leczkét adandó, ha Bagosy hirtelen félbe nem szakasztja beszédét. -
Máskor szívesen fogom hallani az úr észrevételeit, de most társaimmal
együtt rendelést kell tennünk a védelem előkészületeire.--Rögtön
meghatározák a két vármegye alispánjai, a szatmári főispántól gróf
Károlyi Sándortól is mindenről tudósíttatván egy levélben, melyet
Karácson Tivadar hozott, a nemességet Nagybányára és Szigetre a
fölfegyverkeztetés végett összehíni, midőn ezen hazafiúi törekvésökben
egy új szerencsétlenség zavará meg őket.
HATODIK SZAKASZ.
Nagy bú s ennek következései.--A szerelem, ha neheztel is, könnyen
megbocsát.
Két szolga egy leány holttestét hozta az előbbi vadászat helye felől,
s egy harmadik vállára támaszkodva az öreg Szirmay István közeledett,
sűrűn ömölve könyei borult szemeiből; az első pillanatban mindnyájan
Szirmay Máriát ismerék meg a halottban. Véres ruhája erőszakos
kimulásra mutatott, a szomoruság ezen új szerencsétlenség felett, csak
az általa gerjesztett bámuláshoz vala fogható. Egy darabig némán
nézegeték egymást, míg az öreg Szirmay István félig zokogva e
szavakban árasztá ki szívének mély búját.
- Hol van az a hyenáknál dühösebb haramia, ki ezen ártatlan teremtés
liliom virulását meggyilkolta?--Segíts meg, Istenem, erősítsd bűnös
lelkemet, nehogy kétségbeessem véghetetlen jóságod felett.
- Ki a gyilkos?--riada Szodoray a két fogoly rablóra.
- Azt köztünk ne keresd,--felelé az egyik alig rejthetve vad örömét.
- Urfi, te magad gyilkolád meg a kisasszonyt!
Bámulva s meredten tekintének mindnyájan Szodorayra, kiben a harag
minden érzetet elnyomott, mert a nemes ifjú nem képzelheté magát e
szerencsétlenség még csak véletlen okának is.
- Utálatos gazember! ily rémítő hazugsággal akarod befejezni
gyalázatos életedet? mondj igazat vagy kínos lészen halálod.
- Csak csendesen úrfi, én minden szavamat bebizonyíthatom; kérdezd
azon öreg urat--s itt Szirmayra mutatott a haramia--ismer-e engemet?
- Ezen rabló csapott engem a földre.--Mondá Szirmay a zsiványt
megtekintve.
- Ezen rabló--ismételé Boldizsár szavait a csudálkozás miatt hosszúra
nyújtva--hiszen az puskám előtt dőlt el.
- Igen,--de csak golyódat kikerülni,--folytatá a haramia felső
ajakát balra, az alsót jobbra rántva.--És fejem felett csapott az ón
a kisasszony szívébe, kit épen fogoly társam fosztani szándékozott. -
A másik haramia bizonyítá társa állítását s a társaság szánakozását a
gyászos áldozat felett annak ártatlan okára is kiterjeszté.
A már magában is szomorú eset szívszaggatóvá vált, midőn a még mindig
félre ülő Ilka testvére halálát megtudván, minden visszatartóztatás
ellenére is, a halott felé rohant és reá borulván, könye záporával
mosta testéről a véres foltokat, zokogás és mély fájdalma miatt szóba
nem foghatva bánata és kínjai nagyságát.
Szodoray kedvese mellé térdelt, elvonni igyekezvén a kétségbeesettet,
ki alig józanulva ön ijedéséből, minden haszon nélkül tevé ki a nehéz
küzdés veszedelmeinek lelkét, gyengén átkarolá a lánykát jobbjával,
míg baljával annak balját húzta el a testvér sebéről. Ilka nem látszék
érzeni és nem hallani imádója súgását, melylyel ez elhagyni kéré a
véres tetemet s annál nagyobb búra tetszék fakadni, mennél inkább
igyekezék őt kedvese annak tárgyától eltávoztatni. Végre annyiban
enyhült belső szorulása, hogy az édes elveszettnek nevét zengheté
lélekrepesztő hangon siránkozásai között. Erősebben ismételé
igyekezéseit Szodoray s érezhetőbben vonván el kedvesét a holt
testtől, egyszersmind füléhez hajla e szavakkal.
- Édes Ilkám! engedj kéréseimnek, ha szeretett nénéd ártatlan
gyilkosát tiszta lelked meg nem utálta.--Az utolsó szavak tőrként
csaptak a síró leányka szívébe, fölemelé fejét, melyet a bú örökre
nénje tetemére sújtani látszott s az unszoló felé fordítá s bár
gyászos vonásaiban leírhatatlan vala a szelidség, mégis egy
mennykőcsapás sem rázhatta volna annyira meg Szodoray lelkét, mint
azon szemrehányással s a harag egy kimondhatatlan nemével tele
pillanat távol minden gyűlölségtől, minden boszúvágytól, melyet a
gyászoló szép reá lövelle. Nagy fekete szemei harmatfelhős éjhez
hasonlának s belőlök neheztelés sugárzék, milyet az ég mutathat, ha
szánakozva és nem büntetőleg tekint a föld hibáira. S épen a haragnak
szelidsége zúzta össze a tüzesen érző Boldizsár lelkét, ő, ki a
legkitörőbb haragra kész, annál inkább, mert ismeré kedvese
elevenségét,--azt férfiú türelemmel fogta volna fel, semmivel sem
bírt ezen szende, de szívbeható neheztelés ellen fegyverkezni;
kedvesére tekinte, kinek nemcsak szemei könyeztek, nemcsak ajkai
vonultak sírásra, de egész valója egy még a halálos búban is édes
harmoniával gyászolt. Beszédre látszék törekedni,--talán a
szemrehányás szavaira. Szodoray nem tűrheté tovább.--Ilka!--sóhajtá
sűrű könyekben engedve utat bánatának--Ilkám!--s kezével takarva
arczát, elfordult.--Boldizsár!--suttogá Ilka, hangja a neheztelés és
engesztelődés között küszködvén, az ifjú félénken tekinte reá, de egy
pillanat egészen elváltoztatá a lányka arczát, bár búja inkább
nevekedni, mint enyhülni látszott; mert most érzé, hogy nincsen
erejében nem szeretni azt, ki bár ártatlan oka nénje halálának.
- Ilka! te megbocsátasz.--Sóhajtá Szodoray, látván, hogy a szerelem
napja sugárzik által kedvese képén a neheztelés fellegein és
elfelejtve minden körüllévőket, egy forró kézcsókolással pecsételé az
engesztelődés néma, de tisztán érthető egyezését, s Ilka egy sokat
kifejező kézszorítással monda igent, mire azonban inkább szíve titkos
sugallása, mint búján kívül minden egyébről megfelejtkezett elméje
készteté.
Néma tanuja volt eddig az egész társaság a szerelmesek bújának, míg
Bagosy, ki a lesújtott öreg Szirmayt vigasztalá, elvonta őket félig
erőszakkal a holt felől; mert Szodoray a szerelme egére oly komoran
vonult felleg miatt, nem láta már egyebet, mint ön szíve üdveinek
veszedelmét. Kemény parancsolat adatott a főbbek által mindeneknek a
szerencsétlen anya előtt leánya esetéről legkisebbet sem szólani,
legkevésbbé pedig annak véletlen okozóját tudtára adni. A halott
biztos emberek által más úton Husztra küldetett, s a vadászok szomorún
a kettős szerencsétlenség miatt a levélszín felé ballagtak.
HETEDIK SZAKASZ.
Víg lakoma helyett gyászos tor.--A dragonyos kapitány rendíthetlen
lelket mutat s
rettenetes pusztítást követ el.--Az anya szenvedései. A szerelmesek
bucsúja. Elutazás.
Alig érkeztek meg vadászaink a levélszín közelébe s már rosszat
gyanítón futott elébök Szirmayné, aggodalma még inkább nőtt, midőn
csak egyik leányát látá, ezt is kisírt szemekkel, és halaványulva a
még reggel oly rózsapiros arczokat.
- Mi bajod, édes gyermekem?--kérdé leányát.
- Semmi, édes anyám, már semmi.--Felelé újra kitörő zokogását alig
nyomhatva le Ilona.
- Semmi.--Vága beszédébe Bagosy--Marira egy vadkan rohant s agyara
ruhájába akadván, a földre dönté, egy kevéssé meg is vérezte, de nem
veszedelmesen.
- Istenem! hol van ő? talán már meg is halt!--kiáltá Szirmayné.
- Őt Husztra küldtük, mert a vadászat közelebb vetett a városhoz, mint
ezen levélszínhez.--Felelé Bagosy.
- Föl hát!--Jancsi fogj be,--én tüstént Husztra megyek, az anya
ápolja beteg gyermekét.--Siessetek!--Így s még több fölkiáltásokkal
fejezé ki a szerencsétlen anya bánatát. Sikeretlen vala minden
igyekezet őt lecsillapítani s végtére a férfiak is kénytelenek voltak,
szándékában megegyezni; sógora, Szirmay István, ki legjobban tudta
magát régi ismeretségénél fogva sógornéja természetéhez alkalmaztatni,
követé. Elindultak tehát, s az anya mindig növekedő félelme miatt
Ilkát is elvitte, ne hogy felügyelése nélkül maradván, őt is baj érje.
A többiek a már kész ebédhez ültek, részint azért, hogy a rémült anyát
még inkább ne ijeszszék, részint, hogy míg ők az ebéddel
foglalatoskodnak, az előre Husztra küldött szolgák minden
megkivántatót elkészíthessenek a nemeseket Nagybányára vagy Szigetre
vinni.
Az ebéd másképen esett ki, mint a reggeli vidámság jövendölte, de
egészen megegyezőleg a nap boldogtalan híreivel és szerencsétlen
viszontagságaival. Majdnem szótalan ültek az asztalnál s az ételek és
italok sem dicsekedhettek a legnagyobb kelendőséggel, de az igazság
kényszerít megvallanunk, miként Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik
volt hollandi kapitány minden tekintetben dicséretes kivétel volt;
mert ő mindig igyekezett, hol jobb, hol bal szomszédjához hajolván a
csendet megtörni, majd a szemközt ülőkkel cseréle egynehány szót vagy
az egész asztalhoz intézé beszédét, de ezen utolsó esetben épen
sikeretlenül, mert egyik a másikra hagyván a feleletet, végre senki
sem felelt a lovag nem csekély boszúságára, a mit ő az öblös serlegek
nedvével igyekezett lemosni; de nehezen érhette el czélját, mivel az
orvosságot az evés végéig folyvást és nagy mennyiségben használta s
mégis mindamellett vészt és pusztítást látszott haragjában esküdni a
feltálalt ételeknek, mert a mi közelébe hozatott, az csak nagy
csonkulással juthatott tovább, kése, kanala és villája oly serény és
foganatos mozgásban voltak, mint kardja még alkalmasint egy csatában
sem; bátorsága, midőn Szodoray reá ijesztett, a taktika szabályai
szerint szívéből hihetőleg gyomrába, mint biztosabb positióba retirált
s ott mostan a máramarosi ebéd sültjein tőn pusztítást vitézi haragja,
mely eredetileg a kerimi tatárok ellen lett volna irányzandó. Nem
akarjuk ugyan bizonyosan állítani ezt vagy kereken kimondani, hogy a
nemes lovag minden más lelki és testi tehetségek előtt főleg sokat és
jól emésztő gyomorral volt ellátva, nem, mert ezt csak egy ebéd miatt
erősíteni, rágalmazásnak magyaráztathatnék, annál inkább, hogy az
egykorú krónikák, melyek mégis sokkal csekélyebb tárgyakat
följegyeztek s jelen történetünknek forrásul szolgálnak, mélyen
hallgatnak Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik,
római szent birodalmi lovag és több potentátok seregében volt
dragonyos kapitány érdemeiről, meg lehet hosszú s a pogány tatárok
miatt nem épen bátorságos utazása ingerlé fel annyira étvágyát; a ki
azonban olvasóink és olvasónéink közül a kapitány iránt különös
részvéttel viseltetik s a fentebbi tárgyról körülményesebb tudósítást
óhajt, azt csak elbeszélésünk további folyamatjára idézhetjük, talán
későbbi és többszöri alkalom napvilágra hozza azt, a mi vitézünk első
jelenésekor homályba borulva maradt, most még csak azt az egyet
akarjuk megjegyezni, hogy Bagosy minden komolysága mellett s az általa
tisztelt magyar vendégszeretet ellenére is, el nem titkolhatá ezen
máramarosi tiszti társának fülébe súgott észrevételét.
- Ha kapitányunk a csatamezőn tizedrész annyi pusztítást tesz, mint az
asztalnál tőn, megköszönhetjük Steinville tábornoknak küldetését.
Ebéd után mindnyájan Husztra indultak, hol a szerencsétlen anyát
leánya teteme felett találták bújában magánkívül; minden vigasztalás
foganatlan volt, s nehezen lehete a kétségbeesettet reá venni, hogy a
szeretett testével s még élő leányával haza térjen Ugocsába Fertős-
Almásra, elindulására azonban legalább is a következő napot kelle
elvárni, mert az első bú hatalma őt mindenre képtelenné tevé. Még
nehezebb vala Szirmay Istvánt sógornéja elkisérésére birni, az öreg
hazafi jelen akart lenni a haza védelmére czélzó tanácskozásban, s
tettlegesen résztvenni minden ide tartozóban, csak miután
megigérteték, hogy tudósíttatni fog mindenről és később a
készületekben régi tapasztalása, és buzgó hazafisága el nem
mellőztetnék, győzött keblében a rokoni szeretet. Még hevesebb, de
rövidebb küzdés dúlá Szodoray lelkét, neki ugyan senki sem ajánlá
Szirmaynét elkisérni; de annál forróbban unszolá szíve vonzalma, mégis
átlátá, mily illetlen lenne elhagyni a komoly foglalatosságot, mely őt
a haza védelmére szólítja, s nemesi tartozásának betöltésére, egy
lánykát turbékoló galambként követve. Meglesé azonban az első
pillanatot, melyben kedvesét egyedül találhatá, hogy tőle nyilván
hallhassa az engesztelés szavait, s megbocsátását a véletlenül okozott
szerencsétlenség miatt, s búcsút vehessen a veszélylyel fenyegető idők
által talán hosszúra nyúló elválás előtt. A leánynak ugyanezen
szándéka lehetett, mert alig vette észre kedvesét közelében járni,
tüstént elhagyá úgy is sokaktól körülvett anyját, s tetszőleg háborgó
indulattal, kétes lépésekkel haladott Boldizsár felé, ez a tágas
várbeli szoba másik végén állott magába merülten a falhoz dülve
egymásba kulcsolt karokkal, csak néha emelve pillanatát a túl oldalon
álló csoportra, melyben kedvese is mulatozott, midőn Ilkát maga felé
közeledni látá, mint öröm villanása egy eleven pirosság futá el
arczait, mely a leányka arczain visszasugározni látszék, oly hirtelen
változék annak is rózsává halovány színe, egymás tekintetébe merülve
némulva látszának egy perczig, mig Szodoray Ilka kezét megfogva a
csendet felbontá.
- Imádott Ilkám, zengje most elválásunk előtt, ezüst hangod azt
szívembe, a mit már szemeid szende sugarából, édes kézszorításodból
olvastam, Isten látja lelkemet, mily kínok szaggatják, de kész vagyok
őket tűrni bár ártatlanul, kész minden szemrehányást békével
szenvedni, csak pillanatod szelidsége, csak szerelmed enyhítse
fájdalmamat.
- Nem, Boldizsár, ki neheztelne embertársára a kegyetlen sors csapásai
miatt, egy pillanatra ugyan--megvallom--fájdalmaim ártatlan
szerzőjük ellen gerjesztettek, de csak egy perczig tartott az
igazságtalan indulat, egy szó, egy pillanat tőled elég volt azt
eloszlatni, s csak azt mutatá, milyen irthatatlan szerelmem, s milyen
erősen áll minden szerencsétlenség felett.
E beszéd közben a szomszéd szobán keresztül egy erkély idomú kis
oldaltoronyba értek: a kilátás a magas bérczen fekvő vár ezen fenn
részéből messze és nagynemű vala, a zöld völgyet hasítá a már egyesült
Tisza, itt még tisztán és világosan folyva kövicses medrében. Huszt
mezővárosnak békés telkei alig láthatón a lefüggő szikláktól zajtalan
állottak, mert lakóik mezei munkával elfoglalva látszottak izzadni,
míg barmaik a városszélen egy alacsony bokrokkal gyéren benőtt mezőn
legeltek, minden oldalról bérczek magasabb és magasabbra emelkedve
zárák a láthatárt, alul gazdag lombú tölgyek, feljebb fenyűk tavaszi
eleven zöldével borítva, magasabban kopár szirtek még vereses zöldben
tüntek elő, s a távolabb csúcsokat a nap sugaraiban ezüstként ragyogó
hó fedezte. Nem érdeklé a látvány szépsége a szerelmeseket, legalább
nem látszék érdekelni, de tagadhatatlan befolyása minden magos
szépségű vidéknek az érzékeny kebelre, bármely vihar dúlja, bármely
érzelem epeszsze, és bú faggassa is azt, így a szeretők szívének bár
tudtok nélkül leggyöngédebb idegeit érinté az egy fenn bájú vidéken a
tavasz virányaitól a tél legzordonabb jeléig varázs harmóniában
összeolvadt természet szépsége, s édesebben költé a szerelem néma, de
szeretőknek oly könnyen érthető beszédét, mely a szemekből, az arcz,
az ajkak minden mozdulatiból oly igézőn tud szólani a rokonérzetű
kebelhez. Ezen a földi lét talán legboldogabb állapotjában elmerülve
állottak ők némán egy darabig. Ilka képéből természetes, pajkos
elevenségének majd minden jelei eltüntek, mert a hatalmas érzetek, s
mindnyájok leghatalmasbika, a szerelem, az eleven charactereket
komolyabbá és mélyebb érzetűvé teszik, mint a természettől komolyokat,
ezen változás alkalmasint onnan származhatik, mivel az érzelem forró
örömét, vidám lelkök a nékik oly természetes vígság által kijelelni
igen csekélynek tartják, s egy tiszta belső öröm, mely nagyságával
elcsüggeszti vidám élénkségöket, jő helyébe; míg a komoly elzártabb
character, ki kisebb érdekű örvendetes eseteknél élénk nevető örömre
fakadni nem fog, ha egy hatalmas édes érzés elragadja, gyakran a
legvidámabb örömre szokott lobbanni; ezen állítás, ha mint minden elv
és szabály többszöri kivételt szenvedne is, mégis leginkább
szerelmesek s főleg szerelmes lánykákon megvalósult. Szodorayn nem
vala nevezetes változás észrevehető, mert nem lévén a Mária halálából
származott bú által annyira elfogódva, ideje volt ezen jelenetre előre
készülni, rajta csak szomoruságán áttündöklő szerelem uralt, s
nyugalmasabb állapotja következésében ismét ő volt a beszéd kezdője.
- Lásd édes Ilkám! e csendes viruló tájban félelem nélkül dolgozó pór
népet, nem gyanítja, mi zivatar támad onnan délfelől, földjeit,
telkeit, s talán éltét is elpusztítani, ősi és dicső tartozása a
magyar nemesnek honát védeni s alattvalóit, kik őt munkájokkal
táplálják, minden ellentől oltalmazni, engem ezen szent kötelesség hí
a gyilkos tatárok ellen; de ne félj, mert alakod őrangyalként s óvón
fog felettem lebegni a csata vérengzése között.
- S én győzelmet és üdvöt imádkozom le rád a mennyek urától, ki nem
lesz kemény tiszta fohászaim iránt.
- Ha ily lélek, ily ajkakon küld könyörgést az égbe, azt a szerafok
szellemhangja adja elébe az örökkévalónak.
E szavaival lehajla Boldizsár s egy hosszú szende csókkal némítá el
piruló kedvesét, s ezen perczben nevét hallá hívólag az oldalszobában
zengeni.--Isten veled, kedvesem--sóhajtá, s egy forró ölelésben
adott, mulni nem akaró csók vete véget búcsújoknak.
A férfiak indultak részint Nagybányára, részint Szigetre. Szodoray
Bagosyval, s a vitéz Türkenfraszszal az első városba. Türkenfrasz egy
vala az akkor számos katonai kalandorok közül, ki több hatalmaknál
szolgált; de feszegetni nem akarjuk, mely okokbul mindenünnen elment,
ismeretlenek előtt magának gyakran nagyobb czímeket és rangokat is
tulajdonított, s a hol hasznát remélheté, ott maradt, azért nem mi
mondjuk, hogy ő római szent birodalmi lovag és kapitány volt, hanem ő
maga; így hiheti, a ki akarja. Most a császári seregekben akarta
szerencséjét próbálni, de Steinville hamar megismerheté az embert, s
föl nem vevé, azért igyekezett Muszkaországba, hol Péter minden
idegent nyilt karokkal fogadott; de a tatárbeütést meghallván,
gondolá, hogy jó lenne Magyarországban egy kis útravalót érdemelni, ez
okból szándékozott itt maradni, miben őt a huszti jó ebéd még inkább
megerősíté.
NYOLCZADIK SZAKASZ.
Melyben előadatik, miért maradt légyen Gyurka kapitány Huszton,
s ennek nagy tanácskozása.
Bogdanu Gyurka részint különféle ürügyek alatt, részint a közzavarban
ügybe se vétetvén, Huszton maradt; de valódi oka el nem utazásának az
volt, hol egyik szolgája által Pintye Gregortól izenetet kapott,
Husztot az éjszakának előtte el nem hagyni. Úgy is magát semmi esetben
föltalálni nem tudó butasága segédre vágyott, mely őt mély alvásából
fölrázván tettre lelkesítené; szerelme minél közelebb jutott annak
kecses tárgyához, annál erősebb lőn az elragadtatás, nem sikerült
terve még lángzóbbá tette vágyát, és indulatja végre azon vad
szenvedélylyé vált, mely durva, elme és mívelés által nem mérséklett
characterek tulajdona, ha forró vágyok kielégítésére semmi módot se
lelnek, Bogdanu szenvedelme azonban a nevetségnek egy színét is vette
föl magára, a mit a bojár meglehetős lelki tompasága okozott. Várva
várta tehát Pintye Gregort, kiben már egyszeri csalatása után is,
bízni meg nem szünt, mert minél többet tudakozódék, annál többet
hallott a haramia rettenetes bátorsága, vagyis inkább vakmerősége
felől, mely majd mindig szerencsével párosulván képessé tevé Pintye
Gregort a leghihetetlenebb dolgok véghezvitelére; ő már jó idő óta,
mint Mármarosnak s a körülfekvő vármegyék- és tartományoknak valódi
zsarnoka élt, nem volt ház a legszegényebb zsidó gunyhajától a
leggazdagabb földes úr lakásáig, melyben félni nem kellett volna
betörését, nem országút, melyen bátorságos lett volna utazni számos
kisérettel is, éjjel vagy nappal; az erdő rejtekében, vagy a sík
téren; mindenütt és mindenkor lehete borzasztó tetteit hallani és
tapasztalni.
Csapatja már annyira növekedék rablásának boldog foganatja által, hogy
két s három részre feloszolva is elég volt több emberekből álló
utitársaságot kirabolni. Ily kiterjedésű hatalommal bírt azon ember,
kit a moldovai testőrkapitány érdemes czinkosának választott.
Este unalomból-e vagy más okból, nem tudni, Bogdanu sétálni ment egyik
utitársával a vár romladozáshoz inkább, mint épséghez közelítő bástyái
alatt, lassan bocsátva a füstöt, de vastagon, hosszú fehér csont-
szopókájú pipájából, hideg és néma bámulással tekintve a merész
épületet, midőn a várnak fűvel és bokrokkal benőtt árkából egy
ruházatja után oláh pór emelkedék ki.
- Jó estét uram--mondá minden félelem nélkül a kapitánynak. -
Örvendek bizodalmadon, hogy izenetemnek engedve megvártál. Remélj
minden jót, vetélkedőd Szodoray volt, de Szirmaynét ismerem, ő az
egyik leánya véletlen gyilkosának a másikat csak új szerencsétlenség
félelme miatt sem adja, azon felül egy cselédjétől kitudtam, hogy Ilka
kisasszony, mint főleg most észrevétetett, szerelmes ugyan Szodorayba,
de az volt, és igen forrón a meghalt Mária is, az anya ezt
szándékozott Szodorayval egybe kötni, miről az ifjú mit sem akart
hallani; még Boldizsár úrfi a külföldön utazott, küldé haza anyjának
képmását, egy kis tenyérnyi nagyságút, anyja még odalétében meghalt, s
a kép Szirmaynéra, mint leginkább szeretett barátnéjára szállt, s most
az agyonlövetett Mária keblén elrejtve találtatott. Ezen dolgokat
fordítsd hasznodra Szodoray ellen; mert jól meggondolva, neked még is
jobb, ha a leányt illendőbb módon nyered el, mint rablás által, s
erre, ha minden más sikeretlen marad, még azután is lesz idő.
Bogdanu egy darabig erőltetni látszaték magát, hogy következtessen
valami jót az elbeszéltekből, homloka a fanyaru gondolkozás ránczaiba
vonult, szemei alig pislogtak a rájok zsugorodott pillák alól, bal
tenyerét a pipaszárral dörzsölte, de végre egy villám átrepül képén,
mintha téli éjszakán egy czigány kalyiba ajtaja kinyilik, s hirtelen a
benne égő tűznek egy lángja világosítja föl a korom és füst
homályosította falakat, keményebben szorítá jobbjába a pipát, s balját
homlokára nyomta, mintha meg akarná fogni a jó gondolatot, s egy
fontos okos nevetés után, e szavakba foglalta elmeszüleményét.
«Értelek, azt mondjam tehát Szirmaynénak, hogy öregebbik leányát szánt
szándékkal ölte meg Szodoray, mert az ifjabbikat akarta nőül venni.»
- Nem, azt nem, azt senki sem hinné oly ember felől, mint Szodoray,
máskép és szelidebben kell a dolgot fölfognunk, csak azt beszéld
Szirmaynénak, hogy Szodoray titkosan örvend a véletlen
szerencsétlenségen, mert ismervén Mária szerelmét, most szabadnak érzi
magát ezen általa soha sem viszonozott érzelem akadályától, s annál
könnyebben reményli szeretett Ilkája kezét megnyerni. Ez föl fogja
lobbantani ellene az anyát, s ha most mindjárt neked nem használna is,
ki tudja, mi következései lehetnek későbben, mindenesetre legalább
időt nyerünk egy más terv kivitelére.
- De ha Szirmayék Husztot elhagyják,--jegyzé meg Gyurka.
- Attól ne félj, csak menj, és tégy úgy, mint mondtam, én hamarjában
egy-két csekély rablást teszek az ugocsai úton, s oly lármát üttetek
felőle, mintha a verkhovinai1 kincseket ástam volna ki, s azt
hiresztelem, hogy csapatommal ezen útat elfoglaltam; én pedig oly
rettenetes vagyok, hogy egy asszony sem, s csak igen kevés férfi merné
elhagyni Husztot, ha engem közelében tud. De most dolgaim más felé
hínak, válnunk kell, mától a harmadik estén ismét ezen helyen
találjalak, és addig igyekezzél az özvegy szívét részedre hajtani.
- A mi tehetségemben áll, azt megteszem.--Biztatá tanácsnokát a
bojár.
- Abban pedig igen kevés áll.--Mormogá magában az emberismerő Pintye
Gregor s eltünt a bokrok között.
KILENCZEDIK SZAKASZ.
Bogdanu újra tanácsot kér, s nagyon megerőlteti magát annak
végrehajtásában,
és tettének foganatja.