a tengeren. A hajósnépre nézve épen
nagyon üdvösnek látszott a Davidita hitvallás. A kik két világrész
között járnak egész életükben, azoknak igen kényelmes, ha mind a két
helyen otthonra találhatnak.
Növelték a hívei dandárát azok a papok, kik a cœlibatus ellen
föllázadtak, kiknek azonban nem volt megengedve egy feleségnél többet
tartani. Ezeknek az apostolsága aztán terjedt, hódítva Dalmátia határain
túl is, Boszniában, a Fekete-Hegyek között. A volt patarénok, a kik úgy
is gyöngén álltak a hitben, olyan könnyen áttértek a Dávidságra, mint
későbbi időkben az Izlam hitre. A bogumil régi sírkertek tanuskodnak
erről; ezek a kőszálakból összerakott könyvek. Az egyik kőszálra még a
kereszt van kifaragva; ez az apa: mellette a másik kettőnek a csúcsán
már turbán van faragva; ezek a fiak.
A waráng nép képezte haderejét az új köztársaságnak. Kereskedelmi
hajóikat ezek védelmezték a velenczei czirkáló hadihajók s a szaraczén
kalózok ellen. Megfordult a világ sorja. A hajdani rablónép becsületes
zsoldban kereste a kenyerét; a rablás a békességes kereskedők feladata
lett.
Így emelkedett évről évre az új Jeruzsálem. Kezdődött faházakkal,
folytatta márvány palotákkal.
A következő húsvét napján történt meg az államcsiny Raguzában. A tizek
tanácsa eltörölte a rettore választást évről évre, s kimondta, hogy a
rettore egész életére lett a köztársaság élére meghíva.
A szabadságért rajongó Boboli párt meg volt lepetve; az utczákon, a
piaczokon a külváros lármás népe zajongott, a teherhordók mind Damiani
hívei voltak, s az olasz nobilinak nem volt izlése szerint az utczai
sokasággal dulakodni. Azonkívül az egész várőrség, a magyar kopjások,
mind Damiani zsoldjában álltak, s a hadnagyaik, kik sorshuzás szerint
vezényelték őket, ravasz mesterfogással, mindig az uralkodó pártból
lettek kiszemelve. Damiani Judásnak olyan hatalom volt a kezében, hogy
mindent merhetett.
A tizek tanácsa azzal indokolta ez alkotmánysértést, hogy a rendkívüli
zűrzavarban, melyet az elmult, tönkrement keresztes hadjárat s egy új
megindításának mozgalmai, a római és byzanczi udvarok közötti
ellenségeskedés, a szaraczén piratéria, s a zavarosban halászó Velencze
torzsalkodása előidézett, Raguzára veszedelmet hozhat az untalan
uralkodóváltozás; a kormánynak biztos és állandó kézben kell maradni,
nehogy az egyik rettore az ellenkezőjét tegye annak, a mit a másik
megkezdett. S ez kifelé csakugyan növelte Raguza hatalmát; de odabenn
megrontotta a szabadságot.
S Damiani Judás évről évre megmaradt a hatalmi polczon. Barátságos
viszonyt tartott fenn az új Jeruzsálemmel. E miatt voltak is
izetlenkedései a római pápával, ki több ízben felszólította, hogy
fenyítse meg a lázadó Onufrioszt, ki magát II. Cajus pontifexnek
czímezi, s minden eddiginél veszedelmesebb schismát támaszt; hajtsa
végre az ellene kiadott excommunicáló bullát, fegyveres erővel. Damiani
Judás mindig talált ürügyet a megbizás alól kicsuszamlani s titokban
értesíté az ifju Bobolit a Vatikán haragja felől. Aztán jöttek a nagyobb
veszedelmek s elfeledteték a kisebbet, az ó Jeruzsálem siralma az uj
Jeruzsálem ujjongását.
«_Disputa._»
_Kritikus._ Nem vádolhat a szerző, hogy keresztyéni (sőt daviditai)
türelemmel ne olvastam volna végig azt a szép kataklysisét, a melylyel
az eddigi unalmas világot kifordította a sarkából. Tehát megkapta a
regényhős az elrabolt kedvesét; de még egy másik hősnő is beleszeretett;
hogy egyiket se legyen kénytelen a szerző sem a tengerbe ugratni, sem
halálra kínozni, elveteti vele mind a kettőt. Mi kell hozzá, hogy ez
megtörténjék? bagatelle! Csak egy új vallás. Egy kis schisma. Szent
Dávid és szent Dávidné. Akad hozzá ellenpápa és ellenconclave. Nem
szokatlan eset a régi időkben, a keresztes háborúk chaosvilágában. Ez is
jól van. A fiatal ragusai «kerekesek» kapnak rajta, házasodnak «in
duplo» tömegesen. Szerző utal a mormonokra. Aztán meg a warángokra. Még
hozzá tehette volna a karaibokat is. Egy csinos adomával szolgálhatnék
mindjárt. Hires missionarius járt a Karaib szigeten a keresztyén vallást
hirdetni. Ékes szavai megnyerték a kaczika szivét, odament hozzá s
felkérte, hogy vegye fel őt is a szent ecclesiába mind a két feleségével
együtt. A szent férfiu tudatá a vad királylyal, hogy a keresztyének közt
egy férfinak egy feleségnél több nem competál. «Jól van», mondá a
kaczika és visszavonult. Egy hét mulva megint eljött, kérve, hogy
keresztelje meg, most már csak egy neje van. «S hova lett a másik?»
kérdé a hittérítő. «Azt megettük.»
_Szerző._ Köszönöm az anecdotát, én irtam azt az «Üstökösben» épen most
huszonöt esztendeje.
_Kritikus._ Tehát ezüstlakadalmas anecdota. Csak azt akartam vele
jelezni, hogy a mi rendes és lehető fogalom az egész vad és félbarbár
népeknél, az nem válik be rendes állapotnak a civilisált népek között s
a legfényesebb kivételekből sem lehet alakítani általános helyzetet.
Ha egy minden nemzetbeli szökevényekből összerajzott uskók nép a
többnejűséget szokásba veszi, ennek a magyarázata megvan abban, hogy
azon a vidéken akkor sem tartották az asszonyt másnak, mint szükséges
házi bútornak; az izzadt, görnyedt a munkában, az főzte az ételt s
megkapta belőle a csontokat; az kapott verést és csókot, a míg fiatal
volt: s ez rövid ideig tartott; azután csak verést magában. És így az
uskók asszonynak nagyon jól eshetett, ha a munkához és ütlegekhez még
egy társnéja is akadt. – A waráng is vad nép volt, de annál megint
megfordítva állt a férfi és nő közötti viszony. Ott a nő uralkodáshoz
volt szoktatva. Minden férfi bálványozta az asszonyát, maga mezitelen
járt, s az asszonyai számára kirabolta a szárazföldet és a tengert, hogy
azokat selyemben, kashmirban járassa; s a spartai módon nevelt fiak az
ősember vad szeretetével ragaszkodtak családjuk asszonyaihoz. – De mi
lesz belőle, «ha majd a majmok csinálják azt, a mit az oroszlán?»
Először is, ha majd azok a «kettős csillagok», kiket tündérekül vett el
a vállalkozó ifju, egyszer csak megvénülnek s a két szerelmes fülemüle
helyett két saskeselyü énekel a boldog férj fülébe. Vagy még addig sem
várunk. Az ember azt mondja: ha szabad a kettő, miért ne lenne szabad a
harmadik? de miért ne a negyedik is? Hisz Dávid királynak is volt annyi.
S ha mind a négy megvan: még hátra lehet Bethsabé! A ki igazi Davidista
akar lenni, még azt se mulaszsza el. Innen majd aztán következnek az
agyonütött Uriások, s hol annyi fajta mérget tudnak előállítani, mint a
mennyit frater Actæon megismertetett velünk, valószinű, hogy abból az
útban levő vetélytársnék számára is fog jutni. És a szerelem olyan mint
a gyöngyvirág: a míg virág, addig éltet, ha gyümölcs lesz belőle, akkor
megöl. Pedig az a gyümölcs: a féltés. Azután még más kellemes állapot is
jön. A kétféle vagy többféle asszonynak gyermekei is lesznek. Nem dobják
az ó-kútba Lea fiai a czifra ruhában járatott, a kényeztetett
Rachelfiut? Nem hívja-e be Amnon a szép Thámárt a sátorba pogácsát
sütni? Nem lesz-e ennek testvérgyilkolás a vége; és a legutolsó jelenete
az, hogy az apa megöleti a kedves fiát, a hogy azt sorban következni
láttuk, egész a hajánál fogva ágonakadt Absolonig? Majd mikor idáig
eljutottunk, akkor keltsen fel a szerző. Addig alszom.
– _Szerző_. Vigasztalhatatlan vagyok, hogy nyugalmát nem biztosíthatom,
de erős sejtelmem van, hogy a Damiani Judás uralmának vége szakad; az uj
Jeruzsálem hiveinek lába alól is elfut a föld, és így nem lesz idejük
sem a szép tündérasszonyoknak, hogy fülemülékből saskeselyükké
izmosodjanak, sem az ujszülötteknek, hogy apáik ellen fellázadjanak, –
az egész új Jeruzsálem szét fog robbanni, mint egy fényes csillag, mely
hét évig nőtt ragyogásában az északai égbolton s aztán egyszerre elmult,
vagy mint egy szappanbuborék.
_Kritikus._ Csak maradjunk a szappanbuboréknál: az jobb hasonlat.