vajdának rokona és seregében kapitány; gondold meg, mi jó lehet, ha
valakit Magyar- s Erdélyországokból kiugratnak, a Havasalföldön
megpihenni.--Igyekezék a moldovai ellenei szívökre beszélni.
Kételkedve méregeté őt a haramia; de hirtelen felelt:--Ismerem az
efféle igéreteket, egy ily zsák arany a tatárok között is szerez nekem
menedéket.
- Jól van tehát; csak legalább annyit hagyj, a mi elég utam
folytatására.--Esdeklett Bogdanu.
- He--egy bojárnak mindenütt van hitele; hiszen a vajda rokona csak
nem fogott amúgy vaktában utazni.
- Lovakat adtam el a császári sereg számára, és marhát. De ha
mindentől megfosztasz, Ugocsába kell visszamennem a Szirmayaktól pénzt
kérni, mi nagy akadály lenne utamban.
- Csak csapold meg őket, hah, még most örvendek, hogy e csapással
nekik is egy kis alkalmatlanságot okozhattam.
- Miért?--Kérdé a bojár.
- Nagy számvetésem van tekintetes uraimékkal, régi rovás, de annál
drágább az ára.
- Hallod-e, barátom?--Mondá Bogdanu, hangját és viseletét hirtelen
olyanná változtatva, mintha egy okos ötlet villámlanék fejébe, ezen
állapot annál föltetszőbb vala a moldovai testőrkapitányon, mert
lelkének ily erőszakos megrázásában igen ritkán sinlődött.--Ha boszút
forralsz a Szirmayak ellen, kössünk szövetséget, te könnyebben
juthatsz czélodhoz, s az én szándékom is teljesülhet, a miért hálámra
mindig számot tarthatsz.
- Úgy, ha bőrzsákaidat visszaadom.
- Tartsd meg azt, sőt még többet is igérek, ha segedelmet nyújtasz s
az sikerül.
- Előbb Szirmayt mondád egyetlen ismerősödnek, kitől segítséget
várhatsz, s most így törekedel megrontására, ez moldovai
kereszténység.--Szóla Pintye Gregor nevekedő bámulással.
- Hallgass meg s azután itélj.--Erre következőképen magyarázá magát a
bojár:--A meghalt Szirmay György egy leányt hagyott maga után, neve
Ilona.
- Tudom, tudom, csak tovább!--mondá boszúsan a haramiafő.
- Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott
megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai
nem adták, és üres kosárral küldöttek haza.
- Mink pedig üres erszénynyel.--Jegyzé meg More.
- A többit értem.--Vága beszédébe Pintye Gregor.--Ragadjam el
számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha
hölgyed lesz a leány.
- Ötszáz körmöczi a díjad, kész vagyok érte mindennel kezeskedni.
- Nem pénzed, a mi ajánlatod elfogadására ingerel, szép alkalom
boszúmat önteni a kevély nemzetségre.--Jól van--ide kezed--áll az
alku.
- Reményled, hogy boldogul szándékunk?--Kérdé Bogdanu.
- Bízd azt reám, de ötszáz arany nekem s ugyanannyi társaimnak, és
holdújuláskor Jászvásáron lakodalmad lesz.
Kevéssé habozott a kapitány reá állani az új áldozatra; de a szerelem
mindenhatósága itt is diadalmasnak mutatá magát, reá álla, nem igen
lehetett azonban annyi veszteség után bőkezűségén csudálkozni, mert az
elrabolt pénz a vajdáé volt, magáét már előre küldé az erdélyi
császári sereghez vitetett pénzzel. Most az érdemes új czimborák
tanácskozni kezdének szándékok kivitele felől. A moldovaiak Pintye
Gregor parancsára föloldoztatván, szabadon jártak, sőt a haramiák
reggelieket is megoszták velök, míg kapitányok Bogdanu Gyurkával
tanakodék.
- Ezen napokban nagy vadászat lesz Huszt vidékén, ott megjelenik a
Szirmay-család is, menj hozzájok, beszéld el, mint raboltalak ki,
ebben hazudni nem fogsz, engem embereimmel együtt majd ott találsz,
ismerem én az efféle mulatságokat, mert Pintye Gregor, bár nem híják
is, meg szokott rajtok jelenni. Az erdő szélén hely készíttetik az
asszonyok számára, s ezek kevés ügyetlen férfiakkal maradnak ott; te
azért bizvást kövesd a vadászokat, de igyekezz, mennyire lehet, hátra
maradni, s közel az asszonyokhoz embereiddel együtt, én a szépekre
ütök, te védelmökre rohansz, de természetesen már késő lesz, kergetni
fogsz engemet, de az utat eltéveszted, s nyomomat veszted, mához egy
hétre pedig minekelőtte a nap e tengerszem tükrébe kacsint, jelenj meg
ezen völgyben az ezer körmöczivel, s tied Ilka kisasszony. Ha pedig
első tervünk, várakozásom ellen nem foganulna, én bányász-öltözetben a
nagybányai vendégek között leszek, így majd ott is bátran szólhatunk.
- Minden jó!--Viszonzá félig örvendve, félig búsan a bojár.--De hol
vegyek én szegény kirabolt ember ily rövid idő alatt ezer aranyat?
- Nagybányán tartózkodik egy gazdag moldovai kereskedő.--Felelé a
minden bajon segíteni tudó haramia.--Az vajdája rokonának örömest fog
ezer aranyat kölcsönözni, ha meglátogatod a vadászat után. Most
indulj, mert én tovább nem maradhatok.--A haramiák eltakaríták
holmijukat, vissza adák Bogdanu lovait, sőt Gregor kevés pénzt is
nyújta neki, s külön utakon ment a két felekezet, a moldovaiak vissza
Mármaros felé, a haramiák nyugotra.
NEGYEDIK SZAKASZ.
Melyben a fő személyek jelennek meg.--Vadászat, véletlen baj,
melyből nagy szerencsétlenség származik.
Közel Huszt mezővárosához, hol a fehér és fekete Tisza, itt még csak
hegyi patakok, összefolyván, hazánk legnagyobb honi folyamát alkotják,
vonult a köves úton egy számos vegyes csapat, urak, szolgák és
parasztokból álló, utánok három hintóban asszonyok és leányok ültek,
több szekér pedig eleséget vitt a társaság után, melynek készületéből
kivehető vala, hogy vadászatra szándékozik. Alig haladtak azonban
félórányira, s már kénytelenek voltak lovakat és kocsikat elhagyni;
mert az eddig meglehetősen tágas út most egy, az erdő ritkulásai után
tekergő keskeny ösvénynyé vált. A hely, hol leszállának, óriási
magasságú fákkal koszorúzott kör vala, melynek közepét négy hatalmas
tölgy díszesíté, ezeknek alsóbb ágaik levagdaltattak, a felsőbbek
pedig hosszú, itt-ott fatámasztékokon nyugvó rudakkal egybekötve, és
zöld galyakkal sűrűn fedetve, oszlopul szolgáltak egy tágas
levélszinnek, mely hűvös kebelében vala fogadandó víg ebéddel a
vadászatról fáradtan visszatérőket; közel hozzá egy kövekből rakott
tűzhelyen már magasra csaptak a lángok, s lomha inasok és kövér
szakácsnék előkészületekkel foglalatoskodtak a következő dologra. Az
asszonyoknak itt kelle volna maradni mindazokkal, kik a vadászatban
közvetlen részt nem vesznek; ez vala tehát a bojárnak czinkosa által
Szirmay Ilona elrabolására kijelelt vidék. Már búcsúztak az elválók,
midőn két sugár leányalak kérő arczczal fordult egy már őszbe vegyült,
de még erős és felette tisztes tekintetű öreghez. A két szép esedezőné
Mária volt és Ilka, Szirmay György leányai; egy rövid pillanat már
testvéreknek ismerteté őket, oly nagy vala termetek s vonásaik
hasonlósága, bár az öregebb fekete szemében inkább alvó, mint égő
szende tűz, s a képén lebegő lágy nyugalom szelid s komoly
ábrándozásra mutattak, míg Ilka, az ifjabb, sötét szemében az éjszaka
lángolni látszék, s pajzán mosoly uralkodott piros ajkain, s szünetlen
változó arczulatja s tekintete csintalan elevenséget árulának el. Az
öregebb így szólítá meg Szirmay Istvánt, mert ő vala a tisztes öreg:
- Bácsi, vigyen el minket is a vadászatra.
- Édes gyermekeim! mit fog mondani anyátok?
- Ő sem ellenzi.--Mondá nagy sebességgel Ilka, s anyjához fordult,
jobb karját annak nyakára tévén.--Ugy-e, édes anyám, te megengeded.
- Mit akartok, gyermekek!--Felelé ijedten az anya,--ott annyi lövés
között, mily könnyen eshetnék baj.
- Vigyázunk magunkra.--Szóla a két leány.
- S Ilkára majd vigyáz Boldizsár öcsém,--mondá az öreg Szirmay, s
Ilka vérré pirultan süté le szemeit,--de Marimat magam fogom
megőrzeni. Ereszd el őket, édes hugom.--Folyamodék ő is anyjukhoz.
- Isten tudja! de én bajtól félek.--Hangzék habozva Szirmayné
felelete.
- Ne félj semmit, édes anyánk, csak most az egyszer--s az egész
társaság kére a leányokkal, míg a jó anya aggodalma ellenére is igent
mondá, látván, hogy csak Bogdanu Gyurka (olvasóink előtt tudva lévő
okokból) fogja pártját. Vígan indulának a vadászok szép társnéikkal,
csak Bogdanu Gyurka maradozott hátra embereivel, aggódva keresvén
szemei a bányász-alakba bújt haramiát; nem soká várakozék, midőn egy
csapat hajtó parasztok vonulának előtte, s köztük ismerős képekre
lelt. E csoportból fejté ki magát Pintye Gregor hosszú testalkata, a
bányászruha és egyéb változatok által majdnem ismeretlenné tétetve,
azok előtt is, kiknek őt látni gyakor alkalmok volt.
- Uram!--Mondá tetszőleg mély tisztelet jeleivel a bojárnak. -
Szándékunk füstbe ment, de ne essél kétségbe; látod azon sudár úrfit,
ki Ilkát vezeti? az Szodoray Boldizsár, kedvesed szeretője; a fiú
mindig a legszélsőbb, legveszedelmesebb helyet szokta választani a
vadászaton, a leány tőle el nem marad, én czimboráimmal körüle fogok
hajtani, s ne aggódjál, hogy a tüzes ifjút félre ne csaljam, mialatt
bajtársaim a leánykát elragadják. Azért a mellettök lévő állást
foglald el, s vigyázz, a második hajtás alatt nőt rabolok neked,
szépet, milyen még nem volt moldovai bojárnak.--Ezzel jobbra fordult
Pintye Gregor a többi hajtók után, és Bogdanu ment a vett utasítást
követni. Az első hajtás baj nélkül folyt el, s a második mélyebben az
erdőben magas bérczek tövénél kezdődött. Jobbról a szélső pontot
Szodoray foglalá, alig ötven lépésnyire tőle Bogdanu állott, ezután
Szirmay egy öreg barátjával. A bojár történetből egy szikladarab előtt
vette állását, Szirmay hugait ezen kőre ülteté, hogy magas ülőhelyeken
mind a netalán elrohanó vadak, mind az alacsonyabbra irányzott lövések
előtt bátorságban legyenek, annál inkább, mert ezen ponton a leányokat
nemcsak ő, de Boldizsár is szemmel tarthaták. A többi vadászok egy
hosszú vonalban terjedtek el, és szembe velök a hajtók nagy
távolságnyira, fejszék, villák s dorongokkal fegyverkezve ijesztek föl
a sűrűbe rejtező vadakat, harsány kurjongással kergetve őket a halált
osztogató csöveknek elejibe. Sűrű puskaropogás a lövészek bal
szárnyára vonta a figyelmet, s a tüzes Szodoray már nyughatatlanul
tekintgete arra, midőn jobbra tőle egyenesen a vadászok vonalában egy
szarvas hatalmas fejdísze emelkedék föl a sűrűből, melyhez nagyságra
hasonlót még Boldizsár nem látott. Nem állhata ellent vágyának a
királyi vadat elejteni, de leshelyéből a bokor sűrűsége miatt rá lőni
nem lehetvén, közelített a, min eléggé bámult, az egész vadászi zaj
daczára is csendesen s kényelmesen mozgó szarv felé, melynek
tulajdonosa kedvére látszatott legelni; már legjobb lövéstávolságban
volt üldözőjétől, midőn a bokrok között hirtelen eltűnt. Ezen
sebességből itélve a szarvas vagy lefeküdt, vagy valamely
földkonyulatba leereszkedék. Tanakodva álla itt egy darabig Szodoray,
bele nyomuljon-e a már itt igen sűrű cserébe, melynek csergése az
állatot időnek előtte fölijesztené, vagy előbbi helyére visszatérjen,
s az utolsóra határozá magát, remélvén, hogy az üldözött előbb-utóbb
kezébe kerül a vadászat folytában, midőn egy harsány beható asszonyi
sikoltás csapott fülébe. A két testvérnek, mint külsejök, úgy hangjok
is igen hasonló vala, s annál inkább sietett Boldizsár, mert nem tudá,
melyiket fenyegeté veszedelem. Az első kiáltásra több következék, s
egynéhány puska s férfihangok durranának belé. Kilépvén a csalitból, a
fenn említett szikla mellett húsz vagy harmincz embert látott küzdeni.
Először is Szirmay István tűnt szemébe, egy oláh pór-öltözetű emberrel
birkózva, kitől is rövid küzdés után a földre csapaték; Szodoray méltó
haragra lobbanva ragadá puskáját, s a vakmerő pórnak irányozá: ez
észre vevé a veszélyt, s hosszában a földre veté magát épen, midőn
Boldizsár csövét elsüté, s a rablónak szánt golyó Szirmay Mária szívét
találá, kit ennek háta mögött tartott ölében egy haramia; mert ki nem
gyanítaná olvasóink közül, hogy a támadók Pintye Gregor s emberei
voltak. Kivont karddal vága közibök Boldizsár, s az első, ki útját
gátolá, halva dűlt el; de csak most vevé észre, mily egyenetlen tusába
bocsátkozék, mert a haramiák ellen, egy-kettőt kivévén, csak Bogdanu s
emberei harczoltak, s ezek is már futásnak eredtek, mire a haramiák is
nagy sebesen vissza vonták magokat, s midőn az ösvénybe kanyarodtak,
melyen az erdő áttörhetetlen sűrűsége miatt egy darabig futni
kénytelenek valának, úgy rémlék Szodoraynak, mintha egyikök ölében
Ilkáját látta volna elragadtatni, és magát s minden veszedelmet
felejtve rohant a rablók után, kik egész élte boldogságát vitték
magokkal.
A többi vadászok ezen csak kevés perczekig tartó zajt eleinte, mint
efféle mulatságokban nem ritka lármát megveték, csak későbben sejtvén
veszedelmet, mire távolabb állásaikról a csatatérhez érkeztek, a
haramiák szép zsákmányukkal már jól elhaladtak s a messze üldöző
lövészektől, az elragadott leány és megmentésére törekvő kedvese kora
segedelmet nem várhattak.
ÖTÖDIK SZAKASZ.
Melyben az előbbi baj még nagyobbá lehetne, ha segítség nem érkeznék.
- Egy új személy,
ki keveset tesz, de a helyett sokat beszél.--Tudósítás új
szerencsétlenség felől.
Már a rablók azon helyhez értek, hol a fák ritkulása miatt lehetséges
volt az erdő belsejébe eloszlaniok, s honnan minden üldözésnek
daczoltak volna, midőn az ösvény ellenkező részén egy sűrű bokor
mellől emberek jöttek elő, az első Szodoray segítség kiáltásaira
tüstént kardot rántott, de minekelőtte hasznát vehette volna, már a
földre terült Pintye Gregor izmos jobbja alatt, de esésben ennek lábát
megragadta s míg a baljában félholtan fekvő Szirmay Ilona által
terhelt haramia magát ezen bilincsekből szabadítani igyekezett,
erősebb karok ránták ki szép zsákmányát öléből, Pintye Gregor
föltekinte s rettenetes ellensége Karácson Tivadar állt előtte
vármegyei hajdúkkal.
- A fekete kopó!--kiáltá egy czimbora s ijedve futottak a többiek az
erdőbe; közrémülésöket látván vezérök, nem tartá tanácsosnak egyedül
megállani a sarat s példájokat követé, épen midőn Tivadar a megmentett
leányt egy hajdúnak adván, ellene emelé kardját. Gregor könnyebb
menekedése végett hátra lökött két maga előtt álló rablót, ezek
Karácsonra dűltek, ki őket egy sújtással a földre teríté. A hajdúk
üldözőbe vevék a haramiákat, de nem soká minden siker nélkül tértek
vissza, az erdő homályában elvesztvén minden nyomot. Szodoray és utána
a vadászok is elérkeztek, az első forrón szorítá karjai közé ismét
eszmélni kezdő kedvesét s a pázsitra ülteté, hol ez ijedtségéből
kigyógyult.
Forduljunk most azon bajnokhoz, kinek kardja oly bátran és nagy
tetteket igérőn hagyta el hüvelyét és mégis a kegyetlen sors egy
máramarosi zsivány képében vérszomja kielégítése nélkül porba sújtá az
éles aczélt urával együtt. Most fölemelkedék nem legpuhább fekvéséből
s mérges körülnézés között bal lábát félölnyire a jobb elibe és
balkezét csipejébe tevé, jobbjával kardját a földbe döfé, orra a
homlok felé emelkedett, míg ennek bőre redőkben vonult le a szaguló
érzék lakja felé; háromszor nyilt ajaka, de ugyan annyiszor nyomá a
harag vissza hangjait, míg végre az indulat e szavakban tört utat
magának:--Barbaroza pogányhalál. Hol van a gazember, ki egy dragonyos
kapitányt s a római szent birodalom lovagját a földre merte teríteni?
Akasztassátok föl tüstént, mert kardomra oly pórvér nem méltó s azért
is nem döftem keresztül.
Még csak most vonta az idegen mindnyájok figyelmét magára, ő egy magas
kövér ember volt, élte közép szakaszában, hízott arczán, mely alatt
csak alig pislogtak ki világoskék szemei és tetemes orrán a magyar
bortövek minden nemei pirosan bimbóztak hosszan lefüggő szőke hajának
árnyai alatt, vonásainak katonai rettenetességet kivánt adni, de
inkább hasonlíta egy iszákos iskolamesterhez, ki nyírvesszővel a
kezében rémíti tanítványait. Testét meggyszín posztó kabát fedezte
térdig leérve, hol az iszonyú lovagcsizmákat tőszomszédságban
köszönté. Fején egy széles karamú hegyes kalap czifra tollakkal
ékeskedék, védelmére mell- és hátvas és azon súlyos egyenes
kosármarkolatú kard szolgált, melyet oly sikeretlenül vont elő
hüvelyéből.
- S kit kell sajnálnunk ezen szerencsétlenségért?--kérdé egy derék
férfiú, ki előtt a többiek tisztelettel tértek ki.--Ha tudakoznom
szabad--s alig bírta nevetését elnyomni a réz orrú bajnokon.
- Én Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik vagyok, a
római szent birodalom lovagja és több hatalmas potentátok ármádájában
dragonyos kapitány--felelé a vitéz.
- Örvendünk egy ilyen érdemes férfi jelenlétén.--Mondá az előbbi
kérdező.
- Nincs miért, sőt ijedni fogtok, meghallván jövetelem okát;--vága
belé a dragonyos.
- S mi lehetne oly rémületes?
Bedugta kardját a kapitány, jobb lába mellé húzván a balt és balkezét
a markolatra, jobbját övébe tévén, mérges tekintetét fontos
hivatalossá változtatá és ünnepélyes hangon tudakozódék.
- Én Szatmár és Máramaros vármegyék alispánjait keresem; az úton
hallám meg, hogy ők a vadászattal delectálják magokat, és én ide
fordultam.
Kivála a vadászcsapatból négy férfiú s az első, fentebbi kérdezőnk
magát és társait mutatá be a kapitánynak, mint a keresett személyeket.
- Én Steinville generálistól jövök Transilvániából egy lamentábilis
nunciummal: a krimiai tatárok számtalan sereggel Besztercze vidékére
rontottak s az egész regiot depopulálják; a generális, bár a
commandója alatt lévő hat regementnek vitézi valorát ismeri, kénytelen
a sokaság előtt positióit odahagyni és bátorságosabb localitásba
retirálni.
- Én oda hagyván Hollandiát, hol utoljára a magas akaró Generális-
statusok ármádájában voltam dragonyos kapitány, Steinville trupjai
közé szándékoztam állani, kivánván tapasztalni a császári servitiumot
is, de bár mind a két Indiában harczoltam, még sem fogadtak be, azért
tehát Russiába igyekszem Péter czár szolgálatába; de meghallván, mily
occasio mutatkozik itten, kegyelmeteknek ajánlom magamat minden
retiráda eligazítására.
- Hat ezreddel!--kiálta fel Bagosy László szatmári első alispán. -
Hat ezred rendes katonasággal megfutamodni egy tatár csorda előtt.
- Nem megfutamodni--szóla hirtelen Türkenfrasz félig boszúsan.--Ezt
csak az in arte bellica, a taktikában és strategiában ignorans emberek
mondhatják: más a hadi reglamán szerint retirálni, más disorganisálva
és confusióban futásnak eredni; az első mindig dicsőséges, már a
pogány görögöknél híres lett általa Xenophon generális, ki
Babiloniából haza Graeciába több száz mértföldnyi retirádát tett a
legszorosabb ordre de batailleban, a nagy Montecuculi Rajnald mindig
retirált a törökök előtt, s mégis mint híres vezér halt meg, a
legnagyobb generalissimusok retiráltak, mert minden generálisnak
retirádát praescribál a taktika, ha ellenségeivel számra legalább is
nem egyenlő;--atqui a tatárok tizenkétezeren vannak, mi csak hatezren
és azért in pleno consilio bellico determináltatott a retiráda.
- Gyáva ember hozta ezen szabályt, nem volt annak sem lelke, sem
hazája. Hunyady, Kinizsy, Bátory százezerekre rohantak ötször-hatszor
kisebb seregekkel s diadalmaskodtak, de retiráda nem volt táborukban.
- Mondá melegen és az égnek tekintvén Bagosy, mintha a gyáva érzetű
katonát tekintetre méltónak sem tartaná. Türkenfrasz bölcs
mosolygással majdnem füléig húzta ajkait.
- Ti magyarok csak mindig atakirozásról álmodoztok s mint szoros ordre
de batailleban csatázni, úgy regulamentum szerint retirálni sem
tudtok, ezt már több tapasztalt katonáktól hallottam; szerettem volna
látni Hunyadytok batáliáit, mily victoriák lehettek azok egészen
contra artem bellicam--mondá a kapitány s folytatá mosolygását
mintegy maga örvendve bölcseségén.
- De győzedelmek voltak, s dicsőbbek, mint a német és olasz tábornokok
egészen juxta artem bellicam elvesztett csatái. Azonban térjünk
dolgunkhoz,--mely utat vettek a tatárok?
- Mint mondám Beszterczénél rontottak be, s hihetőleg szándékuk
Magyarországban különösen ezen megyékben zsákmányolni, a lakók a
legmélyebb erdőkben keresnek refugiomot, részint távol helyekre
futnak, hol nagyobb a securitás. Tűzláng illuminálja a pogányok útját,
és in vinculis czipelik magok után ezreit az elfogott erdélyieknek. -
Vala nem vigasztaló válasza a dragonyosnak.
- Remélem--folytatá Bagosy,--Steinville, ha már Erdélyt nem védheti,
hazánk felé vonja magát, hogy ezt, a bizonyosan felkelendő nemességgel
egyesülvén, megmenthesse s a rabló csordától a foglyokat
megszabadítsa, a zsákmányt vissza vegye.
- Insurrectio--ha ha ha!--röhöge a Donnerbaumsbergi lovag -
Barbaroza pogányhalál! Insurrectio--már a nagy Montecuculi
demonstrálta egy taktikus dissertatioban, mily irregularis és
haszontalan katonaság légyen ez; csak hátráltatná a generálist szép
retirádájában.
- Montecuculi egy alacsony gőggel s külföldi gyűlölséggel teljes kaján
lelkű ember volt; s azért jaj annak, ki gyalázni meri hazánk századok
óta vitézségről híres nemességét, azt nem őrzi meg Montecuculi minden
dicsősége a büntetéstől.--E szavakat oly tűzzel s hathatósan dörgé
Szodoray Boldizsár, hogy a római szent birodalom lovagja katonai
tartását egy pillanatra elveszté, s midőn az ifjú magyar jobbját
szablyája felé látá nyúlni, orra s pofája veres halmain hirtelen
haloványság sugárzék által.
- Öcsém, ne vedd rosz néven, a tatárok ülnek már ezen úrnak vérében; -
mondá félig engesztelőleg, félig gúnyolón Bagosy Boldizsárnak, részint
nem akarván, részint méltónak sem tartván a nagyszájú idegennel
perelni, s ehez fordulva folytatá beszédét,--s mit izen még
Steinville tábornok?
Lassanként visszatért Türkenfrasz hivatalos physiognomiája,
tapasztalván, hogy védelmezőre akadt.--Steinville generális ő
excellentiája recomendálja magát nektek s tanácsolja lakaitokat
elhagyni s minden jobbágyaitokkal elhagyatni, eledelt, barmot s minden
haszonvehetőt elvinni vagy elirtani és mélyebben az országba vonulni,
hogy azáltal a pusztaság kényszerítse az ellenséget retirádára. Ezen
üdvös rendelés kivitelét Erdélyben az idő szüke nem engedé; de ti még
reá értek, azért fogjatok a destructiohoz, mert az ön kézzel ejtett
seb nem fáj úgy, mint az idegentől származott.--Ezen utoljára
fölhozott ösztönözésén annyira örvendett Gottlieb Konrad Friderik
Türkenfrasz, hogy felejtve Szodoray súlyos szablyája felé nyúló izmos
karát, öntetsző mosolylyal szájszegletit ismét füleinek közvetetlen
szomszédságába hozá.
- De mi nem fogunk sem contra, sem juxta artem bellicam szaladni.
Senki se mondhassa, hogy Bagosy a kormányára bízott vármegyét gonosz
időkben elhagyta légyen, s azért minden erőmet a veszély elhárítására
fordítom s e szent czélra vagyonomat és éltemet felajánlom.--Hangos
éljen követé a szatmári alispán lelkes beszédét, ki azt, ebből társai
hasonló érzelmét kiismervén, így folytatá:--Menjen azért kapitány úr,
a hová tetszik s mondja meg, hogy itt lelkes magyar nemesekre talált,
kik készebbek minden taktika nélkül is az ellenséget megverni vagy
bátor csatában elesni, mint hazájokat bár sokkal számosabb ellenség
előtt is csúfosan oda hagyni.
A nem reménylett merész elhatározás szinte bámulással tölté lovagunk
lelkét s talán nem épen éles elméje is észrevéteté, mily kevés hatást
tehessen ilyen emberek előtt kényszerített katonai rettenetessége,
vagy csak történetből esett-e, de elég az hozzá, következő szavait már
sokkal lágyabb hangon ejté s előbb daczosan felvetett feje
meglehetősen lehajolt.
- Én tovább nem mehetek, mert már gróf Károlyi Sándornak is ajánlottam
szolgálatomat és így militaris parolám kényszerít maradni és titeket
mindenben tanácsommal segíteni.
- Ezen okból szívesen megtartunk, ámbár mi magunkra hagyatva magunk
módja szerint harczolunk s csak szívünk sugallása lesz vezérünk, ezt
pedig nincs szándékunkban egy idétlen taktikával akadályoztatni.