Produced by Adrienne David
MAGYAR REGÉNYIRÓK KÉPES KIADÁSA
Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja
MIKSZÁTH KÁLMÁN
4. KÖTET
SZIRMAY ILONA
TÖRTÉNETI REGÉNY
Irta
GAAL JÓZSEF
WITTICH EPERJESI KÁROLY RAJZAIVAL
BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT
magyar irod. intézet és könyvnyomda
1905
TARTALOM
GAAL JÓZSEF. 1811-1866.
SZIRMAY ILONA
ELSŐ SZAKASZ.
Melyben a történet egyik hőse a másiknak, s nem sokára a harmadik
mindkettejeknek illendő tiszteletét megteszi, és más egyéb dolgok
előfordulnak.
MÁSODIK SZAKASZ.
A haramiák rejthelye és pihenése, miként pihenésök megzavartatik. -
Egy személy, ki keveset jelenik meg, de sokat cselekszik.
HARMADIK SZAKASZ.
Rablás, békülés, szövetség, új tervek.--Igazulása ezen közmondásnak:
«zsák megleli foltját».--Egy személy, ki sokszor jelenik meg, de
keveset cselekszik.
NEGYEDIK SZAKASZ.
Melyben a fő személyek jelennek meg.--Vadászat, véletlen baj, melyből
nagy szerencsétlenség származik.
ÖTÖDIK SZAKASZ.
Melyben az előbbi baj még nagyobbá lehetne, ha segítség nem érkeznék.
- Egy új személy, ki keveset tesz, de a helyett sokat beszél. -
Tudósítás új szerencsétlenség felől.
HATODIK SZAKASZ.
Nagy bú s ennek következései.--A szerelem, ha neheztel is, könnyen
megbocsát.
HETEDIK SZAKASZ.
Víg lakoma helyett gyászos tor.--A dragonyos kapitány rendíthetlen
lelket mutat s rettenetes pusztítást követ el.--Az anya szenvedései.
A szerelmesek bucsúja. Elutazás.
NYOLCZADIK SZAKASZ.
Melyben előadatik, miért maradt légyen Gyurka kapitány Huszton, s
ennek nagy tanácskozása.
KILENCZEDIK SZAKASZ.
Bogdanu újra tanácsot kér, s nagyon megerőlteti magát annak
végrehajtásában, és tettének foganatja.
TIZEDIK SZAKASZ.
Melyben egyik hősünknek házi állapotja a lehetőségig híven leíratik. -
A bányai politikusok nagy-gyűlése, kik és miről beszéltek abban, végre
mi illetlenül zavartaték meg az.
TIZENEGYEDIK SZAKASZ.
Mely oly rövid, hogy kár volna belőle még rövidebb kivonatot adni, de
mindazonáltal is sok van benne.
TIZENKETTEDIK SZAKASZ.
A haramiacsapat véletlenül megerősödik, és kik által, Pintye Gregor
egy merész tervet gondol.--A haramiák hadi tanácsa.--Egy fontos
jelenet a haramia kapitány előbbi életéből,--készületek.
TIZENHARMADIK SZAKASZ.
A várt pénz Husztra érkezik.--A várbeliek érzelmei és mulatsága.--A
vár leírása.
TIZENNEGYEDIK SZAKASZ.
A haramia s a havasalföldiek új találkozása, Pintye Gregor ajánlása,
melyen Bogdanu méltóképen megijed, végre a dolog elhatároztatik.
TIZENÖTÖDIK SZAKASZ.
A haramiák ostromszer gyárai.--Móré esze egész fényében tündöklik. -
Pintye Gregor, mint politikus, és fáradozásának sikere.
TIZENHATODIK SZAKASZ.
Melyben említtetik, mily jó reggelt mondott Pintye Gregor a
husztiaknak, s a várbeliek miként fogadták üdvözlését, s mily
készületeket tettek annak méltó viszonzására.
TIZENHETEDIK SZAKASZ.
More, mint követ.--Ezen szakaszból kitetszik, hogy a czigány
szerencsésebb a kemenczénél mint a diplomatikában, s hogy a
számolásról különös fogalmai vannak.
TIZENNYOLCZADIK SZAKASZ.
Melyben előadatik, ki és mi hárítá el a harmadik szerencsétlenséget. -
Engesztelődés.
TIZENKILENCZEDIK SZAKASZ.
Két bűnösről itélet tartatnék; de az első egy még nagyobb bűnös s a
másik sors segedelme által megszabadul.
HUSZADIK SZAKASZ.
Melyben előadatik, minek nem kellett volna történni, hogy egész
történetünk meg ne történjék.--A nagybányai csata.
HUSZONEGYEDIK SZAKASZ.
A nagybányai polgárság vitéz lelke, s a czéhmester kalpagának halálos
veszedelme.--Kik mertek a tatárok előtt megállani s ezeknek sorsa.
HUSZONKETTEDIK SZAKASZ.
Melyben a polgárok rettenetes bátorságának több példái fordulnak elő.
- A város megmentése.--Ki jutalmaztaték meg a kalpagért, s mily
fényesen győzött Kordovány véleménye a csapszékben.
HUSZONHARMADIK SZAKASZ.
A tatárok pusztításai.--Mi módot választa a haramia a megboszúlásra.
- Nagy rettegés, halálos készület, és rabság, sok más ide tartozó
dolgokkal együtt.
HUSZONNEGYEDIK SZAKASZ.
A khánfi leírása.--Ujvárosi csata. Kik és mikép harczoltak ottan.--A
dragonyos kapitánynak alkalom adatik kedves kivánságát teljesíteni és
mikép használta azt.
HUSZONÖTÖDIK SZAKASZ.
A csata következései s a diadal folytatása.--Egy szerelmes érzelmei
és szenvedései.--A tatárok hátrálása.
HUSZONHATODIK SZAKASZ.
A tatárok tábora.--Egy árnyék az éjszakában, melyben olvasóink egy
régi jó barátjokra fognak ismerni, s kire találkozott az.--Abdul khán
szerelme.
HUSZONHETEDIK SZAKASZ.
Abdul khán szerelmének folytatása. Összejövetel sátorában s mily
kimenetele lett annak.
HUSZONNYOLCZADIK SZAKASZ.
Abdul khán érzeleg és tovább hátrál, segítséget nyer, készületei új
csatára, miként a magyarok rendeléseit megzavarják. Karácson Tivadar
merész terve. Borsai csata.
HUSZONKILENCZEDIK SZAKASZ.
Melyben elmondatik, miként hajtá végre Karácson Tivadar merész tervét,
s miként a nagybányai borbély borotváját a hazáért föláldozza.--A
rabok sorsa.--Tatárvölgy.
HARMINCZADIK SZAKASZ.
Minő kincset mente meg Abdul khán a zsákmányból. A tatárok
végveszedelme és üldöztetése.--Kínjai egy szerelmesnek.
HARMINCZEGYEDIK SZAKASZ.
Karácson Tivadar az erdőbe megy, kit talál ott, és mit tud meg.--Egy
szerencsétlennek utolsó pillanatai.
HARMINCZKETTEDIK SZAKASZ.
Egy szerencsétlennek életrajza.
HARMINCZHARMADIK SZAKASZ.
A testvérek érzetei apjok holtteste felett. Fölfedezések előbbi
életökből. Tivadar ajánlása, mint fogadja azt a haramia, s megrögzött
szenvedélyei.--Elválás.
HARMINCZNEGYEDIK SZAKASZ.
Utazás Krimbe.--Bakcsi Szerai--Khán Szerai.--Miként mulatnak ott a
rabok. Ilona szomorúsága, Judith boszankodása, s mindkettőjök bátor
lelke.
HARMINCZÖTÖDIK SZAKASZ.
A tatárok által elpusztított vidékek állapotja.--Szabadulási ünnep. -
Miképen a dragonyos kapitány ismét igen nagy pusztítást tőn. -
Tudósítás Szirmay Ilonáról.
HARMINCZHATODIK SZAKASZ.
Pintye Gregor.--A nagybányai tanács bölcs végzése a haramia
elvesztésére.
HARMINCZHETEDIK SZAKASZ.
Miképen felelt meg Piócza Kristóf a reá bizott halálos dolognak.
HARMINCZNYOLCZADIK SZAKASZ.
Új fordulat a rabok sorsán. Ilka új búja, Judith új boszankodása; ki
jelent meg nálok és mit cselekedett.
HARMINCZKILENCZEDIK SZAKASZ.
Mik történtek Jászvásárban, s miképen egy ajtó nyilásán a moldovai
kapitány nagyon elhűlt.
NEGYVENEDIK SZAKASZ.
Ki jött be az ajtón, s ki vezeté őt? miből kitünő, hogy a moldovai
kapitánynak nagy oka volt az ajtónyiláskor elhűlni.--Judith szúrós
beszédei.--Hosszú éj után hajnal kezd hasadni.
NEGYVENEGYEDIK SZAKASZ.
Az utasok Nagybányára érkeznek.--Mi illetlenül fogadtaték saját
lakásában Pióczáné asszony, mily véres csata támadt, s ki eszközlé a
békeséget.
NEGYVENKETTEDIK SZAKASZ.
Kik vártak az utasokra a hegyekben, és miképen fogadák el őket.
NEGYVENHARMADIK SZAKASZ.
A negyvenkettediknek folytatása.
NEGYVENNEGYEDIK SZAKASZ.
Pintye Gregor iszonyú vakmerősége s annak foganatja.--Az egész dolog
vége felé megy.
UTOLSÓ SZAKASZ.
Mely az utóbbiak után következik.
GAAL JÓZSEF.
1811-1866.
Az örökké megujuló történettel indul meg ez az élet is. Anyját korán
veszti el, apja ujra megnősül, minélfogva elveszti apját is; a mostoha
kimarja előbb az apja szivéből, aztán a házból, világgá megy támasz
nélkül, apja haragjával, küzdelmek, szenvedések erdején keresztül.
Gaal József a fokosok fénykorában, 1811-ben született az ólmos botok
vármegyéjében, Szathmárban, hol atyja gazdatiszt volt a Károlyi
grófoknál. Abban az időszakban a magyar műveltség a gazdatiszteknél és
a nemesi udvarházakban húzódott meg; se följebb, se lejebb be nem
vették még. Maga az öreg Gaal is verselő ember volt és szenvedélyes
praenumerans. A kis Józsiban már korán mutatkozott némi mesemondási
talentum. Pompásan, ötletesen adott elő mindent. Ez a tulajdonsága
felkölti benne az irodalom művelésének vágyát. Sokat olvas, mindent, a
mi a keze ügyébe esik. Kölcsey nimbusa közelről perzseli. S még
élesebb sarkantyú a szoros barátság, melyet az egyetemen Szalay
Lászlóval és báró Eötvös Józseffel köt, kiknek esze már ifjonta
magasra hord. E két jó barát közt ő is bontogatni kezdi szárnyait,
verseket ír, midőn lecsapnak rá a megélhetés gondjai. A mostoha anya
ármányainak sikerül őt összeveszíteni apjával s 18 éves korában egy
garas pénz nélkül elhagyja az atyai hajlékot, hogy elbujdosson a
bizonytalanságba és csak 32 éves korában tér abba ismét és utoljára
vissza, de már akkor, mint hires író, kit Szatmár városa (a hol atyja
1843-ban lakott) ünnepélyesen fogad, s tiszteletére este a szinházban
az ő darabját, a Peleskei nótárius-t adják, a melyhez fogható magyar
bohózatot még azóta se írtak.
De az elbujdosott árva fiúnak nagy utat kellett megtennie a Peleskei
nótáriusig. Mint nevelő és másoló tartotta fenn magát az egyetemen,
hol életkedvét, szivósságát a két jó barát vonzalma aczélozta. Velök
élt, velök érzett és gondolkozott, de fényes pályájukon követni nem
tudta. A korán hámba jutott kis csikóból nem lesz jó versenyparipa.
Gyorsan emelkedtek ezek, ő lassan döczögött utánok, de az ő
levegőjükben és hiven utánuk mindenütt.
A Szalay atyja titkár volt a helytartóságnál, az Eötvösé magas rangú
hivatalnok. Ők ketten segítették be a fiaik jó pajtását egy kis
hivatalba a helytartóságnál.
Vidám, megenni való fiatal ember lett, csupa elevenség, tréfa és
kedélyesség. Az egész országban híre támadt, mint «a legkedvesebb
diskuratornak». Mindenki szerette, a hol megjelent, felvillanyozta a
társaságot. A nők is rajongtak érte, pedig nem volt csinos ember,
mégis számos szerelmi kalandját mesélték.
Víg pajtás azonban csak üres óráiban volt, hivatalnok társai közt a
kedélyes budai kis vendéglőkben, melyeknek kocsmárosai versenyeztek
érte, mert a hova ő járt, az a hely divatba jött. Bent a hivatali
szobában pontos, lelkiismeretes, otthon este pedig a legtermékenyebb
irók egyike.
Sok mindenfélét ír, könnyen dolgozik, mint a milyen könnyen hozza a
rét a maga virágait. Versei, apró novellái a Kovacsóczy Urániájá-ban,
majd a Munkácsy által szerkesztett, különben gyarló Rajzolatok-ban
kezdenek sűrűn megjelenni a harminczas évek közepén. A versekben nem
mutatkozik sem eredetiség, sem hangulat, egyszerű, jelentéktelen
klapancziák, de mint elbeszélő, egészséges humorral, sok elevenséggel
és meseszövési ügyességgel fogja meg az olvasót. Az igénytelen
helytartósági számjegyző neve ismerősen és rokonszenvesen fonódik a
legjobbak közé; még a nagyképü kritika is Fáy András- és Kovács Pállal
egybe emlegeti.
Barátjai, sikerei, de kivált lebilincselő, szinte varázslatos modora
révén bejut a legelőkelőbb körökbe, a hol csodálatos tapintattal
mozog, soha sem felejtvén el, hogy ő csak kis hivatalnok, mint a hogy
nem felejti el a kis hivatalnokok sokszor alacsony mulatozásainál,
hogy ő Eötvösék barátja.
Elbeszélései leginkább haramia-történetek, mert ezek keringnek a
népdalokban és a szóbeszédekben. A rabló-romantikának tápot nyujt bár,
de legalább közelebb hozza az olvasót az eddig szerepelt varázslók,
hosszúszakállú remeték és titokzatos tündérek helyett a valóságos
élethez. Míg más olvasóközönségek királyokkal, méltóságos lordokkal és
ladykkel álmodják álmaikat Scott Walterék jóvoltából ősrégi várak
zajában és ragyogásában, addig a magyar közönség jól mulat a Zöld
Marczi csinytevésein. Egy kis jellemzés, tájleirás, a párbeszédekben
némi természetesség már mutatkozik, mint mikor a zöld gyümölcs kezdi
fölvenni az érettség pirosló, kéklő vagy aranysárga szineit. Gaal
József a szó szoros értelmében átmeneti író; úgy áll a hid közepén,
mint Nepomuk János szokott. A régi úttal nem tud végkép szakítani, de
jelzi már a másik partot.
Első nagyobb munkája a Szirmay Ilona czimű regény, nagy haladás a
magyar elbeszélő irodalomban. Az akadémia pályázatára nyujtotta be
1836-ban. A regény jó volt, hanem az esztendő volt rosz a regényre.
Ugyan akkor érkezett be annyi regényszűk esztendő után a Jósika Abafi-
ja is, mely Szontagh Gusztávot, a regények birálóját arra a lelkes
felkiáltásra készté: «Uraim, le a kalappal!» Abafi nélkül Szirmay
Ilona előre láthatólag ugyanazt a nagy hatást teszi, de hát Abafi
megvolt, vele egyszerre ugrott ki a napfényre és végre Szontagh
Gusztáv is csak egy kalapot viselt a fején egyszerre és az már le volt
emelve.
Szirmay Ilona tehát nem tette meg a kivánt hatást, daczára
jelességeinek; sőt az a kis figyelem is, a mit keltett, elveszett a
Jósika dicsőségének fölvert porában. A szerény, finom és gyöngéd
érzésű Gaalban nem az irigységet és a versenyzési vágyat keltette fel
az eset, hanem a bámulatot Jósika iránt a saját tehetségében
megrendült hittel kapcsolatban. Elvesztette kedvét a regényiráshoz,
mondván:
- Jósikát úgy sem érhetem utol; minek erőlködjem?
A helyett színművek irására vetette magát annyival is inkább, mert
ugyancsak akkor, midőn Szirmay Ilonát elhomályosította Abafi, A király
Ludason czímü vígjátéka dicséretet nyert az akadémián s előadva zajos
tetszést aratott. Még ennél is jobban tetszett a Szerelem és
champagnei, míg a harmadik színműve: A peleskei nótárius, melynek
tárgyát Gvadányi jóizű verses krónikájából merítette, egyszerre
meghódította a közönséget. A legjobb színműirónak tartják és játszák
szerte az országban darabjait. Itt éri el Gaal írói működésének
tetőpontját.
Derűre-borúra írja most már a darabokat, sokszor nagyon felületesen és
elhamarkodva, úgy hogy némelyik Tiszavirág életű,--míg nem megjelenik
egy napon, mint a regényírásban Jósika, itt is a valódi mester,
Szigligeti Ede.
Tőrül metszett darabjai felvillanyozzák az országot, sőt Gaalt is, de
egyszersmind megdermesztik, csüggedten ejti ki kezéből színműírói
tollát, mintegy udvariasan kitér a Szigligeti útjából:
- Utol nem birom érni, minek erőlködjem?
Munkássága mind szűkebb térre szorúl, marad ezentul a kis lélekzetü
novelláknál, azokat sem a maga kedvéért írja, mint inkább a
szerkesztők csikarják ki tőle. Egyre ritkábban veszi fel tollát, hogy
mint Széchenyi, majd később mint Kossuth politikájának hive, egy-egy
szatirával vagy poemával ostorozza a táblabirói maradiságot.
Szerénységében azt hiszi magáról, hogy visszamaradt a kortól.
De e közben korántsem háborgatja a divatból kijött nagyságok
világfájdalma, nyugodt, egészséges és friss ezentúl is. Se az étvágya,
se a gyaloglási szenvedélye, se a vidámsága nem hagyta el, csak ő
hagyta abba a hírnév utáni futkározást. Találóan írja róla Tóth
Lőrincz: «A budai várban lakott; reggelire megnézte egy kicsit Pestet
és itt lakó barátait, azután felment a hegyre hivatalába, innen
visszajött ebédelni a Sasba, fekete kávéra átsétált ismét Budára,
onnan egy kis sétát rögtönzött a Zugligetbe, keresztül a Svábhegyen,
talán megérintve Budakeszit is; a szinház-időre visszajutott Pestre, a
szinházból haza kisért egy-egy ismerős családot talán ismét Budára, s
még azon este ott kaczagott velünk a Sebestyén-téri Csigában poharak
mellett.»
A forradalom őt is magával sodorta és a világosi katasztrófa mint
Damjanich titkárját találja. Aradra beljebbezték e bűneért nehány
évre, később mint nevelő éldegélt igénytelen, zajtalan egyszerűségben,
míg nem 1866-ban egy kemény februári napon, mint ilyen végezte be
életét. Mikor a lapok a tudósítást hozták, hogy a Peleskei nótárius
írója meghalt, minden ember csodálkozott:
- Hát élt még?
Pedig csak ötvenöt éves volt! De hát régen letette a tollat. A mi
regula, legyen regula: Holtig a hámban kell maradni.
Mikszáth Kálmán.
SZIRMAY ILONA
Per varios casus, per tot discrimina rerum.
Virgil
Első kiadása megjelent 1836-ban.
ELSŐ SZAKASZ.
Melyben a történet egyik hőse a másiknak, s nem sokára a harmadik
mindkettejeknek
illendő tiszteletét megteszi, és más egyéb dolgok előfordulnak.
Hajnal előtt kopogtata a misztótfalusi korcsmáros ivó szobája
ajtajára, de ez foganat nélkül maradván, hatalmas zörgetéshez fogott e
szavakkal:
- Kristóf mester keljen föl! már kakasom régen jó reggelt mondott a
hajnalnak, kegyelmed az első misére Nagybányán akart lenni, de ha nem
siet, a papot sem kisérheti ki.
- Nagy út van Bécstől Misztótfaluig, pedig én azon is túl voltam, mert
utolsó mesterem Klosterneuburgban lakott, könnyű ily fáradás után
tovább aludni egy kakasnál,--felelé belülről egy rekedt hang.
A fogadós távozék, vendége kinyujtózván fölkelt pokróczczal takart
szalmaágyáról, magára vevé ruháit, s kilépett a folyosóra, jó reggelt
mondott fogadósának, kifizeté tartozását, és batyuját hátára vetvén
ment.
- Kristóf mester, az isten vezérelje kegyelmedet, s a boldogságos
szűz, mert Pintye Gregor könnyen ébredhetett föl Nagybánya és
Misztótfalu között s annak, ki ezen lator kezébe kerül, az isten
legyen irgalmas, kegyelmes.--Mondá utána a korcsmáros.
- Hogy nem akasztják föl kentek az efféle gazembereket? én Bécsben
éjfélkor is bátran mentem haza, itt nappal is haramiáktól kell félni;
azonban ki annyit utazott mint én, az megszokta az efféle
veszedelmeket; nem félek én a zsiványoktól, hiszen Bécsben hárommal
állottam már szemközt--egyet ásított ezen szavainál Kristóf, s alig
érthetőleg folytatá:--midőn akasztották. Isten áldja kendet, ha
Nagybányára jő, szóljon be hozzám, úgy megborotválom, mint akármely
herczeget Bécsben.
Végső szavait már a kapun kívül mondá, melyet a csapláros szerencsés
utat kivánva ismét bezárt; most az utczán ment föllázítva minden ház
kutyáit, melyek a zárt kapukon ki nem törhetvén nagy zajjal ugatának,
s a lárma csak akkor kisebbült, midőn vándorunk az országútról
letérve, részint a rövidebb és hüvösebb ösvény miatt a helység mellett
viruló gesztenye erdőbe lépett. Ruházatja a magyart és külföldit
egyesíté; ugyanis szűk zsinoros fekete nadrágot viselt, és kordovány
csizmát, vörös mellényt, kopott téglaszín német szabású kabátot, s kis
három szegletű kalapot. Kezében görcsös vadkörtebot, alól hosszú vas-
szeggel, és a hátán függő bőrtarisznyából két pisztolyágy látszott
volna ki, ha azt egy sárgaréz tányér el nem fedné, mely boltajtó
felett czíme volt gazdája mesterségének. Termete középszerű vala, sem
nyulánk, sem zömök, arczán és szája körül magát fitogtatni szerető
kevélység ült, s vonásaiból mintegy harmincz esztendősnek lehete
tartani. Egy bécsi népdalt fütyörészve ment a barátságos
gesztenyeberken keresztül; de midőn a sötét bükerdőbe ért, s az ösvény
sziklák közt csavarga föl a nagybányai hegyek felé, lassanként előbbi
bátorsága csökkene, háromszor is meggondolkozék vándorlása legszebb
idejéből, mindig máramarosi haramia történetek jutának eszébe, félelme
folyvást növekedék, s miatta a meredeken föl sebesebben ment, mint
előbb a síkon; így nem soká a hegyormon álla, s előtte hazája.
Nagybánya a felkelő nap első sugaraiban tünt ki. Most a völgybe kelle
leszállni, s onnan tovább az út mindig a hegyek oldalában világosabb
és bátrabb vala; egy kőre ült Kristóf, szemeit azonban nem meré
folyvást anyavárosán legeltetni, mert félelme minduntalan haramiák
után leseté. Rövid ideig nyugodván, tovább ügetett. A hegy felében
volt, s az ösvény épen két szikla közé kanyarodott sűrű és keményen
összeálló bokrok között, melyek egy, ama sziklák által zárt völgyet
képeztek; ezen sűrűség szélén egy ember állott karabélyára
támaszkodva, szennyes vászon gatya, hasonló hosszú ing, melyet
lágyékához széles bőr öv szorított, fején karamos kalap, és vállán
fekete gubából állott öltözete. Övében két pisztoly, egy nagy kés, és
fényes sárgaréz szegekkel kivert nyelű balta villogtak. Már Kristóf
lépéseit hallhatá; mert arra vala tekintete feszítve, s a hogy ez a
szikla szegletén szemébe tünt, fölemelé puskáját, azt a vándornak
szegezvén, reá kiálta:
- Egy tapodtat se tovább, vagy koponyádban állítom meg labodát. Hányan
vagytok?
Kristóf elsápadt, s inkább reszkete, mint első borotvája reszketett
kezében, midőn művészetébe avatandó, egy szegény bányásznak állából jó
darabot kivágott, és nem tudni félelemből-e, vagy irgalomért könyörgő
térdeire rogyott.
- Én egy esztendeig voltam Bécsben, de még soha sem kérdeztek: hányan
vagytok? s most hirtelen felelni sem tudok.--Remegé a megrémült.
- Ha Bécsben voltál, pénzednek kell lenni, hát ide vele!--Kiálta rá a
haramia.
- Uram, én herczegeket borotváltam és grófokat, szakállod úgy is nagy,
egész életedben nyírni fogom azt; csak hagyd meg kevés aranyaimat.
- Aranyok! Passza draku!--dörgé az útonálló és karabélyát
megfordítván, magasra emelé ágyát, csapásával a szegény vándort agyon
ütendő.
- Megállj Lupucz!--Zúgá egy erős szózat utána, s a gyilkos mintegy
meredten álla meg, s csak lassan ereszté le fegyverét,--kevés
aranyért meg akarsz valakit ölni, ki néked egész életedre szolgálatját
ajánlja: vagy azt gondolod, mivel te egy szigeti zsidóként növeszted
szakállodat, nekem nincs borbélyra szükségem?
- Uram légy irgalmas!--sopánkodék Kristóf a földről alig pillantva
föl, hova Lupucz karabélya előtt hosszában eltünt.
- Kelj föl ficzkó!--Parancsolá az ujabb haramia, és oldalba döfé, bár
nem erősen, vas nyársa tompa végével; a vonakodó Kristóf reszketve
föligazítá magát, és mennyire félelme engedé, egyenesen álla.--Ki
vagy?--Zaklatá tovább az útonálló.
- Kegyelmes Uram!--felelé Kristóf,--az isten tudja, én Bécsben
herczegeket és grófokat borotváltam, de mégis alig van annyim, hogy
Nagybányán magamnak boltot bérlelhessek, és feleségül vehessem Jutkát,
az öreg János bányász leányát, kit már öt esztendeje szeretek; én
borbély vagyok és chirurgus; a nevem Piócza Kristóf.
- Szakállom már két hete nő.--Mondá a haramia.--Azért készülj
ficzkó, ha most jó borotválsz, borbélyomnak nevezlek ki: de ha
ügyetlenül viseled magadat, ön borotváddal metszem föl torkodat. Rajta
hát, ha Bécsben herczegeket és grófokat borotváltál, a nagybányai
hegyekben egy király szakállával van dolgod; mert én vagyok Pintye
Gregor az avasi király.
Kristóf csak most veté szemeit bátrabban a haramiára, mert, mivel ez
magát borotválni óhajtá, mindjárt jobb embernek vélte őt szakállos
társainál, kik e zajra előjövének a völgyből, öltözetre és vadságra
mind hasonlók Lupuczhoz, számra huszan lehettek, részint magos,
részint közép és alacson, de mind erős alakok. Valóban festői
csoportozatot képeztek a két mohos szikla alatt, sűrű bokroktól és
terepély fáktól árnyazva a haramiák; hátra vetett fekete vagy szürke
gubáikkal a reggeli szél játszott; fegyvereik csövére dülve vadnál
vadabb tekintetük figyelme kapitányokra, s a remegő borbélyra vala
függesztve; s minden mozdulatokban vadság árulá el magát, s nem
annyira fegyverkezetek, mely puska, pisztoly, balta, és némelyeknél
nagy széles szablyából is állott, tevé őket rettenetessé, inkább
borzasztó kinézésök; mert arczvonásaik főleg kegyetlenséget látszának
kifejezni, mi többeknél valódi vérszomjjá változott; bár vérengző
indulatok kitörni nem mert kapitányok tilalma ellen; de pillanataik
eléggé mutaták, mily sorsot várhat a kezeikbe került utas. Csupán
Pintye Gregor érdemle kivételt az egész csapatból, mint Kristófnak is
észre kelle venni, ha félelme érzékeit s ezért használni engedte
volna. Emberei felett legalább egy fél fővel tünt ki; a hús hiányát
tagjain csontjai vastagsága pótolá, mi szokatlan erőt ada testének;
ruházatja csak tisztábbsága által különbözött társaiétól, mert inge és
gatyája fehérebb volt; övét tarka hímezés ékesíté, s gazdagon ezüstölt
török pisztolyok és tőr nyugvának benne; vállait fekete guba takarta,
s alóla egy gazdag damaszki cső fénylett, s nyakáról aranylánczon
szent Miklós képét ábrázoló emlékpénz függött, egy szépen dolgozott
vadászkürttel, és puskapor szarúval. Hosszú, kevéssé sötét vörösbe eső
haja vastag fürtökben ömlött a nyest kalpag alól. Magas homlokán
hosszú és kiálló redők vonultak által, ámbár a férfikor erejében élt;
de nyilván a szenvedelmek vihara véste oda az öregség jeleit, melyek
vad komorságokkal, a talán alattok rejtező szívjóságot egészen
elnyomák. Világos barna szemei beszédét követék, szavaiban kifejezett
indulatát majd lassabb, majd sebesebb forgással és villogással
utánozva, sőt szenvedelmesebb perczenetekben még vadabbá téve. Ez s a
fölvetett ajkain ülő durvaság adának némikép talán kegyetlenségnek
nevezhető nyerseséget egész valójának, mely vonást azonban ő minden
erejéből nevelni és kitüntetni látszott, alkalmasint életmódja
következtében. Kos orra alatt barna vörös nagy bajusz borzasan terjedt
el; míg széles állán s a naptól égett arczain szakálla tüskés
állapotja mutatá, hogy ő azt, ha ideje engedi, borotválni szokta.
Balja bársony és arany hüvelyű szablyája markolatján nyugodt,
jobbjában egy ölnyi hosszaságú vasnyársot tarta, melynek tompa vége a
földbe vala ütve. Jelenlétében társai alig mertek lélekzeni, s
félelmök még nagyobbnak mutatá magát kapitányok előtt, mint vágyok a
borbélyt kirabolni.
- Készülj,--folytatá beszédét, várván egy darabig a remegő borbélyra,
míg parancsolt munkáját kezdené, de látá, hogy ezt a félelem semmihez
sem hagyja fogni.--Készülj a dologhoz és ne reszkess mint egy zsidó a
zsinagógában; mert csak így menekedhetsz kezemből.
Leveté batyuját a borbély, lassan fölcsatolá, egy borotva tokot, fenőt
és törülközőt vett ki, s a rája kötött réztányért leoldá. Gregor vizet
hozatott, s míg Kristóf a szappant haboztatá, ő gubáját, fegyvereit, s
nyakfüggőit levetvén egy szikladarabra ült. Most midőn Piócza Kristóf
a szappant hullámzani, és borotváját kezében villogni látá, halkkal
visszatért bátorsága, s ajkát már fitogatón az előbbi bécsi népdal
fütyölésére hegyesíté, de egy pillanat a haramiákra visszaijeszté ezen
merénytől.
- Ha parancsolod uram, én hozzá foghatok.--Mondá magát Pintye Gregor
előtt meghajtva.
- Gyorsan tehát, mert borbélyomnak oly gyorsnak mint ügyesnek kell
lenni.--Beszappanyozá Kristóf a haramiát, és könnyű kézzel lebegett
éles borotvája szakállán, alig hallható perczegés jelenté ennek
pusztulását. A zsiványok feszesen nézék egész munkálatát, készen az
első félrevágásra a borbélyt meggyilkolni; de mind ez nem zavarhatá
meg Kristófot, annyira bátor vala mestersége üzésében. Minekelőtte
Gregor a türelmetlenség legkisebb jelét adta volna, már álla és arcza
sima volt, mint egy csecsemőé, fölálla, s megnézvén a borbélyt, derült
arczczal mondá:
- Ficzkó, jól végezted dolgodat, meg vagyok veled elégedve.--Bal
kezével megsimítá állát, s arczait.--Az irigység sem lelne szőrt
arczomon, olyan sima, mint a csalfa leány beszédje, ha szerelmet
esküszik.
- Én Bécsben herczegeket és grófokat...
- Hallgass azokkal!--Vága beszédébe a haramia öltözködve, minekutána
Kristóf őt tisztán megmosta.--Ezután nagyobb urakat fogsz borotválni,
mert az én borbélyom vagy.
- Csak nem az erdők között?--Kérdé az ajánlásra megrezzent borbély. -
Hiszen itt oly éles lehet a szél, hogy csorbát fúj borotvám élébe.
- Ne félj!--Vigasztalá őt Pintye.--Menj Bányára, szembe a nagy
templommal lakik az öreg Ablakosi, mutasd neki ezen irást, és mondd:
én,--érted?--én--Pintye Gregor kéretem: adja neked bérbe a házában
lévő boltot, a fizetés az én gondom. Azért te tartozol engem, a
hányszor kivánom, akár boltodban, akár az erdőben borotválni. Ezen
irást pedig gondosan tartsd meg, hogy első összejövetelünkkor
visszaadhasd.--E szavai alatt előkerese egy írást övéből, s azt a
borbélynak adá. Ez becsatolá batyuját, s hátára veté.
- Az isten áldja meg! hű szolgára akadt bennem kegyelmed.--Köszöne
mély meghajtással Kristóf a haramiának.
- Szerencsés útat! de Ablakosin kívül senki se tudja a történteket. -
Kiáltá a már haladó után Pintye Gregor.
Nem félelemből már, de legnagyobb vígsággal fütyörésze Kristóf
lementében; nem képzelheté eddig ily nagy veszedelemből néhány
borotvavonással megmenekedhetni, s nagyot kurjanta örömében, midőn a
hegyoldali sima útra ért: már Ablakosi uram boltját látá, mint lógatá
ajtaja előtt a szél réztányérait, mint függöttek falain a nedves
törülközők, s miként a ki- és bejáró vendégeknek nem volt szünete.
Eszébe jutott, mely közel legyen Ablakosi uram házához a korcsma, s
már számlálá, innen hány betörött fejű és összezúzott oldalú ember
hozattathatik boltjába a bekötés végett, mint fog ő ezekkel bajlódni,
míg Juczija ebédre vagy estelire tésztát gyúr túróshaluskának. Házi
boldogsága ezen álmaiból egy új kaland ébreszté föl. Vagy ötven-hatvan
ember erősen fegyverkezve, részint a vármegyei hajdúk öltözetében,
részint bányai katonák és polgárok közelgének feléje.
- Honnan s ki vagy?--Kérdé egy magas férfi, a csapat vezére, és
szava, bár abban tagadhatatlanul jóság hangzott, még rettentőbb vala,
mint a haramiáé. Azon emberek közé tartozott, kik első tekintetre
bizodalmat; de félelmet is gerjesztenek a látó szívében, nem ugyan
vonásai szelidsége vagy barátisága; de azon csudálás miatt, melyet
tekintete támaszta, s mely össze vala kötve roppant testi erő és nagy
bátorság képzeletével, s ha alacsonyabb foglalatosságok azt, mi
képében nagyobb lelki tehetséget mutatott, eltörlötték is, első
tekintetre lehete látni, hogy testi ereje és bátorsága munkálatait
lelke nem fogja hátramaradással gátolni. Széles vállai közt emelkedék
feje majdnem iránytalan nagyságban, mit sűrű nyakát elborító fekete
haja még inkább nevelt. Erősen domborodott homlokának vastag erei,
kéken dagadozva, hirtelen kitörő indulatokat jóslottak, minek sötét
szemei nem annyira villogó, mint égő tekintete állandóságot adott,
szája körül és ajkain igen kitünt volna egy bizonyos jószivűség, ha
azt bajusz és sűrű szakáll nem fednék. Éles vizsgálatból könnyen
kitetszik czélja, kinézését rettenetessé tenni, hogy általa
nagyobbaknál tekintetet, kisebbeknél tiszteletet, s azoknál, kikkel
főleg dolgai lenni szoktak, félelmet gerjeszthessen maga iránt; mely
szándék kivitelét sötét piros barnasága, vastag, bár nem hosszú
szakálla, igen nagy bajusza, s kivált egész valójának kimondhatatlan
ereje nagyon könnyíték. Melle szélességét domborúsága nagyítá. Czombig
érő vörös zsinoros zöld dolmánya alól vörös mellény csillámlott,
nadrága zöld posztóból a dolmányéhoz hasonló sujtással, s vörös
bakancs volt öltözete, s fején czifrázott fekete szőr kalpag. Kezében
súlyos csákány mozgott, s a medve bőr hátán karabélyt takart, s
töltéstokot; oldalán hosszú tenyérnyi széles szablyája lógott. Társai
több vagy kevesebb változásokkal hozzá hasonlóan valának öltözve és
fegyverkezve.
Kristóf azok osztályába tartozott, kik ilyen emberek előtt
tisztelettel teljes félelmet érzének; azért ha nem reszkető is, de
igen alázatos vala felelete.
- Miszt--Bécsből akarám mondani; de keresztül Misztótfalun.
- Olyan igaz, mintha a leomló bor gyomromnak azt felelné: az
Érmellékről, de a torkon keresztül. S kit hoztak ezen vékony lábak
Bécstől idáig?--Kérdé tovább a vándor gyenge lábait megvetőleg
vizsgálva.
- Piócza Kristófot, ki chirurgus és borbély szándékozik lenni
Nagybányán.
- Az elsőt még szükségessé teheti Pintye Gregor golyója. Nem
találkoztál-e vele?
- Nem, uram.--Felelé a borbély, s most javára lett félelme, mert
miatta a kérdező észre nem vevé habozását, és elsápadtát, vagy ön
személye által okozott rettegésnek tulajdonítá.
- Menj hát békén, s ha összetalálkozol a haramiával, mondd meg neki,
hogy Karácson Tivadar van nyomában, s egy nyakravalót hoz ajándékba a
kötélverőtől.--Mondá a hajdúk vezére, s tovább a vándorra sem
tekintve indult a hegynek.
Uj aggodalom kelt Piócza szivében, ha tudniillik ezen emberek Pintye
Gregort elfognák, kész lesz-e Ablakosi úr, kire mint egy vén zsugorira
emlékezett, boltot adni. Könnyen átlátá ő, hogy erre csak félelem a
haramiától kényszerítheti, mely okot Karácson keskeny nyakravalója
megsemmisíthetné. Ily szívbeli küzdések között nézegeté az üldözőket,
s úgy rémle, mintha azon szikla ormáról, melynek töve neki előbb
borbély mühelyül szolgált, egy ember alak csúszott volna le, mire a
hajdúk lépéseiket gyorsíták, hamar az erdőben eltünők. Még inkább nőtt
most Kristóf aggodalma, és alig haladhatott sok hátrafordulása miatt,
midőn az ismerős tájról puskalövések visszhangzának. A durrogásnak
Kristóf soha sem volt barátja, s ez most sem téveszté foganatját, mert
a harmadszor megrémült borbély futott mint Lóth Szodomából, hátranézni
sem merve, míg csak Nagybányára be nem ért; mi azonban a misztótfalusi
csapláros jövendölése szerint épen a templom bezárásakor történt.
MÁSODIK SZAKASZ.
A haramiák rejthelye és pihenése, miként pihenésök megzavartatik. -
Egy személy, ki keveset jelenik meg, de sokat cselekszik.
A puskaropogás, mely Piócza Kristófot oly sebesen üzé Nagybánya felé,
Karácson Tivadar és Pintye Gregor haramiái között váltott lövésekből
származott. A rablók jobban ismerve a vidéket, mint üldözőjök, ki
legderekabb embereivel a vármegye alsó részéről küldetett Pintye
Gregor elfogására, hamar eltüntek az erdő sürűjében, s Karácson minden
gyorsasága foganatlan volt a bérczi utakat megszokottak ellen, csupán
egy ujoncz haramia terhesen megsebesítve a hajdúk lövéseitől jutott
kezébe. Késő estig folytatá mindazonáltal nyomozásait az üldöző
csapat, de már déltájban minden nyomát a zsiványoknak elveszté, csak
annyit lehete hitelesen több körülményekből kitudni, hogy ezek
Mármaros határbérczeibe vonták magokat; ezt izené Karácson
Nagybányára: javalván Mármaros vármegyét megkérni, hogy szokott
dughelyökből kergesse ki a neki leginkább rettenetes gonosztévöket. Az
éjszakát Tivadar s csapatja szabad erdőben tölték, másnap fáradságos
hivatalukat folytatandók.
Pintye Gregor valóban azon havasokba vonta magát, melyek Nagybánya
felől Mármaros és Szatmár vármegyék között tornyosulnak, roppant
nagyságú bük- és fenyő erdőkkel gazdagon azon pontig, melyet az év
nagyobb részén által hó takar. Az éj egy regényes völgyben borult a
haramiákra, melyet mint kalandos életük egyik legszokottabb nyughelyét
kapitányuk eleve, ha szét üzetnének, gyülő pontnak rendelt. Kis
csapatokban, melyekre Karácson embereit annál inkább eltéveszthetni
feloszlának, érkeztek a haramiák. Három jöve legelőbb egy szédelgő
sziklaösvényen alá a völgy déli oldalán.
- Hála istennek!--Mondá az első még a szikla magosán, s lehajítá
gubáját és báránybőr sapkáját könnyíteni terhét izzadságban fürdött
testének.--Uj kopókat küldtek az avasi medvékre; ha oly szaglások
lett volna mint hevesen űztek, alkalmasint magasabb helyen
éjszakáznánk, mint e völgy mélyében.
- Ugyan Kosztán, ki lehetett azon fekete szakállú kopó, ki a csapatot
vezeté? egyik válla a másikához legalább is oly messze volt, mint
lelkem az üdvösséghez.--Kérdé a második.
- Nem tudom biz én,--felelé a kérdezett,--de láttam, hogy
kapitányunk is elborzadt tekintetén.
- Rettenetes erős is lehet; vága közbe a harmadik,--mert puskáját
elsütvén, midőn Klusán pajtásunkat magára czélozni látá, egy fej
nagyságú követ hajíta rája, úgy hogy puskája közepén ketté tört, s
orrán száján kibuggyant a vér, a mint ágya mellébe csapódott.
Most a völgyben voltak, Kosztán legelőbb, már lent fekvő gubájára veté
magát; társai követék, kényökre nyujtva fáradt tagjaikat a puha
gyepen, s legeltették szemeiket a völgyön, melynek borzasztón regényes
szépségét, bár régen ismerve a durva lelkü haramiák is, ha mindjárt
tudtok és szándékok nélkül érezék. Délről és éjszakról magos erdős
hegyek zárták, melyeknek feljebb szende konyulatok a völgy felé
bokrokkal benőtt sziklafallá egyesült; csupán ezeken vitt mind a két
oldalról egy-egy nyaktörő ösvény a völgybe. Keletről még magasabb és
meredekebb sziklarakás határozá legkeskenyebb részét; ez simaságára és
ónsulyos egyenességére bármely vár-bástyával vetekedheték, s magassága
felől az adhat képzetet, hogy az alant gyökerező százados fenyők
csúcsai még távol sem érék el a szikla tetejét, melyen át az út
felhőmagasban vonul egyik oldalán a szédítő mély, másikán egy elég
meredek hegy által szűkítve, Szatmárból Mármarosba, alig járható egy
kocsitól bátorságosan keskenysége miatt. Nyugotról egy tengerszem
(havasi vizek által képezett tó) mosá a völgy oldalait; s csak a
legjáratosabb szem vehete észre a jobb part szikláin nehány csúcsokat
kiállani, alig tenyérnyi terjedésűeket némely helyt, míg másutt több
lépésnyire kényelmesebb ösvényt igértek, de a legvakmerőbb ember is
borzadott volna, a tetszőleg mély tó felett ily veszedelmes úton
áthágni, hol a legkisebb félrelépés vagy sikamlás elkerülhetetlen
halállal fenyegetett. Alsó szélén a tengerszem egy patakba folyt ki,
mely a meredek sziklákon vízomlássá változott, miután a bérczek között
mint egy félórányi távolságra folyván, egy fürészmalmot hajtott. Ennek
kevés lakóit kivévén, kiknek elvált tartózkodásuk miatt a haramiák
barátságát keresni kellett, mértföldnyire a völgytől nem vala emberi
lak.
Mindezen okok kedves helylyé tevék a völgyet Pintye Gregor s csapatja
előtt. A három már megérkezetthez lassankint többek is érkeztek, s nem
soká mind kényökre hevertek a puha pázsitra terített gubákon, az
üldözésben fáradt tagjaikat pihentetve, kapitányokat és két vagy három
kisérőit kivévén; addig is Kosztán, ki közöttök alvezéri hivatalt
viselni látszott, őröket rendele körül a sziklák csúcsaira, kora jelt
adni minden veszélyről, s netalán akadandó zsákmányról. Már több
kulacs a fűbe vetve mutatá, hogy tartalma szomjú torkokba folyt, s a
kovákból kiütött szikrák, melyek a lombok sötétében lidérczekként
szökdöstek, míg a könnyebb felgyúlás végett a kő és ujjak között
csóvált taplótűz kigyóként tetszék rajta átrepülni, sűrű dohányzást
jóslának; midőn egy őr jelenté Pintye Gregor közeledését.
- Itt vagytok-e mind?--Kezdé a haramia még a szikla magosán.
- Itt, uram!--Felele az őr.
A haramiák hallván vezérök szavát, hirtelen fölugrának, és inkább
félelem, mint tisztelet által zabolázott zsibongó örömmel tódultak
elejébe. Ő még három kisérővel jött, kik a szétoszláskor mellette
maradtak. Szótalan veté magát gubájára, s egy az ágakon áttörő
holdsugár épen arczáját világítá; boszús vala tekintete, s majdnem
megvetéssel határos elégedetlenséget fejezének társaira vetett
pillanatai, mi rájok varázserővel hatott, mert néma lett egyszerre a
csoport, és csak halkan és titokban mert a kulacshoz nyúlni itt-ott
egy szomjasabb, s az előbb sűrű karikákban tekergő dohányfüstöt csak
ritkán eresztgeték.
Csupán egy tett kivételt a köznyugalomból, nem oly magas talán, mint
sokan társai közül, hanem tömöttebb alakú; arcza és lángoló fekete
szemei elevenségével mindnyájokat fölülhaladó, bár ellenben vonásai
inkább jó szívet s bátortalanságot, mint élte módjához illő vadságot
mutattak, és senki sem lett volna hajlandó őt haramiának vélni, ha
szorosabb vizsgálat egy félénk ravaszság jeleire nem akadhatott volna
arczain, melynek homályszíne és keleti idoma czigánynak lenni árulá el
a tulajdonost. Ez, a mint mondók, kivétel a közcsendben, olyképen,
mint egy középkori zsarnok haragja előtt az egy udvari bolond mert
vidám lenni. Ugyanis két pipát véve elő tarisznyájából, megtölté, s az
égő taplót reájok tévén, a fényesebbet urának nyújtá. Ez előbbi vad
komorságával fogadta el, és lassan ámbár, de sűrű s vastag tömegekben
bocsájtá a füstöt. Ezen első hivatalát teljesítvén, a másodikhoz
fordult, s a legöblösebb kulacsot, mely bornyúbőrbe takart, és ezüst
czifrázattal fénylő vala, e szavakkal Pintyének nyújtá:
- Mosd el uram a tekintetes vármegye átkát e kulacs vérével, míg azt a
mai fekete kopóéval nem teheted, kit addig is áldjon meg az isten
egynehány tüzes mennykővel!
- Czigány!--Riaszta reá Pintye Gregor félig fölemelkedve, s az
elfogadott kulacsot a nélkül, hogy innék, kezében tartá, s a hangján,
de főleg tekintetében uralkodó rettenet összereszketteték a faluvégek
koromszemű gyermekét, mindazonáltal e nemzetnél a bátorság hiányát
szemtelenség pótolja, s ez készteté a megijedt czigányt új tréfával
kedvezővé tenni ura válaszát.
- Igyál uram!--Kezdé ismét.--Vagy torkodra forrt a mai üldözés, és
összehúzta gégédet?
Mérgesen tekinte reá a kapitány, de nem szólott. Nemsokára ajkaihoz
emelé a kulacsot, s a hosszú idő, melyen által ez ott maradt, nem
csekély képzetet gerjeszthete ivó tehetségéről; mert ezen ma még
haramiái is elbámultak. Alig tevé azonban a boredényt félre, s már a
terhétől nagyrészt megkönnyebbültet magasan tartá a czigány, kiáltva:
- Sokáig éljen az avasi király! hozzon az isten elébe erős
erszényeket, s utána gyenge üldözőket, s a vármegye magasztalja föl
azt, ki velem nem iszik!
- Megállj, czigány!--Kiáltá Pintye Gregor a legvadabb harag hangján,
- büntetésül csevegésedért, ha reggelig csak a kulacsra mersz is
tekinteni, holnap csap helyett üttetlek egy borhordóba.
Remegve támasztá kulacsát egy fához a megrémült czigány, s mint a
tyúkól nyilt ajtajától elijesztett róka lopódzék a sűrűbe, alvásba
temetni szomját, s a mit ébren izlelni tilos vala, álmodni a teli
kulacs édességiről.
Ezalatt Pintye Gregor gyakran folyamodék a kulacs tartalmához, és mint
a történet följegyezte, mindannyiszor hatalmas sóhajtással rezegteté a
bokor leveleit czigányunk.--Tüzet!--kiáltá végre a bortól
valamennyire vidámabban a kapitány--tüzet! Süssetek és főzzetek!
vigadni akarok valamennyi hajdú daczára.
Egy percz alatt talpon álla az egész csoport, és eloszlának kiki dolga
után. Legtöbben száraz fenyőgalyakat szedtek össze s nemsokára magasan
lobogott a láng; mások egy rejtett barlangból üstöt és egyéb
főzőeszközöket hoztak, s ketten ugyanonnan egy fiatal, már megnyúzott,
és bőrébe takart szarvast hoztak elő, s a földre vetett sima deszkákon
darabolni kezdék, a földbe vert izmos ágon függött az üst; és
nemsokára apróra vagdalt szarvashússal, szalonnával, vöröshagyma-
szeletekkel és tépett paprika darabjaival megtelék. Két vagy három
haramia hosszú fakanalakkal kavart az üst mérhetetlen öblében; míg
sokaknak főgondjok vala a tüzet új galyakkal folyton nevelni; két
nyárson a szarvas hatalmas czombjai forogtak, előbb a tűz által
halaványodva, később sült színűvé pirulva és barnulva. A lángok
magosan csaptak föl, világosítva a közelt, mi a távolabb erdő homályát
még mélyebbé és rémesebbé tette, a részint heverő, részint forgolódó
haramiák arczait barna pirossággal önté el, a szurkos fenyőfa ropogva
s pattogva égett, ezzel a forró hús szürcsölése s a haramiák zaja
emelék a látvány különségét. A füst folyvást szélesedő oszlopban
szállá föl, míg a magosban lengő széltől megtöretvén, hosszú felleget
képzett a fenyők ormain. A sokfélekép csoportozott haramiák, s fákhoz
támasztott fegyvereik igen festőivé tevék az egészet. A rablókat
vidámítá várandó vacsorájok, melyet az üstnek mindig erősülő illata
már közel lenni igért. Maga a kapitány is, bár még szótalan, de
tetszőleg olvadó komorsággal nyugvék. Csak az egy czigány volt kizárva
ezen örömökből, mint Ádám ősünk a paradicsomból, s oly érzelmekkel
tekintgete az üstre, annak szájingerlő szaga orrát megütvén, -
milyekkel hajdan a pusztákból kivánkozott Izrael nemzete vissza
Egyiptom húsfazokai felé. Végre a kész eledel levéteték, a haramiák
helyet foglalának üstjök körül, s a hozzá nem férők fatányérokba
meríték részöket. Vízzel telt e szomorú látványon a czigány szája; de
hol volt még egy felei közül, kit a szükségben leleményes esze
elhagyott volna? Bajnokunk is hamar módra akadt, hogy juttassa magát
boszús urának eszébe. Szólani nehéz büntetés alatt tiltva lévén,
hegedűjét vette elő, minden valódi czigány elválhatatlan eszközét, s
rövid hangoztatás után kezdé a nagyidai keserves nótát zengetni.
Pintye Gregor ajkai megvető mosolygásra vonultak, s a barna hangászra
nem is tekintve, e szavakkal vigasztalá annak már az illatozó üst
felett lebegő lelkét:
- Kelj föl, moré! s ne czinczogj, mint az éhes egér lyukában, mert
hegedűd után még az étel is tánczra kerekednék gyomrunkban. Jösz te,
ragadj kanalat a vonó helyett.
Nem vala szükséges ismételni a parancsot; a hegedű, mintha minden
húrai lepattantak volna, egyszerre elnémult, s már a jövő pillanatban
Moré kanala teli tányéron kopogott. «Moré» ugyan közös neve a czigány
nemzet minden férfitagjainak; de czigányunk, mint felei majd
mindenike, semmit sem tudott családja nevéről, sőt, különös
szerencsétlenség! még keresztnevét, s a templomot is, hol az
anyaszentegyház keblébe fogadtaték, elfelejté, már az sem vala többé
világos előtte, melyik büszkélkedjék a három azon tájon uralkodó
vallás között, őt nyájába számlálhatni. Így a «Moré» köznevezet
tulajdonnevévé vált, de ő túl ily csekélységeken, abban semmi
csúfolást sem gyanított. Alig vala elköltve a vacsora, mivel hőseink
éhségök épen nem késett, a haramiák egymásután elterültek, s nemsokára
mély szuszogás és itt-ott hortyogás árulá a fáradtság és bor által
elnyomottakat mély alvásban lenni. Tüzök elalvék; a holdat hegyormok
boríták, egyik csillag a másik után tűnt a sötét égről, s már a
hajnali szürkület első derűje tört elő, midőn az eddig békén alvó
haramiákat a magas úton álló őr jele ébreszté föl; tüstént fegyvert
ragadtak, indulván a zaj felé, de ennek okát és következéseit a jövő
szakaszban fogjuk elbeszélni.
HARMADIK SZAKASZ.
Rablás, békülés, szövetség, új tervek.--Igazulása ezen közmondásnak:
«zsák megleli foltját».
- Egy személy, ki sokszor jelenik meg, de keveset cselekszik.
Vigyázva mentek a haramiák föl, s a sziklára érvén, látának éjszakról
egy utas csapatot közelíteni tíz vagy tizenkét lovasból állhatót,
moldvai öltözetben, néhány lépésnyire a szűk-út kezdetétől
leszállottak nyergeikből, gyalog vezetni által lovaikat. Ezen
pillanatot használák a haramiák, kik eddig a sziklát koszorúzó
bokorban rejték magukat, mit a kora szürkület félhomálya igen
könnyített, kirohantak tehát a leszállás által megzavart utasokra,
egy-kettő védelmet próbált ugyan, de a boldogtalanok élete csak a
rablók vérszomja kielégítésére szolgált, a többiek földre vettetvén,
megkötöztettek, s lovaikról lerakott holmijokkal együtt vezeték őket
az útonállók völgyi rejthelyök mélyébe, mások a lovakat az erdők
sötétségébe dugák el. Vad örömmel emelék Pintye Gregor és emberei a
nehéz moldovai általvetőket, mert súlyok arany és ezüst tartalmat
gyaníttata velök, s az egyik fogolynak öltözete, s rettegésén is
áttetsző lomha kevélysége gazdag bojárnak állíták őt. Ruházata ugyan
bő, hosszú nyesttel prémezett és bélelt kaftán vala sötétkék
szövetből, alatta meggyszín selyem dolmán arany zsinórokkal, bő zöld
nadrág és vörös szaffián sarú, aranynyal tűzött övéről a drága
pisztolyokat és kardot már leszakaszták megfosztói, testalkata magas
és izmos volt, s erős feje vastag vonásokkal, de minden ügyességet és
férfikellemet nélkülöze. Valója ugyan semmi jót sem mutatott, de
üressége a rosszból sem fejezhete többet ki szándékánál, magát
gonoszságokban kitüntetni, ha az ahhoz kivántató lelki erő hiányával
nem lett volna. Most kincsei, s talán élete vesztesége miatt a
rettegés, máskor szokatlan elevenséget önte el rajta.
- Hej, uram!--mondá vidáman Pintye Gregor, látván a felnyitott
zsákokban aranyat s ezüstöt villámlani,--könnyen nyaktörést okozhatna
bérczeink között ily teherrel utazni; azért reménylem, megköszönöd,
hogy bátorságodra gondolván, megkönnyítettünk.
- Ily teher még egy bojárnak sem törte nyakát.--Viszonzá elég bátran
a megfosztatott, kiben a fösvénység némikép még a halálos félelmen is
diadalmaskodék.
- Bojár?--Vága belé Pintye Gregor.--Úgy otthon is lesz valamid, hogy
ezen arany és ezüst nélkül elélhess.