cső terem, s kész volnék az avas minden erdejét kipusztítani, csakhogy
Huszt falai ledűljenek.
- A nyereség nagy is lesz.--Jegyzé meg Bama Bila.
- Más lelkesít engem leginkább.--Szóla Pintye Gregor; ki majd nem
elragadtatva terve újneműségétől örömében beszédesebb lett, mint
elzárt charactere ezt engedte.--Engem a boszú vezérel Huszt ellen,
vigyázzatok, okait elmondom.
- Én, mint talán tudjátok, Rákóczi seregében szolgáltam együtt
Karácson Tivadarral, azon izmos erős vármegyehadnagygyal, ki újonan
üldözésünkre küldetett, vezérünk Szirmay vala, férje a most Huszton
tartózkodó özvegy Szirmaynénak, atyja két leányának, és Szirmay István
testvére; én az ő osztályában majdnem legvitézebb katona voltam, csak
az egy Karácson mérkőzheték velem, sőt engem sokak előtt fölhaladni
látszott, őt vezérünk nálamnál jobban szerette; ez, és vetélkedésünk
gyűlöletessé tette előttem a daczos Tivadart, ki e felett még igen
iparkodék velem felsőbbségét éreztetni. Bizonyos alkalommal egy csapat
küldeték vizsgálódásra, a tudósítás, mely erre okot adott, tőlem
származék, s azért reménylettem, hogy a csapat vezérlése reám fog
bizatni, de azt Karácson nyerte el, s a mi több, én még alája
rendeltettem. Alig lihegve a harag miatt, követém őt, az első szó,
melyet kiejte, ok lett részemről az ellenmondásra, egy szájvita
támadt,--Karácson engem «veszett ebnek nevezett, ki őt ki akarja
marni ura kegyelméből,» én őt még inkább gyaláztam, mire ő büntetéssel
fenyegetőzött, míg kardot nem rántottam ellene; a csapat nagyobbrészt
Karácson barátjaiból állott, csak kevés fogta pártomat, harcz támada,
sebeket osztánk és kaptunk, míg Tivadar buzogányának egy súlyos
csapása engem a földre terített, s társaim megfutamodtak; ekkor az
ellenség reánk ütött, nehéz vita után visszaverte ugyan őket Karácson,
de észre valánk véve, s így czélunkat el nem érhetők. Visszatértünk, s
engem kötözve hurczolt magával kevély győzőm, s mint a terv
kijátszásának okát vádolt, mert az idő vitámon elhaladt, s alkalom
adatott az ellenségnek reánk akadni. Halálra itéltettem, s csak alig
szabadíthattam magamat szökés által, egy erdőbe rejtezém el, sokáig
tusakodva lelkemben, mit tévő legyek; első gondolataim csupán a boszúé
voltak, lelkem forrott, s belsőmben a boszú egy egész poklot gyújta
föl, meg akartam lesni szerencsétlenségem okait, s orozva legyilkolni
őket, de ez kivihető akkor nem vala ön veszedelmem nélkül, s a könnyű,
hirtelen halált haragom nem eléglé. Egy nap és egy éjjel ültem majd
nem azon egy helyen, egy iszonyú szándék a másikat űzvén, s egy véres
terv a másikat emésztvén el föllázadt agyamban. Nem tudtam, élet virul
vagy halál dühöng-e körülem, s ha az egy éltető és gyilkoló boszú
gondolatját valaki lelkemből kitéphette volna, nehezen lett volna más
inger, engemet az élet folytatására ösztönöző. Zavart elmém nem
gondolhata mást, mint hogy a véres boszúnak meg kell történni, de
annak eszközeiről, módjáról, vagy idejéről csak legkisebbet is
határozni iszonyú állapotjában képes épen nem vala.
Csak midőn már a legnagyobb erőlködés után inkább fáradság, mint
lecsendesülés miatt nyugodni látszottak szenvedélyeim, tökélhetém el
magamat valamennyire jövendőm felől. A császári sereghez általlépnem
tanácsos nem vala, mert onnan szöktem a támadókhoz, és boszúmra is
nehezen akadt volna egész dühömet kielégítő alkalom; azért hazámba
tértem Máramarosba, hol már évek óta űzöm a vidék félelmére haramia
mesterségemet. Szirmay Györgyöt a halál már elragadta boszúszomjam
elől; de én az egész fajnak veszedelmet esküdtem, öregebb leánya
óhajtott jegyesének keze által esett el, s ez félig az én munkám volt,
az ifjabbik leányt Bogdanu akarta nőül, a büszke magyar nemes egy
bojárnak nem adja magzatát; jól van, én szerzem meg neki, s ez
tekintetes Szirmay Györgyné asszonyomnak kínosabb lesz a halálnál. S
még azt is, ki ellen legvadabb méreg dúlta szívemet, Karácson
Tivadart, erősen hiszem, az ég vagy a pokol boszúm alá adja, mindegy,
csak késem villoghasson gégéje körül s most tudhatod, Kosztán, miért
valék a minap, midőn először küldeték Karácson ellenünk, úgy
elkomorodva, hogy legrégibb czimboráink is rettegve tekintének
szemembe, mert boszúm már aludni látszott, elvonva lévén régen
tárgyaitól, midőn egy pillanat ellenségemre, azt ha lehet az előbbinél
nagyobb iszonyságban költé föl, s a gyáva bojár épen jókor akadt
szemembe, hogy eszközül szolgálhasson terveimben. Már tudtok mindent,
most merüljetek álomba, ha szenvedelmeimnek egy csekély része, mely
elegendő volna a sírt ébren tartani, nem szállt belétek.
Mind elnyugodtak a haramiák, de a hasadó hajnal már munkálódva lelte
őket, az erdő rengetegében viszhangoztak fejszecsapásaik, nem mint
vezérök, első szándéka volt, a nyers fákat levágva, hanem a már fekvő
száraz szálfákat kurtábbra darabolva. Móré, ki ezen munkában még
téglaszin éveiből járatos volt, többekkel egy kemenczét építe a golyók
öntésére, mások vasat keresni voltak, s maga Pintye néhányad magával
biztos parasztokért ment a munka elősegítése végett, s a völgy
szorosan őriztetett, ne hogy korán elárultassék a haramiák iparkodása.
TIZENHARMADIK SZAKASZ.
A várt pénz Husztra érkezik.--A várbeliek érzelmei és mulatsága.--A
vár leírása.
Két nappal később, mint az ostromló szerek készítésével foglalatoskodó
haramiákat elhagytuk, érkezék este felé a nagybányai pénz, egy valóban
tetemes öszvély Husztra, s másnap a szigeti sóhivatal és Mármaros
vármegye pénztára is. Szirmayné szándéka ellen kénytelen volt a várban
maradni, mert súlyos betegség köté ágyához, önneit soká kétségben
hagyó, nem fogná-e a bús anya szeretett leányát követni; mert bármely
mindennapi dolog az, hogy szülék legvirágzóbb gyermekeiket elvesztik,
a gyakori eset fájdalmán még sem enyhít; annál inkább megbocsátható
vala Szirmay Györgyné minden mérték feletti szenvedése, mert leányát
nem csendes, hosszú betegség által készülő halál, nem egy természetes,
minden emberen uralkodó vész végezte ki, ő erőszakosan vígság és
mulatság közepében ragadtatott el az életből, és nagy Isten!--csak
meggondolni is, mely kezek által?--szokatlan és nem gyakran
tapasztalható szerencsétlenség, ha magában csekélyebb volna is, csupán
szokatlansága által inkább lesújtja a lelket, mint egy valóban nagy
fájdalom, de a melynek okait gyakran s úgy szólván rendesen
megtörténni látjuk. Hát ha még ilyen váratlan balesethez, iszonyúság
is párosul, mint Szirmay Mária véletlen halálánál, ki csudálkoznék egy
érzékeny anya szenvedésein? Szirmay Ilona anyját ápolgatva és távol
kedvesére gondolva, tölté el idejét, majd boldog a legédesebb
emlékezet által visszavarázsolt világban, majd könyezve a jelen
fájdalmában anyja ágyánál. Valahányszor szülőjét egy jótevő szunnyadás
nyugtatá, annyiszor eltünt a szerető leány, a beteget hű cselédjére
bízva, s azon kis toronyba vonta magát, hol kedvesével tölte élte
utolsó boldog perczeit. Itt azon tájon legeltek szemei, melyre ő
mutatott, azon levegőt szítták ajkai, melyben végső csókjok
elcsattant, s azon falak között enyelghete bájoló emlékezetben, melyek
egyedül való tanúi voltak leghőbb és legtisztább érzelmeinek. Szirmay
István rokonaira vigyázott, Bogdanu Gyurka dohányozva járkált a várban
és henyélt, minduntalan várván, hogy haramia pártfogója valami jó
hírrel fog megjelenni, s ez okból egy este sem mulasztá el a vár mély
árkában sétálgatni, de sokáig hiában.
Miután a bent lévő személyeket leírtuk, szükséges lészen magáról a
várról is egy-két szót szólani.
Huszt egy magos hegyen fekszik, és hajdan erős jól fegyverkezett vár
volt, mely az erdélyi hadak idejében több ostromot állott ki, ezek
porhadó falain nyilván nyomokat hagyták, azonban elbeszélésünk
idejében már a magyar várak nagy része romló félben volt, s Huszt
többekkel együtt fegyverkezetétől is megfosztaték, nehogy talán új
támadás alkalmával a pártosok használhassák; e felett körül a várnál
magasabb hegyek emelkedtek, melyekről könnyű vala a bástyákat
összelőni. S a repedt falak legfeljebb is kevés ideig tartó
ellenállást igérhettek, a hajdan mély árkok itt-ott fűvel és bokrokkal
voltak benőve, másutt a földdel egyenlők. Az egész várat két rozsdás
vas ágyú védé, s vagy harmincz-negyven ember, nagyobbrészt szigeti
hajdúk és sóaknászok.
TIZENNEGYEDIK SZAKASZ.
A haramia s a havasalföldiek új találkozása, Pintye Gregor ajánlása,
melyen
Bogdanu méltóképen megijed, végre a dolog elhatároztatik.
Minekutána szükségesnek találta Pintye Gregor magának bent a várban
egyetértést szerezni, az első, kire gondolt, természetesen Bogdanu
volt; de ugyan oly hamar eszébe jött a bojár lelki tehetségeinek
csekélysége, és restsége, ez elrémíté a haramiát első gondolatától;
mindazonáltal hosszú tanakodás után csak hozzá kellett visszatérni,
mert Gyurkáról legalább bizonyos lehetett, hogy általa, mint a
dologban igen érdekelt által, elárultatni nem fog, míg a várnak minden
egyéb lakói e fő pontban meg nem bízhatók valának. Ehhez járult még az
is, hogy Pintye Gregornak eszébe jutott Zakharovics Tógyer, kit rövid
ösmeretsége mellett is minden ravaszságban ügyesnek tett föl az
emberösmerő haramia.
Este tehát azon öltözetben, melyet leginkább viselni szokott, s mely
mint többször mondtuk, egy oláh póré volt, a vár környékéhez
közelített; nem soká kellett lesnie, mert Bogdanu hamar mutatá magát
az árok szélén, s mintegy lustán égő nedves fa tüzét, messziről pipája
füstje árulta el, kevés szökéssel a bokrok között, előtte termett
Pintye Gregor.
- Ideje, hogy megjelentél,--szóla az örömében megijedő Bogdanu,--már
féltem, hogy a vármegye kezébe kerültél.
- Ne gondolj arról, hogy valakinek kezére kerüljek, míg kezemben
nyársom kerül.--Zengett a haramia válasza.--De itt az elhatározó
pillanat, azért csak erről szóljunk.
- Van valami okos terved? én már meguntam a hosszú várakozást.--Kérdé
Bogdanu.
- A legszebb és legokosabb, most jövök hozzád segedelmedért.--Mondá
Pintye Gregor a havasalföldi testőr kapitány nagy örömére.
- És miben áll az?--kérdé emez.
- Elmondom tüstént, csak előbb hivasd elő Tógyer utitársadat.
- Ott a bokor alatt fekszik, hídd elő, Mitruj.--Kiálta hátul álló
szolgájára a bojár, s az óhajtott kereskedő kevés pillanat múlva a
nagy tekintetű tanácsot, melynek vitatásaival becses olvasóinkat
megösmertetni szerencsénk van, ön tisztelt személyével szaporítá. A
szolga Pintye intésére hátrább vonult, s eltávozván, imígy folyt a
három hős tanakodása, legelőbb mint az igazság magával hozta, Pintye
emelé szavát.
- A tatárok rövid nap reánk ütnek, pedig pénz és szép leány nekik is
ám inyökre van; ha a huszti várat előttünk kirabolhatják, addig
várhatsz Szirmay Ilonára, mint én az ott lerakott kincsre, azért hogy
mind a ketten boldogulhassunk, én a huszti várat ostrommal foglalom
el.
- Ostrommal?--Csudálkozék a bojár,--hisz erre az én magos rokonom, a
moldvai vajda egész serege sem volna képes ágyúk nélkül.
- Nekem a máramarosi bérczek ágyúkat termenek, s már holnap után
reggel le fogják Huszt falait bontani, ti azonban senkinek se
szóljatok, s csak ágyúim durrogása adja tudtára a várnak veszedelmét,
de hogy a bajos munka előbb sikerüljön, szükséges azt ti nektek
elősegíteni.
- Hogy és miképpen?--kérdé Zakharovics Tógyer, mert Gyurka szót sem
talált elbámulásában a haramia terve felett, melynek végrehajtására,
mint fölebb említé, még hatalmas rokonát, a moldovai vajdát, sem tartá
elég erősnek, s minden eddigi nem csekély képzeletét ön becse felől,
sokkal túlhaladta rabló szövetségének ajánlása: őt ily veszedelmesen
nagy dologban segíteni.
- Figyelmezzetek--viszonzá Pintye Gregor Zacharovics Tógyer
kérdésére.--Én a várat hirtelen vagy alattomos támadással akartam
elfoglalni; de a mint tapasztalám, jobban őriztetik, mióta a szigeti
és nagybányai kincseket belé rakták, hogy sem az egyik vagy másik
módon el lehetne foglalni. Egy mennydörgő ostromlás mindazonáltal
könnyen megijeszti csak az irtóvas kopogásához szokott aknászokat, s
reménylem, vagy föladják a várat, vagy a golyóktól elrémülve elhagyják
a falakat, s úgy már annyi, mintha benn is volnék. Ti pedig vessétek
ezen kanóczot a vár keleti oldalán álló alacsony épület porhadt
fedelére, s annak fölcsapó lángjai szolgáljanak nekem jelül a
rohanásra.
Ezen ajánlás fölrázá Bogdanu Gyurkát bámulásából, mert eddig azon
véleményben élt, hogy ő kedveséhez jutand, s nem lészen egyéb dolga,
mint kaftánjába burkolva és kényére pipázgatva bámulni Pintye Gregor
vakmerőségét; de most a veszedelmes ajánlat oly hamar beszédre oldá
nyelvét, mint az egész élete folytában ritkán történt, s kiki észre
vette volna, mily hirtelen vált bámulása ijedéssé, ha természeti
lustasága már ábrázatja vonásaiban is annyira nem telepedett volna le,
hogy azok a legnagyobb fölingerlés alkalmával is alig háborítathattak
ki tunya nyugalmukból, most tehát ezen fölkiáltásra fakasztá Bogdanu
Gyurkát a félelem.--Ösmerik-e golyóid barátidat, jót állasz, hogy
azok engemet kikerülnek?
- Katona létedre csak nem fogsz rettegni egy haramia fenyő ágyúitól? -
mondá Pintye Gregor, s megvető pillanattal tetőtől talpig mérte a
gyáva kapitányt.
- Rettegni, nem rettegek.--Felelé Gyurka minden kitelhető bátorságát
összeszedve.--De én éltemet miért veszíteném itten, azzal csak
hatalmas rokonomnak, a moldovai vajdának, tartozom.
- Jól van.--Szóla hidegen a haramia.--A magamét segedelmed nélkül is
megnyerem, keresd mátkádat, a hol tetszik, de nálam többé ne.--Ezzel
elfordult, mintha távozni akarna.
- Maradj az Istenért!--kiáltá ezt meglátván a bojár--maradj, és
hallgass meg: mit nyerek vele, ha te Husztot elfoglalod s Ilkát
elrabolod, ha engem előbb egy golyód megöl?
- Szégyen, gyalázat!--mondá Pintye Gregor,--bátorságod éppen annyi,
mint csigának a vére. Állj embereiddel a vár keleti részén azon
említett épülethez, mintha ezen oldalt védenéd, én oda nem lövetek. Te
azonban nyiltan kimondva, sokkal gyávább vagy, mintsem benned
bízhassam; azért, ha Tógyer barátod meg nem igéri tervem kivitelét,
egészen fölhagyok vele.
- Mit igérjek én meg?--kérdé a fölszólított, ki idegen dologba
avatkozni nem akarón eddig némán állott.
- Mihelyest a falak annyira omlottak, hogy ügyes emberek, kik meredek
sziklákon tanultak járni, azokat meghághatják, gyújtsd föl a kijelelt
épületet.
- Azt nem teszem.--Mondá elhatározott hangon és fejét csóválva a
kalmár.--Hogy te a pénzhez és Bogdanu a leányhoz juthassatok, én
koczkázzam életemet.
- Tedd azt--esedezék Gyurka, ki így legkönnyebben reménylett
menekedhetni a veszélyből--nem fog károdra lenni, azért bennem mindig
kész szószólót találsz hatalmas rokonom, a moldovai vajda előtt.
- A ki a leányt elviszi, az bajlódjék érte, uram, ha te tovább
maradsz, én tüstént haza indulok Moldovába.--Volt a kalmár elszánt
válasza.
- Jól van, menj, de torkodra forr az út.--Mondá csúfolón nevetve
Pintye Gregor.--Menj akármerre! nyársomra mondom, szembe jösz a
tatárokkal, s képzeld, mint fogják azok fogadni a török császár
alattvalóját, ki ellenségének háború idejében lovakat adott el.
Meghökkent a kereskedő, de hirtelen elnyomta az ijedés jeleit, s mivel
távozó félben volt, tétetvén magát, mintha nem is hallotta volna
egészen a haramia szavait, ámbár azoknak igazságát mélyen érzé, és
tudta, hogy őt Pintye csak bosszúból is a tatárok kezébe fogja
játszani, de hogy nem kényszerítésből, hanem önkénytesen cselekedni
lássék, új meggondolást tüntetett ábrázatján, és az előbbinél sokkal
alább hangon így szóla:
- Jobban meggondoltam a dolgot, s azt találom, hogy illendőbb és
barátságosabb, társam mellett maradni minden veszedelemben, mint őt
elhagyni. Azért ne haragudjatok első fölhevülésemben kiejtett
tagadásomért, erősen igérem, hogy szándékodat teljesíteni fogom, és az
épületet fölgyújtom.
- Hiszek igéretednek, mert a tatárok állnak jót teljesítéséért. -
Mondá Pintye Gregor előbbi megvető hangján.--Siessetek tehát, és
ügyesen, vigyázón teljesítsétek rendelésemet.
- Csak ne lövess a keleti bástyára.--Kéré fölsóhajtva Bogdanu a
haramiát.
- Ne félj.--Válaszolá ez röviden--éljetek egészségben; s oly
hirtelen, mint jöve, el akart távozni.
- De mi lesz vége a dolognak, ha már részes vagyok a tettben, csak
szabad lesz tudnom.--Kiálta a távozó után Zakharovics.
A haramia visszafordult:--Ha a várat elfoglaltam, veletek és Szirmay
Ilkával Moldovába megyek, majd ott tőletek tanulok becsületes embernek
lenni, hanem erről akkor beszélünk többet, midőn a huszti várban
ihatom új uramnak, a moldovai vajdának egészségét, de az ezer arany
fenn marad, kapitány uram!
- Fenn!--sóhajtá Bogdanu s a haramia kevés pillanat alatt eltűnt.
TIZENÖTÖDIK SZAKASZ.
A haramiák ostromszer gyárai.--Móré esze egész fényében tündöklik. -
Pintye Gregor, mint politikus, és fáradozásának sikere.
Midőn Pintye Gregor az előbbi szakaszban történt összebeszélésből
tanyájába visszaérkezett, Kosztán és Bama Bila Paskuluj fölvigyázata
alatt nagy serénységgel folytak a várvívás előkészületei, az utóbbi
azonban inkább szüntelen nógatásaival, mint tanácsadással vagy világos
parancsolattal segíté elő a munkát, mert rabláson és vad küzdésen
kívül ő eddig semmit sem gyakorolt és semmihez sem értett, azért ütött
ő mindnyájok között legnagyobb lármát, s azért valának folyvást
hallhatók siettető szavai, míg Kosztán csendesen s csak ott, hol
tanács vagy parancs kivántatott, de éppen azért kiáltozó társánál
többet cselekedve, járt a munkások között. Szembetünő volt kettejökben
azon régi észrevétel, hogy magát kitüntetni vágyó butaság, lármával
szokta eltakarni tudatlanságát; míg az értelemmel párosított serénység
zaj nélkül, de éppen azért gondosabban és foganatosabban munkálkodik.
A haramia vezér új lelket önte munkásaiba, legelőbb is oda fordult,
hol Móré ügyelése alatt az ágyúgolyók öntettek, a czigány jól tudott
bánni a vassal, s most a környékből minden rokona, minden kovács, s
általában minden megkapható ember, ki valaha a bányák körül
érczolvasztással foglalatoskodott, ide vala Pintye Gregor által
hajtva, és az ügyes Móré alá rendelve; ez műhelyét egy vashámorban üté
föl, mely hajdan itt a bérczek mélyében építtetett, de az idők
mostohasága miatt elhagyatván, most düledező állapot felé közelgetett,
ennek kemenczéi, mennyire az idő szűke engedé, kijobbíttattak s este
felé már egy kis pokolként lobogtak lángjai a minden felülről beléjek
hordott vasat megolvasztani; Móré agyagból formákat készített több
társaival, melyeknek belső üregek a már kifúrt fenyők öbléhez volt
illesztve, számtalan ilyen golyóminták valának a lemenő nap sugárain
száradni kitéve.
- Rajkók, hogy égjen parázszsá bennetek a szalonna! alvó félben van a
tűz a szélső kemenczében, tüzeljetek belé, mert máskép kóczos
fejetekkel gyújtom alá.--Mondá kényes parancsoló hangon Moré egy
sereg czigány gyerekhez, kik szakadatlan tüzelés végett a kemenczékhez
valának rendelve, de most egy a bőkezű Pintye Gregor által nekik közös
zsákmányul adott szalonna oldal gyönyörűségeibe egészen elmerülvén, új
hivatalokról majd tökéletesen megfelejtkeztek.
- Még jókor van tököt sütni.--Jegyzé meg, az egész környéket harsány
kaczajra fakasztva egyik a minta művészek közül; de a fiúk nem érték
tréfának a dolgot, s nemsokára tömve volt fával a kemencze.
- Csak negyedét nyeljék el gombóczainknak a husztiak, tudom, nem
vágynak több étel után.--Folytatá beszédét, parancsát teljesítve
látván, a tréfákat kedvelő Moré.
- De kemény konyhában is főzik azokat, s nem a legrosszabb szakácsok.
- Toldá meg egy másik.
- A konyha s a szakácsok még irgalmasok lennének; de nagyon
kegyetlenül tálalják ki nekik.--Jobbítá meg Moré.
- Rajta legények!--kiálta még egy kis távolságnyiról Pintye Gregor. -
Moré, ha most jól viseled magadat, az első boltot fölverem, s életed
hosszára elég posztót rabolok veres nadrágra neked.
- Hej kapitány uram, ha a dolog sokáig tart, szükségem sem lesz reá,
mert oly veressé válok a kemenczék mellett, mint a rák a fazékban.
Pintye Gregor, minek utána megelégedve mutatta volna magát a czigány
munkálatával, azokhoz fordult, kik a fenyőszálakból ágyúkat fúrtak,
már nagy rakásban feküdtek a kész csövek, mások elbontott szekerek
első és hátulsó kerekeiket hurczolták elő, és azokra a csöveket
lánczczal, kötéllel és szegekkel erősíték meg. Így folyt a munka egész
éjjel és az egész következő nap, mialatt a haramiák és új
szövetségeseik csak egymást felváltva pihentek és aludtak.
A következő éjszaka, az után, melyet most leírtunk, fényesen volt a
teli holdtól világítva, s már éjfél felé annyira haladtak a haramiák a
várvíváshoz megkivántató szerek és eszközök elkészítésével, hogy ahhoz
magához fogni lehetett; megparancsolá tehát Pintye Gregor, hogy az
ágyúkat még az éji homályban a kitűzött helyekre vonják, oda hordván
egyszersmind a már tetemes számmal öntött golyókat és puskaport,
melyben a rablók hiányt nem szenvedtek.
Ismerte Pintye Gregor a vidék parasztjait, mert köztük növekedett föl,
s mint rabló is gyakran látogatta meg telkeiket, hol majd félelemmel,
majd szeretettel fogadtatott, mint vagy rettenve valának borzasztó
tettei hallása által, vagy velök szokása szerint valami jót tett; még
a nem régen mult szabadságháború, melyben ugyan ők részt nem vettek,
emlékezete utolsó vonaglásokban élt közöttük, és éppen mivel annak
veszedelmét és inségét nem tapasztalták, vágytak nagyobb hévvel haszna
után, mi alatt ők egy könnyen és büntetés félelme nélkül nyert
zsákmányt értettek. Ezekhez folyamodott most a haramia, kiválasztván
közülük a legvadabbakat, és a kiket legbátrabbaknak ismert; maga
átlátta ugyan, mily bajjal légyen egybekötve seregének ilyetén
szaporitása, mert a legfeljebb is korcsmai veszekedésekben gyakorlott
parasztok, kiket csupán zsákmány ingere, nem valami magosabb bátorság
tehetett katonákká, nehezen valának sikerrel használhatók oly helyen,
hol a veszedelem komorabb alakban tűnt föl, de az, hogy a várat minden
oldalról szorosan elzárni szükséges, győzött Pintye Gregor lelkében a
fölhozott okokon, mert hetven vagy nyolczvan embere, a mennyit
csapatja az erdélyi szökevényekkel együtt számlált, valóban kevés vala
czélja elérésére.