ifjasszonynyal. Kristóf mester kipirongattaték a város tanácsa által,
miért nem nyeste légyen el nyakát Pintye Gregornak, de mivel ő volt,
ki a borsai szorosnál, a magyar rabok köteleit fölvágta, a vármegye
alkalmasint azon elvtől vezéreltetve, hogy egy embert ezerek kárával
jutalmazzon meg, kieszközlé neki Nagybányán és határában az egyedül
borotválható és seb-gyógyítható jogot, vagyis más szavakkal, míg ő
élt, nem volt szabad Nagybányán és határában magát más borbélynak
mutatni is. Ezen jogban igen sokat bízhatott Kristóf mester, mert
mióta bírásába jutott, sokkal többet borotvált véressé, mint azelőtt,
s általában azóta nem lehetett Nagybányán oly szép sima állakat látni,
sőt egy-két kificzamodott lábat, a helyett, hogy helyre húzta volna,
még félrébb igazított. A mi pedig feleségét illeti, Pióczáné
ifjasszony, folyvást a papucsot villogatá, míg férje, kit a rosz
nyelvszokás urának is nevezett, csak a borotvával dolgozott, túrós
haluskái ugyan egy idő óta bővebben jelentek meg, és szomszédai, egész
vénségéig mindig tudtak a fiatal bányász tisztéhez hasonló
történeteket mesélni, sőt a menyecske nyilván meghallá, hogy urának
igazsága volt, midőn a tatárok kutyafejeit eltagadta, mindazonáltal a
lakósok maig megmaradtak régi hitöknél, s a tatárokat folyvást
kutyafejű melléknévvel tisztelik; de azért Piócza viszonya feleségéhez
csak olyan volt, mint Aeolusé Júnóhoz, midőn az Istenek királynéjának
ezt felelte:
Tuus, o regina, quid optes
Explorare labor, mihi jussa capessere fas est.
Stiffelbauer még sokáig maradt városbíró, vagyis mint ő mondani szokta
«Judex Liberae Regiae ac Montanae Civitatis Nagy-Banyensis.» -
Hundeshagen hasonlókép sokáig volt jegyző, és folyvást oppositiót
képezett a tanácsban, később maga is városbíró lett, de ekkor
tökéletesen megfeledkezve előbbi elveiről, egészen Stiffelbauer úr
nyomdokaiba lépett.
Kordován János hajdan csizmadia czéhmester, most nagybányai senator,
és a város védelmezésének bajnoka a tatárok ellen, sokáig ült a
tanácsban, hol híven viszhangozta a városbíró utolsó szavait, s csak
akkor beszélt egyebet, ha átlyukasztott kalpagját emlegetheté, vagy
pedig azon kovács ellen szólhatott, ki a tatár rohanás idejében, a
csizmadiákat úgy meggyalázta. Kalpagja pedig otthon függött minden
látogatónak unalmára. Csak egy szerencsétlenség érte szegényt senátori
pályafutásán, leánya tudniillik, kit legalább is szenátornénak
készített, inasába szeretett, ki a tatárok ellen a csizmadia czéh
artilleriát, a vén puskát kormányozta, és mesterének kalpagját oly
irgalmatlanul meglőtte. Ez most fenyegeté Kordovánt, ha leányát neki
nőül nem adja, ki fogja hirdetni az egész világnak, hogy kalpagját nem
tatár golyó fúrta által, leánya is fejeskedett; mit tett volna a
boldogtalan senátor? a dicsőség fentartásának vágya győzött,--össze
adá őket, gondolván, hogy ő is csizmadia inasból lett senátor.
Gerai Mahmud Abdul khán sorsáról nem tudósíthatjuk voltaképen
olvasóinkat, mert házassági élete a szultán kisasszonynyal a hárem
titkai közé tartozik, csak azt mondjuk, hogy apja után ő uralkodék,
gyermekeinek pedig alkalmasint kellett lenni, mivel maradékai most is
élnek.
Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrád Friderik, mint mondá
római szent birodalmi lovag és több potentátok ármadájában dragonyos
kapitány, még sokat marchirozott, retirált, evett, ivott a világon ide
s tova, Muszkaországban jó darabig mulatott, de nyugtalan lelke, vagy
más okok ott sem hagyák nyugodni, s ismét kalandor éltéhez látott. Ott
volt, midőn Wallis és Neuperg Nándor-Fejérvárt a törököknek által
adták, s ezen capitulatiót ő a taktika postulatumának declarálta, még
sokkal azelőtt ellenben Marlborough és Eugen dicsőséges diadalmukat
Hochstädtnél egy vakmerő gondatlan tettnek nevezte. Végre sok
kalandjai után, melyeket, ha valaki összeszedni akarna, ezen czím
alatt «Tál és pohár» legillendőbben bocsáthatná közre--retirádát
fuvatott a halál, és berukkolt az
«edisti satis atque bibisti:
Tempus abire tibi est»
örök bíróhoz, rapportirozni ezen életéről, megtévén azon nagy
retirádát, melyet még a legvitézebb hadvezér sem került ki.
Bogdanu Gyurka, a moldovai bojár és kapitány. Ez fösvénységének méltó
büntetését kapta. Ujra kiütvén a háború a törökök ellen, Szodoray még
egyszer fölkelt hazája ellenségére; a Moldovába küldetett seregnél
volt, s egy csatában a török mellett harczoló Gyurkára akadt, ki az
ismert párduczbőrrel és kócsaggal volt ékesítve. Most teljesedék
Szodoray kivánsága, egy csapás leüté a bojár fejét, és vagyona ismét
vissza került birtokába.
More a czigány elveszté a barlangból kivitt pénzt, mely Pintye Gregor
minden kincseivel, részint az igaz birtokosoknak vissza adatott,
részint kárpótlásokra fordíttatott. More azonban ezt nem nagyon
sajnálta, mert neki Szodoraynál mennyei élete, az az elég inni és enni
valója, veres nadrága, zöld dolmánya, és semmi dolga sem volt, nyáron
a napon hevert, télen a cselédszobában; a suton legfeljebb ha
unalomból egyet hegedült, vagy néha egy jó ötlettel a házat
megnevetteté.
Pintye Gregor emlékezete annyira fölmaradt, hogy mint hajdanában
Julius Caesártól és Augustustól minden római uralkodó Caesárnak és
Augustusnak, az első Ptolomaeustól pedig minden egyiptomi király
Ptolomaeusnak hivaték, mint az ily elnevezéseknek a történetben még
több példái is vannak; úgy Máramarosban még ma is minden tolvaj, ha
csak két font sót lopott is, Pintye Gregornak neveztetik. Sőt most is
foly a köznép szájában egy monda, mely szerint Pintye Gregor nyugtalan
lelke azon barlangban, hol kincseit tartá, mintha azokat keresné, hiúz
képében maig is kóborol, és minden utasnak mutattatik azon hasadék,
melyet a leírt magas útnál, merész lerohanásakor vas nyársa vésett a
sziklafalba.
E szerint a lehetőségig híven tudósítván olvasóinkat mindenkinek
sorsáról, örömmel és bátran kiálthatunk föl, hogy történetünknek
VÉGE.
1 Verkhovina Mármarosban fekszik, tájékán a monda egy szerecsen király
tömérdek kincseit állítja elásva lenni.
2 Orvosi naplókönyv.
3 Bikkalja nagy erdőség a szatmári megye és Erdély határain.
4 Padisa, neve a török császárnak.
5 Kizlár aga, a fekete heréltek feje több keleti udvaroknál.
??
??
??
??