mostad volna meg inkább azt a lábost, hogy ne lenne rajta újjnyi
vastagságú a zsír, hát az a laskanyujtó olyan piszkos, mint egy szekér
tengely,--iszen majd tisztaságra tanítlak én.--Várj.--De azonban a
szolgálónak épen nem kellett várakozni, mert szélsebességgel csattant
meg arczáján Pióczáné tenyere. Azonban tapasztalhatá most Judith, hogy
elléte óta igen megtöretett házi hatalma, mert a szolgáló épen nem
lustán, sőt talán nagyobb erővel adá vissza a pofont. Hősnőnket
mérgében a guta környezé, s talán magát föltartani ragadt kezeivel a
leány hajába, ez hasonló erőszakkal markolá meg a fejkötőn által
Pióczáné kontyát, s a tűzhelyig hurczolta asszonyát, ki szemlátomást
gyöngébb volt. Itt a lábost földönték, melyben a szegény borbély
vacsorája melegült, s a forró lé Judith asszony lábaira önté dühét,
kit az erősebb szolgáló is lenyomván, hátát hangos ütésekkel döngeté.
A nevetséges csata zaját még inkább növelte mindkettejök szünetlen
visítása. S ki tudja, mily halálossá válhatott volna ezen veszekedés,
ha felesége szerencséjére, de saját szerencsétlenségére Piócza nem
jött volna. Ő hitvesére csak akkor ismert, midőn nagy ügygyel-bajjal
elválasztotta a csatázókat, de azon pillanatban reá is rohant gyöngéd
felesége, talán csak házassági szerelemből vele is megosztani azon
számos ütlegeket, melyekben őt a szolgáló súlyos keze oly bőven
részesíté. A hű cseléd azonban nem tűrheté ura megbántását, s rohanva
rohant Pióczánéra, ki nyakán függő fejkötőjével, borzas hajával, s a
vértől, méregtől majd felcsattanó képével foganatosan paródiázhatott
volna egy fúriát. De most csak egy czibálásra jutott ideje a
szolgálónak, mert a jó Kristóf tudtára adá, hogy ezen idegen nem más,
mint tulajdon felesége. A következő dolgokból pedig csak azt akarjuk
megmondani, hogy, mint természetes, Pióczáné megsértett méltósága egy
pillanatig sem tűrheté tovább a szolgálót, kinek is még azon este el
kellett takarodni. Piócza pedig egy erős és fontos erkölcsi oktatást
volt kénytelen eltűrni, a csapszékbe járás és szolgáló tartás végett,
mely tanítás a leselkedő szomszédok állítása szerint, gyakran
ékítteték föl holmi tettleges és ütleges phrasisokkal, melyeket a
közönséges életben «pofon» névvel fejezünk ki; ezt alkalmasint csak
csupa javítási czélból és nagyobb behatás végett tette Pióczáné.
Ily zengő öröm fogadá Judith ifjasszonyt házában. Térjünk mi azonban
vissza Szodorayhoz és Ilkához, kik Nagybányán, megtudván, hogy a
haramiák jó darab időtől fogva Szatmárba vonultak, és így Mármaroson
által biztosabban térhetnek haza, erre vették másnap korán reggel
útjokat.
NEGYVENKETTEDIK SZAKASZ.
Kik vártak az utasokra a hegyekben, és miképen fogadák el őket.
A hajnal fényes sugarai egy tiszta eget világítanak föl azon nap,
melyen Szodoray kedvesével Máramaros felé indult. Az erdők, hegyek,
rétek, már az őszi zöld mélyében tündököltek, s a szántóföldek
sárgasága nyilván hirdete később évszakaszt, midőn azon borzasztó
sziklaútra térünk, melyet beszélyünk második szakaszában írtunk le, s
a melyen Bogdanu Gyurka kiraboltaték. Ezen útnak Nagybánya felé nyiló
torkolatján tehát, azon reggel három férfi ült inkább szokásból, mint
a hideg ellen gubáikba takarva, bárány süvegeik mélyen homlokukba
nyomva. Az első mellett hosszú nyárs hevert, s kard villoga gubája
alól, e felett mindnyájan fejszékkel és puskákkal voltak fegyverkezve.
- Marosán!--kiálta az első, egy felettük magasan tornyosuló oromra
tekintve;--látsz-e már valamit?
- Most érkeznek a patakhoz, ők lesznek, öt-hat férfi, egy asszony is
ül a kocsiban.--Rajta kapitány!--felelé egy negyedik a magasból,
külsejére a többiekhez hasonló.
Pintye Gregor, mert ez vala a fölszólított, egyet füttyentett, ujjait
szájába dugván, s a völgy mélyéből tiz vagy tizenkét szálas férfi
mászott föl, mind egyenlő öltözetben a már leírtakkal, s Marosán is
leereszkedék őrhelyéről.
- Oszoljatok el, ti jobbra, ti balra, a sűrűbe, mi négyen e szikla
mellé vonulunk, lőni csak mi fogunk, ti nektek ölni nem szabad, azért
mihelyt puskáink ropognak, rohanjatok elő s kötözzétek meg az élőket,
de a ki gyilkol, azt vakszemével szegeztetem az első fára.
A haramiák szó nélkül vonultak el, s csak Pintye Gregor maradt három
társával előbbi helyén. Marosán, ki most Pintye Gregor kegyelmében a
Husztnál elveszett Kosztán helyét foglalá el, töré meg a csendet.
- De nem jobb volna valamennyit mindjárt itt összeölni?
- Nem, ez kis boszú lenne. Én Szodorayt és Ilkát elevenen akarom
elfogni, s tudja meg a vén Szirmay, hogy kezemben vannak, s csak
azután haljanak el kínosabb halállal--felelé Gregor.
- De nem hinném, hogy annyi nyugtunk lenne itt, mert Karácson, ki egy
hét óta oly keményen űzőbe vett, alkalmasint észrevette már hirtelen
távozásunkat Szatmár vármegyéből, s hamar nyomunkba fog akadni -
folytatá Marosán.
- Hirtelen távozásunkat!--s talán azt gondolod előle? Marosán, ne
említsd többé azon embert, én nem futottam előle, megtudtam, hogy
Szodoray haza viszi mátkáját, s a boszú intett ide--mondá Pintye
Gregor fölemelkedve, s szemei iszonyú harag tüzében forogtak.
- Uram!--szóla ijedezve Marosán,--ki mondta, hogy Karácson előtt
futottál?
- Nem,--de mégis,--ha azon embert halva terítnéd lábaimhoz Marosán,
- ezer arany lenne jutalmad--viszonozá Pintye Gregor, s az előbbi
iszonyúság haragjában fájdalommá változék.
- Miért nem lőtted hát agyon, midőn ma egy hete alig tiz lépésnyire
ment el előttünk, s mi a sűrűben rejtve valánk? az én puskám nem volt
töltve.--Kérdé Marosán.
- Én akkor gyenge voltam,--te okát nem is képzelheted, de csak máskor
hozza őt az ördög nyársom hegyére.--De már ideje, vonuljunk el.--S a
szikla mögé bújtak a haramiák, kiki alkalmas állást keresve, mely mind
lövésre, mind elrejtésökre egyiránt alkalmas. Kevés ideig vártak e
helyzetben, midőn Szodoray és Ilka öt szolga kiséretében az út magasán
megjelentek. Az ifjú kedvesével, a kocsis, és egy szolgáló a kocsin
ültek, négy szolga mellettök lovagolt. Ezekre irányzák csöveiket
Pintye Gregor és társai, s egy durranásra mind a négy halva terült le
lováról. A többi haramiák is elő rohantak, és Szodoray, mielőtt
védelemről gondolhatott, megragadtaték s erősen megkötöztetett, -
hasonló sorsra jutott Ilka is.
Pintye Gregor megfogatá őket, s egy tekervényes úton a völgybe
vezetteté, gúnyolva Szodoray minden igéreteit, ha őket szabadon
eresztené. A völgybe érvén, egy elrejtett barlang durván faragott, de
erős ajtaját nyitá meg a haramia, s bele taszítá foglyait, kik az ő és
Marosán vezérlése alatt egy tág szikla terembe értek, melybe a
haramiáknak sokféle butyoraik valának rakva. Itt röhögő gúnykaczajjal
hagyá el őket Pintye Gregor, gyakor látogatást igérve, s bezárá a
terem ajtaját, innen pedig még egy hosszú tornáczon kellett végig
menni a barlang nyilásáig, hol a második ajtó volt, semmi kiabálás sem
hangozhaték ki a mély üregből, s így a boldogtalan foglyok kénytelenek
voltak lemondani minden segedelemről, ha csak az isteni gondviselés
egészen véletlen nem küldené azt. A haramiák eltávoztak a magas útról,
eltakarítani rablások nyomait.
NEGYVENHARMADIK SZAKASZ.
A negyvenkettediknek folytatása.
Szodoray és Ilka lelkében a bú oly sötéten éjszakázott, mint körülök a
barlang mély homálya. Elveszteni valamit, mielőtt az ember birtokának
tökéletes reményében lett volna, már csak azért sem oly sajnos, mert
ezen esetben mindig kétségek szoktak a lélekben támadni, a vágy
teljesítése felől, s így a lélek megrokonul valamennyire az elvesztés
gondolatával; de megfosztatni valamitől, minek bírására az ember
minden kétség nélkül számolt, csak váratlansága miatt is véresebb
fájdalom. Ily állapotban leljük a boldogtalan szeretőket egy dohos
barlang mélyében, s hatalmában egy embernek, kinek ajkain az irgalom
ismeretlen szó és szívében ismeretlen érzet vala, s ki e felett
ellenök, különös boszú által hevítteték. Keményen hátrakötött kezeik
még azon örömöt sem engedék, hogy egymás karjai közt sirathassák
boldogtalanságukat. Ilka Szodoray mellére hajtá fejét, s ennek ruhája
a haramiák erőszaka által fölszaggatva lévén, érzé kedvese forró
könnyeit szívére gördülni.
- Ne sírj édes Ilkám, az Isten nem mentett meg ennyi bajból, hogy
nyomorún veszítsen el egy haramia barlangjában,--vigasztalá Boldizsár
kedvesét, ki csak hangos zokogással felelt.
De most egy zaj a barlang belső oldala felé vonta figyelmüket; úgy
tetszett nekik, mintha lassan egy ajtó nyittatott volna meg, s
nemsokára lassú léptek is hallatszának s midőn meredten és
lélegzetüket elnyomva figyelmeztek foglyaink, egy «pszt, pszt»
hangzott füleikbe.
- Ki bujkál itt a sötétben?--kérdé Szodoray,--még itt is haramiák
leskelődnek.
- Kérem alázatosan, én sem vagyok itt sokkal jobb állapotban, mint
kegyelmetek--suttogá egy szózat a barlang hátulsó szögletéből, s
pisszegő hangjából czigányt lehetett gyanítani,--ha kegyelmetek el
nem árulnának, talán segíthetnék.
- Hogy árulnók el azt, ki életünket megmenti--felelé Szodoray, -
bőven megjutalmazlak, csak igéretedet teljesítsd.
- Hát várjanak egy kicsit--viszonzá a szózat. Nemsokára tüzet ütött
ki, s a sűrűn pattogó szikrák, egyes pontokat világítva föl, még
borzasztóbbá tevék a barlang homályát; hamar gyertya égett, s ennek
világánál látá Ilka, hogy megmentőjök nem más, mint Pintye Gregornak
hajdan Husztra küldött heroldja, Móre a czigány, kinek is első dolga
volt most a foglyok kezeit föloldani.
- Hogy jutottál te e bűnfészekbe?--kérdé Szodoray a czigányt.
- Hát téns uram, én valaha czimborája voltam Pintye Gregornak, és
becsült is ám a kapitány, a kisasszony látott is Huszton, hová mint
követet küldött vezérem; de ott majd kikapták alólam a földet, vagy
engemet a föld felől; a bástya bedűlése által ugyan kiszökhettem, de
nem sokára láttam, milyen gyümölcsöket termettek a fák a huszti
erdőben. Ez nagyon megijesztett, mert a vadalma állapotját soha sem
irígylettem, oda hagytam tehát a zsiványságot; de hasznomra akartam
fordítani azt, a mit itt mulatásomban tapasztaltam: Pintye Gregor
minden kincseit e barlang egy rejtekébe rakta, s azt kívüle csak én
tudtam, ugyanazon titkos üregen által, egy rejtett ajtó is vezet a
barlangba s ezt is csak én tudom Pintyén kívül, arra lopóztam én be,
hogy el vigyem egy részét Pintye Gregor pénzének, mert egy részéért én
is fáradoztam, tehát igazságosan engem is illet. Épen kutatásom között
háborgatott a haramiák bejövetele, s legottan elbújtam, de rejtekemből
meghallottam, mily rettenetes bűnt forralnak ezen átkozott gonosztévők
nagyságtok ellen; ha tehát bíznának egy becsületes czigány legénybe,
én azon hátulsó ajtón kivezetném.
- Ha azt teszed--felelé Szodoray,--nem lesz szükséged a lopott
pénzekből gazdagulnod, én életed fogytáig eltartlak.--De egyszersmind
szorosan vizsgálni kezdé a czigányt; mindazon által kétségei hamar
eloszlottak, mert ez őket a mostaninál gonoszabb helyzetbe nem
vezetheté, Szodoray széttekinte a barlangban, fegyvereket kerestek
szemei, hogy védelme lehessen valami véletlen támadás ellen, de Pintye
Gregor alkalmasint, igen őrzé egy darab idő óta haramiái előtt e
barlangot, mert épen semmi sem találkozék benne, a mi nekik
szükségesebb szer lett volna, így tehát fegyver sem, és Szodoray
kénytelen volt puszta kezekkel követni szabadítóját. Ez azért a
gyertyával elő ment, s védenczét a rejtek ajtón át, melyet maguk után
ismét bezárt, egy alacsony tornáczba vezeté, ezen keresztül egy kis
üregbe értek, hol több teli zacskó hevert a földön, ezek közül a
legnagyobbikat bal hóna alá vette Móre, és némán tovább ballagott. Az
üreg másik végén ismét egy szikla torkolat mutatkozék, ez annyira
alacson volt, hogy a bemenőknek csak erősen hajolva lehetett tovább
haladniok. A tornácz fölfelé tekergett, s végre egy erős durva ajtó
előtt megszűnt. Móre letevé zacskóját, a gyertyát baljába fogta, s
jobb kezével gubája alól egy kulcsot húza ki, melynek otromba idoma
nyilván vallá, hogy vagy ő maga, vagy nembelieinek egyike volt
készítője.
- Tekintetes nagyságos úr, ha az ajtón kívül senki sem áll, meg
vagyunk mentve--suttogá a czigány. Ilka, kit az egész úton kedvese
vezetett, lihegni sem mert, és keményen simult Szodoray oldalára. Móre
már föl akará nyitni az ajtót, de azon pillanatban kívülről lépések és
beszéd hallatszott, a czigány hirtelen eloltá a gyertyát és védenczeit
kezüknél ragadván, az ajtó sarkánál egy a sziklába kissé benyúló
üregbe húzta. Itt lélegzet elnyomva vonultak meg, és szívök sűrű
dobogását kivéve a zajos élet minden jele eltávozék tőlök, csak Ilka
reszketett minden tagjaiban, alig tartva föl magát kedvese vállain.
- Az átkozott hajdúk hamar nyomunkba akadtak; de a rabokat magammal
hurczolom, míg csak lehet,--föl a hegyekbe futunk Máramaros felé. -
Zúga egy hang az ajtón kívül s könnyen ismerhető vala Pintye Gregor
szava.
- Már pedig Nagybánya felől is közelít üldözésünkre egy csapat. -
Mondá egy másik hang, s egyszerre vele a kulcs is nyikorgott, az ajtó
egészen kinyílt, és Pintye Gregor belépett, utána Marosán, a haramia
hirtelen becsapta az ajtót, és ismét bezárá, s haladék nélkül tovább
ment kisérőjével együtt, a sötétben nem is gyaníthatva foglyai oly
közellétét, annál kevésbbé, mert a napvilág betörő fénye ellen
árnyékot vetett rájok a benyitott ajtó is. Rabjaink, mély csendben
maradtak, míg a haramiákat elég messze nem gondolák, ekkor Szodoray az
ajtóhoz ugrott, elvevén Móretól a kulcsot, halkan felnyitá az ajtót, s
épen oly csendesen kiléptek mind a hárman. Szodoray ismét bezárá az
ajtót s a kulcsot benne hagyá kívülről, hogy akadály lehessen Pintye
Gregornak a felnyitásban. És minden sebességgel Nagybánya felé
siettek, hogy az onnan jövő csapattal találkozhassanak.
Pintye Gregor és Marosán foglyaikra nem akadván, annál inkább
elhültek, mert épen megfoghatlan vala előttök, hogy szabadulhattak
meg, erőszakos kitörésnek semmi nyoma sem látszott, az ajtók zárva
valának s a barlang titkos járásait Pintye Gregor véleménye szerint
csak ő maga és új beavatottja Marosán tudák, mert Mórét a huszti
követség óta holtnak vélte. Lámpással kezdék tehát a barlangot
vizsgálni s legelőbb is rejthelyeit, most vevé csak észre a kapitány,
hogy kincstárából a legkövérebb zacskó hibázik, ez tovább vezeté, s a
dugott nyilás ajtajánál, az itt-ott kőporral fedett földön lábnyomokra
talált.
- Itt kellett szabadulniok--ez leány-nyom,--kiáltá a haramia, nyitni
akará az ajtót, de midőn a kulcsot bele dugá, vevé csak észre, hogy
egy más kívülről van a zárban,--csak most szökhettek el, mióta itt
vagyunk, vágjuk be az ajtót--s fejszéjét ragadá.
- Menjünk ki a másik úton, így eláruljuk magunkat, s dugott
járásunkat.--Mondá Marosán.
- Az nagy kerület lenne, s ha már annyian tudják titkunkat, egy ajtó
roszul fogja védeni.--Felelé vezére, de az alatt már be is dűlt az
ajtó, még erősebb csapásai alatt. S most a kijátszott boszú, s
önbátorságának veszedelme egyiránt tüzelvén, majd öntudat nélküli
dühösségben rohant a haramia a magos sziklaút felé, hová csapatját
rendelé.
NEGYVENNEGYEDIK SZAKASZ.
Pintye Gregor iszonyú vakmerősége s annak foganatja. -
Az egész dolog vége felé megy.
Az országúttal határos erdő szélén állott a haramia csapat, midőn
Pintye Gregor hozzá érkezék. Boszúvágya még önbátorsága iránti
gondoskodásán is győzött, és szét akará embereit küldeni a szökevények
felkeresésére, de őrei jelenték, hogy a szoros út mindkét oldala felől
erős csapatok közelgenek, s további mulatás veszedelmes lehetne.
Boszankodva engede tehát a szükségnek, s parancsolatjára indult fel
csapatja a hegyekbe Máramaros felé. Alig haladtak azonban néhány száz
lépésnyire, midőn egy síkabb nyilt helyre érkezvén, egészen váratlanul
egy fegyveres csapat akadt elébök; ez a haramiáknál kétszer, sőt
háromszor is számosabb lehetett s jól fegyverkezett emberekből állott,
kik Máramaros vármegyétől valának küldve a haramiák üldözésére. Ezen
veszedelmes helyzetben a kétségbeesés is nevelé Pintye Gregor
természetes merészségét, nem tekintve az ellen nagyobb számát,
hirtelen rendbe szedé haramiáit, s egy vakmerő rohanást parancsolt, de
ellensége tudósítva lévén a zsiványok közellétéről, jobban vala
elkészülve, s minekelőtte ezek puskáikat elsüthetnék, már azok jól
irányzott lövésekkel legalább is felével csekélyebbé tevék Pintye
Gregor csapatát, s a rohanást megelőzve, maguk támadták meg az
elgyengülteket. A csata heves, de rövid volt, mert az élő haramiák
mindenik több ellenségtől vétetvén körül, csak hamar részint
elfogattak, részint megölettek, egyedül Pintye Gregor volt képes,
magát ereje és ügyessége által kimenteni a közveszedelemből,
természeti gyorsaságát igen növelvén megkeményült kóbor élete, nem
csuda, hogy üldözői közül egyik sem érheté utól, s így sérv nélkül
jutott a magos útra. Ennek azonban minden torkolata már hajduk által
volt elfoglalva, így jobbról és balról bizonyos volt a fogság,
hátulról nyomában az üldözők, s előtte a meredek sziklafal, melynek
szédítő magasságát és simaságát már említettük, de mégis csupán erre
lehetett szabadulást reményleni, idő legkisebb kétkedésre sem vala.
Pintye Gregor egy pillanattal átlátá az egész veszedelmet, oly gyors
volt elhatározása is; puskáját vállára veté s vasnyársát lábai közé
szorítva, mint a gyermekek pálczalovaikat, ennek hegyét keményen a
sziklafal párkányába nyomá, s hátát is hozzá szorítván,
villámsebességgel és minden sérv nélkül ereszkedék le a borzasztó
magasról, mert karjainak ereje által a hegyes nyárs bevéste magát a
sziklafalba, s tetejétől aljáig egy karczolatot képezvén, a rohanás
minden sebessége mellett is akadályoztatá az erőszakos elesést.
Üldözői, kik az út két végén tanui voltak a haramia képtelen
vakmerőségének, nem győzték azt eléggé bámulni, sok talán inkább
borzadtak a hallatlan tett látásán, mint maga Pintye Gregor véghez
vitelén. A haramia lent a fák közé vonta magát, s innen két út nyilt
szabadulására, egyik keresztül a barlangon, a hegy másik oldalára, de
ez többé nem vala bátorságos, mert Szodoray, annak tulsó oldalát már
könnyen elállhatá. A másik, mint már említettük, a tengerszem szélein
a fürészmalomhoz vitt, ezt választotta Pintye Gregor csak azért is,
mivel nem vélte, hogy ezen oldalt is elfoglalták volna már a hajdúk.
Ezen reménytől kecsegtetve sietett kitűzött czélja felé, hol bizonyos
szabadulását várta, s képzelhetlen gyorsasággal haladott a tó melletti
veszedelmes úton, s azon sziklához érkezék, melyen a tengerszem árjai
egy vízomlásban zúgtak alá, ennek közvetlen tövében feküdt a malom,
üldözői minden oldalról a hegy magosában követték, s tőlök végképen
megmenekedni, leereszkedni akart azon ösvényen, mely szorosan a
vízomlás szélén a fürészmalomhoz kanyarodott, s alól az erdő sűrűjében
mentve volt nagy kerületet tevő üldözői előtt. Azonban alkalmasint a
kergetők kurjongása által fölijesztve, az épületből hajdúk léptek ki,
előttök Karácson Tivadar.
- Itt a zsiványok királya, most el nem kerüli az akasztófát,--kiáltá
egy hajdú.
- Az akasztófát?--dörgé Karácson, és szemei a szólóra s a haramiára
villogtak, egy gondolat lobbana által fején: mi szégyen lenne, ha
Pintye Gregor az akasztófa alatt testvérének vallaná magát? Ezt meg
kellett előzni, a haramia halála úgy is elkerülhetlen volt, ne
történjék tehát hóhér kéz által. Hirtelen előragadá puskáját a hajdú,
testvérére irányzá s elsüté, a golyó azon pillanatban találta homlokba
a haramiát, midőn ez, puskája töltetlen lévén, baltáját veté
testvérére, de a lövés elgyengíté kezét s így a balta fáradtan csapta
vállba Karácsont, alig okozva egy kis daganatot. A haramia halva
rogyott a szikláról a zúgó patak mélyébe, s az esők által magasra
dagadt örvény hatalma ismét fölveté tetemét, s az első sziklához
zúzta, innen villám csavargásokban vitte tovább, s erőszakkal veté a
malomkerékhez, hol egy darabig fölakadt, míg a rohanó habok ismét
tovább hurczolák. Teste másnap lent a völgy mélyében találtatott egy
szikla aljában, de úgy összezúzva és töretve, hogy alig ismert reá
Karácson Tivadar, ki saját kezével ásott a patak mellett számára sírt,
és ő egyedül is temeté el, minden segéd és tanu nélkül.
S a mint fölhányva volt a sír, reá borult a vad hajdú, s átkozta a
benne nyugvót, de átka inkább fájdalmából, mint gyűlölségből
származott, s talán csak azért tevé ezt, hogy az átok haragjával
nyomhassa el azon szelidebb érzetet, mely a teremtés gyászos munkája
között fájdalmat és bút gerjeszte szívében; szégyenlé ezt a durva
lelkű, a fájdalom minden jelét férfiatlan gyengeségnek tartván, s
képesebb lett volna, míg hatalmában állott, inkább mindent elkövetni,
mintsem könyezni. Vannak pillanatok, melyek a legelkeményültebb
emberben is kitöretik a lágyabb érzelmeket. Tivadar ezen állapotban
volt most, meg-meg akadozott átkozódásaiban, végre elnémult,--szíve
szorongott,--keble dagadt,--s a mi talán életében alig történt, -
könyei megeredtek. Visszavoná most előbbi átkait, és szánni kezdé
boldogtalan testvérét, kit zabolátlan indulatai kitaszítottak az
emberi társaságból, s ki ezt megboszúlni akarván, magát annak ostorává
és gyalázatává tette. Búsongásából a hajdút, őt keresni jövő emberei
verék föl, hirtelen letörlé könyeit, megrázá magát s közönséges
komolyságát ismét föl vevé, tovább ment velök; de sokáig marczangolá
még azon gondolat: ily gyászos végre jutott az én testvérem,--a híres
haramia Pintye Gregor!!!
UTOLSÓ SZAKASZ.
Mely az utóbbiak után következik.
Szodoray és Ilka a haramiák barlangjából kiszabadulván, elérték azon
csapatot, mely Nagybányáról a haramiák üldözésére küldetett, innen a
városba mentek, onnan pedig az utak már bátorságosak lévén,
szerencsésen haza értek Fertős-Almásra. Az itt uralkodó örömöt leírni
fölösleges volna, csak azt említjük tehát, hogy megérkezésük után
harmadnap a kézfogó és nem sokára a lakodalom is tartatott Szodoray
Boldizsár és Szirmay Ilona között, s hogy ők, mint szerelmük
érdemelte, rokonaik és gyermekeik körében sokáig és boldogul éltek, s
csak akkor komorult el házasságuk ege, midőn több évek mulva előbb is
Ilkának anyja, azután bátyja az igazak békés álmába szunnyadtak.
Így a boldogság révébe vezettük hősünket és hősnőnket, csak az van
tehát még hátra, hogy többi ismerőseinkről is tudósítsuk olvasóinkat,
a mit a bevett szokás szerint ezennel és szép renddel megteszünk.
Bagosy és Babocsay, övék legyen az elsőség, mert ők nagy hazafiak, és
a hon bajnokai valának, szívökben híven buzgott a magyar vér. Ők tehát
még soká éltek, s az első alispáni hivatalban szerettetve, s
tiszteltetve mindenektől, mint magos érdemeik kivánták, s messze
terjedt el dicsőségük, melyet a tatárok elűzésében szereztek.
Karácson Tivadar a tatárok ellen mutatott vitézsége jutalmául nemessé
lett, Karácsonyi névvel. Ő tovább is a vármegye szolgálatjában és a
haramiák legkeményebb üldözője maradt. Testvéréről életében egy szót
sem említett, csak halála után akadtak örökösei azon írásra, melyben
apjának élete foglaltatott, s ez alá Tivadar saját kezével jegyezte
föl a következő szavakat:--Ezen szerencsétlen öregnek egyik fia én
valék s a másik Pintye Gregor,--a híres haramia, kit nehogy
szégyenemre az akasztófára jusson, saját kezemmel lőttem agyon.