Lánczokban ült a jó király
A fellegvár lyukában,
Sok mérges könnyet hullata
Emésztő bánatában.
Hijába tartja füleit
A tömlöcz ablakához,
Nem hall semmi közelgetőt,
Ki néki várt segélyt hoz.
Kobzát, a búst, előveszi,
S így énekel zokogva:
Dall, hass el én hű hölgyemhez,
Bár szél s hab tilt zajogva.
És mondd: Én fogva űlök itt,
Bús tömlöczöm mélyében;
De még itt is csak ő, csak ő
Van szüntelen elmémben.
Csudálkozom, hogy híveim
Nem kelnek fel mellettem;
De ő, de ő el nem felejt,
S mindent megtesz érettem.
Ismérem én szerelmedet,
S ez nem hágy elcsüggedni;
Felkelsz, lehullnak lánczaim,
Sebem be fog hegedni.
Így éneklett a rab király
A fellegvár ürében,
S a bú helyett, s a gond helyett
Vígság derűlt lelkében.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– Mi szerencsétlen búsong itt? – kérdé a hölgy.
Oktár felele: Salamon, kit nekem kell őrzenem.
– S miért van e nyomorúságban?
– Nagyon el kell rekesztve lenned a világtól, hogy ezt sem tudod. A
mogyoródi harcz után Salamon Sopronyba voná magát. Onnan külde követeket
Gyézához, s erre tette által királyi igazait; s midőn ez meghala,
Lászlóra. De nyugtalan elméje megbáná a mit cselekvék, s arra
törekedett, hogy megfoghassa Lászlót, s ismét ő uralkodhassék.
Vadászatra hívá meg a királyt, hogy cselébe keríthesse, de a gonosz
szándék elárúltatott. László megjelene, de fegyveresekkel; azok
összekapának, s Salamon elfogatott, s itt ül.
Oktár alig végzette el beszédét, midőn egy csapat lovasság, csínosan
felkészűlve, szembe jött velek. Oktár rá nem ismere a nádorra. Miként
hagyhatná el ő mostan Budát? ezt mondá magában. A nádor már a három
menőnél vala, s ezt mondá Oktárnak: Vissza velünk, Oktár; Salamon
szabadon eresztetik.
A két szarándok szó nélkül vála el tőlök. – A kikre a vár őrzése bízva
volt, meglátván közelíteni a nádor csoportját, elébe jövének megtudni,
mit jelent e tünemény. Erre egyike a nádor követőinek így felele:
Budától eddig én a dolgot énekbe szedém, s elmondom, ha hallani
akarjátok. – A lovak a fákhoz köttetének; mindnyájan körűlfogák a
dalnokot; az pedig felült egy szirtbálványra, s ezt éneklé: