Érjen téged, rózsám, érjen
Az a vágy, a mely űz éngem;
A szerelem vágya érjen;
– Egész nap ülj a töltésen…
Jókor, – később, ozsonára,
Hogy égj, mint a gyertya lángja,
És azután este felé,
Mint a viasz, olvadj belé;
Aztán a nagy vacsorára
Aludj ki, mint gyertya lángja!
Hogy a midőn éjfél lészen,
Halálverejték emészszen;
És a midőn hajnal leszen,
Életednek vége legyen;
Hogy a napnak áldott arcza,
Süssön rád a koporsóba;
– Mert te rútul megcsaltál,
Nem tudom, mit gondoltál!