A régi Raguzának a képét fel kellett mutatnunk, hogy történetünk
fordulatait és egész befolyását érthetővé tegyük.
A tüzes szentek kolostorából elriasztott apáczák Nagypéntek napján már
nem juthattak be Raguzába, mert a kapuk csak délelőtt vannak nyitva. De
különben is épen ezen évek folytán nagyon rossz szemmel nézték itt az
apáczákat, a kiknek egész serege rajzott vissza az elvesztett
szentföldről, elzüllött állapotban. Azoknak épen csak a perjelnőik
vezetése mellett volt megengedve a városba bevonulni és csak akkor, ha a
rendjük be volt jegyezve az érsek lajstromába, s ez nagy teketóriával
járt. E szerint a rémhír hióbpostái kinnrekedtek.
A következő napon, husvét szombatján pedig sokkal nevezetesebb esemény
tartotta lekötve az egész polgárság érdekeltségét, mint hogy valami
másról is lehetett volna még valakivel beszélni. – E napon volt az új
«Rettore» választás.
Raguza Rettoréja ugyanaz volt, a mi Velenczében a doge.
De a raguzai államfőt minden évben újra választották.
(A későbbi századokban meg épen minden hónapban új rettore-választás
volt.)
Minden raguzai polgárnak, a ki házzal birt a város bástyafalán belől,
szavazata volt a választásnál, de rettore csak a 26 patricius család
tagja lehetett, az is csak ötven éves korán túl.
A választás kettős fokú volt. Először a polgárok szavaztak három
jelöltre, akkor a mely három névre a legtöbb szavazat esett, azokat
külön arany tartókába téve, közülök egynek a nevét kihuzatták. Erre a
tényre egy ártatlan fiú gyermeket választottak. Ez megint úgy történt
meg, hogy a tizek tanácsa megállapodott bizonyos egy számban, s mikor az
anyadik számú gyermek átlépte a szent Balázs templom küszöbét, a
feltámadás szertartásából kijövet, azt kézen fogták, fehér ruhába
öltöztették s úgy vitték a város palotájába az uj rettore nevét
kihuzatni vele.
Két erős párt között folyott mindig a küzdelem, ezek voltak a Boboli és
a Damiani név alatt sorakozók.
Gazdagságára mindkettő egyformán erős, multjában épen oly nevezetes
hősöket számít az egyik, mint a másik, őseik felváltva viselték a
rettore hivatalt, az engesztelhetetlen párttorzsalkodás csak akkor
kezdődött el, a mikor Damiani Judás megnősült. Boszniai knéz leányt vett
el. Ezt a tősgyökeres olasz patriciusok és polgárok nem bocsáthatták meg
neki soha. Ellenben a dalmata eredetű polgárok annál inkább ragaszkodtak
hozzá. A Boboli párt azt is hiresztelte felőle, hogy a házán belől
erkölcstelen életet folytat, valami tilos szerelmi viszonyról sugdostak,
mely a felesége testvéréhez fűzi, kivel nem átall még az utczán is
karonfogva sétálni, sőt még azt is megengedi neki, hogy piros csepeszt
hordjon a fején, a fiatal asszonyok fejékét, holott tudva van felőle,
hogy még hajadon.
– Azt mondja, hogy ez bosnyák szokás! – Sőt azt is suttogják felőle,
hogy az egyetlen leánya, a mind testi szépségben, mind tudományokban oly
tökéletes Lubomira, ki már el is volt jegyezve a szép és gazdag ifjú
Benessa Pirróval, azért ment kolostorba, azért vette fel a három tüzes
szentek kolostorában a fejedelemnői fátyolt, mert az atyja bűneiben
megutálta az egész férfinemet. Ezt a csorbát a jó hirén kissé
helyreütötte az a Boboli családot ért szerencsétlenség, miszerint a
rettore egyetlen fia, – a hires költő – szintén egy knéz leányába lett
szerelmes, azt el is szöktette, még pedig a czimboráival összebeszélve,
a vőlegénye nyergéből ragadva el, a ki már vitte volna haza, s azzal meg
is esküdött. – Ámde az apa, Boboli kiköszörülte ezt a csorbát azáltal,
hogy a szökevényeket üldözőbe vette a tengeren, elfogta s a fiát bedugta
a Baziliták kolostorába, a menyasszonyát pedig a tüzes szentek
zárdájába, s nem engedte családja czimerén azt a foltot ejteni, hogy azt
egy patarenus nő, egy bogumil-ivadék meghurczolja. Inkább magvaszakadjon
a családnak! Ez atyai szigor ismét odahódítá az olasz hazafiakat Boboli
zászlói alá.
Két főnemesi család tartozott a Boboli ligához, a Ghessaldi és Cerva. Az
ő párthívei rendesen e három nevet irták fel a szavazatjegyeikre, míg a
Damiani párt tesserain a vezérén kívül rendesen a Prodanelli és Palmotta
nevek álltak.
Évtizedeken keresztül győztes volt mindig a választásoknál a Boboli párt
s akármelyiknek a nevét huzta ki a három közül az ártatlan gyermek-kéz,
azért csak Boboli Pietro uralkodott annak a neve alatt.
Egyszer aztán micsoda furfangot gondolt ki Damiani Judás?
Nap nap után fellármázták az út mentében épült előváros népét azzal a
rémhírrel, hogy jönnek a warángok! A városon kívül lakó hordárok
nyugtalankodtak. Tömeges küldöttséggel járultak a Consiglio Grande elé
azzal a követeléssel, hogy az ő városnegyedük védelmezéséről
gondoskodjék. A Consiglio Grande hatvan pregadiból állt, kiket minden
évben újra választottak. Ezeknek sok dolguk volt, azért leginkább fiatal
embereket szemeltek ki pregadiknak, ezek elfogadták az indítványt, hogy
a fenyegetett külváros védelmére bástyafalat kell huzatni, őrkapuval,
árokkal és felvonóhíddal. – Az elfogadott indítvány azután a «Consiglio
dei Dieci» elé került. Abban már öreg emberek ültek, a kiknek az a
szokásuk, hogy a fogukhoz vernek elébb minden tallért, mielőtt kiadnák.
Ezek (mint szokás) elvben elfogadták az indítványt, de azt hitték, hogy
majd elodázzák ők annak a kivitelét azzal a szóval, hogy «most nincs rá
pénzünk, majd ha lesz, akkor!»
Hanem erre rögtön ott termett Damiani Judás s azt mondta, hogy ő maga az
egész költség terhét elvállalja s fizeti a bástya és őrkapu árát a saját
erszényéből.
Ezt a nagylelkűséget általános magasztalás fogadta, hanem aztán
csakhamar kisült, hogy mi volt a titkos czélja ennek a bőkezűségnek.
A mint a választások közeledtek s a házbirtokosok feljöttek a
városházára kivenni a provizoréktől a választási tesserákat, csak
megjelentek ám a külvárosi teherhordók is és követelték, hogy nekik is
adjanak szavazóczédulát, mert ők is «a falakon belül lakó házbirtokos
polgárok». S nem is lehetett eltagadni, hogy igazuk van.
Ilyenformán egyszerre megszaporodott az eddigi szavazók száma sok száz
vad ismeretlennel, a kikről nem lehetett tudni, hogy kinek a malmán
őrölnek.
A Bobolipárt sem volt ugyan rest (és fukar sem), hogy az új szavazókat
tyúkkal, kalácscsal a maga részére hódítsa, azonban Damiani részére
nyomta a mérleget az a körülmény, hogy a hordárok mind illyrek voltak s
ennélfogva Damianihoz szitottak épen azért, a mivel az ellenpárt
eláztatta, hogy a felesége bosnyák knéz leány.
Ez első összemérkőzése a két versenyző pártnak tartotta rendkívüli
izgalomban egész Raguzát husvét szombatján. – Beszélhettek ezek ma
«tüzes szentek»-ről, meg azoknak a kolostoráról! A választás napján a
«tüzes ördögöknek» van a nevenapja!
A brantavölgyi apáczáknak még rendes időkben is akadályokkal járt a
városba bejuthatása. Öltözetükről már messziről rájuk ismert mindenki s
félre tért utjokból. Az ő vidékük volt a bélpoklosok gyógyhelye. Addig
be sem eresztették őket a kapun, míg a ragályos vidékről jövők
füstölőházában a szokásos bepáczoláson keresztül nem estek. Ezúttal az
elővigyázat annál szükségesebb volt, mivelhogy a választás és
feltámadási ünnepélyességek miatt az egész város népe mind az utczákon
és piaczokon van.
Csupán csak ama bizonyos énekmesternőnek, a ki a karzaton elbújva hátra
maradt, sikerült az angyali öltözetben könnyű szerrel bejutni a tengeri
kapun, azt hitték felőle, hogy ő is a ceremoniához tartozik. Ez rögtön
sietett a rettorét fölkeresni.
Ámde most Boboli Pietróhoz lehetetlen volt bejutni. A délelőtti órákban
a nagy szavazási mozgalom tartotta forrongásban az egész polgárságot,
minden utczán izgalmas jelenetek folytak le. Az olasz, mikor capacitál,
úgy handabandáz, mintha veszekednék. Egy-egy új csoport jött a maga
jelöltjeit vivátozva, annak útját állta az ellenpárt, azt lehetett volna
hinni, hogy mindjárt hajba kapnak, olyan lármát támasztottak; a közéjük
tévedt apáczának, a ki a rettore felől kérdezősködött, azt mondták, hogy
menjen az ördögbe, az pedig szegény épen onnan jött, de senki sem
hallgatott a lamentálására. Túlordított minden szót az «evviva Boboli»,
«evviva Damiani» kiáltás.
Délig mind a két párt embertelen nagy igyekezetet fejtett ki a
szavazatok szaporításában. Előhordták a betegeiket nyoszolyástól együtt,
így vitték a városházához, a tesseráját beadni. Vörösre, rekedtre
kiabálták magukat, szidalmazták az árulókat, az elpártoltakat, vállaikon
vitték a megnyerteket, egyik huzta, a másik tolta az utolsó
sereghajtókat, a kiket még előkutattak a házakból. A nagy riadalnak a
déli harangszó vetett véget.
A husvét szombati déli harangkondulás kétszeresen ünnepélyes Raguzában,
először a Megváltó dicső feltámadásának pillanatát jelenti, azután pedig
a rettore-választás berekesztését. A harang első kondulása után több
szavazatjegy nem fogadtatik el.
S e harangszóra egyszerre elhallgat az egész lárma. A piaczon álló
sokaság mind térdre omlik, a férfiak lekapják fövegeiket, a sbirrók
lándzsáikkal utat nyitnak a néptömeg között a processiónak, mely egyik
templomtól a másikig vándorol.
Az énekmesternő keresztül furakodott a néptömegen a processióig, hogy a
rettorét megtalálhassa. A sbirrók azonban elfogták s látva, hogy
ceremoniális jelmezben van, odavezették a mindenféle jelöltözetű szent
szűzek sorakozott csoportjába, azokkal együtt volt kénytelen énekelve
végig lépdelni az ünnepélyes körjáratot. A rettorét csak távolról
láthatta.
A szent Balázs templomának közelében hátramaradt s ott letérdelt a
lépcsőre. Itt útjába kellett esnie a visszatérő rettorénak.
A szent szertartás végeztével, midőn a processio újra megindult, az
apácza, megpillantva Boboli Pétert, ki négy alabárdos által emelt bibor
baldachin alatt jött a lépcsőkön alá, hirtelen odarohant hozzá, s
megragadva a rettore lángszin selyem palástjának földig érő bő ujját,
rikácsolva kiáltá fülébe:
– Hallod-e, Boboli Pietro! Elfoglalta az ördög a három tüzes szentek
kolostorát, s elcsábította a fejedelemasszonyt, Lubomirát, – a te fiad
volt az ördög!
Boboli Péter hidegvérrel parancsolá az oldalán járuló dárdásoknak, hogy
fogják két felől karon az apáczát és vigyék a signoria épületébe, s
zárják el abba a rekeszbe, mely a vádaskodó nők számára van rendelve. –
Azzal folytatta az ájtatos körmenetét.
Mikor a szent ceremoniának vége lett, Boboli Péter visszatért a város
palotájába. A tisztelgő őrség dobverése jelenté megérkezését. A nagy
gyűlésterembe érve, leveté hivatala jelvényét, a vörös selyem palástot,
az arany süveget, az arany lánczot, a rózsás botot és a fejedelmi
gyűrűt, azokat mind elzárta a kincstartó senator egy remekművű kovácsolt
vas szekrénybe. Boboli Péter a közönséges fekete selyem talárt ölté fel,
a melyet a többi senatorok viseltek.
E percztől kezdve a szavazatok összeszámításáig nem volt uralkodója
Raguzának. A két versenytárs, csak mint egyszerű patricius van jelen a
gyűlésteremben.
Együtt van ez alkalommal mind a három tanács, a hatvanas, a harminczas
és a tizes, teljes százak tanácsa.
Ennek a jelenlétében szólítja fel a proveditore a pártok vezérét, hogy
nevezzék meg a három jelöltet, a kikre az új rettore választásánál
szavazataikat adták. Két pregadi innen is, túlról is megfelel a
felhívásra.
Akkor a proveditore felhívja a hat nobilit, hogy nyilatkozzanak,
elfogadják-e polgártársaik megtisztelését? Az igenlő válaszra mind a
hatot fehér gyapjúpalástba öltöztetik s a város palotájának két
donjonjába külön zárják, a piaczra sereglett nép láthatja őket és
elhalmozhatja magasztalásaival vagy ócsárlásaival tetszése szerint.
A palota kapuit azután bezárják, senkinek azon kimenni nem szabad.
Bejönni csak a titkos szám szerint került sorshúzó gyermeknek.
Odabenn a szavazatokat számítják össze.
Ezen a napon a választás eredményének kihirdetéseig senki se ételt, se
italt nem kap Raguzában. (Bölcs intézkedés!) Éhen, szomjan, epedve,
tikkadva lesi a nép, a míg az erkély szárnyajtai megnyilnak, s kilép a
proveditore, a dieci kiséretében és kihirdeti a némán figyelő sűrű
sokaságnak, hogy a mai napon a nép akaratából és Isten jóvoltából új
rettorévá megválasztatott – «Damiani Judás!»
A milyen harsogó üdvrivalgás fogadja egyrészről a kijelentést, olyan
dühordítás kiséri azt a másik oldalon. A Boboli párt átokban,
szidalomban tör ki; de elnyomja valamennyit az összes harangok bimbam
zúgása. Siet azonban mindenki a közlakomához, a nép közé odavegyülnek az
italárulók; ma minden a győztes rettore rovására megy: a választás után
szabad a dobzódás. (Különben a mi az olaszoknál dobzódás, az a
magyaroknál kóstolónak se járná meg.)
A várospalota kapui azonban még mindig zárva vannak.
Odabenn olyan szertartás folyik le, a melynek titkait csak a száz
tanácstagnak szabad megérteni.
A volt rettore ruházza át a hivatalát az ujon megválasztottra. Ez a
dicséretes szokás. Magának az elődnek kötelessége az utána trónra lépő
fejére feltenni az arany rettoresüveget, feladni rá a biborpalástot és
resignálni a kezébe a köztársaság kormányzatát.
Boboli Péter és Damiani Judás körülbelül egyforma életkorú férfiak: mind
a kettő közel a hatvan évhez. Boboli galambfehér hajat és szakállat
visel; Damiani haja és szakálla ellenben fekete. Nem festi ő azt, csak
ólomfésüvel szokta fésülni.
A megbukott rettore fölséges nyugalommal jár el tisztségében. Még csak
rezzenése a hangjának sem árulja el belső elkeseredését.
Átadja az utódjának a köztársaság törvénykönyveit, a mikre az a
jelenlevők előtt ünnepélyesen megesküszik; az eskü végén kötelezi magát
fejedelmi méltóságának a jövő husvét szombatján való letételére.
Arra a proveditore átadja neki a jelen hónapra szóló rettori fizetését:
piros selyem erszényben öt darab aranyat. (Tehát egész évre 60 arany a
hatalmas Raguza köztársaság uralkodójának civillistája.) Azonban mint
legfelső bíró, azonkívül mindennapra kap egy aranyat; de ezért minden
törvényszéki ülésben jelen kell lennie.
– És most halld meg tőlem a kötelességeidet, a melyeket a saját
vállaimról a tieidre rakok, szól Boboli az új államfőhöz. Viseltem
azokat készséggel, leteszem megnyugvással.
Nagy sora van azoknak!
Hadat és békét intézni, külhatalmak követeit elfogadni, s azokhoz
követeket küldeni titkos utasításokkal, még szorgalmasabban pénzzel.
Mert a raguzai köztársaság legnagyobb hatalma a pénz. Fizeti a
nagyhatalmakat, fizeti a jó barátjait, fizeti az ellenségeit! a hogy a
régi közmondás tartá: fizet a pápának szeretetből, a spanyol királynak
barátságból, a maltai lovagrendeknek önérdekből, a franczia királynak
tiszteletből, a magyar királynak hódolatból, Velenczének gyülöletből.
(Pár század mulva még egy hetedik is került a társasághoz: a török
szultán; ennek fizetett félelemből: nem sokat, csak 500 zechinot. De a
mi a nagy vezérnek, a Kizlár agának, az anya-szultánnőnek, meg a
szultana aszszekinek adott ajándékokkal felment 20 ezer zechinóra; s
ezért biztosítva volt, hogy az ozmanok se szárazon, se vizen nem
bántják; Orkhán szultán kötötte Raguzával ezt a szövetséget; az eredeti
okmányra egész tintába mártott tenyerét rányomva manupropia gyanánt.) –
Ezért az olaszok úgy csúfolták Raguzát, hogy «sette bandiére» (hét
zászlós; – magyarul «hét kulacsosnak» mondanák).
Azután elmondta Boboli az új rettorenak, hogy a polgári és bünügyi
igazságszolgáltatásban mi dolgai lesznek a «pregadi»-nál, és azután a
rendőri, kereskedelmi és az ærarium publicum ügyeiben a
«Consigliatto»-ban, (melynek tagjai évi fizetésül három aranyban
részesülnek) minő ügyek tartoznak a «consulok»-ra, minők ismét a
«vérbirák»-ra? minők végre a hatos senátus appellatorium forumára?
Miféle törvényszék itél a «gyapjukereskedés» felett? meg a másik az
Indiából hozott áruczikkek forgalmából támadt ügyek felett? kik
vigyáznak fel az ereklyékkel való kereskedésre? Mi teljesítendő
feladatai vannak az öt közegészségi tanácsosnak, a kik a pestis
behurczolása felett ellenőrködnek? minő rendszabályokat kell e miatt
fentartani? kivált a mostani mozgalmas időkben, midőn egyik hajóraj a
másik után érkezik Palæstinából haza s hoz mindenféle urat és koldust,
szentet és rablót, apáczát és kéjarát vegyest? hogy kell azokkal
minőségükhöz mérten elbánni? Azután adott neki utasításokat a vám és
accisabeszedés módjairól, a pénzverés ellenőrzéséről, az idegen pénz és
hamis pénz irányában követendő rendszabályokról; a «della Raggione»
ellenőrző hivataláról, mely a depositumok, az árvák és özvegyek pénzei,
a köztársaság kincstára fölött őrködést gyakorol? majd hogy minő egyházi
beneficiumok várnak kiosztásra; Azután a fegyvertár milyen állapotba
helyezendő, az ujabbkori találmányok a vetőgépekben, a görögtűz
alkalmazásában, a kerekes hajók rendszerében hogyan érvényesítendők? A
két élelmezési biztos hol és miképen szerezze be az egész város számára
szükséges gabona- és húskészletet egész esztendőre? A pinczemesterek
hogyan ügyeljenek fel, hogy a bor meg ne hamisíttassék? Az építőmesterek
a város járhatóságára, az utakra miként vigyázzanak; a templomokat és
palotákat hogyan gondozzák? A nagy tanács secretariusa a titkos ügyekről
miként referáljon? S a consulok a nyilvános okiratokat hogyan állítsák
ki?
Azután következtek az instructiók, melyek szerint a szent Lőrincz
váracsban levő magyar helyőrség miként legyen vezényelve? majd hogy az
iskolában miféle tudományok taníttassanak, a dalmatáknak a latin és
olasz nyelvet mi módon, ha másként nem, erővel is a fejükbe verjék és
végül, hogy az öltözetek rendjét miként állapítsák meg?
Mikor aztán ezt a sok szép feladatot mind megértette az új rettore az
antistese ajkairól, végül azt mondá neki Boboli Péter:
– És azután még, utoljára hagyom, itt vagyon neked egy apácza: a ki
hírül hozá nekem mai napon, hogy a brantavölgyi három tüzes szentek
kolostorát elfoglalta az ördög, Boboli Iván képében, s elcsábítá annak a
fejedelem asszonyát: Daminai Lubomirát. Végezd el vele a «te» dolgodat!
Damiani Judásnak legelső hivatalos ténykedése az volt, hogy az apáczát
kihallgassa. Megértette az egész mesével határos történetet.
Azonnal parancsot adott, hogy a város kapuinál feltartóztatott
brantavölgyi apáczákat az énekmesternővel együt a Sant Andrea szigetre
kell szállítani. Ott van nemes hivatásukhoz méltó tér, a keletről
érkezett pestises betegek ápolása. Eddig az önfeláldozó missiót a
Parabolana apáczák töltötték be; de az ujabb időkben azoknak a száma
nagyon megfogyott. Ott szivesen lesznek üdvözölve s aztán lassan
időjártával eltakarítva.
Az énekmesternővel feliratta Damiani mindazoknak a fiatal szűzeknek a
neveit, a kik a tüzes szentek kolostorában csak ideiglenesen
férjhezmenetelükig voltak jól eltéve. Természetesen azért, hogy majd
azoknak a szülőit értesítse a veszedelemről, melyben ártatlan magzataik
forognak.
Azonban nem a szülőket értesítette Damiani, hanem azoknak a leánykáknak
a titkos imádóit, hogy «szabad a vásár!» A csélcsap leventék tudták meg,
hogy a szerelmi sóhajtásaik előtt megnyiltak a vaskapuk, s nem is késtek
a figyelmeztetést felhasználni.
Ez volt az első – keresztnevéhez méltó – perfidiája az új rettorenak s
ez csak bevezetés az egész uralkodása alatti szörnytettei sorához.
Raguza történetirói átokkal halmozzák el Damiani nevét, s az egész
korszakot, melyre árnyékot vet.
Ez az ember zsarnoka lett Raguzának, mert nemcsak hogy az év leteltével
nem köszönt le az uralkodói rangról, mint a köztársaság törvényei
parancsolták; de hét évig maradt meg abban erőszakkal s e hét év alatt
felfordult világ lett az egész dalmát tengerparton.
Damiani Judásnak ördögi gyönyörüséget okozott az az istentelen botrány,
a melynek a brantavölgyi kolostor volt a szinhelye. – Az a leány, a ki
kolostorba lépésével saját atyja fejére oly lesujtó itéletet mondott ki,
megbélyegezve annak szenvedélyes kicsapongásait, ime maga is ugyanazon
szenvedélynek tőrében esik fogva. Láthatja, érezheti most, hogy a
szerelem még az oltár hideg küszöbén is rátalál az emberi szivre: az
ellen nem védelmeznek meg se a litániák, se a jejuniumok. Damiani saját
bűne számára talált felmentést eddigi vádlója megestében. – S ehhez
járult az a káröröm, hogy a ki e hét országra szóló merényletet
elkövette, az ő régi ellenségének, Boboli Péternek az egyetlen fia.
Hires két név Raguza történetében! Az apát «Galeatoris» melléknévvel
diszíté fel a nép, a fiát «Canavelli a költő» pseudonymmal. Mind a kettő
ragyog: az egyik aranyban, a másik aureoleban. És e ragyogásnál azt
fogja olvasni az utókor, hogy a Boboli elrabolt egy szent szűzet az
oltár mellől! A tenger minden vize le nem mossa róla ezt a szennyet! –
És aztán a kapzsiság is talált táplálékra, a mitől meghizzék. – A fiatal
Boboli kénytelen lesz Lubomirát feleségül venni. Első házassága a
mossori knéz leányával érvénytelen, mert «raptus» és «clandestinus»
(rablás és alattomosság) esete forog fenn. Akkor a roppant gazdagság, a
mit Boboli halomra gyüjtött, egyesülni fog a Damiani-családéval. Ki fog
azontúl birhatni velük? – Végül aztán elősunnyogott az álszentesség
szemforgató szelleme is s azt suttogta, hogy a jó sors rendelte el ezt
bölcsen ekképen. A két ellenséges család gyermekei ily módon egyesülve,
szerelmük által végkép megszüntetik az apákról fiakra szállott ősi
torzsalkodást; és így minden, a mi történik, a béke és nyugalom helyre
állítására szolgál s Istennél tetsző dolog.