Fülemile zöld bokorban,
Ne átkozódj’, legyek jobban.
Ne átkozz’ meg, betegágyon,
Magam be elhagyva látom…
Oh, mert nekem senkim sincsen,
A ki szépen rám tekintsen,
A ki főmet megsimitsa,
A ki kinom meggyógyitsa;
A ki várja, a ki lesse:
Mit kiván a beteg lelke;
A ki kérdje, hol fáj jobban?
S nézze meg, hogy szivem dobban?
Gerle madár az ugaron,
Ne átkozódj’ olyan nagyon; –
Ne átkozzál, legyek jobban;
Hideg a föld lenn a sirban; –
Mert ládd, nekem senkim sincsen,
A ki szépen rám tekintsen,
A ki kérdje: mért halok meg?
Mi óhaja van lelkemnek?
Szememet a ki befogja,
Betegyen a koporsóba…
S a miért ugy fáj a szivem –
Nincs ki könyet ejtsen érttem!