A kisbiró a vállát vonogatja.
– Talán szomjas a lelkem, – vélekedik Pöhölyné, – jaj, bár adhatnék neki
egy pohár mustot.
Ezalatt hire futott a házak között, hogy a faluba levél érkezett. Kihez
érkezett a levél? Mit irnak a levélben?
A csizmadia abbahagyta a Gál Antalt érdeklő talpalást, és kiállott a
kapuba. Akkor már többen is álltak ottan.
– Pap lesz, – mondotta az öreg Keresztes prófétáló hangon.
Aztán valamennyien a plébánia felé fordultak, mert Pöhöly Máté az ünnepi
ruhájában egyenesen arra tartott.
*
Pöhöly Máté a kocsmában ül. Nem szokott ott ülni. Pataky András úgy is
néz rá, mintha sohase látta volna. Mert Pataky András mindig ott ül.
Csak estefelé megy haza. Harsogón danolja olyankor a Garibáldi nótát:
_Galabárdi, Galabárdi,_
_Állitja a verbungot…_
Az árkokat az ő boszuságára találták föl. Lehetetlen azok miatt végig
fujni a nótát.
Mikor Pöhöly Máté belépett a kocsmába, Pataky András még hallgatva
üldögélt a bora mellett, a hosszú X-lábu fenyőasztalnál. Félkönyökre
eresztett fejjel pipázott. S nézte a felhőket az ablakon át, nézte az
italosoknak iránytalan merő nézésével. Egy dongó besétált a kezeszárán,
– noha a dongó nem szokott emberre szállani, – az inge-ujján meg
kisétált. Nem ügyelt rá.
– Egy verdung bort, – mondotta Pöhöly Máté.
És nyomatékosan tette hozzá:
– Vöröset.
Mert a vörös bor két krajcárral árosabb.
A cseléd kiment a pincébe. Máté elővette a makrát. Megtömte.
Meggyujtotta. Rákönyökölt az asztalra s vig szemmel pipázott.
Sem az egyik ember nem szólott, sem a másik. Minek is az a sok hiábavaló
beszéd!
Pedig már Pataky is hallotta az ujságot. Csak hümmögött rá. Lehet, hogy
a fia jutott az eszébe. Eggy fia volt. Mindenki tudja, hogy ezelőtt két
évvel leszúrták a búcsún. Máig is ül érte Szücs Gergő.
Pöhöly Máté vidáman kortyant a hosszunyakú üvegből, s tovább pípázik.
Előre látható, hogy amikor a pipa kialszik, Pöhöly Máté kopogat az üveg
talpával az asztalon, és fizet, és elmegy haza.
Merthiszen nem is egyébért történt a kocsmának a látogatása, hanem hogy
ünnepibe volt öltözve, s a pap is jót olvasott ki a levélből. Az
ilyesmire áldomásnak kell következnie. Egy verdung vörös bor, azután
ballagunk ismét haza, folytatjuk a napnak a munkáját.
De nem igy történt az.
Amint a két ember ott egymással szemben ülve pipázik, Pataky egyszercsak
ráfordítja a szemét Pöhöly Mátéra. Recsegő hangján rászól:
– No, azér nem lössz püspök.
És megvetőn legyint.
Pöhöly Máté arca elborul. Nagyot pillant. A pipájából dől a füst.
Kortyint egyet az üvegéből. De azért csak borús marad az arca.
Egyszercsak rácsap az asztalra. Félig fölemelkedik. Rákiált Patakyra:
– Püspök lössz!
Kevélyen és haragosan ereszkedik vissza a lócára. Csaknem hátat fordit
Patakynak. Az orcája vörös. Kezének egy rövid mozdulatával a szolgáló
felé löki az üres üveget.
– Még!
Pataky faképpel bámul Pöhölyre. Kimeredt szürke szemei mintha üvegből
volnának. Előre hajol, és érdes hangon ismétli:
– Nem lössz püspök!
S fölkel. Az asztalra tenyerel:
– Nem lössz püspök!
Pöhöly Máté is fölkel. A feje előre nyúlik. Az arcza vadharagos.
– Püspök lössz! – ordítja a Pataky szeme közé.
A következő percben az asztal is felborul, Pataky is felborul.
Mikorra Pataky eszméletre tér, azt látja, hogy az útcán hever.
Négykézlábra igazodik, azután két lábra, és elindul a maga útján,
kezének ide oda emelgetésével kiséri a Garibáldi nótát.
Pöhöly Máté egyedül marad a kocsmában. Visszaigazitja az asztalt, padot
is. És leül. Ül kevélyen, diadalmasan, világmegvető nézéssel. Az arca
piros. Olykor egyet húz az eléje tett üvegből.
Egyszercsak lekapja a süvegét. A sarokba csapja. És nagyot rikkant:
– Cigányt!