Tova le a Pruth partján
A jó Vilkul lakásán,
Vilkul iszik egyre-másra;
Három leányt tart a térden
S nem gondol a cholerára.
Gondoskodik anyja róla,
Könnyes szemmel ekép szóla:
– Drága Vilkul, drága fiam!
Te csak iszol egyre-másra,
S nem gondolsz a cholerára…
Szokd el már a részegséget,
Minden roszra az visz téged;
Pruthban van már a cholera,
Vagy talán átlépett rajta…
És az ifju szót fogadott,
Négy szép ökröt befogatott,
A szép lovát fölnyergelte,
Le a völgybe utját vette;
Utazni ment messze tájra,
Kereskedni jónak látta.
Egy gyönyörü téres völgyben,
A kanyargós Pruth vizében
Vajjon, vajjon mit is láta?
Egy agyaros, fogasbába.
A testéből méreg árad
És bőre a csonthoz száradt;
Lobog haja kibomolva,
Rút kigyókkal van befonva;
Ugrál ide, ugrál oda,
Töviseket termel nyoma;
Szárad a fű a nyomába,
Embert küld a másvilágba…
– Derék ifju, csendes utat!
Olyan büszkén merre halad?
– És ke’d bába, térne vissza!
Merre vész el majd az utja?
– Megyek a szép Pruth partjára
A jó Vilkul lakására;
Hogy életét vegyem hátra
S menjek vele más világra!
– Te utazó rút nyavalya,
Rút betegség! kérlek arra, –
Vedd a lovam, fegyveremet,
De ne bántsd az életemet…
Nekem otthon van szép lányom,
Engedd, hogy őtet meglássam!
A szekerem s ökröm vidd el,
Vidékünket ne pusztitsd el…
– Nem kell nekem ember-fegyver,
Van énnekem ördög-fegyver;
Láthatatlan három kaszám,
Tüzes vassal van kiverve:
Az egyik a hős ifjaké,
A másik a csecsemőké,
A harmadik nagy lányoké
És az ifju menyecskéké!
Nem kell nekem ökrös szekér,
Három kaszám titeket kér, –
Élteteket veszem hátra,
S megyek vele másvilágra!
Vilkul álla megkövülve,
De Cholera hozzá szökve,
Zörgő csontját kinyujtotta,
S szegény Vilkult körülfogta.
Száját teszi a szájára
És ajkát ajakára, –
Az életét ki is szivta!
Vilkul vissza azt nem vivta.
Vilkul halva le is rogyott,
A Pruth vize közelében,
A szép mező közepében!
Varju, holló rá is szállott –
S a Cholera görbét nézve,
Sántikálva tovább állott.