- Ember, hallod-e? én Bogdanu Gyurka vagyok, Rakovicza Mihály moldovai

vajdának rokona és seregében kapitány; gondold meg, mi jó lehet, ha

valakit Magyar- s Erdélyországokból kiugratnak, a Havasalföldön

megpihenni.--Igyekezék a moldovai ellenei szívökre beszélni.

Kételkedve méregeté őt a haramia; de hirtelen felelt:--Ismerem az

efféle igéreteket, egy ily zsák arany a tatárok között is szerez nekem

menedéket.

- Jól van tehát; csak legalább annyit hagyj, a mi elég utam

folytatására.--Esdeklett Bogdanu.

- He--egy bojárnak mindenütt van hitele; hiszen a vajda rokona csak

nem fogott amúgy vaktában utazni.

- Lovakat adtam el a császári sereg számára, és marhát. De ha

mindentől megfosztasz, Ugocsába kell visszamennem a Szirmayaktól pénzt

kérni, mi nagy akadály lenne utamban.

- Csak csapold meg őket, hah, még most örvendek, hogy e csapással

nekik is egy kis alkalmatlanságot okozhattam.

- Miért?--Kérdé a bojár.

- Nagy számvetésem van tekintetes uraimékkal, régi rovás, de annál

drágább az ára.

- Hallod-e, barátom?--Mondá Bogdanu, hangját és viseletét hirtelen

olyanná változtatva, mintha egy okos ötlet villámlanék fejébe, ezen

állapot annál föltetszőbb vala a moldovai testőrkapitányon, mert

lelkének ily erőszakos megrázásában igen ritkán sinlődött.--Ha boszút

forralsz a Szirmayak ellen, kössünk szövetséget, te könnyebben

juthatsz czélodhoz, s az én szándékom is teljesülhet, a miért hálámra

mindig számot tarthatsz.

- Úgy, ha bőrzsákaidat visszaadom.

- Tartsd meg azt, sőt még többet is igérek, ha segedelmet nyújtasz s

az sikerül.

- Előbb Szirmayt mondád egyetlen ismerősödnek, kitől segítséget

várhatsz, s most így törekedel megrontására, ez moldovai

kereszténység.--Szóla Pintye Gregor nevekedő bámulással.

- Hallgass meg s azután itélj.--Erre következőképen magyarázá magát a

bojár:--A meghalt Szirmay György egy leányt hagyott maga után, neve

Ilona.

- Tudom, tudom, csak tovább!--mondá boszúsan a haramiafő.

- Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott

megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai

nem adták, és üres kosárral küldöttek haza.

- Mink pedig üres erszénynyel.--Jegyzé meg More.

- A többit értem.--Vága beszédébe Pintye Gregor.--Ragadjam el

számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha

hölgyed lesz a leány.

- Ötszáz körmöczi a díjad, kész vagyok érte mindennel kezeskedni.

- Nem pénzed, a mi ajánlatod elfogadására ingerel, szép alkalom

boszúmat önteni a kevély nemzetségre.--Jól van--ide kezed--áll az

alku.

- Reményled, hogy boldogul szándékunk?--Kérdé Bogdanu.

- Bízd azt reám, de ötszáz arany nekem s ugyanannyi társaimnak, és

holdújuláskor Jászvásáron lakodalmad lesz.

Kevéssé habozott a kapitány reá állani az új áldozatra; de a szerelem

mindenhatósága itt is diadalmasnak mutatá magát, reá álla, nem igen

lehetett azonban annyi veszteség után bőkezűségén csudálkozni, mert az

elrabolt pénz a vajdáé volt, magáét már előre küldé az erdélyi

császári sereghez vitetett pénzzel. Most az érdemes új czimborák

tanácskozni kezdének szándékok kivitele felől. A moldovaiak Pintye

Gregor parancsára föloldoztatván, szabadon jártak, sőt a haramiák

reggelieket is megoszták velök, míg kapitányok Bogdanu Gyurkával

tanakodék.

- Ezen napokban nagy vadászat lesz Huszt vidékén, ott megjelenik a

Szirmay-család is, menj hozzájok, beszéld el, mint raboltalak ki,

ebben hazudni nem fogsz, engem embereimmel együtt majd ott találsz,

ismerem én az efféle mulatságokat, mert Pintye Gregor, bár nem híják

is, meg szokott rajtok jelenni. Az erdő szélén hely készíttetik az

asszonyok számára, s ezek kevés ügyetlen férfiakkal maradnak ott; te

azért bizvást kövesd a vadászokat, de igyekezz, mennyire lehet, hátra

maradni, s közel az asszonyokhoz embereiddel együtt, én a szépekre

ütök, te védelmökre rohansz, de természetesen már késő lesz, kergetni

fogsz engemet, de az utat eltéveszted, s nyomomat veszted, mához egy

hétre pedig minekelőtte a nap e tengerszem tükrébe kacsint, jelenj meg

ezen völgyben az ezer körmöczivel, s tied Ilka kisasszony. Ha pedig

első tervünk, várakozásom ellen nem foganulna, én bányász-öltözetben a

nagybányai vendégek között leszek, így majd ott is bátran szólhatunk.

- Minden jó!--Viszonzá félig örvendve, félig búsan a bojár.--De hol

vegyek én szegény kirabolt ember ily rövid idő alatt ezer aranyat?

- Nagybányán tartózkodik egy gazdag moldovai kereskedő.--Felelé a

minden bajon segíteni tudó haramia.--Az vajdája rokonának örömest fog

ezer aranyat kölcsönözni, ha meglátogatod a vadászat után. Most

indulj, mert én tovább nem maradhatok.--A haramiák eltakaríták

holmijukat, vissza adák Bogdanu lovait, sőt Gregor kevés pénzt is

nyújta neki, s külön utakon ment a két felekezet, a moldovaiak vissza

Mármaros felé, a haramiák nyugotra.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Melyben a fő személyek jelennek meg.--Vadászat, véletlen baj,

melyből nagy szerencsétlenség származik.

Közel Huszt mezővárosához, hol a fehér és fekete Tisza, itt még csak

hegyi patakok, összefolyván, hazánk legnagyobb honi folyamát alkotják,

vonult a köves úton egy számos vegyes csapat, urak, szolgák és

parasztokból álló, utánok három hintóban asszonyok és leányok ültek,

több szekér pedig eleséget vitt a társaság után, melynek készületéből

kivehető vala, hogy vadászatra szándékozik. Alig haladtak azonban

félórányira, s már kénytelenek voltak lovakat és kocsikat elhagyni;

mert az eddig meglehetősen tágas út most egy, az erdő ritkulásai után

tekergő keskeny ösvénynyé vált. A hely, hol leszállának, óriási

magasságú fákkal koszorúzott kör vala, melynek közepét négy hatalmas

tölgy díszesíté, ezeknek alsóbb ágaik levagdaltattak, a felsőbbek

pedig hosszú, itt-ott fatámasztékokon nyugvó rudakkal egybekötve, és

zöld galyakkal sűrűn fedetve, oszlopul szolgáltak egy tágas

levélszinnek, mely hűvös kebelében vala fogadandó víg ebéddel a

vadászatról fáradtan visszatérőket; közel hozzá egy kövekből rakott

tűzhelyen már magasra csaptak a lángok, s lomha inasok és kövér

szakácsnék előkészületekkel foglalatoskodtak a következő dologra. Az

asszonyoknak itt kelle volna maradni mindazokkal, kik a vadászatban

közvetlen részt nem vesznek; ez vala tehát a bojárnak czinkosa által

Szirmay Ilona elrabolására kijelelt vidék. Már búcsúztak az elválók,

midőn két sugár leányalak kérő arczczal fordult egy már őszbe vegyült,

de még erős és felette tisztes tekintetű öreghez. A két szép esedezőné

Mária volt és Ilka, Szirmay György leányai; egy rövid pillanat már

testvéreknek ismerteté őket, oly nagy vala termetek s vonásaik

hasonlósága, bár az öregebb fekete szemében inkább alvó, mint égő

szende tűz, s a képén lebegő lágy nyugalom szelid s komoly

ábrándozásra mutattak, míg Ilka, az ifjabb, sötét szemében az éjszaka

lángolni látszék, s pajzán mosoly uralkodott piros ajkain, s szünetlen

változó arczulatja s tekintete csintalan elevenséget árulának el. Az

öregebb így szólítá meg Szirmay Istvánt, mert ő vala a tisztes öreg:

- Bácsi, vigyen el minket is a vadászatra.

- Édes gyermekeim! mit fog mondani anyátok?

- Ő sem ellenzi.--Mondá nagy sebességgel Ilka, s anyjához fordult,

jobb karját annak nyakára tévén.--Ugy-e, édes anyám, te megengeded.

- Mit akartok, gyermekek!--Felelé ijedten az anya,--ott annyi lövés

között, mily könnyen eshetnék baj.

- Vigyázunk magunkra.--Szóla a két leány.

- S Ilkára majd vigyáz Boldizsár öcsém,--mondá az öreg Szirmay, s

Ilka vérré pirultan süté le szemeit,--de Marimat magam fogom

megőrzeni. Ereszd el őket, édes hugom.--Folyamodék ő is anyjukhoz.

- Isten tudja! de én bajtól félek.--Hangzék habozva Szirmayné

felelete.

- Ne félj semmit, édes anyánk, csak most az egyszer--s az egész

társaság kére a leányokkal, míg a jó anya aggodalma ellenére is igent

mondá, látván, hogy csak Bogdanu Gyurka (olvasóink előtt tudva lévő

okokból) fogja pártját. Vígan indulának a vadászok szép társnéikkal,

csak Bogdanu Gyurka maradozott hátra embereivel, aggódva keresvén

szemei a bányász-alakba bújt haramiát; nem soká várakozék, midőn egy

csapat hajtó parasztok vonulának előtte, s köztük ismerős képekre

lelt. E csoportból fejté ki magát Pintye Gregor hosszú testalkata, a

bányászruha és egyéb változatok által majdnem ismeretlenné tétetve,

azok előtt is, kiknek őt látni gyakor alkalmok volt.

- Uram!--Mondá tetszőleg mély tisztelet jeleivel a bojárnak. -

Szándékunk füstbe ment, de ne essél kétségbe; látod azon sudár úrfit,

ki Ilkát vezeti? az Szodoray Boldizsár, kedvesed szeretője; a fiú

mindig a legszélsőbb, legveszedelmesebb helyet szokta választani a

vadászaton, a leány tőle el nem marad, én czimboráimmal körüle fogok

hajtani, s ne aggódjál, hogy a tüzes ifjút félre ne csaljam, mialatt

bajtársaim a leánykát elragadják. Azért a mellettök lévő állást

foglald el, s vigyázz, a második hajtás alatt nőt rabolok neked,

szépet, milyen még nem volt moldovai bojárnak.--Ezzel jobbra fordult

Pintye Gregor a többi hajtók után, és Bogdanu ment a vett utasítást

követni. Az első hajtás baj nélkül folyt el, s a második mélyebben az

erdőben magas bérczek tövénél kezdődött. Jobbról a szélső pontot

Szodoray foglalá, alig ötven lépésnyire tőle Bogdanu állott, ezután

Szirmay egy öreg barátjával. A bojár történetből egy szikladarab előtt

vette állását, Szirmay hugait ezen kőre ülteté, hogy magas ülőhelyeken

mind a netalán elrohanó vadak, mind az alacsonyabbra irányzott lövések

előtt bátorságban legyenek, annál inkább, mert ezen ponton a leányokat

nemcsak ő, de Boldizsár is szemmel tarthaták. A többi vadászok egy

hosszú vonalban terjedtek el, és szembe velök a hajtók nagy

távolságnyira, fejszék, villák s dorongokkal fegyverkezve ijesztek föl

a sűrűbe rejtező vadakat, harsány kurjongással kergetve őket a halált

osztogató csöveknek elejibe. Sűrű puskaropogás a lövészek bal

szárnyára vonta a figyelmet, s a tüzes Szodoray már nyughatatlanul

tekintgete arra, midőn jobbra tőle egyenesen a vadászok vonalában egy

szarvas hatalmas fejdísze emelkedék föl a sűrűből, melyhez nagyságra

hasonlót még Boldizsár nem látott. Nem állhata ellent vágyának a

királyi vadat elejteni, de leshelyéből a bokor sűrűsége miatt rá lőni

nem lehetvén, közelített a, min eléggé bámult, az egész vadászi zaj

daczára is csendesen s kényelmesen mozgó szarv felé, melynek

tulajdonosa kedvére látszatott legelni; már legjobb lövéstávolságban

volt üldözőjétől, midőn a bokrok között hirtelen eltűnt. Ezen

sebességből itélve a szarvas vagy lefeküdt, vagy valamely

földkonyulatba leereszkedék. Tanakodva álla itt egy darabig Szodoray,

bele nyomuljon-e a már itt igen sűrű cserébe, melynek csergése az

állatot időnek előtte fölijesztené, vagy előbbi helyére visszatérjen,

s az utolsóra határozá magát, remélvén, hogy az üldözött előbb-utóbb

kezébe kerül a vadászat folytában, midőn egy harsány beható asszonyi

sikoltás csapott fülébe. A két testvérnek, mint külsejök, úgy hangjok

is igen hasonló vala, s annál inkább sietett Boldizsár, mert nem tudá,

melyiket fenyegeté veszedelem. Az első kiáltásra több következék, s

egynéhány puska s férfihangok durranának belé. Kilépvén a csalitból, a

fenn említett szikla mellett húsz vagy harmincz embert látott küzdeni.

Először is Szirmay István tűnt szemébe, egy oláh pór-öltözetű emberrel

birkózva, kitől is rövid küzdés után a földre csapaték; Szodoray méltó

haragra lobbanva ragadá puskáját, s a vakmerő pórnak irányozá: ez

észre vevé a veszélyt, s hosszában a földre veté magát épen, midőn

Boldizsár csövét elsüté, s a rablónak szánt golyó Szirmay Mária szívét

találá, kit ennek háta mögött tartott ölében egy haramia; mert ki nem

gyanítaná olvasóink közül, hogy a támadók Pintye Gregor s emberei

voltak. Kivont karddal vága közibök Boldizsár, s az első, ki útját

gátolá, halva dűlt el; de csak most vevé észre, mily egyenetlen tusába

bocsátkozék, mert a haramiák ellen, egy-kettőt kivévén, csak Bogdanu s

emberei harczoltak, s ezek is már futásnak eredtek, mire a haramiák is

nagy sebesen vissza vonták magokat, s midőn az ösvénybe kanyarodtak,

melyen az erdő áttörhetetlen sűrűsége miatt egy darabig futni

kénytelenek valának, úgy rémlék Szodoraynak, mintha egyikök ölében

Ilkáját látta volna elragadtatni, és magát s minden veszedelmet

felejtve rohant a rablók után, kik egész élte boldogságát vitték

magokkal.

A többi vadászok ezen csak kevés perczekig tartó zajt eleinte, mint

efféle mulatságokban nem ritka lármát megveték, csak későbben sejtvén

veszedelmet, mire távolabb állásaikról a csatatérhez érkeztek, a

haramiák szép zsákmányukkal már jól elhaladtak s a messze üldöző

lövészektől, az elragadott leány és megmentésére törekvő kedvese kora

segedelmet nem várhattak.

ÖTÖDIK SZAKASZ.

Melyben az előbbi baj még nagyobbá lehetne, ha segítség nem érkeznék.

- Egy új személy,

ki keveset tesz, de a helyett sokat beszél.--Tudósítás új

szerencsétlenség felől.

Már a rablók azon helyhez értek, hol a fák ritkulása miatt lehetséges

volt az erdő belsejébe eloszlaniok, s honnan minden üldözésnek

daczoltak volna, midőn az ösvény ellenkező részén egy sűrű bokor

mellől emberek jöttek elő, az első Szodoray segítség kiáltásaira

tüstént kardot rántott, de minekelőtte hasznát vehette volna, már a

földre terült Pintye Gregor izmos jobbja alatt, de esésben ennek lábát

megragadta s míg a baljában félholtan fekvő Szirmay Ilona által

terhelt haramia magát ezen bilincsekből szabadítani igyekezett,

erősebb karok ránták ki szép zsákmányát öléből, Pintye Gregor

föltekinte s rettenetes ellensége Karácson Tivadar állt előtte

vármegyei hajdúkkal.

- A fekete kopó!--kiáltá egy czimbora s ijedve futottak a többiek az

erdőbe; közrémülésöket látván vezérök, nem tartá tanácsosnak egyedül

megállani a sarat s példájokat követé, épen midőn Tivadar a megmentett

leányt egy hajdúnak adván, ellene emelé kardját. Gregor könnyebb

menekedése végett hátra lökött két maga előtt álló rablót, ezek

Karácsonra dűltek, ki őket egy sújtással a földre teríté. A hajdúk

üldözőbe vevék a haramiákat, de nem soká minden siker nélkül tértek

vissza, az erdő homályában elvesztvén minden nyomot. Szodoray és utána

a vadászok is elérkeztek, az első forrón szorítá karjai közé ismét

eszmélni kezdő kedvesét s a pázsitra ülteté, hol ez ijedtségéből

kigyógyult.

Forduljunk most azon bajnokhoz, kinek kardja oly bátran és nagy

tetteket igérőn hagyta el hüvelyét és mégis a kegyetlen sors egy

máramarosi zsivány képében vérszomja kielégítése nélkül porba sújtá az

éles aczélt urával együtt. Most fölemelkedék nem legpuhább fekvéséből

s mérges körülnézés között bal lábát félölnyire a jobb elibe és

balkezét csipejébe tevé, jobbjával kardját a földbe döfé, orra a

homlok felé emelkedett, míg ennek bőre redőkben vonult le a szaguló

érzék lakja felé; háromszor nyilt ajaka, de ugyan annyiszor nyomá a

harag vissza hangjait, míg végre az indulat e szavakban tört utat

magának:--Barbaroza pogányhalál. Hol van a gazember, ki egy dragonyos

kapitányt s a római szent birodalom lovagját a földre merte teríteni?

Akasztassátok föl tüstént, mert kardomra oly pórvér nem méltó s azért

is nem döftem keresztül.

Még csak most vonta az idegen mindnyájok figyelmét magára, ő egy magas

kövér ember volt, élte közép szakaszában, hízott arczán, mely alatt

csak alig pislogtak ki világoskék szemei és tetemes orrán a magyar

bortövek minden nemei pirosan bimbóztak hosszan lefüggő szőke hajának

árnyai alatt, vonásainak katonai rettenetességet kivánt adni, de

inkább hasonlíta egy iszákos iskolamesterhez, ki nyírvesszővel a

kezében rémíti tanítványait. Testét meggyszín posztó kabát fedezte

térdig leérve, hol az iszonyú lovagcsizmákat tőszomszédságban

köszönté. Fején egy széles karamú hegyes kalap czifra tollakkal

ékeskedék, védelmére mell- és hátvas és azon súlyos egyenes

kosármarkolatú kard szolgált, melyet oly sikeretlenül vont elő

hüvelyéből.

- S kit kell sajnálnunk ezen szerencsétlenségért?--kérdé egy derék

férfiú, ki előtt a többiek tisztelettel tértek ki.--Ha tudakoznom

szabad--s alig bírta nevetését elnyomni a réz orrú bajnokon.

- Én Donnerbaumsbergi Türkenfrasz Gottlieb Konrad Friderik vagyok, a

római szent birodalom lovagja és több hatalmas potentátok ármádájában

dragonyos kapitány--felelé a vitéz.

- Örvendünk egy ilyen érdemes férfi jelenlétén.--Mondá az előbbi

kérdező.

- Nincs miért, sőt ijedni fogtok, meghallván jövetelem okát;--vága

belé a dragonyos.

- S mi lehetne oly rémületes?

Bedugta kardját a kapitány, jobb lába mellé húzván a balt és balkezét

a markolatra, jobbját övébe tévén, mérges tekintetét fontos

hivatalossá változtatá és ünnepélyes hangon tudakozódék.

- Én Szatmár és Máramaros vármegyék alispánjait keresem; az úton

hallám meg, hogy ők a vadászattal delectálják magokat, és én ide

fordultam.

Kivála a vadászcsapatból négy férfiú s az első, fentebbi kérdezőnk

magát és társait mutatá be a kapitánynak, mint a keresett személyeket.

- Én Steinville generálistól jövök Transilvániából egy lamentábilis

nunciummal: a krimiai tatárok számtalan sereggel Besztercze vidékére

rontottak s az egész regiot depopulálják; a generális, bár a

commandója alatt lévő hat regementnek vitézi valorát ismeri, kénytelen

a sokaság előtt positióit odahagyni és bátorságosabb localitásba

retirálni.

- Én oda hagyván Hollandiát, hol utoljára a magas akaró Generális-

statusok ármádájában voltam dragonyos kapitány, Steinville trupjai

közé szándékoztam állani, kivánván tapasztalni a császári servitiumot

is, de bár mind a két Indiában harczoltam, még sem fogadtak be, azért

tehát Russiába igyekszem Péter czár szolgálatába; de meghallván, mily

occasio mutatkozik itten, kegyelmeteknek ajánlom magamat minden

retiráda eligazítására.

- Hat ezreddel!--kiálta fel Bagosy László szatmári első alispán. -

Hat ezred rendes katonasággal megfutamodni egy tatár csorda előtt.

- Nem megfutamodni--szóla hirtelen Türkenfrasz félig boszúsan.--Ezt

csak az in arte bellica, a taktikában és strategiában ignorans emberek

mondhatják: más a hadi reglamán szerint retirálni, más disorganisálva

és confusióban futásnak eredni; az első mindig dicsőséges, már a

pogány görögöknél híres lett általa Xenophon generális, ki

Babiloniából haza Graeciába több száz mértföldnyi retirádát tett a

legszorosabb ordre de batailleban, a nagy Montecuculi Rajnald mindig

retirált a törökök előtt, s mégis mint híres vezér halt meg, a

legnagyobb generalissimusok retiráltak, mert minden generálisnak

retirádát praescribál a taktika, ha ellenségeivel számra legalább is

nem egyenlő;--atqui a tatárok tizenkétezeren vannak, mi csak hatezren

és azért in pleno consilio bellico determináltatott a retiráda.

- Gyáva ember hozta ezen szabályt, nem volt annak sem lelke, sem

hazája. Hunyady, Kinizsy, Bátory százezerekre rohantak ötször-hatszor

kisebb seregekkel s diadalmaskodtak, de retiráda nem volt táborukban.

- Mondá melegen és az égnek tekintvén Bagosy, mintha a gyáva érzetű

katonát tekintetre méltónak sem tartaná. Türkenfrasz bölcs

mosolygással majdnem füléig húzta ajkait.

- Ti magyarok csak mindig atakirozásról álmodoztok s mint szoros ordre

de batailleban csatázni, úgy regulamentum szerint retirálni sem

tudtok, ezt már több tapasztalt katonáktól hallottam; szerettem volna

látni Hunyadytok batáliáit, mily victoriák lehettek azok egészen

contra artem bellicam--mondá a kapitány s folytatá mosolygását

mintegy maga örvendve bölcseségén.

- De győzedelmek voltak, s dicsőbbek, mint a német és olasz tábornokok

egészen juxta artem bellicam elvesztett csatái. Azonban térjünk

dolgunkhoz,--mely utat vettek a tatárok?

- Mint mondám Beszterczénél rontottak be, s hihetőleg szándékuk

Magyarországban különösen ezen megyékben zsákmányolni, a lakók a

legmélyebb erdőkben keresnek refugiomot, részint távol helyekre

futnak, hol nagyobb a securitás. Tűzláng illuminálja a pogányok útját,

és in vinculis czipelik magok után ezreit az elfogott erdélyieknek. -

Vala nem vigasztaló válasza a dragonyosnak.

- Remélem--folytatá Bagosy,--Steinville, ha már Erdélyt nem védheti,

hazánk felé vonja magát, hogy ezt, a bizonyosan felkelendő nemességgel

egyesülvén, megmenthesse s a rabló csordától a foglyokat

megszabadítsa, a zsákmányt vissza vegye.

- Insurrectio--ha ha ha!--röhöge a Donnerbaumsbergi lovag -

Barbaroza pogányhalál! Insurrectio--már a nagy Montecuculi

demonstrálta egy taktikus dissertatioban, mily irregularis és

haszontalan katonaság légyen ez; csak hátráltatná a generálist szép

retirádájában.

- Montecuculi egy alacsony gőggel s külföldi gyűlölséggel teljes kaján

lelkű ember volt; s azért jaj annak, ki gyalázni meri hazánk századok

óta vitézségről híres nemességét, azt nem őrzi meg Montecuculi minden

dicsősége a büntetéstől.--E szavakat oly tűzzel s hathatósan dörgé

Szodoray Boldizsár, hogy a római szent birodalom lovagja katonai

tartását egy pillanatra elveszté, s midőn az ifjú magyar jobbját

szablyája felé látá nyúlni, orra s pofája veres halmain hirtelen

haloványság sugárzék által.

- Öcsém, ne vedd rosz néven, a tatárok ülnek már ezen úrnak vérében; -

mondá félig engesztelőleg, félig gúnyolón Bagosy Boldizsárnak, részint

nem akarván, részint méltónak sem tartván a nagyszájú idegennel

perelni, s ehez fordulva folytatá beszédét,--s mit izen még

Steinville tábornok?

Lassanként visszatért Türkenfrasz hivatalos physiognomiája,

tapasztalván, hogy védelmezőre akadt.--Steinville generális ő

excellentiája recomendálja magát nektek s tanácsolja lakaitokat

elhagyni s minden jobbágyaitokkal elhagyatni, eledelt, barmot s minden

haszonvehetőt elvinni vagy elirtani és mélyebben az országba vonulni,

hogy azáltal a pusztaság kényszerítse az ellenséget retirádára. Ezen

üdvös rendelés kivitelét Erdélyben az idő szüke nem engedé; de ti még

reá értek, azért fogjatok a destructiohoz, mert az ön kézzel ejtett

seb nem fáj úgy, mint az idegentől származott.--Ezen utoljára

fölhozott ösztönözésén annyira örvendett Gottlieb Konrad Friderik

Türkenfrasz, hogy felejtve Szodoray súlyos szablyája felé nyúló izmos

karát, öntetsző mosolylyal szájszegletit ismét füleinek közvetetlen

szomszédságába hozá.

- De mi nem fogunk sem contra, sem juxta artem bellicam szaladni.

Senki se mondhassa, hogy Bagosy a kormányára bízott vármegyét gonosz

időkben elhagyta légyen, s azért minden erőmet a veszély elhárítására

fordítom s e szent czélra vagyonomat és éltemet felajánlom.--Hangos

éljen követé a szatmári alispán lelkes beszédét, ki azt, ebből társai

hasonló érzelmét kiismervén, így folytatá:--Menjen azért kapitány úr,

a hová tetszik s mondja meg, hogy itt lelkes magyar nemesekre talált,

kik készebbek minden taktika nélkül is az ellenséget megverni vagy

bátor csatában elesni, mint hazájokat bár sokkal számosabb ellenség

előtt is csúfosan oda hagyni.

A nem reménylett merész elhatározás szinte bámulással tölté lovagunk

lelkét s talán nem épen éles elméje is észrevéteté, mily kevés hatást

tehessen ilyen emberek előtt kényszerített katonai rettenetessége,

vagy csak történetből esett-e, de elég az hozzá, következő szavait már

sokkal lágyabb hangon ejté s előbb daczosan felvetett feje

meglehetősen lehajolt.

- Én tovább nem mehetek, mert már gróf Károlyi Sándornak is ajánlottam

szolgálatomat és így militaris parolám kényszerít maradni és titeket

mindenben tanácsommal segíteni.

- Ezen okból szívesen megtartunk, ámbár mi magunkra hagyatva magunk

módja szerint harczolunk s csak szívünk sugallása lesz vezérünk, ezt

pedig nincs szándékunkban egy idétlen taktikával akadályoztatni.

Szirmay Ilona: Történeti regény · 第 2 / 16 段