Szerző megkezdi kényszermunkáját a bullokok között // Halvargónak, annak
a toronynak, melynek szerző polgárává lett, leírása // Szerző
megismerkedik Xa-rá-val, Halvargó államtitkárával // Nehány
felvilágosítás az Oiha-legenda eredetéről
Capilláriában töltött életem második fejezetét, mely korántsem volt oly
boldog és derüs, bár eseményekben sokkal gazdagabb volt, s melyet a
munkás _bullok_-ok között töltöttem, elitéltetésemtől Capilláriából való
szabadulásomig, csak egészen röviden mondom el, szigorúan ragaszkodva
azokhoz a tényekhez, melyeknek felsorolását méltán elvárhatja az olvasó
magamfajta útleírótól, akinek írói és költői erények hijján egyetlen
érdeme az, hogy hűen és lelkiismeretesen elmondja, amit látott.
Éppen ezért mellőzöm az első három hónap történetét – egy másik, nagyobb
munka tárgya lehetne annak a tüzetes leírása, hogy miként szoktam meg a
furcsa kis szörnyetegek társaságát, hogy szerettem meg őket, hogy
fedeztem fel lelküket s annak sok jó tulajdonságát, hogy tanultam meg
nyelvüket, szokásaikat; hogy lettem, eleinte kényszerítve, lázadozva,
később a magam jószántából lelkesen és becsvággyal, társadalmuknak
hasznos tagjává; hogy győztem le bizalmatlanságukat és kedveltettem meg
magamat velük, mert eleinte bizalmatlanok voltak hozzám: a beavatottak
tudták rólam, hogy az _oihá_-k közül kerültem hozzájuk és legnagyobb
meglepetésemre ez a hír korántsem azt a tiszteletet és irigységet
váltotta ki belőlük, amire számítottam – inkább gúnyosan beszéltek velem
és rólam ezzel a kalandommal kapcsolatban. Az olvasó méltán kivánhatja
tőlem, hogy ne untassam őt érzelmi életem elpanaszolásával, – hát csak
annyit jegyzek fel, hogy magam voltam hibás benne, ha nem tudtak
komolyan venni, az első időkben: _Opulá_-tól való elszakadásom oly
fájdalmasan hatott rám s oly levertté és szerencsétlenné tett, hogy
búskomorságomban valóban élvezhetetlen voltam abban az időben.
Ez az én személyes lelki ügyem, _Opula_ iránt táplált reménytelen
szerelmem, elfogulttá és önzővé tett s méltán keltett ellenszenvet
irántam a _bullok_-ok között, akiket abban az időben, mikor önhibámon
kivül odakerültem hozzájuk, éppen nagyfontosságú társadalmi és politikai
kérdések foglalkoztattak, csupa olyan eszme, ami az egyéntől
önfeláldozást és önzetlenséget követel a köz érdekében. Ezekről beszélek
hát inkább, remélve, hogy hasznossá tehetem magam, ha néhány szerény
adatot szolgáltatok ama kitünő és komoly férfiak rendelkezésére, kik ma
Európa sorsát igazgatják s vezetik a jólét és tökéletesbülés felé, s
szívesen lemondok arról a biztosabb és olcsóbb, de komoly férfihoz
méltatlan sikerről, amit unatkozó nőcskék és álmodozó kis diákok
soraiban érhetnék el, ha e lapokat szerelmi nyavalygásaim áradozásával
tölteném meg.
Az a torony, ahová száműztek, nem a legnagyobbak, de kétségkivül a
legrégibb és legfejlettebbek egyike volt Capilláriában. Alapjait sok
évvel ezelőtt rakták le a jelenleg építő _bullok_-ok ősei, (a
_bullok_-ok élettartama sokkal rövidebb, mint az _oihá_-ké) kiket a
toronyban ma uralkodó fejedelem, _Kar-kar-ka_ ősapja, _Kol-ko_, vezetett
erre a vidékre. A szomszédos tornyokkal békés egyetértésben éltek hosszú
ideig, míg a múlt században egy _goncsargó_ (így hívják ők azt a
katasztrófát, mikor az _oihá_-k kifüstölik őket és elfoglalják
tornyaikat: olyanféle természeti tüneményt értenek alatta, mint nálunk a
földrengés) alkalmat nem adott bizonyos összetűzésekre, amiknek
következményeit a következő, utolsó fejezetben, igyekszem majd röviden
elmondani. Ennek a _goncsargó_-nak ugyanis a _bullok_ történelemtudósok
többféle magyarázatát adják: vannak, akik szigorúan tudományos alapon
elemzik, mások rejtelmes erőket emlegetnek. Mind a két felfogásnak
megvolt a maga pártja a különböző tornyokban és a felülkerekedett pártok
irgalmatlanul kipusztították a legyőzötteket. De ezek a barbár idők ma
már elmultak és a körletben épülő tornyok népe kulturában és
civilizációban hallatlan arányú fejlődésnek indult. Fellendültek a
tudományok és művészetek – előbbiek a _bullok_-ok testi és lelki
tulajdonságainak a toronyépítésre alkalmasság szempontjából való
tökéletesítése: utóbbiak a _bullok_-fajta szellemi nevelése irányában.
Kiváló kutatók foglalkoztak a _bullok_ egyéni és faji strukturájával:
természettudósaik kikutatták a törvényeket, melyeknek alkalmazása
nagyszerű felfedezésekre vezetett a gyakorlati életben.
Az első időkben magam mint egyszerű munkás dolgoztam a vakolathordásnál
és nem volt alkalmam bepillantani azoknak a felsőbb osztályoknak
munkakörébe, akik a torony építését tervezték és irányították.
Viszonylagos nagyságom és ennek megfelelő testi erőm csakhamar
pótolhatatlanná tettek: egymagam többet végeztem nyolcvan-száz
_bullok_-nál, ugyannanyi idő alatt. De éppen ez a testi fölényem adott
lehetőséget utóbb, hogy társadalmi osztályomból kiválva, bizonyos
előjogokat élvezhessek, amik alkalmat adtak megismerni a _bullok_
társadalom keresztmetszetét. Barátokra és összeköttetésekre tettem
szert: ezektől tudtam meg aztán a következőket.
A tornyok egy-egy _bullok_-nemzetségnek állami életben való tömörülése
által jöttek létre. Az államok élén királyok, fejedelmek, köztársasági
elnökök, vagy egyszerű hatósági szervezetek álltak, az illető torony
politikai izlésének vagy hagyományainak megfelelően. Ezek a vezetők
gondoskodtak róla, hogy minden egyéni munka összhangban működjék közre a
közös cél: a torony továbbépítése és betetőzése felé. Ezenkivül a rend
fenntartását és a torony belső és külső védelmét irányították, –
utóbbira azért volt szükség, mert az a veszély, hogy valamelyik közeli
torony népe egyszerűen elfoglalja az épületet, minden torony fölött ott
lebegett. Kialakult a „toronyvédelmi jog“, mely a _bullok_-ok hihetetlen
találékonysága, technikai ügyessége mellett fantasztikus eredményeket
hozott. Hogy a következőkről az olvasó akár csak halvány fogalmat
alkothasson, valamit még hangsúlyoznom kell. Az, amit mi itt Európában
„homo faber“-nek, „technikai ember“-nek nevezünk, olyan mértékben
fejlődött ki a _bullok_-oknál, amilyenről nálunk csak a legvadabb
képzeletű szerzők: egy Wells, egy Shaw merészelt ábrándozni legőrjítőbb
álmaiban. Ez a technikai képesség, ami nálunk, egyelőre, inkább csak az
erőművi világban produkált csodákat, náluk kiterjed a szerves élet
minden területére. Nálunk csak a legújabb időkben és csak óvatos
tapogatózásokkal kezdenek foglalkozni az élő szervezetek átalakításával,
– a _bullok_-oknál az a probléma, hogy egy szemet, egy májat, egy
agyvelőt kicseréljenek, hogy egy tüdő helyébe két vesét ültessenek át,
hogy két agyvelőt kicseréljenek, vagy félbevágjanak, hogy szárnyakat,
uszonyokat növesszenek más szervek helyébe, hogy egy hal kopoltyúját
beleillesszék egy _bullok_ szívébe; nem nagyobb kérdés, mint nálunk a
telefon, telegráf, Röntgen-fény, gőzhajó és repülőgép: míg ez utóbbi
technikai eszközök előállítása a _bullok_-ok számára egyszerű
gyerekjátékká sülyedt.
Ezt meg kell érteni, mielőtt belefognék a „toronyvédelmi jog“
kialakulásának történetébe. Mióta ez a kérdés, kényszer formájában,
felszínre vetődött, a _bullok_-társadalom fejlődésében sajátságos
átalakulás indult meg, amit a „kettősség“, „széthasadás“ szóval lehetne
talán jellemezni. Minden szerv és minden szerszám úgy kezdett
formálódni, hogy kettős célt szolgáljon: a torony építését s ugyanakkor
annak védelmét is, ami persze egyértelmű a támadással. Minden _bullok_
egy személyben munkássá és katonává formálódott át. A vakolólapátokat ha
megfordította az ember, vakolatlekaparókésnek is lehetett használni, a
téglaformák úgy voltak szerkesztve, hogy robbanóanyaggal megtöltve,
egyben téglarobbantó aknát is lehessen csinálni belőle. Ugyanazokkal a
kapcsokkal, amikkel összekötnek két lécet az egyik toronyban, a másik
toronyban szét lehetett azokat feszíteni. A szerszám, ami itt épített,
ott rombolt, – ami egyik toronyban leveseskanál volt, hatlövetű
forgópisztolynak bizonyúlt a másikban, – itt mákosrétes gyanánt ették
ugyanazt, amitől odaát úgy fordultak fel a _bullok_-ok, mint a
patkányméregtől. A _bullok_ bonyolult testén minden szerv szerepe
megkettőződött: a repülésre való szárnyacskák végén éles karmok
fejlődtek, amikkel pompásan lehetett szárnyakat felhasítani; a
dobhártyák úgy alakultak, hogy szükség esetén rettenetes zajt lehetett
verni velük, amitől megsiketül az ellenséges _bullok_; a szemek árkában,
a könnyzacskók helyén, apró mirigyek fejlődtek, amiknek mérges váladéka
megvakította azt, akire ráfreccsentették. Voltak _bullok_-ok, akik
ujjaikat meghosszabbították és kihegyezték, hogy szúrni is lehessen
velük; mások két karjukhoz még egy harmadikat növesztettek, ami oldalt,
a derekukról, fityegett le, éles és hegyes volt és kemény, mint a vas.
A „toronyvédelmi jog“ nagyszerű fejlődése szellemi téren is éreztette
hatását. Az összetartozás érzését, ha lehet, még fokozta az a tény, hogy
ezt az összetartozást széthúzás fenyegette – az egyén és társadalom
viszonya tökéletesen tisztázódott. Azokban a nagyarányú mozgalmakban,
amikben szabadulásom előtt részt vettem, alkalmam volt megismerkedni
_Halvargó_-nak (szűkebb hazámnak) legkiválóbb társadalomtudósával és
államférfiával, _Xa-rá_-val, ugyanazzal, akinek oldalán harcoltam
később, mikor a nagy háboru bekövetkezett. Ez a _Xa-ra_ világosított fel
sok homályos kérdésben, – neki köszönhetem, ha a _bullok_
társadalomtudományban némi jártassággal dicsekedhetem s szerényen
hozzászólhatok társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekhez.
Egy alkalommal a _bullok_-társadalom jövőjéről beszélgettünk
_Xa-rá_-val. Én csodálatomat fejeztem ki mindarról, amit eddig a kultura
és civilizáció terén tapasztaltam, – felsoroltam minden tudományt és
művészetet s kimutattam, hogy milyen nagyszerű eredménnyel
dicsekedhetnek. Hihetetlen, mennyi mindenfélével foglalkoznak a
_bullok_-ok _Halvargó_-ban és egyebütt is: s mindennel azzal a végtelen
áhítattal és komolysággal foglalkoznak, amit a közös nagy cél sugalmaz –
az a cél, amit csak kiváló elmék látnak tisztán, de amit a legutolsó
munkás is ösztönszerűen érez. A tudomány minden ága szóbakerült: fizika,
kémia, asztronomia, asztrología, geodézia, numizmatika, história,
hisztológia, filozófia, filológia, filatélia, filantrópia, filharmonika,
kiromantika, kriminológia, fiziológia, pszihika, pszichiatria,
pszichofiziológia, pszihogeodézia, fiziopszihopatológia,
patofiziokémgezia, fizoasztronumiz-filkiropszihogeospektri-gonometriai-
judikamentropoantripológia és a többi. Mindezek módszeresen kifejtve és
összeegyeztetve, ellenőrizve és megszövegezve, egységbe foglalva és
kielemezve alkotják azt az egészet, amin a Torony épül. _Xa-ra_, a
legcsodálatosabb elmék egyike, valóságos polihisztor, mindenhez hozzá
tudott szólni: – ismerte mindegyik tudomány fejlődéstörténetét és
állapotát, állásfoglalását a jelenkorban, a legnagyobb könnyűséggel
beszélt gyakorlati és elméleti kérdésekről, szakszerűen és általánosan.
Főként azonban a társadalomtudományok érdekelték, ezen a téren nemcsak
felfogó és megértő, de alkotó lángelme is volt, – néhány csodálatos,
örökéletű művében, miután az elméletek eredményét leszögezte, erkölcsi
magaslatra jutván, azt az útat és módot is megtalálta, amin keresztül,
illetve aminek segítségével a társadalomnak haladnia kell, hogy az
ösztön és akarat tényét összeegyeztető szükségességének világos
parancsát követve megérjen egy jobb lehetőség, felismerésének magaslatát
jelző állomás állapotára.
Erre a pontra érve, örültem, hogy az egész beszélgetés alatt fokozódó
nyugtalanságomon talán enyhíthetek (aznap reggel nagyon leverten
ébredtem: _Opulá_-val álmodtam megint) s feldobtam a kérdést, hogy
állunk mindezek után a _goncsargó_-val, vagyis azzal a természeti
tüneménnyel, amit a _bullok_-ok valami földrengésfélének képzelnek s ami
tornyaikat halomradönti. Először hagyta el számat az „_oiha_“ szó, mióta
_Halvargó_-ba kerültem. _Xa-rá_-ra láthatóan kedvezőtlen hatást
gyakorolt ez a tárgy. Fészkelődni kezdett, kicsinylően mosolygott,
szórakozott válaszokat adott, másról akart beszélni, – majd hirtelen
kitörve, csodálkozásának adott kifejezést, hogy olyan művelt és
felvilágosodott ember, mint én, ilyen haszontalan és gyermekes dolgokkal
foglalkozik. Ami a _goncsargó_-t illeti, unatkozó és műveletlen
filozófusok, elmúlt századokban, mikor a _bullok_-társadalom,
természettudományos gondolkodás és módszeres kutatás nélkül
szűkölködvén, hiú kozmológiákat, mitoszokat és legendákat gyártott még,
ilyes mesékkel próbálták elaltatni a megismerésre szomjazó kulturálatlan
tömegeket. Egyike ezeknek a meséknek a _goncsargó_ is, az a teozofikus
vagy misztikus feltevés, hogy valami csodálatos, felsőbb akarat vagy
intelligencia intézi a tornyok sorsát: ez hozott létre bennünket,
_bullok_-okat, a maga gyönyörűségére, vagy szükségletére s az is dönti
romba bizonyos ponton nagyratörő álmainkat. Ő, a maga részéről, anélkül,
hogy hitetlen, vagy tagadó szellem volna, meg van győződve róla, hogy az
effajta transzcendens, vagy metafizikai koncepciók a fejlődés
szempontjából károsak, egészen reménytelen és terméketlen játékai a
_bullok_-értelemnek, mely bizonyos határok között mozog és a
Felfoghatatlan nem tartozhat munkájának pozitiv tárgyai közé. Egyébként
a fejlődéstörténet kezdi kimutatni, hogy a _goncsargó_-nak nevezett
összeomlás, ami időközönként elsöpri a kulturát, bizonyos atom-bomlást
előidéző kórokozó anyagok működésére vezethető vissza – ezeknek a
kórokozóknak vagy üstökösöknek létezését kétségtelenül kimutatták:
mindig jelen vannak, amikor a csillagászok _goncsargó_-t jeleznek, az
égbolton, fényes tömegek, vagy gomolygó, átlátszó ködfoltok alakjában,
melyek matematikusaink által még ki nem mutatható pályán keringenek a
tornyok felett. A spektrálanalizis már összetételüket is megállapította:
nincsen bennük semmi olyan anyag, mely a _bullok_-ok testében elő ne
fordulna. Nagyon természetes, hogy a naiv ős_bullok_ ezeket a rejtelmes,
imbolygó ködfoltokat, melyeknek hosszú, aranyuszálya végigsöpri az eget
s elborítja tornyainkat is fényével, valami felsőbb erőnek, vagy
akaratnak hitte, _oihá_-nak nevezte el, félt tőle és imádta, – de
valójában tehetetlen, kialakulatlan tömegek ezek, akár szervesek, akár
szervetlenek, kezdetleges állapotban maradt ősanyagok. A műveletlen
paraszt és a tudatlan lelkű, képzelődő költő kisértetet lát bennük, amit
_oihá_-nak keresztel el aztán, megtartva az ősi mitológiák kifejezéseit.
Kissé zavartan hallgattam a kiváló tudós fejtegetéseit és bátortalanul
emlékeztettem őt a _bullok_-művészek festményeire és szobraira, melyek
_oihá_-kat ábrázolnak sajátságos helyzetekben. _Xa-ra_ atyai
jóindulattal mosolygott és ismételten biztosított engem, hogy _oihá_-k
nincsenek. Ezek a képek és ábrák bálványoknak tekinthetők: pozitiv
magvuk részben az előbb említett kórokozó anyag, részben a _goncsargó_-k
alkalmával fellépő tömeg-pszihózis, mely megszédíti és agyrémekkel tölti
el az érzékeket: nem lévén hozzászoktatva azokhoz az erős ingerekhez,
amiket effajta természeti tünemények kiváltanak. Ebben a sajátságos
elmezavarban aztán a _bullok_-ok, közöttük, mint különösebben érzékeny,
tehát könnyebben megzavarható idegrendszerű egyének, az úgynevezett
költők és művészek tipikus módon viselkednek. Ágaskodni kezdenek,
nyújtózkodnak, szemük kifordul, fejük megdagad, összefüggéstelen
szavakat dadognak: mintha csodálatos látomások gyötörnék őket. Meg kell
adni, hogy a fentemlített ingerek nagyon erősek és legyőzésükhöz igen
fegyelmezett elme szükségeltetik: – ő maga, aki csillagvizsgálóból
figyelte egyszer egy ilyen közönségesen _oihá_-nak nevezett ködfolt
közeledését, csaknem megzavarodott tőle, kiáltásokban tört ki,
artikulálatlan és értelmetlen hangokat ejtett, amiket hangutánzó
betűkkel később fel is jegyzett magának, ilyeneket, mint „ó, ó, ó, édes,
gyönyörű, Nusikám, numcikám, mancikám, kuncikám, puncikám, életem,
csillagom, mindenségem, zsófikám, kegyen (vagy legyen?) a feleségem
stb.“
Nyilvánvaló, magyarázta tovább _Xa-ra_, hogy a költőknek és művészeknek
ezeket a különben igen hatásos és sugalmazó megnyilatkozását csak a
szigorúan ellenőrző kritika szemüvegén át szabad nézni, ha azt akarjuk,
hogy ezeknek a _bullok_-oknak működését is be tudjuk kapcsolni a
művelődésnek és fejlődésnek abba a folyamába, mely a társadalom
radikális megszervezését és átalakítását célozza: le kell vonni belőle
azt, ami betegesen túlfűtött képzelődés, ábránd, őrület, agyrém:
redukálni kell a valóságra, ami lelkükön át elferdítve, túlozva,
összezavarva, kielemezetlenül ömlik elő – ki kell hámozni ebből a
zagyva, csillogó halmazból az egyszerű, általános abstrakciót, a
valóságos tényeket, a nagy szociális igazságokat, mint amilyen a
történelmi materializmus, a létért való küzdelem, a nemek harca, az
erősebb kiválása és a fajvédelmi különítmény. Ezeket kell szem előtt
tartani, hogy egyre szélesebb rétegeket vonhassunk a nagy munkába,
felvilágosítva a tömegeket, azokat a ködfoltokat is, amiket _oihá_-knak
neveznek, hogy egykor hasznos, munkás tagjai és támaszai lehessenek a
_bullok_-társadalomnak.