ki vele volt Pintye Gregorral való találkozásánál; ez egy moldovai
kalmár vala, e kereskedői utján kisérője a bojárnak, mind élte
módjában szükségesképen szerzett tapasztalására, mind elméje
természeti ravaszságára, a kapitányt hatalmasan fölülmulá. A mit tehát
Pintye Gregor csak sebes árnyék vonatokban állíta a bojár lelkének
elejébe, azt Zakarovics Tógyer, mert ez vala a tisztelt kereskedő
neve, élénkebben festé ki, sok bölcs és drága oktatásokat adván a
kapitánynak, mint fejtse ki érzelmeit és szándékát Szirmayné előtt,
Bogdanu pedig, kinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy
okosabbaktól szívesen engedte magát vezéreltetni, de ezen jó is majd
mindig gonoszszá vált, mert azon okosabbak többnyire rosszabbak is
szoktak lenni: nagy figyelemmel és hirtelenséggel nyelte el akárkinek
oktatásait, mint a strucz eledelét, nem tudva megkülönböztetni az ízes
rizst, az égő széntől, úgy most Zakarovics körülményes útmutatásai is
tárt füleket és többszöri ismételés és magyarázás után kis emlékezetet
leltek nála. Nem akarjuk olvasóink türedelmét az untató leczkézéssel
kelletinél nagyobb próbára tenni, csak azt mondjuk röviden, hogy a
tanító elveinek helyességét, s a tanuló ügyességét a foganatból
tudhatják meg, s azért haladék nélkül ennek elbeszéléséhez kezdünk.
Egy félre fekvő szobában, majdnem erőszakkal elvonattatva leánya
testétől találta Bogdanu Szirmaynét, hosszan pillanta reá az asszony,
s alig apadó könyei új záporban törtek ki, eltöltve az arczák inkább
bú, mint öregség által vésett redőit. A bojár egy darabig szó nélkül
álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét
sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt
beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a
testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól
betanult leczke szerint kezdé beszédét.
- Az Isten vigasztaljon asszonyom; mert emberi erő nem adhatja vissza
kedvedet.
- Mégis örvendek, hogy részvételt mutatsz szerencsétlenségemen. -
Mondá az özvegy zokogása által szaggatott szavakkal.
- Bár minapi forró kérésemet megtagadtad, irántad s házad iránt viselt
tiszteletem mégis régi hevében ég, bár nem válhatott fiúi szeretetté.
Mondá Bogdanu.
- Egy szót sem arról--vága bele Szirmayné, mint ki előtt kellemetlen
dolog említtetik, és valami elhatározottság uralt hangjában annyira,
hogy Bogdanu e szavakat reményei sírénekének tekinté, a mi is annyira
megzavarta a fárasztó tanulás által gyengült elméjét, hogy az egész
fontos és szépítő előbeszédet átugorván, nyakra főre a csupasz tárgyat
hebegte ki.
- Az eltagadás mellett is mindig forrón szeretem a leányodat, most is
egy javára czélzó szándék hozott ide. A hír ugyan magában szomorú, de
még szomorúbb lenne rád nézve ezen dolog tudása nélkül maradni.
- S milyen új szerencsétlenség fenyeget?--kérdé Szirmayné.
- Eltagadták előtted, asszonyom, hogy Szodoray volt leányod gyilkosa.
Igen, igen, haramiáktól támadtatánk meg az erdőben, s egyre czélozván
közülök Boldizsár, véletlenül leányod szívébe talált.--Szirmayné
bámulásában és fájdalmában több fölkiáltásokat teve; de Bogdanu már
benn volt beszéde folyamában, s abból őt, míg maga fenn nem akadt,
kihozni olyan nehéz volt, mint bele vinni, s tovább is folytatá.--Ez
magában, mint véletlen eset nem hiba, de megtudván Szodoray Máriád
halálát, majdnem örvendezve mondá, hogy a szerencsétlenség itt is
szerencsével párosult, mert te Máriát akartad nyakára róni, s ő Ilkát
szereté, kinek elnyerésére nénje halála után több reménye van.
A szomoruság képes volt mindent elhitetni a szerencsétlen özvegygyel
Szodoray ellen, de mégis nem tehete föl ily rútságot felőle, kit
gyermek korától szeretett; gyanussá tevé még a rossz hírt előtte, hogy
azt egy moldovai s épen az általa megvetett Bogdanu Gyurkától kellett
hallani, hirtelen fölugrék székéből, s egy megvetés és harag között
lebegő pillanatot vetve a bojárra, szótalan a másik szobába eltünt,
bár igen nagy erőlködésébe került is az eltávozás.
Bogdanu egészen kiforgatva betanult szerepéből, talán nem tudva, mit
csinál, jó darabig várt még, de senki sem mutatván magát, mintha
leforrázták volna, eltávozott.
TIZEDIK SZAKASZ.
Melyben egyik hősünknek házi állapotja a lehetőségig híven leíratik. -
A bányai politikusok
nagy-gyűlése, kik és miről beszéltek abban, végre mi illetlenül
zavartaték meg az.
Térjünk el elbeszélésünk eddigi helyéről, Nagybányára fordulván.
Senkit sem akarunk a város leírásával untatni, csak annyi legyen
megmondva, hogy szemben a nagy templommal emelkedék Ablakosy úr háza,
melyben egy személyre akadunk, ki a jelen történetben nagy szerepet
igért játszani, ő lévén az első, kit kegyes olvasóinknak és szép
olvasónéinknak bemutatni szerencsénk volt. Kiki el fogja ezen
bevezetés után találni, hogy itten egyenesen Piócza Kristófot, lovagát
az éles borotvának, értjük. Ugyanis többször dicsérve említett
Ablakosy uram házából egy boltajtó nyilt az utczára, felette két sárga
réz tányért lengete a szellő, benn Piócza Kristóf épen utolsó vendégét
borotválta, körül törülköző kendők függöttek, s más szakállpusztító
eszközök valának láthatók, s a bolt hátulsó ajtajának kis üveg ablakán
a túrós haluskára tésztát gyúró fürge Judith, most férje után Pióczáné
asszonyom, Piócza Kristóf nagybányai chirurgus és borbély hites társa,
kandikála be; és így látják olvasóink, hogy ezen becsületes házban
minden úgy állott, mint azt Piócza Kristóf úr már az első szakaszban
előre érzette.
Alig törülte le borotváját s már lassanként több városbeli
«honoratiorok» ünnepi ruhában (mert vasárnap délelőtt volt) jöttek a
borbély műhelybe, vége lévén a nagy misének; úgymint a városi hajdúk
káplárja, a pénzverő hivatal szolgája, Kordován János csizmadia
czéhmester, s később minekutánna a templomot bezárták, a harangozó és
az egyházfi; mert mint minden új, úgy Piócza Kristóf műhelye is igen
csalóka kecsekkel bírt, s a fenn nevezett nagytiszteletű személyeken
kívül még néha egy-két bányamester, sőt a város aljegyzője sem tarták
méltóságok alatt a boltba tekinteni, s egy vastag könyvbe, mely ezen
czímmel Diarium medicum2 az asztalon hevert, és melyet más nagy
orvosok szokása után tartott Kristóf mester, még az is föl volt
jegyezve: hogy boltját a városbíró, polgármester s a tisztelendő
plébános úr együtt szerencsélteték jelenlétökkel, e felett egy felsőbb
rendű bányásztiszt igen gyakran alázta le magát látogatásaival, s
legottan sokfélét suttogtak a város vén asszonyai, kikhez
melleslegesen légyen mondva sok fiatal emberek is tartoztak, mi tehát,
hogy czéhökbe tartozóknak ne gondoltassunk, csak titkon akarjuk
olvasóink fülébe súgni, a mit a város eleven krónikái beszéltek;
tudniillik, hogy az említett bányatiszt inkább a csinos Jutka, mint
borotvaforgatásban ügyes férjének kedvéért látogatá meg a boltot.
Alig volt az említett társaság együtt, s beszéde tüstént a nap
tárgyára, az iszonyú tatárokra, fordult. A harangozó említé őket
legelőször, mondván, mi félelemmel tekint ő ki minden nap a
toronymagasságból Erdély felé, mert perczenkint előrohanhatnak azon
kegyetlen seregek veszélyt hozva édes városukra.
- Arról csak én tudok szólani--mondá Kordován János a czéhmester, a
fontosság kaptafájára huzván orczája bőrét, mert talán mestersége
iránti forró szeretetből csizmáival oly rokonságra jutott, hogy
csontjait, mint azokon a kaptafát, bőrnél egyéb nem fedezte.--A
szatmári oskolában volt egy professorom, az az óperencziától a Gönczöl
szekeréig úgy ösmerte a világot, s annak minden nemzeteit, mint Tamás
gazda--s itt a pénzverő hivatal szolgájára mutatott, ki egy tetemes
iszákos szász vala--a bányainspector úr ő nagysága pinczéjét. Ez
sokat beszéle nekünk a tatárokról, sőt olvasott is valamit felőlök egy
méz karalábékárment nevű könyvből (itt alkalmasint Roger nagyváradi
kanonok a IV. Béla alatti mongol pusztításról ezen czím alatt «Carmen
miserabile» írt munkáját érthette), de a könyv diákul volt írva, és
így mi kis diákok semmit sem érthettünk; annyit tudok azonban, hogy
ezen átkozott tatárfajnál a legjámborabb leány is kegyetlenebb, mint
nálunk egy haramia, nem boszúból és haragból ölnek és rabolnak ők,
hanem legnagyobb mulatságokra szolgál, ha a fegyvereik alatt, vagy
általok fejökre gyújtott házakban veszendő keresztények jajgatásait
hallják. Csak az erős ép férfiakat, és a fiatal szép leányokat viszik
magokkal fogságba, az előbbieknek sanyarú dolguk van, mert baromkint
kell dolgozni, de az asszonyok bézáratnak ugyan, mindazonáltal jól és
pompásan tartatnak, s ha valamelyik igen szép, tatár khánné is lehet,
sőt ha Konstantinápolyba eladják, még szultánné is válhatik belőle.
- Az ilyen fogság nem lehet a legszerencsétlenebb,--pattogá Juczi, ki
a beszéd vége felé a konyhából bejött, egyik kezéről a másikkal
dörzsölve a rájok ragadott tésztát, érdemes férje egy kissé boszúsan
pillanta reá, de Jutka ifjúasszony nem értett tréfát a házi uradalom
dolgában, felségbántásnak tartva minden szót és jelt, mely uraságával
nem tökéletes megelégedést fejezett ki, a csak nehány napi házasság
ellenére is tapasztalhatá már ezt Kristóf, mert a mint most boszús
pillanatát észrevevén feléje tekintett szeretett hitvese, hirtelen
epedező színt ölte sárga orczáira, nehezen kerülte volna el azonban
egészen a nem ugyan felség, de feleségbántási pert, ha a népleíró
csizmadia hirtelen egy bölcs észrevétellel s előbbi beszédje
folytatásával el nem némította volna az asszonyt.
- Bizony Jutka ifjasszony, nem fogná azt mondani, csak tudná úgy, mint
én tudom, mily utálatos legények azok a tatárok: apró zömök emberek,
veres hajok és szakállok, kis pislogó szemök, s e fölött meg
kutyafejök is van.
- Kutyafejök! az Isten őrizzen tőlök,--kiáltá föl Juczi minden vágyát
a khánné vagy épen szultánnéságra elvesztve.
- Kutyafejök bizony--erősíté tovább is a tudós czéhmester,--e fölött
még kutyaorrok is, mert csak úgy szagolják az elrejtett
keresztényeket, mint a legjobb vizsla a nyulat.
- A pócsi boldogasszony rontsa meg őket--sóhajtá Pióczáné keresztet
vetve--minekelőtte hozzánk érnek; undok egy fajzat lehet.
- He-he-he! Tamásnak beszél kegyelmed, Tamásnak Kordován mester, ezen
régi mesére Bécsben, hol én egy esztendeig voltam, s még azontúl is,
senki sem tart.
- Már akár hiszi Kristóf mester, akár nem hiszi, mégis egészen úgy
van, a mint mondottam,--hangzék a czizmadia felelete, s vagy nem
tudta tovább erősíteni állítását vagy méltónak nem tartá, mert Jutka
ifjasszony s vele az egész társaság vak hitelök jeleit adták, az
effélékben orthodoxus nő még ura térítéséhez is fogott, ámbár nem
apostoli szelíd lélekkel.
- Hát a mi Bécsben nincs, nem lehet az máshol? te Bécsben alkalmasint
csak tökfejekkel találkoztál, mert magad is csak azzal jöttél vissza,
s még sem akarod elhinni, hogy kutyafő is lehet embervállak között,
mért tanultál annyit, ha még azt sem tudod?
- Hiszen, kedves lelkem, nem értesz te ahhoz, én lásd sok geographiát
által forgattam, mert egy egész álló esztendeig voltam Bécsben.
- Kár pedig, mert az ökör csak ökör marad, ha Bécsbe hajtják is. -
Mondá fejét és teste fölrészét rázogatva a menyecske.
Ez, s még idegenek előtt mondva, Piócza Kristóf türelmének is sok
vala, szólni akart, és bátran szólani, s ki tudja bajnoki
elszánásában, miket nem vala véghezviendő, legalább is ütközet
támadott volna az új házasok között, ha az egyházfi ujságkívánása
mennykőhárítóként nem vezette volna más tárgyra figyelmüket, ugyanis
így kezde a tisztelt férfi beszélni:
- Én ma kora reggeltől a sekrestyében voltam, tehát semmi ujságot sem
hallhattam, mondják meg kegyelmetek, mi híreket hallani tegnap óta a
tatárokról.
A csizmadia ezen kérdés által ismét kedves folyamába hozatott, melyből
őt Pióczáék érzékeny házassági jelenetük kirántotta, s előbbi
ábrázatját fölvéve, kezdé a hallott híreket beszélni:--Már ma igen jó
kútfőből beszélhetek, mert tekintetes Bagosy László alispán úr
huszárjának csizmát mérni voltam, s míg reá ottan várakozám, a másik
szobából nyilt ajtónál sokat hallottam.
- Bizonyosan olyan huszár és hajdú forma emberektől.--Zavará meg a
czéhmestert Tamás, a pénzverő szolga, ki vetélkedője volt politikus
tárgyakban a csizmadiának, őt csúffá tenni akarva; de ez most igen
erős helyheztetésben volt, s azért győzelme előérzetében hangosan
felelt.
- Követem alássan, ott a tekintetes alispán úr, meg az öreg Babocsay,
meg az ifjú Szodoray, és más számos nemes urak voltak, nem illik, és
nem lehet mindent kifecsegni, a mit ily nagyúri emberektől hallunk, de
csak annyit mondhatok, hogy már Kolozsvárt s majd minden erdélyi
várost hamuvá égettek a tatárok, vagy százezer embert hordanak
magukkal az örök kegyetlen rabságba, s legalább is négyszer annyit
fölkonczoltak, nem lesz csoda, ha a szatmáriak egy reggel csak vért
lelnek a Szamosban víz helyett, mert a meggyilkoltak vére egész
Erdélyt elborítja már.--Mindenki átláthatja, hogy Kordován beszédje
folytában fölállított szabályát: meg nem mondani mindent, a mit oly
nagyúri emberektől hallott, úgy magyarázta; hogy többet kell azoknál
mondani, még tovább hazudta volna rettenetes híreit, de egy új vendég
zavará meg mulatságukat; ez egy magos férfi volt, erdélyi oláh paraszt
öltözetében, de csinosabb és tisztább minden sorsosainál, övében egy
kés rejtezett, mely nagyságára kardnak is beillett volna, kezében egy
nehéz balta villogott, merészen lépett be, idegennek tetsző
mindenekelőtt; csak a czéhmester dörzsölte homlokát, ki akarván belőle
feszíteni, hol láthatta légyen ezen neki ösmerősnek tetsző idegent, de
hiába erőlködék; nem úgy Piócza Kristóf, ő az első pillanatra
megösmeré Pintye Gregort a belépőben.
- Siessen, mester uram!--mondá a haramia nem durva, de parancsoló
hangon.--Pusztítsa el szakállomat, de csak hamar, mert ma még hosszú
utat kell tennem.--Ezután egy székre veté magát, baltáját mellé
támasztva, s kését az övben hagyva Kristóf szappant készíte ez alatt,
az ujságszerető csizmadia tudakozódni kezde az idegentől.
- Honnan jő kend földi?--vala első kérdése.
- Erdélyből,--volt a száraz felelet.
- De melyik tájékából?--talán csak nem űzik a tatárok?--Unszolá
tovább is a hallgatni akart haramiát Kordován.
- De nyomomban vannak--felelé amaz a kérdőre sem tekintve, ki azonban
meg nem csüggedve folytatá vallatását.
- De mi okból támadhattak azon zsivány pogányok békés hazánkra?
- Hogy a csizmadiákat mind megnyúzzák, mert a tatár khán nagybányai
czéhmesterüknél csináltatott egy pár csizmát, s az igen rosz volt. -
Szóla Pintye Gregor, s a csizmadia minden további kérdezéskedésről
megfelejtkezék, vetélkedője, a pénzverő hivatali szolga, nagy hahotára
fakadt, s a többi vendégek is, bár szelídebben, de elég harsányul
kaczagtak.
Ez alatt mindennel kész lett a borbély; beszappanozta a haramiát, s
már fél arczát leborotválta, midőn az ajtó hirtelen kinyilván,
Karácson Tivadar, a híres hajdu, lépett be. Első pillanatra megösmeré
Pintye Gregort, s egyenesen neki rohant, Piócza egy lökésre félre
bukott s egy borotválkozó szerekkel megrakott asztalt feldönte, a
haramia késéhez akart nyúlni, mert baltája az asztallal esett el, de
izmos üldözője előbb megragadá, s birkózásban kénytelenítteték
menedéket keresni. Egyenlő erővel ment a tusa, de mégis veszedelmes
lehetett volna a haramia részére, mert az általa megsértett csizmadia
s a collegáját segíteni kivánó városi káplár is már ellene készültek,
midőn Tivadar egy az asztalról leesett szappanos réztányérra tapodván,
elcsúszott, s majdnem egészen a földre terült s mielőtt fölemelkednék,
Pintye Gregor már a hátulsó ajtón kirohant. A konyhában Pióczáné
ifjasszony túrós haluskáit a földre teríté, s a kertfalon által
eltűnt, foganatlanul üldöztetvén Karácson összehívott emberei által.
TIZENEGYEDIK SZAKASZ.
Mely oly rövid, hogy kár volna belőle még rövidebb kivonatot adni,
de mindazonáltal is sok van benne.
Rövideden fogjuk említeni, hogy Bagosy összegyűjté a szatmári
nemességet Nagybányára, és számosan is seregeltek a haza oltalmára.
Egy részök tüstént fölfegyverkezett, s városi, falusi emberekkel és
vármegyehajdukkal egyesülvén, valami ezer emberből állhatott, ez
Nagybányán maradt Babocsay vezérlése alatt. Ez az egész vármegyében
tisztelt férfiú ötven éves lehetett, de alig vala esztendei száma
rajta észrevehető, hírét és tekintetét még a szabadságháborúban
szerezte. Rákóczi és a szövetségesek hadában a legjelesebb tisztek
közé tartozván, azóta nyugalomban élt, de a vármegye minden fontosabb
dologban nagy eszéhez és tapasztalásához folyamodott, mindig a legjobb
sikerrel. Most is első volt ő, kihez barátja Bagosy az alispán
fordult, s önkivánatára a nagybányai sereg vezérévé rendelt.
Babocsay maga választá alvezéreit és tisztjeit, több mint háromszáz
emberből álló lovassága kormányát Szodoray Boldizsárra bízta, ki régi
kegyencze volt.
Így készülve szüntelen fegyvergyakorlás között tölté a kisded sereg
kevés idejét, mely az ellenség betöréséig még hátra volt, szerencsére
a csapat nagy része még Rákóczi hadaiban szolgálván, már rég
tulajdonává tette a fegyverforgatást, s így minden jót lehetett
reményleni tőlök, annál inkább, mert tüzes hazafiság lángoltatá
vitézségöket, csak Türkenfrasz, a generális statusoknál volt kapitány
és szent birodalmi lovag, nem akart jót jövendölni egy sereg felől,
mely még egy fényes retirádában sem mutata militáris válort és
disciplinát, ámbár a magyarok természetes bravourját többé kétségbe
nem hozta, e felett a vezérről sem tarthata sokat, ki Montecuculi
Rajnáldnak épen nem nagy tisztelője vala.
TIZENKETTEDIK SZAKASZ.
A haramiacsapat véletlenül megerősödik, és kik által, Pintye Gregor
egy
merész tervet gondol.--A haramiák hadi tanácsa.--Egy fontos jelenet
a
haramia kapitány előbbi életéből,--készületek.
Minekutána Bagosy és Babocsay rendelései által a tatárok ellen
meglehetős bátorságba vagyunk helyeztetve, biztosan visszatérhetünk
elbeszélésünk második nézőhelyére, Husztra, hol is az ott hagyott
személyek az alatt nem kis veszedelemben forogtak. A nagybányai dolgok
vagy két héttel később történtek a huszti szerencsétlen napnál, azért
az időre nézve is kénytelenek vagyunk hátra lépni; de erősen igérjük
olvasóinknak, hogy mindazokat, kik már előbb vannak, utól érendjük.
Pintye Gregor végső beszélgetése után a bojárral a Huszt körül fekvő
hegységekbe vonta magát, egyikébe azon rejthelyeinek, melyek ezen
megyék minden részeiben ki voltak maga és emberei számára jegyezve, s
néhány nap mulva azon összejövetel után alig haladhata az idő éjfélig,
midőn a hold fényes világánál a völgy mélyébe vezető ösvényen egy
fegyveres csapat mindennemű bútorral jól megrakva közeledék,
öltözetük, mert oláh paraszt ruházatuk volt, s az, hogy így
megterhelve jőnek, nem támaszta épen félelmet Pintye Gregorban és
haramia társaiban, de mégis meglepetve voltak, mert maga körül állott
egész negyven vagy ötven emberből álló csapatja, két vagy három
kémlelődni küldött társain kívül, a közeledők huszan vagy harminczan
lehettek. Fegyvert ragadt azért az egész csoport, és puskáik a keskeny
ösvény felé feszültek, halált repíteni a jövőkre; de békét hirdetőn
zendült, a mint közelebb értek, a jövevények előtt Kosztán szava.
- Mondjátok meg a kapitánynak, hogy jó barátokat hozok, csak tegyétek
le a puskát s emeljétek a kulacsot Bama Bila Paskuluj egészségeért.
- Bama Bila Paskuluj,--mondá félig elcsudálkozva Pintye Gregor, de
nem mozdult ki helyéből, s a fegyvereket le nem rakatá, míg az őrök
nem jelenték, hogy az idegen valóban Bama Bila Paskuluj és csapatja
légyen; ezen új személy nem más volt, mint egy szilágysági
haramiavezér, kinek szándékát és jövetele okát tüstént önszájából
megtudandjuk.
- Mi jó hozott tégedet, talán csak nem szaladsz a tatárok előtt? -
Kérdé Pintye Gregor új collegáját.--Szeretem ugyan, hogy itt vagy, de
már régen kellett volna egyesülnünk.
- Hadd el pajtás,--felelé Bama Bila,--most van a legalkalmasabb idő
annyi pénzt szerezni, hogy mindnyájan gazdag bojárokká lehetünk
Oláhországban.
- Hogyhogy?
- Hát hallgasd ki csak Kosztánt, a kémedet.
Kosztán így felszólítva Bama Bila Paskuluj által, előállott híreit
beszélendő:--Legelőbb is belopóztam Nagybányára, ott annyit tudtam
meg, s ez nekünk elég, hogy minden pénzt, mely most, mint mondják, az
odavaló pénzházban nem kis mennyiségben vagyon, Husztra fognak vinni,
mert ott a várban biztosabbnak tartják a tatárok előtt, alkalmasint
Szigetről is mindent ide hoznak, sőt a mint hallottam a vármegye
pénzét is.
- Na pajtás!--mondá derült arczczal Bama Bila--erre csak reá ütünk
az úton.
- Nem hinném, hogy oly könnyű lenne, mint gondolod, mert igen erős
őrizete lesz.--Válaszolá szárazan Pintye Gregor, s nem igen tetszék
neki, hogy véletlen egy társra akadt, ki javallat tevésekre jogot
tart.
- Én is egy értelemben vagyok veled--vága közbe Kosztán.--Mert igen
erős őrizet rendelteték a kincs mellé, vármegyei, városi és
bányahivatali hajdukból, meg fegyveres bányászokból álló, Karácson
Tivadar vezérlése alatt; számok könnyen mehet kétszáz emberre.
- Ez már pedig a soknál is több.--Mondá More, magát az új
bajtársokkal megösmertetni törekedvén; de szavaira senki sem
hallgatott.
- Azonban el ne csüggedjünk, még olcsóbb áron is a miénk lehet a pénz.
A kiséretnek csak kis része marad Huszton a várat őrzeni, a többiek
hamar visszatérendenek Nagybányára, hol a tatárok ellen sereg készül,
mi lenne, ha a gyenge várra csapnánk?
- A gondolat nem rosz, és merész,--felelé Pintye Gregor,--már régen
forgattam én fejemben s közöltem Kosztánnal is, ki csak tulajdon
szándékomat adta vissza. Milyen szép lenne, ha míg ezen földön
kényteleníttetünk lakni, egy várat bírhatnánk fészkül.
- S rövid nap a máramarosi kincsek is ott leendenek.--Folytatá
Kosztán, örülve, hogy ura egyszer alázatos tanácsát szívesen fogadta,
bár annak származását magának tulajdonítá.--Így egy csapással többet
foghatunk.
- Ugy lesz!--kiáltá Pintye Gregor s ábrázatjáról a kételkedés
legkisebb háborodása is eltünt.
Bama Bila Paskuluj, ki csak közönséges útonálló volt, s legfeljebb
magányos lakok föltörésével foglalatoskodék, meg nem foghatá
czimborája merészségét, de a zsákmány tündöklése, és a czinkosa
valóján szembetünő bizodalom, mely mint mondatik, minden nagy
hadvezérnél előjele a diadalnak, elnémíták valamennyi a terv ellen
talán felhozandó okait.
Pintye Gregor nyugodni inté a haramiákat, maga pedig Bama Bila
Paskuluj és Kosztán, ki kedvencze volt vezérének, mint a csapat
«Achileus és Odyszeusza» egy személyben, mert bátorság- és ravaszságra
csak maga Pintye Gregor multa föl őt, ezek tehát hárman egy félrébb
álló földdomb ormát foglalák el, mely alá More teríté a henyéléstől
fáradt tagjait.
- Hát csakugyan ostromoljuk Husztot?--kérdé Bama Bila, miután
letelepedtek.
- A mit egyszer kimondok, azt csak tettel s nem szóval szoktam
ismételni.--Hangzott Pintye Gregor válasza keményen és
elhatározottan, mert ő új czinkosát hamar akarta szoktatni uraságához.
- S most azért már csak a dolog kivitele módjáról lehet szó.
- És hogy szándékozol a merész tervet végrehajtani?
- Az a körülményektől függ, ha a várőrizet számos nem leszen, s
keményen vigyázni nem fog, úgy éjjel mászszuk meg a falakat, s ha a
szoros vigyázat ezt nem engedné, körülveszszük és ostromolni fogjuk;
ha szükség, ágyúkkal is, düledező falai nem fogják soká kiállani a
tekéket.
- Ágyúkkal?--kérdé a bámuló Paskuluj, sőt maga Kosztán is
elcsudálkozék.--Honnan veszed azokat?
- Az én ágyúim itt teremnek az erdőkben. Hajnal hasadtakor harmincz
emberem az erdőbe megy s a legszálabb fenyőket vágja le, hogy a munka
gyorsabban menjen, még parasztokat is fogok hozzá szerezni. Azon két
nagy földfurót, melyek a sóbányák számára készültek, de általunk
elraboltattak, hozzátok elő, s a ledűlt fenyőket fúrjátok ki, s azok
lesznek az avasi király ágyúi. More pedig állítsa föl kovács műhelyét,
legényeket majd szerzek én neki, s abroncsokat készítsen, a csöveket
erősíteni, de főleg minden található vasat, ólmot és rezet hordjatok
össze, ha mindjárt Nagybánya vidékéről is, s a czigány segédeivel
belőlök ágyúgolyókat fog önteni.
- De hány lövést fog kitartani egy ilyen ágyú?--Kérdé Bama Bila.