Levelet ir a leányka.
Jegyesének van az szánva,
A szép ifjut rég nem látta.
„Legyen oly jó vőlegényem,
Jőjjön hozzám, arra kérem,
De ne jőjjön a havason,
Erdejében farkas vagyon;
Hozz’ magaddal lovast, ötvent,
Gyaloglegényt számra többet.
„Legyen oly jó vőlegényem,
Jőjjön hozzám, arra kérem,
Be se nézzen a berekbe,
Sok a tüske, bokor benne,
Csal a berkek hüvös árnya,
S rá léphetnél a virágra…
Hozz’ magaddal lovast, ötöt,
És gyalogost tizenkettőt.
„Legyen oly jó vőlegényem,
Jőjjön hozzám, arra kérem,
Még is jőjjön csak magára.
Ne üljön fel a lovára,
Mert nem tudnám megitatni,
A patakra kihajtani,
Szénát tennék majd elébe,
Megsértene a sörénye.
„Legyen oly jó vőlegényem,
Jöjjön hozzám, arra kérem,
De ne jőjjön az esőben,
Mert a ruha ázik könnyen,
Gyenge vagyok én még arra,
Hogy kivigyem a patakra,
Kifacsarjam, kiteritsem,
Erre nekem erőm nincsen.
Gyere hozzám szép időben,
Mint a sas a levegőben,
Szép koszorút, nekem fonva,
Akkorát, mint az ég holdja,
Gyere hozzám, tedd fejemre,
Jegy-gyürümet adom érte.