Mért tartottál szóval, drága?
Ha nem voltam neked drága!
Mért vezettél az oltárhoz,
Ha most ajkad egyre átkoz!
Az a sok hang, édes beszéd,
Mely zavarja a lány eszét,
Hová lett oly frissen, nyomban?
– Én az vagyok, a ki voltam.
Látod most már annak vége,
Jóvá legyen lelked vétke…
A szivemet, ha kivájod,
Talán el lehetne válnod;
De üldözzél tüzzel, vassal,
Nem lesz már belőlem angyal; –
A mit alkotál egy szóval,
Le nem rontod száz békóval;
A mit gyujtál könnyüszerrel,
El nem oltod egy tengerrel.