(Oratio[1])
Nagyságos ur!
Ne neheztelj, meghajlunk térdig,
De hallgass ki minket végig.
Elmondunk sokról, sokat,
Apróságokat,
De mind tetszetős dolgokat,
Hogy figyeljen ki-ki szivesen.
Isten téged száz évig éltessen!
A sok ellenséged,
Hajtson neked térdet;
Hogy a törököt
Összetörd;
A sok tatárt
Karóba hányd,
A lengyelt s kozákot halomba,
Küld a pokolba!
A németet s magyart,
Hogy küld ugyanoda!
És igy tovább, ne is vegyék észre,
Legyen mindeniknek része.
De, melynek ura vagy, a népet,
Ha meg is bosszantana téged,
Nagyságos ur, ne bántsd!
Ha rongyosan is menne hozzád,
Adj neki röktön audentiát!
Mert a nép bolond, hevültében
Sok bajt okozhat át egy éven,
S az ország is olyan makranczos,
Egy hónapban is bajt okoz,
Sőt, ha szerit teheti,
Még egy hét alatt is megteszi.
S ha nem vigyáznál,
Még egy nap alatt is sokat hallanál;
S merd mondani: „Ne állj utomba!“
Hogy trónt veszits, elég egy óra!